2020. július 27., hétfő

Fasiszta nácik az Index mögött állnak - vendég szerzőnk a Facebookról

Index.hu

A webszerkesztésben az "index" a nyitó oldal elnevezése. Mára záró oldallá változott.

Az index a globalizmus balliberális ideológiájától átitatott, "politikai-korrekt" lap volt, amivel nem is lenne baj, ha nem a függetlenségére, objektivitására és kiegyensúlyozottságára hivatkozna.

A balliberalizmus a rendszerváltás táján még progresszív erőnek számított. Persze távolról sem azt a tartalmat takarta, mint ma. Akkor egy fejlődésben elmaradott társadalom felvilágosításáért küzdött, de ma ennek az ellenkezőjét csinálja. A globalista elitet szolgálja ki.

Míg a fasizmus, a két világháború között inkább jobboldali (A fasiszta jellegű mozgalmak Olaszországban jelentek meg az első világháború idején, kombinálva a baloldali és jobboldali mozgalmi jegyeket. Bár a fasizmust hagyományosan a bal-jobb politikai paletta szélső jobboldalára helyezik, maguk a fasiszták és a kutatók egy része nem tartja megfelelőnek ezt a besorolást. - szerk. megj. és idézet a wikipédiából)  ideológiának számított (wikipédia) és a politikai és gazdasági elit összefonódását jelentette, ma főleg a balliberális oldalon figyelhető meg ez az összefonódás a legjobban világszerte. 

A vezető fősodrású média az USA-ban, de Európában is mind balliberális beállítottságú és a globalista hatalmi elit szája íze szerint "tájékoztat" és arra hivatkoznak, hogy a fasizmus a jobboldalon leselkedik. Sajnos ezt a tudathasadást nem tudják belátni és ezért állnak a vesztesek oldalán.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése