2020. július 24., péntek

Kimondták az igazat, megsértődött Somos András - Ö és a napi gyűlölködése továbbra is árad az ATV-n ( - gáz)

Volt kényszerem, az elmúlt időben a rosszabbnál rosszabb adók sora közt az ATV  műsorába is betekinteni.   


Nem is értem, hogy ennek a csatornának a nézői még hogy bírják ezt napjában harakiri nélkül.  Mert hogy annyi keserű pirulát, amit itt beadnak nekik, nem igen tudja elviselni egy normális észjárású ember. Amit az ATV műsorai és műsorvezetői sugároznak, az maga a himnuszi balsors, mely a magyarságot sújtja. Annyi rossz érzést, negatív meglátást és elkeseredettséget, amit ez az eszement  csatorna közvetít majd, hogy nem öngyilkossághoz vagy legalábbis depresszióhoz vezethet. Annyira csak a rossz érzést, a gyűlölettel teljes hangulatkeltés táplálja a nézőbe, hogy az már szinte elviselhetetlen.  

Nem csodálkozhatunk azon, hogy Albert Györgyi is milyen mély depresszióba került, amit a
a Nő helye című ATV-n adott műsora sem tudott feloldani.  Ahogy azon sem, hogy az általunk annyira nem kedvelt Alinda sem tudta abszolválni azt a mételyt, amit ez a csatorna okád magából. 

Somos András napi lapszemléje és az általa vezetett Fórum során tett megnyilatkozásai olyan bicskanyitogató hangulatot ébresztenek, amivel egyetlen ívóba sem ildomos előállni, mert ettől még Rejtő Jenő sokat megélt Piszkos Fred-jénél is elszállna a józanság.  
     
„– Uram! A késemért jöttem!” – Ezzel a szállóigévé vált sorral kezdődik Rejtő Jenő legismertebb és legnépszerűbb regénye – és ezzel kezdődik a jólelkű kikötői vagány, Fülig Jimmy nagy kalandja, melynek során előbb éjjel hajófűtő, nappal hajópincér lesz egy különös, „kisértetjárta” luxushajón, majd néhány emlékezetes napig a távoli Boldogság Szigetek uralkodóját helyettesíti. Ezalatt az ifjú St. Antonio, az igazi herceg, szerencsésen megtalálja a szingapúri alvilágot, ahol a többszörös személycserék okozta „félreértésektől” csak újonnan felfedezett kemény ökle és Piszkos Fred „szeretete” menti meg az életét.

Somos a köztévés menesztése (kirúgása) után vált ilyen lelki sérült ellenzéki gyűlölködővé, mert addig eléggé a Fidesz seggéhez csatoltan loholt a leeső cafrangok, mint lehetőségek után.  A köztévés karrierjének megvonása olyan ellenérzést váltott ki nála, mely éppen kapóra jött a gyűlöletvezérelt tévézést űző magáncsatorna számára. 

Somos Dési János kirúgása után belülről castingolt az ATV új műsorvezetőjeként az Újságíróklubba. Mint ismert, Désit azután küldték el, hogy ceremóniamesterként engedély nélkül részt vett a Demokratikus Koalíció október 23-ai rendezvényén.

A 2011-s új műsorvezető, Somos András tavaly őszig az MTV Az Este című műsorának riportere volt. Köztévés kirúgása után az ATV hírműsorához került, majd októbertől a csatornán újonnan indult Ez a 7 című riportmagazin műsorvezetője lett. Az Újságíróklub hétfői adását már ő vezette (a videó itt nézhető meg).
Egyelőre nem tudni, hogy Gréczy Zsolt elküldése után mikor folytatódhat a két adást megélt, gyurcsányista talkshow, a Demokraták.


Somost azonban semmi sem mentheti fel a mostani jogos kritikával szemben, még akkor sem, ha ez érzékenyen érinti.  A demokrácia lényege éppen a vélemény és a szólásszabadság, amit Somos már a saját vonatkozásában kevésbé kedvel annyira, hogy azt magára nézve is elfogadja. 


Nemrégiben Apáti Bence hívta fel a figyelmet arra a kártékony, uszító hangnemre, amelyet az ATV egyik munkatársa, nevezetesen Somos András engedett meg magának (Nem megyek többet az ATV-be, Magyar Idők, november 13.). Az ATV Fórum című betelefonálós műsoráról van szó, ahol történetesen fent nevezett Somos András is folytatja áldásos tevékenységét, és ahonnan nem csupán alkalmanként, hanem folyamatosan árad az interaktív gyűlölködés a vonal mindkét végéről.

Ugyancsak ez jelenik meg és folytatódik a Facebookon is.    Somos András itt is adja magát.


Köszöni a kritikát, de nem bírja  elviselni.


Somos az őt kritizálótól azt követeli, hogy törölje a hozzászólását, vagy őt törli.  Somos egyszeri beszólást nem visel el, miközben Ő napjában ennél sokkal súlyosabb kritikát fogalmaz másokkal szemben.


Érdekes ezt  megtapasztalni egy olyan kritikustól, mint a nagy megmondó Somos Andris.


Persze nem mindenki ért egyet Somossal és köreivel. Ennek egyre több jelét látni.  Már nem csak a jobboldali Orbánt kedvelők, hanem a másként gondolkodók is unják és visszautasítják azt a cinikus gyűlölködést, amit az ATV és a Somos András is közvetít. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése