2020. június 6., szombat

Értelmét vesztette a korhatáros vásárlási időkorlát fenntartása a piacozás során - eddig is csak gondot okozott

Május 18.-tól, majd június hó 1.től több vírussal kapcsolatos korlátást feloldott, másokon pedig enyhített a kormány.  Ócsa város vezetése is ehhez igazodva feloldott több korlátozó intézkedést.

Bukodi Károly polgármester május 18.-án a Facebookon tette közzé és hozta nyilvánosságra azokat feloldó intézkedéseket, melyek által részint visszaállították, másrészt pedig könnyítették a korábban megszokott mindennapi életünket.

Így ismét látogatható a megmaradt közösségi tér a Bolyaival szemben, ahol az egyetlen piciny játszótér és az utcai sporteszközök is használhatók megint.

Ismét kinyithattak a legálisan üzemelő kocsmák és a vasútállomásra is visszatérhettek az italozók.

Csak az ócsai piacon és annak látogatási kötelezettségein nem változtatott senki.  Bár a múlt héten még a 'biztonságiak" felügyelete mentén látogathatott ki a mi kedves Szűcs Lajosunk is papucsba és rövidnadrágba kosárkával a kezén vásárolni, de a többség nagyiívben letojta. Alig két helyi alantas üdvözölte csak a kormánypárt helyi nagykutyáját.  Ő maga is szinte olyan meghúzva kullog az emberek közt, mint az az egyszerű szakács, aki éveken át a polgármesterrel karöltve bizottsági elnökként osztotta be a költségvetési juttatásainkat.  De nincs mit csodálkozni ezen ott, ahol olyan áldatlan állapotok uralkodnak, mint ebben a városkában a piaci napokon a Damjanich adott szűk szakaszán.

A piac az, az ócska és elhanyagolt magánterület, ahonnan az önkormányzat hosszú évek óta kivonult. Ezért is a hosszú évek óta fennálló elhanyagoltság és a változatlanság.  Az önkormányzat amikor lehetett, nem pályázott egy új és időben korszerű vásárhely, vagyis piac létesítésére úgy ahogy más városok tették.  Ezért és a kizsákmányoló maszek világnak köszönhető a lepusztultság.

Az önkormányzatunk csak annyit tett, hogy maszkra és időmeghatározott vásárlásra kötelezte a lakosságot. Ez az összes intézkedése a hivatalnak - ha úgy tetszik a polgármesternek - a piacot és az ebben érintett vásárlóközönséget illetően.

Bár most hétvégére már visszavonták a közterület-felügyelőkből és polgárőrökből álló piaci őrséget, de az értelmét vesztett önkormányzati időkorlátozást nem.  

A kisvárosi polgármester sem szólalt meg a korábban felvett új szokásához igazodva a mostani hétvége előtt úgy, mint tette mindezt ez idegig.  Így magára hagyva az elbizonytalanodó lakosságot a piaci normákat illetően.  

Úgy tűnik a trianoni helyi megemlékezés, az éledező foci elvitte az erőforrást.

Mindezt a fellazulást és a piaci rendezetlenséget, a mostani hétvége összevisszaságát tapasztalva, nehéz és megmagyarázhatatlanul értelmetlen lesz az emberek közt továbbra fenntartani a piaci vásárlások során a vásárlói időkorlátozást.  

Sokkal több hasznot hozna annak a kötelezvénynek a bevezetése, hogy a piaci sorok közé és a kiszolgáló pultok elé ne tolhassák be a bringát.  Így se nagyon férünk már. Elég nagy az összevisszaság, a rendezetlenség ilyenkor az ócsai piac körül. Legalább az amúgy is mindenre fittyet-hányó kerékpárosokat zaboláznák meg a vásárlás, és a területhasználat során.  

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése