2014. április 3., csütörtök

Szabó Rebeka szemszögéből - Szűcs Lajos ócsai lakos látlelete ( - Szabó kontra Szűcs)

2014.03.26. 09:36 Szabó Rebeka

 

 http://m.cdn.blog.hu/sz/szaborebeka/image/Szabo_Rebeka_aprilis6.jpg

Jó kérdés, mondhatnánk. A minap vitára invitáltam. Nem azért, hogy jobban megismerjük egymást, hanem mert Pest megye 7. választókerületének lakóinak joga volna egy nyílt, konkrétumokon és érveken alapuló vitához. Bár gyanítom, hogy csak azzal szembesülnének, milyen az, amikor egy programnélküli kormány és oligarchaválogatott helyi védője konkrétumok nélkül vitába száll egy fillérre kiszámolt, az orbáni válsággazdaságot kiegyensúlyozott, normális viszonyokkal és szociális biztonsággal felváltó kormányváltó együttműködés programjával.

Szűcs Lajos azonban elmenekül(t) előlem, a vita elől. Ahogyan Orbán Viktor sem mer kiállni Mesterházy Attilával… Pedig még az egyik helyi tévé is vállalta volna a szervezést és a közvetítést. Egy lakossági fórumán megkérdezték tőle, miért nem áll ki velem vitázni, akkor is csak terelés volt a válasz. Egy szó, mint száz, előlem eltűnt, de azért persze felbukkan itt-ott, leginkább, ahol át lehet adni valamit, vagy esetleg építkezéseken. talán azt hiszi, hogy fotózgatás közben elfelejtődik az, hogy négy év nem volt elég neki arra, hogy érdemi lépésekre kerüljön sor a minden egyes települést érintő agglomerációs közlekedési problémák megoldása érdekében. Azori-szigetekre utazás közpénzből volt, a Gyált és Vecsést összekötő bicikliútra viszont nincs pénz (vagy szándék sem, ami még rosszabb). Felbukkanásai során feltehetően azért ügyel arra, nehogy a végén még esetleg egy állampolgár megkérdezze, hogy ha már őket képviseli úgy, mit gondol arról, hogy naponta 40 000 kiskorú éhezik, négymillióan élnek létminimum alatt, Simicska Lajos, Orbán Viktor jobbkeze percenként 1 millió forintot keres. Negyvenezer családot tett tönkre az a trafikmaffia, amelyet Szűcs Lajos is megszavazott. A tízezreket emberek zsebéből kivarázsoló egykulcsos adót szintén támogatta, ahogyan élen járt az embereket, vállalkozókat terhelő különadók megszavazásakor is. Luxusstadionokat ő is akart, milliárdos kivonásokat egészségügyből és oktatásból szintén. Megszavazta, egy hangja nem volt ellene.

Meg úgy általában sem. Szűcs Lajos parlamenti munkája ugyanis lesújtó. Ilyen teljesítmény után, egy munkahelyen nem alkalmaznák az embert. Mire gondolok? Szűcs 2001 óta minden bizonnyal vért izzadva képviseli az állampolgárokat, ehhez képest 2001-2010 között, jelentős részben ellenzékben, amikor ugye más eszköze eleve nincs a képviselőnek, mint javaslatokkal bombázni a kormányt, szóval 9 év alatt összesen 83 önálló indítvány benyújtására volt energiája. Nekem összehasonlítás végett az utóbbi négy év alatt eleve 90-re. Neki ebben a négy évben 11 sikeredett. Nem mondom, hogy elfáradhatott a keze.

Más téren sem volt túlságosan eredményes. Az utóbbi négy év alatt 42-szer, 2001-2010 között 131-szer szólalt fel a parlamenti ülésteremben. Én 2010-2014 között 236-szor.

felszolalas_2001_osszehasonlitas.jpg

A számok és a tények beszélnek, láthatóan Szűcs Lajos nem tudja, vagy nem akarja ellátni a feladatát. A legutóbbi ciklusban nulla alkalommal szólalt fel választókörzete ügyeit illetően is, egyszer nem említette felszólalásában a helyiek mindennapos problémáit.

Ehelyütt ismét jelzem: bármikor, bárhol kész vagyok a vitára, állok elébe. Én persze megértem, hogy nem áll ki, de a választókörzetben lakók nem. Jogosan érzik magukat becsapva. Szűcs Lajos se bent, az Országgyűlésben, se kint, egy vitában nem foglalkozik a helyiek problémáival, nem ad megoldást, nem ütközteti érveit. Se bent, se kint nincs. De akkor hol van?

Egy szó, mint száz, Pest megye 7. választókerülete igazi képviselőre vár. Négy éve küzdök a kisemmizett és megalázott gazdálkodók, a földeken dolgozók, a fiatal vállalkozni akarók ügyeiért. Négy éve folyamatosan küzdünk, egy percig nem adtuk fel, és nyertünk. Mert igazunk van. Ugyanezzel az elszántsággal fogok dolgozni Pest megye 7. választókerületében élőkért. Nem négyévente kell felbukkanni és fotókon mosolyogni, díszletként az embereket homokozó avatásokra hívni, hanem minden nap, utcáról utcára haladva kell a problémákat megoldanunk. A vállalkozónak esélyt, a biztonságra vágyónak nyugalmat kell adni. 

Közös problémák, közös megoldások!

Együtt sikerülni fog, én itt leszek.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése