A következő címkéjű bejegyzések mutatása: etika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: etika. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 8., kedd

Etikátlan volt Bukodi polgármester és Molnár jegyzőként az utolsó napjaik során - Paul Tamás első rádióhangja

 Paul Tamás polgármestert kérdezte és hallgatta meg a körzeti Dabas rádió. 

(Sztereó 2024.10.08. vendég: Paul Tamás, Ócsa polgármestere)

- Milyen tapasztalatokkal indult a múlt heti kezdés? 

- Az első nap a formalitásokkal telt. A hivatalos átadás átvétel történt meg. Tartalmi vizsgálat nem volt, az a későbbiekben várható. Van már néhány csontváz ami kiesett a szekrényből.  Remélhetőleg több már nem lesz. Az országos médiába is bekerült, hogy nehezített volt a pálya. Reggel úgy kezdődött nap, hogy már 6 dolgozó nem ment be, mivel előző nappal felmondtak.  

Ők hatan vittek el 33 milliót a kasszából úgy, hogy a polgármester és a jegyző jutalmazta őket, illetve a feleket. Így a polgármester a jegyzőt, a jegyző pedig cserében a polgármestert és alfelét szerette volna, de az már nem jött össze, mert  testület többsége elvetette ezt az opciót.  Bukodi polgármester azonban a jegyző feleségének, - a Facebookon körmösként ismert Ritának, aki mellesleg az irodavezető és Bukodiék kávéfőzője volt, mindezért - majd 5 milliót adott jutalomként. A maradék milliókkal a többiek távoztak.  

Paul Tamás polgármester ezzel kapcsolatosan a rádióban, hogy ez jelentősen túlmutatott azon (összegszerűen is,) hogy ez etikailag elfogadható lenne. Lefordítva ez Bukodi és Molnár etikátlan hozzáállását, ténykedését is viselkedését jelenti, hiszen egy a városáért ténykedő polgármester nem tesz olyat, hogy utolsó erejével még a pénztárból (f)osztogat.  

Magyarán, Bukodi és Molnár sem szarhat azok fejére, akiktől a visszatérést, a jövőbeni szavazatokat várja. Márpedig ezzel a tolvaj-tempóval ezt a beleszarós mutatványt hajtották végre. Nem törődve semmivel, lesz, ami lesz alapon felheccelték az erre fogékony és hozzájuk köthető dolgozókat, mondván, ha bedobják a kulcsot, akkor ennyi és ennyi pénz üti a markukat. Ezt forintosították azzal, hogy jutalomként megfizették a szolgálataikat, vagyis a benyújtott felmondásukat.  Gyakorlatilag ezt cselekedetet hajtották végre, közpénzek felhasználásával, abból a célból, hogy a beiktatás előtt álló polgármester és a mögöttes önkormányzat, a hivatal munkáját megnehezítsék. Bukodiék úgy vélték, ezzel magát Paul Tamást fúrják meg. Valójában a várossal tették ezt. Pont ezért illusztrálható úgy az eset, hogy Bukodi oda szart, ahonnan jól bezabált. 

 Az alakuló ülés az 10.-én lesz. 

Paul Tamás szerint az a csapat, akivel dolgozni lehet, már a kampányban összeállt. Nyitott önkormányzatot szeretnének építeni. Teljesen újfajta szemléletet szeretnének megvalósítani. Átlátható és nyitott közéletet.

Mindent veletek együtt és semmit nem nélkületek. Mindenben ki fogjuk kérni a lakosság véleményét. Ez az irány és ez az elképzelés. 

Rövid távú elképzelések az iskolai képzés terén, szabadidős programként egy médialabort szeretnének létrehozni. Tanulják meg értelmezni a sajtót. Tudjanak írni, alkossanak stúdiót. Katona Zsombor Éva az önkormányzat sajtósa segíthetni ezt. Ehhez biztosítanának iránymutatást, felfedezést, tehetségfelmérést-, kutatást.

Középtávon szeretnék az Egészségházban szakrendelésekkel bővíteni a szolgáltatást. Ezzel párhuzamosan fizetős, de elérhető szolgáltatási kínálattal  szélesíteni az ellátást, hogy ne kelljen ezért utazni.

Hosszútávú elképzelések sorában a volt strand területén létesítendő szabadidő park megvalósítása, aztán az ipari parkok lehetőségének kinyitása, a bevételek növelése és a helyi munkalehetőségek biztosítása érdekében. 

A választás és a hivatalba lépés között négy hónap telt el. A lelendő polgármester és csapata számára ez nem nyaralással telt.

Bukodi által a kasszában hagyott pénzek jórészt le vannak kötve. Azok a működésre és a továbbvitelre szolgálnak. Nagy mozgástere nem maradt az új vezetésnek.

A helyi művelődési háznak a vezetése is távozott, amit pótolni kell, a helyére új személyt szükséges választani. 

Számos dolgot meg kell újítani. Transzparens önkormányzatot és munkát kívánunk nyújtani.  Ez alatt nem csak a városi (önkormányzati) újság megújulása értendő, amit olvashatóvá, érthetővé és érdekessé is kellene tenni egyszerre úgy, hogy közben az információ és a tájékoztatás se vesszen el. Hogy ne a polgármesterről szóljon az egész, hanem a városról és a városért legyen tartalmi szolgáltatással bélelve. 

Az elmúlt négy hónap arra is jó volt, hogy a helyi háziorvosi praxisok biztosítva legyenek Ócsán. Az általános iskolában is hiány van tanárból. Ehhez kíván lehetőséget, segítséget nyújtani az új vezetés. 

- Térjünk rá a szociális ügyekre, az étkeztetés kérdésére.

- Ez egy nagyon nehéz ügy.  Az előző vezetés kiszervezte ezt a tevékenységet. Az akkori városvezetők feladták ezt a feladatot és odaadták a város konyháját is. Ma rettenetesen drága a helyi közétkeztetés Ócsán.  A jelenlegi szolgáltatónak - akivel még Bukodi alatt egyeztek meg, - csökkentenie kell az árakat. Ehhez le kell velük ülni és tárgyalni, mert amit ránk hagytak az elődök, az tarthatatlan. Ezt a szülők számára is elfogadható szintre kell csökkenteni. A cél minimum 20 %-s díjcsökkentés. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSWJ-FjO4cyXkehnQ5M5dCgJrOF1tpkhW7-U-MKsMAAaqBQNub-HdmttzmCCM6mPSGrPJWRfcOejvzDHujQqJMG08mHhi-exQlEqR6xBvxUnQllU8YXXMdqQlXLEeQvFwgP2MqNme0UDQ/w640-h347/Buksi+konyha.png

- Környezetvédelem.

- Ha ilyen ütemben iparosodik az ország, akkor ez nem fog jóra vezetni. Környezetvédelem szempontjából a nulla emissziószint kibocsájtás lenne a cél. Mi egy öko ipari parkban gondolkodunk. A helyi vállalkozás nem hozhat be egészségkárosító technológiát. Már előzetes döntés értelmében semmiféle környezetmódosító létesítmény nem valósulhat meg. Kötelező munkahelyet teremtenie a helyben élők számára. Ezek az alapfeltételek. 

Nagyon erős elhatározás a zöld udvar létesítése. Cél a lakossági zöld hulladékok begyűjtése. Ezzel kevesebb műtrágya kerülne felhasználásra. 

- Október 1-vel lépett hivatalba. Beszéljünk az idősekről. 

- Az idősek nappali gondozóháza egy olyan projekt, ami a helyiek nappali környezetét hivatott biztosítani. Ez egyfajta társadalmi kötelessége a városnak.

 *

2021. május 3., hétfő

4 millió beoltott után most május 1.-én kiadta az utászt az egykori komcsi polgárőr főnök - mindenki oltakozzon

Az egykori kommunistarendszert ÁVH-sként is kiszolgáló mai polgárőr-parancsnok Túrós András, rendesen kivárt az oltásra biztatással, amikor harmadik hullám csúcsra futása utáni, a járvány leszálló ágában, most május 1.-én szólította fel a polgárőr tagságot az oltakozásra. 
http://www.opsz.hu/storage/opsz/images/logo.png

 Mint közleményében az országos szövetség (OPSZ) honlapjára is kitett kommünikéje szerint elvárja a tagságtól, hogy "mindenki oltakozzon". 

 Túrós András elnök előadja: "Sajnálatos módon, jó hírekkel nem szolgálhatok, hiszen a koronavírus a polgárőreink között is megjelent. Annak ellenére, hogy nagyon szerettük volna, ha a polgárőrök soron kívül kaphatnak oltást, ez a mai napig nem történt meg. Egyre többen fertőződnek meg, egyre több az áldozatunk és egyre többször megyünk temetésre." 

Túrós András:  az elmúlt hetekben az ország különböző pontjain 40 egyesületi vezetővel találkozott és konzultált. Ezek után jelentette meg a Polgárőrség honlapján a közlendőjét, mely szerint erkölcsi tételként felelős hozzáállást vár el az oltás és az oltakozás terén is a  polgárőröktől. A konzultáció alapján megállapítottam, hogy az egyesületek az OPSZ iránymutatása szerint, a helyi elvárásokkal összhangban, aktívan vesznek részt a vírus elleni küzdelemben.

-          reklámozzák, népszerűsítik a védőoltásokat

-          közreműködnek az oltópontokon, szűkség szerint odaszállítják az idős, beteg embereket

-          ellenőrzik a kijárási korlátozás betartását és a maszkviselést

-          örömmel hallottam, hogy a 65 év feletti polgárőreink visszatértek a szolgálatellátásba.

Végkövetkeztetésem az, hogy a Polgárőrség él, működik továbbra is és hatékonyan vesz részt a pandémia kezelésében, a karitatív munkában, illetve a közterületi szolgálatban. Úgy látom, hogy a Polgárőrség szakmai irányain, a szakmai protokollján nem kell változtatni. Viszont tisztelettel elvárom, hogy saját egészsége és családja védelme érdekében minden polgárőrtársam regisztráljon oltásra. Ma ez hazafias kötelesség, mert csak és kizárólag az oltással lehet megelőzni és legyőzni a XXI. század egészségügyi katasztrófáját.

 Mindez persze a megkésettsége ellenére is legalább egy olyan kézzelfogható hozzáállás, mely némileg képes behatárolni és meghatározni a Polgárőrség és a szövetség kötelékéhez tartozó tagok viszonyulását a járványhelyzetben és a víruskezelés terén, valamint az oltakozással kapcsolatosan.

Az OPSZ iránymutatása szerint, a helyi elvárásokkal összhangban, aktívan vegyenek részt a vírus elleni küzdelemben  - reklámozzák, népszerűsítik a védőoltásokat

 Ugyanis a Polgárőrség tagságán belül és ez különösen érezhető - a Pest megyei Szövetség kötelékének vezetésében - volt egy olyan negatív hangulatkeltő közösségi felvetés, mely részint elutasítja (visszautasítja) és politikai síkra helyezi a járványügyi védőoltásokat mind gyártási- származási alapon, akár úgy is hogy ezzel egyfajta politikai rasszizmust valósat meg az ezt terjesztő polgárőr.

Mint ahogy ez már többszörösen igazolt, a Bilisics Péter elnökölte Pest megyei tagszövetség elnökségi tagja, az ócsai B. Tibor közösségi oldalán polgárőrként folyamatos kormányellenes politikai hovatartozását igazoló megosztások mellett az oltások és a beoltásokkal szembeni szelektálásra vonatkozó bejegyzéseket is továbbított. 

Mindezek szerint nem egy esetben azt közölte, hogy az orosz vakcinával a (kormánypárti) fideszeseket oltsák be, hogy azok menjenek és jelentkezzenek rá. 

Boros elvtárs polgárőrként máskor is tett már olyan politikai alapú meg különböztetést, mely szerint kormánypárti alapon különböztetett meg nőket és így nevesített fideszribancnak olyanokat, vele ellentétben más nézeteket vallanak.

 

Mindezt szinte évek óta tartó állapot, aminek a polgárőri erkölcs és  a Túrós András által megírt felelős magatartás, mint alapvető elvárás, a Pest megyei Polgárőr Szövetség elnökségében nem emeli olyan   erkölcsi magaslatokba ezt a hozzájuk köthető (ócsai tagegyesületet és) szövetséget, mint amit az országos elnök írottan elvár. 

Bilisics Péter PMPSZ elnökeként immáron évek óta elnézi és eltűri egyik elnökségi tagjának (Boros elvtársnak) az etikai kódexben rögzített elvárásokkal összeegyeztethetetlen erkölcsi-, politikai kicsapongásait.  

Bilisics elnök nem tett lépéseket a Boros többszörösen visszatérő személyiségi jogsértései ellenére, azt követően, sem, hogy evégett a bíróság már jogerősen elmarasztalta, de az után sem, amikor Nagy Bandó András emelt kifogást ennek a vele szembeni eset ismételte során.  A megyei tagság és szövetség elnöksége sorra nyeli be Boros Tibor elnökségi tag kihágásait.  Szó- és felelősségre-vonás nélkül hagyták az összes ismert túlkapását, kihágást, gyúlólétkeltó közösségi bejegyzését és így az oltásellenes hangulatkeltő megosztásait is.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh04F13BIxUpCtm-oJf7Lkr7izIg0B5OSXNeKlBdGgXH4mIX_P4qmtRdfV38Xu6lhzUjT6BDfmcR2399w1mGfYY09eigB4dEFkE3xJPqZTPDW2-2wYxlNj9SNdNIyIDEHqxy91JkpOGPAs/w640-h458/B.+olt%25C3%25A1s.png

Most, amikor az országos szövetség (OPSZ) elnöke is végre arra figyelmezteti tagságot, hogy ne csak oltakozzanak, hanem   reklámozzák, népszerűsítsék a védőoltásokat, hogy ezzel a felelős hozzáállással ismét erkölcsi magaslatokba emelje a Polgárőrséget.

Boros valahogy nem illik ebbe az erkölcsi morált előíró polgárőri sorba.  Tibor visszafoghatatlanul osztja gyűlöletet, szítja a hangulatot a maga alantas erkölcsi szintjén és kelt politikai hangulatot a folyamatos közösségi megosztásaival.  Teszi ezt akár személyekre lebontottan, vagy nemekre válogatottan, mint hogy feleségek, vagy éppen politikai alapon, ahogy a fideszribancként aposztrofált meghatározásával ezt közzétette.  Ugyancsak ezt a vonulatot ábrázolja a megyei elnökség tagja az oltások és az oltóanyagok megkülönböztetése terén, amikor bizonyos hatóanyagokat elutasít és emberi mivoltából kibontva, hatékonyságát nem cáfolva politikai síkra helyez.  

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjf9SdmPyeuxeq7zrGpxLqO1hIcFCzOgwqNoVnL6yf2ejLtlG9JCUPhpPY_powTeWQbSxCKvVYzGDoLawrLPJgF920gdkeNoMLsxKr85DAE6ceitt2wLo1emORrv3q12BRXzePpHuWIQdM/w640-h578/B.+vakcina.png

Persze nem tudni, hogy Boros polgárőr beoltott-e vagy sem, ahogy azt sem, mikor és mit kapott, vagy utasított el.  

 Viszont Túrós András megüzente: "tisztelettel elvárom, hogy saját egészsége és családja védelme érdekében minden polgárőrtársam regisztráljon oltásra. Ma ez hazafias kötelesség, mert csak és kizárólag az oltással lehet megelőzni és legyőzni a XXI. század egészségügyi katasztrófáját."

https://www.opsz.hu/storage/upload/2021-FOTO//20210501-TA.jpg
Túrós András:  "oltakozni – oltakozni –oltakozni"

 Túrós András országos elnök rögzített szavai szerint:  

"Az OPSZ elnökeként én is nagyon várom, hogy megszűnjön a veszélyhelyzet, be legyen oltva az ország lakossága és visszatérjen a normális élet valamennyi településünkre.

Befejezésül, vírusmentes egészséget és cselekvő, felelős polgárőrszolgálatot kívánok minden polgárőrtársamnak."

*

2020. június 10., szerda

A Polgárőr Szövetségnél valakinek ismét elgurult a gyógyszere - meddig tűrik még el a polgárőrség tagságában

Az Országos Polgárőr Szövetség úgy tűnik ragaszkodik ahhoz a szélsőséges politikai nézeteiről elhíresült tagjához, aki nem csak Orbán Viktor kritikus gyilkosaként próbál véleményt formálni, hanem vállat tagsága mellett is képes emberek hamis állítással pellengérre állítani.

Nem első esetben fordul elő, hogy Boros Tiborunk elszabadul a Facebookon és hozz valótlan közléseivel embereket kellemetlen helyzetbe. Egyszer ezért már százezrekre büntette a bíróság.   

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhAe6eydDRMV6oGj4GOwnicrWj5vDaUK6Ikam-6vvgynj3leosoMPiJpSuquTTIdqka9osVkojrTI2YhYT7AWXE2wPl8uW8Ty4sF5AnGim02afFJGv0CT0p3vEfTg_XARgAYf2QtagUvXE/s640/B.+jogs%25C3%25A9rt%25C3%25A9s.png

Legutóbb pedig Nagy Bandó András nevét felhasználva személyiségi jogait sértette meg, amikor neki keltette a rossz hírét.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLAkvY5CZhv3ovMrhrWnzAOCdWRlzGJdhZvc2iKi04-A1-3LnylPYUMmO_QBK2tb9UiH6FmoAeFYkBowl2292ywwtmfhY9syV9wXDUrSXL-P1WCifzzveNMdkXpPdjEUBPwr3mhgBnnv0/s640/B.+bocs%25C3%25A1natk%25C3%25A9r%25C3%25A9s.png

Korábban pedig kormánypárti politikusokat és nőket gyalázott meg akár a testi felépítésüket, külalakjukat, vagy kinézetüket froclizva.  


Ugyancsak nőket minősített és gyalázott meg egyes hozzászólásaiban büntetlenül úgy, hogy közben végig az Országos Polgárőr Szövetség tagjának titulálja magát a közösségi oldalán.  


Mindezt a polgárőrség helyi egyesülete, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség és az Országos Polgárőr Szövetség , melynek állítólagos vezetőségi tagja, sorra eltűri.  És az OPSZ nem csak eltűri, hanem hagyja a polgárőrének megbotránkoztatóan etikátlan és bűnös viselkedését amit a bejegyzései által sorra generál. Hagyják és elnézik a visszatérőn ismétlő jogsértő kirohanásait, amivel egyfajta polgárőri cinkosság, vagy nézetazonosságból fakadó pártolás vélhető ki az egészből, hiszen mi másért nem zárták még ki azt, és tűrik meg maguk közt a vezetőség soraiban, ha nem egy tőről fakadnának? Más szóval, kérdezve: ha nem egyívásúak lennének, hagynák és eltűrnék mindezeket? 


Ki és mi szabhat határt az elvetemült polgárőr tagságának fenntartása és polgári mivoltában tett, bejegyzett ámokfutása mellett? 


Valóban a legjobb formáját hozza és adja elő az OPSZ tagja? Pszichikailag, mentálisan képes ellátni az OPSZ tagságát és a polgárőri mivoltát az ilyen gondolatvilágban élő és háttérrel rendelkező személy?  Nem félő, hogy rossz képzetet, negatív érzéseket kelt a polgárőrökben és a polgárőrség tagjaira tekintve az egyik sorstársuk efféle rendszeres kirohanása? 


Nem tudom, mennyire helyes, vagy sem mindez, de legalább a kérdés felvetés és a magára felhívott figyelemfelkeltés rávilágíthat arra a szellemiségre, - akár úgy is, mint jelenségre, - ami az Országos Polgárőr Szövetség soraiban tapasztalható. 

*

2018. december 10., hétfő

Milyen erkölcsi normák szerint végzik és végezhetik munkájukat a polgárőrök - Ócsán is van vétkes fertő

Talán emlékezetes még az eset, amikor egy szomszédos településen élő, de városunkban az egyik multinál dolgozó biztonsági őr bűncselekménybe keveredett. Akkor ez érthető mód megviselte a közembert és kihatott a közvéleményt formáló emberi morálra is.

http://www.opsz.hu/storage/opsz/images/logo.pngEttől elrugaszkodva most azonban ismét felmerül, és nem csak a korábbi történet kapcsán, hanem úgy általában is, hogy a közrendvédelemben szerepet játszó biztonsági személyzet, vagy éppenséggel a polgárőrök milyen emberekből kerülnek ki illetve állhatnak össze.

Magas erkölcsi normák az ócsai vezetésben nem érthetők utol
Ennek a felvetésnek nem egy alaptalan előzménye van. 

Mostanság éppen az Országos Polgárőr Szövetség adott ki egy közleményt annak kapcsán, hogy a tagjai sorában egy bűnözött véltek felfedezni.  Mint írják: "a több mint 60 ezer tagot számláló civil szervezetnek, amelynek tagjai magas erkölcsi normák szerint végzik önkéntes munkájukat". 

Kihamuzás és kamuzás
Ezt természetesen el tudjuk fogadni, ugyanakkor éppen ennek az erkölcsi normának nem éppen megfelelő helyi polgártagokkal szemben is ideje lenne fellépnie a szövetségnek.

Ócsán ugyanis van egy, az elnökségbe is beépült személy, akinek az erkölcsi fedhetetlensége bizonyos kritériumok szerint is kétséget vet fel. 

Nem csak azért, mert a helyi polgárőrvezető nem egyszer a polgárőséghez méltatlan viselkedést valósított meg, vagy mert ismert trágárságokat jelentett meg, hanem azért is, mert többek személyiségi jogait sem képes tiszteletben tartani. Márpedig az a polgárőr, aki azt publikálja magáról, hogy az Országos Polgárőr Szövetség, és azon belül is a bűnmegelőzésben érdekelt tagja,  attól még inkább elvárható lenne, hogy ne generáljon, ne gerjesszen és ne használjon törvénysértő, jogellenes fordulatokat, vagy éppenséggel ne valósítson meg ilyen cselekményeket.

Boros Tibor vezette ócsai polgárőrség közösségi oldalán egyértelműen beazonosítható személyes adatokat képmással mellékelten osztanak meg kifejezetten jogsértő módon

Sajnos azonban az elmúlt évek során visszamenőlegesen is megtapasztalhattuk, hogy az ócsai polgárőrség soraiban olyan vezető szellemiség uralkodik, ami és aki nem tiszteli a "civilek" és itt értsük az állampolgárok jogait.   Számos esetben érhető utol olyan jogsértés, amit az ócsai polgárőrség egyes tagja tesz közzé, vagy éppen valósít meg. Ez a tendencia lassan már egyfajta egyéni hitvallássá, vagy amolyan hatalmi átértelmezéssé vált a polgárőrség helyi szervezetén belül. Ennek pedig nem más oka van, mint a személyi felelősség. Az a mögöttes személyiségi, aki ezt megengedi és megteheti a városon belül és azon túlmenően az Országos Polgárőr Szövetség hátterében és árnyékában.  Emberünk ettől érzi nagynak és valakinek magát. 

Kérdés azonban, hogy mindez megengedhető-e és eltűrésre kötelezett-e az a lakosság, akinek az állítólagos érdekében szövegezetten eljárva, valójában azzal ellentétesen cselekszik?   

Tihanyi Attila érdeme
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-1/p80x80/11329855_1567647350167243_2451573517849479923_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=ec91c266c3a62ddc65a473715e09d8c9&oe=5CB6E467Ócsa Városi Polgárőrség évek óta válságát éli. Pontosabban az óta, mióta a Boros Tibor lett az elnöke. Mondhatni ő a polgárőrség Gyurcsánya. Mind az élre kerülése, mind pedig lemondása, majd a puccshoz hasonlatos választás aminek során több ínspiráns hagyta ott az egyesületet. Boros elnöksége alatt sikerül számos kiváló tagot elvesztenie a polgárőrségnek. Köztük olyan alapító tagot, akinek a lovas tagozat létrejötte és megalapozás köszönhető. Mondhatni Tihanyi Attila volt az első elismerésben részesülő lovas polgárőre és lovas vezetője a településnek egészen addig, míg az egyesületi ármánykodással ennek feladására nem kényszerült.  
 
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/11148760_1650595645171958_7821277965456390222_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=5507a2826bd244c14e2af4b6edb5dd1c&oe=5CC394D9
Gacsal István is távozni kényszerült
Másik kiválósága Gacsal István volt az ócsai polgárőrségnek, aki egészen a Boros kényszerű lemondásáig volt tagja a csapatnak, de őt is belülről, a helyi polgárőrvezetésben dúló és Boroshoz köthető hatalmi koncentráció kezdte ki. Gacsal komoly és nagy eséllyel indult volna az elnökválasztáson, ami a város és a polgárőség számára is egy jelentős fordulatot hozott volna. A pénzügyi átvilágítást és rendbetételt követően kedvező fordulatot vehetett volna a polgárőrség Ócsán. Az előzőek érdeke azonban nem ezt kívánta. Az összes jelentkező közül végül a Szeredi Sándor maradt meg választott új elnöknek, akit Boros is támogatott. Boros is érte lobbizott, mert számára minden más erre alkalmas személy rosszabb lett volna. Csakhogy ami ez esetben ami Boros Tibor számára nem kedvező az a városra nézve igen.  Nem mintha Szeredi Sándor rossz elnök vezetője lett volna a csoportnak, de nem is az, aki szembehelyezkedett volna, vagy kigyomlálta volna az előző elvtelen vezetés gazságait. Szeredi amennyire tudta, rendezte a sorokat és anyagilag is igyekezett rendbe szedni az egyesületet. A korábbi nagy létszámú leépülést is megállította és egy adott friss létszámon stabilizálta az egyesületi egységet. Azonban a megtisztulást nem sikerült véghez vinnie, mert a régi zsiványok maradéka nem akarta átadni a gyeplőt. Sajnos ez a Boros családra úgy, mint a lovas tagozatban érintett lánygyermekekre és a hozzájuk kapcsolódó fiú társakra vonatkozóan értendő, hiszen ők azok a mögöttes támogatói tagok, akik a lovas csoport meghatározói és így az ócsai polgárőség befolyásos tagjai is egyben.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/47432827_720304385011214_7227344827090731008_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=c5ece3dec1b71d98a1b0364168f9415f&oe=5CB5E277
A lovas tagozat (csoport) amolyan családi vállalkozás -  Boros Tibor lánya, Fruzsina, Mészáros László jegyese, aztán Boros Anikó és a barátnők alkotják a mostani lovasságot
 
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/14434914_1112219725536688_6096097378221446577_o.jpg?_nc_cat=102&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=c2c3edd3ee61e25b66f5bde2b5e16675&oe=5CC97BFF
Riegel Tibor és Gacsal István még polgárőrként egymás mellett
Szeredi Sándor elnök nem is vitte végig a vállalásban rögzített ciklusát. Az elnökségéről idő előtt lemondott és ezzel új elnökválasztásnak adott lehetőséget. Mindez szinte programozottan zajlott Boros Tiborral a háttérben. Ő volt az, aki már korábban is ezt a háttérből irányító és meghatározó felelősséget kevésbé vállaló szerepet kívánta betölteni. Így a korábbi barát, a Gacsal István nyomdokaiba lépő Rigel Tibort sikerült behálózni és barátként összehoznia a konspiratív druszának. 2017 nyarán együtt mentek erdélyi túrára a polgárőri szolgálatba bevont WV Transporterrel. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/14329900_1106055282819799_3686895065094481634_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=f1f59980ce395fb92f8647e3f487c5fd&oe=5CC6D586
Szeredi lemondott
Mindezek után a lemondott Szeredi Sándor elnöksége után érthető mód Riegel Tibor került a kiválasztott elnöki pozícióba, míg Boros visszatért elnök helyettesként. Szeredi Sándor által kitisztázott polgárőr egyesületbe már könnyebb volt vezető tisztséget betölteni, mint korábban, még akkor is, ha az egyesületi tagság nagyon megszenvedte az azt megelőzi időszakot. Szeredi Sándor munkássága elismerést érdemel. Csendes, visszafogott és erkölcs ember hírében áll, de a mögöttes Boros-féle irányultságtól nem tudott megszabadulni. Mindez a lemondásig volt csak tartható és méltányos. Ezért is volt és történt az idő előtti váltás. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/44707085_1911003655658287_5618638438094864384_n.png?_nc_cat=105&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=de52fd08423656a9d1b01e74c57f0158&oe=5CC50D67A mostani elnök Riegel Tibor elemzésébe nem kívánnánk bele menni idő előtt, annak ellenére, hogy eléggé rossz fényt vet rá a Boros-féle kapcsolat, de amíg a betöltött elnökségi pozíció és a mögöttes polgárőri tevékenysége nem kerül bővebb megismerésre, addig felesleges bármit is vizionálni. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/44193239_1898863800205606_4612018058054074368_n.png?_nc_cat=104&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=af48b9e93786917fc4916614059513c8&oe=5C8BD416
Boros Tibor ismét az elnökségben Riegel Tibor elnök alfeleként, míg az új köztes Deák Nikolett titkárként

Azonban Boros Tibor esetében nem így van. Ő az, aki folyamatos értékvesztésben van. Korábban a polgárőrség oldalán is hajlamos volt túlkapásokra, és személyi jogok megsértésére, de a saját és a szintén ócsai lakos Alsónémedi mezőőrrel közösen adminisztrált közösségi oldalán már olyan sértő és mások személyiségi jogait gyalázó, hazug bejegyzéseket tett közzé, és engedtek meg maguknak, amik nem csak egy polgárőrhöz, hanem egy normál civil lakoshoz mérten is megengedhetetlen.   Nos ez az, az erkölcsi fertő, ami valójában megengedhetetlen a polgárőr vonatkozásában.  Boros Tibor tudomásunk szerint egy folyamatban levő per alperese éppen azon jogsértő elkövetőjeként amiről itt szó van. Jogerős ítélet bár még nincs az ügyben, de már az, hogy eljárás alatt állóként került alelnöki (elnökhelyettesi) tisztségbe a polgárőr-egyesületnél, már az is elég rossz fényt vet a polgárőrmozgalomra. Arra az országos szövetségi munkára, amiről az Országos Polgárőr Szövetség közleménye szerint "tagjai magas erkölcsi normák" szerint tölthetik be végezhetik a szövetség keretei közt a vállalt feladattal járó munkájukat. 

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek, gyermek és túra/szabadtéri
A "megújult", és megmaradt polgárőrség Riegel Tibor valamint Boros Tibor vezetése alatt 2018. december elején

Kérdés azonban, hogy Boros Tibor polgárőr egyesületi vezetőként, az Országos Polgárőr Szövetség tagjaként és tisztségviselőjeként miként töltheti be azt az erkölcsi-, etikai hitvallást mely szerint "tagjai magas erkölcsi normák szerint végzik önkéntes munkájukat"?

*