A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Népszabadság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Népszabadság. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 2., szombat

Kiolvadás - Mozduló párttérkép

A befagyott pártszerkezet 2010-ben olvadt meg először. Most ismét mozgásban van: még nem tudni, hogy a párthatárok is átrajzolódnak, vagy csak választói csoportok lépnek át rajtuk. 

http://kep.cdn.index.hu/1/0/142/1421/14213/1421355_a3505d48413043158667e4702125aab7_wm.jpg„Az LMP útelágazása és a Jobbik »néppártosodása« szerkezeti átrendeződést is ígér. Az LMP két irányban is mozdulhat. Panyi Szabolcs elemzése szerint mehetnek »kulturálisan jobbra«, felszíva a Fideszből kiábrándult, de balra csatlakozni nem akarókat. Kicsit kevesebb polgárpukkasztó molinó, de változatlan »harmadikutasság«, kritikai szellem a jelenlegi és a régi kormánypártokkal szemben is. Csak a jellemzés kedvéért: Navracsics bátrabb pillanatai, pártban elképzelve. Ha a néhány közéleti szólista médiaszereplésében, egy-két értelmiségi klubban felbukkanó európai konzervatív gondolat szervezeti keretet is ölt, már másképp néz ki a politikai térkép. Az Együtt esetében harcos korrupcióellenességgel párosult, és természetesen a liberálisokra is jellemző polgári gondolat sem maradna magányos farkas a párterdőben.

De az LMP-nek van másik továbbépíthető karakterjegye is, az antikapitalista, zöld elköteleződés. Ez viszont egyértelműen balra mutat. Csakhogy a demokratikus ellenzék táborát ma a bal-jobb világnézeti tagolásánál erősebben osztja meg a »régiek« és »újak«kulturális ellentéte. Előfordulhat, hogy a demokratikus táborban az MSzP és a DK két szomszédvára mellett, ha nem is közös pártban, de közös kultúrában kijegecesedik egy harmadik tömb, az »újak« fiatal, rendszerkritikus, a 2010 előtti és utáni kormánypártokat sem kedvelő konglomerátuma. Amely a fenntartások ellenére is alapvetően a rezsim demokratikus ellenzékéhez sorolja magát. És amelyben talán az eddigi képződményeknél több fantáziát és rokonízlést lát a civil ellenállás is. Jobb szerettem volna persze, ha bennünk, az MSZP-ben látja ezt, de eddig nem így történt. Igaz, az is lehet, hogy az Európa-krízis most áttematizál mindent. Az élénkülő szakszervezeti mozgalmak pedig a »régi« baloldalnak is adnak az ismertebb pályán együttműködési és bővülési lehetőséget.”
Lendvai Ildikó - Népszabadság / Mandíner
* 

2014. december 30., kedd

Állítólag a rendszerbe van kódolva - az emberek szemethunynak a túlkapások felett ( - Népszabadság)

Amíg a „rend” érdekében az emberek szemet hunynak a rendőri túlkapások felett, sőt, olykor pártolják is a törvénytelen erőszakot, a hatalom pedig a politikai propaganda eszközeként kezeli a közbiztonság ügyét, bármikor megismétlődhet, ami Izsákon történt – mondta a Népszabadságnak nyilatkozva Finszter Géza kriminológus.

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRrnn_EfwXt4SFtJEcXIOlugmLrWl4mgAI85JcE-8Qb9XGWrL8k
De hol volt a Népszabadság és a kriminológus a Gyurcsány kormányzat alatt, avagy az úr 2006. évében amikor a rendőri erőszak Budapest utcáin söpört végig. Akkor amikor emberekre lőttek, békés és békétlen embereket demonstrálókat vertek össze, vagy éppen teljesen ártatlanok csontjait, törték, bőrét szaggatták és vérben áztatták a közteret? 
 
Nemrégiben a Kecskeméti Törvényszék első fokon életfogytig, illetve 20 évig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a két rendőrt, aki a vád szerint 2013. április 8-án az izsáki rendőrőrsön agyonverte Bara Józsefet, akit a halála előtt két órával egy motoros láncfűrész ellopásáért állítottak elő. A két rendőr azzal védekezett, hogy csak a gyanúsított ellenállását akarták megtörni.

http://bi.gazeta.pl/im/4/3699/z3699704X.jpg

A Gyurcsány Ferenc vezette kormány a "vasprefektussal" pedig a Fideszt és annak népét, és egyúttal a demokráciát törte meg.  

Mégsem ítélték el, és nem kaszálták el sem a bíróságon a közéletben az akkori politika és a társadalom vezető tisztségviselőit.  Még a szemkilövő is szabadlábon van.

Igazából Ő sem különb, mint az Izsáki "kolléga". 

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2f/Victims_of_Police_Action_(Budapest_23-10-06).jpg

Finszter Géza kriminológus, a Magyar Tudományos Akadémia nagydoktora, aki évek óta sürgeti a rendőrség szervezeti és szemléleti megújítását, a Népszabadság kérdésére közölte: „Ami Izsákon történt, a rendszerbe van kódolva, és majdhogynem bármikor megismétlődhet."  Mint mondta, a rendőrség az állami erőszak-monopólium birtokosa, ami már önmagában is kockázatot jelent, mivel a monopolhelyzet az élet minden területén visszaélésre csábít. Ez nem magyar sajátosság. Különböző mértékben a világ minden rendőrsége küzd a problémával. Az amerikai városi rendőrségek botrányairól szinte naponta számol be az ottani sajtó.

Ez azonban nem mentesít egyetlen egy szolgálatost sem a felelősség alól. 

Finszter szerint a helyzet azokban az országokban rosszabb, amelyekben a társadalom a „rend" érdekében kész bizonyos mértékig szemet hunyni a rendőri erőszak felett, sőt, az emberek vagyonuk és testi épségük védelmében igénylik is, hogy a rendőrök, ha kell, kicsit hágják át a törvényeket.

Ócsán is nagy port kavart, amikor a helyi rendvédelem részét képező polgárőrségi tag képes volt a saját állatának trágyáját hátrahagyva azt a lakosság fogyasztására megosztásban ajánlani a Facebookon. Erre még társbeli partnereket is találva a primitívségen asszociálódott rétegben.  

A helyi vezetés azonban nem határolódott el a nyilatkozóktól, sőt inkább az izsáki emberhez hasonlatosan estek neki a másként vélekedőknek. Igaz, az ismert polgárőr közösségi oldaláról eltüntették a kompromittáló megnyilvánulást, de a szolgálatból már nem bocsátották el. Mindez a kriminológus Népszabadságban közzétett vélekedését igazolja vissza. 

Az elvárások, illetve a sikertelenség beláthatatlan következményeitől való félelem megkönnyíthetik a szabályok áthágását – mondja Finszter.

A szakember úgy véli, a kérdés az, hogy egy társadalom, szűkebben-tágabban értelmezett közösség hogyan értékeli a hatóságok tevékenységét. Hogy miként viszonyul a rendhez és az egyéni szabadságjogok érvényesüléséhez. Ahol nem fogadják el, hogy a rend megteremtése vagy fenntartása érdekében az emberi méltóság minden további nélkül megsérthető, hogy a cél érdekében embereket meg lehet alázni, egyáltalán, a legkisebb törvénysértést sem tolerálják, ott kevesebb a túlkapás.
Magyarországon gyakran tapasztalni, hogy kimondva-kimondatlanul a közösségi érdek elsőbbségére hivatkozva sértik meg az egyes emberek emberi méltóságát.
http://users3.ml.mindenkilapja.hu/users/kerdemkobanya/uploads/k041.jpg Mintha az nem alapvető jog, hanem a közösség adománya lenne. Nem egy szomorú, tragédiába torkolló eset bizonyítja, hová vezethet az, amikor egy közösség maga akarja eldönteni, kit milyen jogok illetnek meg, kivel szemben mennyit engedhet meg magának - például a rendőrség, vagy a polgárőrség a sikeres bűnüldözés érdekében. Ezért nem adhat felmentést magának a rendőrség, de az egyes rendőr a kis túlkapások alól sem – állítja Finszter.
http://img.index.hu/cikkepek/0810/belfold/06_Oct_23_demo_137.jpgRámutatott arra is, hogy a magyar rendőrség még ma is a szovjet modell szerint épül fel. Országosan, minden szervezetében centralizált, katonai hierarchiában működik, amelyben elvárás az alárendeltekkel szemben a parancsok iránti feltétlen engedelmesség. Ebben a viszonyrendszerben könnyen adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben a kis rendőrnek választania kell: a törvényre vagy a parancsnokára hallgat-e. Ilyenkor nem a törvény, hanem a félelem irányítja. 

Talán ez tükröződik vissza a 2006-os események, az Izsákon történtek, vagy a Facebookra felkerült ócsai esetek kapcsán is. 

http://kep.cdn.index.hu/1/0/479/4796/47960/4796006_0055c4b0a9c785ef67a2577cdcf70544_wm.jpg

A  túlkapásokkal szemben nincs tökéletes védelem. A belső ellenőrzés és a jó kiképzés csökkentheti a visszaélések számát és kockázatát. Célszerű lenne ugyanakkor, ha a döntéshozók is tudomásul vennék: a közbiztonság nem a politikai marketing eszköze, hanem egy társadalmi termék, amelynek az előállításában megvan a politika, a rendőrszakma és a társadalom más szervezeteinek, közösségeinek is a felelőssége.
F.Gy.A (Népszabadság) nyomán
*

2014. május 11., vasárnap

„Önvédelemre” oktatják a gyulaji cigányokat - a szegény romák ugyanis köztudottan mindig csak védekezni szoktak ( - jogsértés és jogvédelem)

Etikai eljárás indulhat annak a gyulai bírónőnek az ügyében, aki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasító határozatának indoklásában a "cigánybűnözés"  kifejezést használta. Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke az MTI érdeklődésére beszélt arról is, hogy most zajlik az etikai kódex megújítása.

Pest megyében sincs ez nagyon másként. Birói tévelygések, túlkapások és sajátos elképzelések, (koncepciók) itt is vannak. A bírói kar függetlensége és az igazságszolgáltatás mostanság sok kételyt és kérdést vet fel.  Nem éppen etnikai szinten. 
 
http://www.pestiriport.hu/Pictures/gyulajiciganyok_gyun.jpg

Az ezerlelkes Tolna megyei településről - amelyet a környéken „elcigányosodott” faluként emlegetnek - már sokan lemondtak. A roma és nem roma lakosság aránya fokozatosan tolódik el a cigányok irányába: tíz-tizenöt éve még 40 százalék volt az arányuk, ma már mintegy 70 százalék. Évente 20-23 gyerek születik a községben, csupán két-három a nem roma. Amennyiben nem változnak a demográfiai mutatók, két évtizeden belül 90 százalék lesz a romák aránya Gyulajon.

Gyulajon a romák között három vezetéknév van forgalomban: Bogdán, Horváth és Orsós (ez utóbbival több mint négyszázan élnek Gyulajon). Az idősebbeket ragadványnévvel különböztetik meg: főként egykori óvodai jelük alapján. Az Orsós Bözsi vagy Mari nem sokat segít, de Szőlő Bözsiként vagy Szilva Mariként már be tudják azonosítani őket. A legfiatalabbaknál nincs ilyen gond, a romák többsége újabban a gyerekének két utónevet is ad, ebből legalább az egyik idegen hangzású szappanopera-szereplőt idéz.

(...)

http://nol.hu/data/cikk/1/45/97/93/cikk_1459793/402-002_3C8FB4F93E33CD6437FEA8925DA208D59BC2518E-nol.jpg
Téli tüzelő  - élhető falut varázsolni egy olyan településből, amelyet sokan a pusztulás szimbólumának tartottak
A téli alapkompetencia-képzésen huszonketten vettek részt, közülük a legtöbben még a nyolc általánost sem végezték el, a kurzus számukra főként az írás-olvasási alapismeretek felidézését jelentette.

http://nol.hu/data/cikk/1/45/97/93/cikk_1459793/402-005_A548249A26565EFA3FEA35D4E229F0894703AE3C-nol.jpg
Elfogadható pénzt lehet keresni a közmunkával: 
családi adókedvezmény 
igénybevételével havonta 77 300 Ft

- Töltöttünk ki valamilyen nyomtatványokat, meg mit is csináltunk? Ja, önéletrajzokat írtunk. Azt is elmondták, hogy otthon zárjuk el jól a gyógyszereket a gyerekek elől, nehogy baj legyen - Bogdán János, aki egyébként hat osztályt végzett el, nagyjából ennyire emlékszik az alapkompetencia-képzésből. Szakmája nincs, a helyi közmunkán kívül gyakorlatilag esélye sincs arra, hogy munkahelyet találjon magának.

Az utána jövő generációknak sem terem sok babér a falu határain kívül. A cigány gyerekeknek gyakorlatilag lehetetlen a kitörés. - A mi roma gyerekeink üvegbura alatt élnek: ez egyrészt megvédi őket, másfelől elzárja előlük a felemelkedés lehetőségét - mondja Lacza Zoltánné, a gyulaji általános iskola igazgatója. - Évente 15-16-an végeznek, a tapasztalataink szerint jó, ha egyikük eljut az érettségiig. Négyen-öten szakmát szereznek, ők általában vissza sem jönnek. A többiek vagy el sem mennek, vagy feladják a középiskolát, és hazatérnek. Itt állnak tizenévesen szakma nélkül. Vagy tudunk nekik helyben munkát adni, vagy soha nem fognak dolgozni.

Miközben a jogvédő szervezetek harcosan küzdenek a nagyvárosi szegregáció ellen, kevesebb figyelem jut arra, hogy néhány kistelepülésen - mint például Gyulajon - magától létrejött a szegregált általános iskola. Míg a falu lakosságának a 70 százaléka roma, addig a 114 fős iskola diákjainak már 98 százaléka (!) cigány származású. A nem roma családok ugyanis áthordják a környező községekbe a gyerekeiket.

A gyulaji cigányok szinte csak egymás között házasodnak

- Van, aki nem is indokolja meg, aki mégis, az bevallja, hogy a cigányok miatt viszi el a gyerekeit - mondja az igazgatónő. - A kifogások egy része puszta előítélet, de az is tény, hogy a cigány családok „kultúrája”, viselkedése teljesen más, ráadásul a roma gyerekek ötöde sajátos nevelési igényű (SNI), másik húsz százalékuk beilleszkedési, tanulási és magatartási gondokkal küzd (BTM). Az öröklött problémák egyik oka az, hogy a gyulaji beás cigányok szinte csak egymás között házasodnak. A családfakutatás során kiderült, hogy szinte az összes gyulaji roma attól a négy családtól eredeztethető, amelyeket még az 1800-as évek elején az Esterházyak telepítettek le a faluban.

A cigányok jelentős része már 15-16 évesen párkapcsolatban él, és mielőbb családot akarnak alapítani.

„Alapvetően védekezési technika” - a cigányok pedig arról híresek, hogy mindig védekeznek (például: idős asszonyok ellen)

Hosszú távon csak az elhivatott pedagógusok maradnak meg egy szegregált iskolában. Közéjük tartozik Szőts Gábor is, aki egyrészt testnevelést tanít, másfelől felügyeli a műfüves focipálya használatát, valamint aikido- és grapplingalapú mozgásfejlesztést oktat a cigány gyerekeknek. Volt, aki megszólta: miért akarja erőszakra nevelni a romákat. - Pont arról van szó, hogy megtanítom nekik, miként kezeljék az agressziót - magyarázza. - Ez egy alapvetően védekezési technika, a győzelmet a másik fél leszorítása jelenti. Önfegyelemre nevel, az én diákjaim senkit sem fognak megtámadni az utcán.

http://nol.hu/data/cikk/1/45/97/93/cikk_1459793/403-002_C8CB47D43A3BE6434FCA9416103D43D38B154298-nol.jpg
Önfegyelemre nevelni a gyerekeket - mondják

A nem romák között akadnak néhányan, akik nem nézik jó szemmel a változásokat. Beszéltünk olyan helybelivel, akit bosszant, hogy a különböző programok, fejlesztések főként a cigány lakosságot célozzák.

- Most annak örüljünk, hogy végre méltóztatnak dolgozni? Hát ez a világ rendje, nem? Ott tartunk, mint Kádár János alatt, akkor is azért volt rend a faluban, mert a romáknak is el kellett menniük, melózni. Ez nem fejlődés. Visszatértünk a hetvenes évekbe - fakadt ki egy ősz hajú nyugdíjas.

Népszabadság - Pesti Riport
*

2013. december 26., csütörtök

Félházas karácsony Asópakony településrészen - hiteles karácsony Alsópakonyon

 Karácsony napján nem csak a saját családunk, hanem a hozzánk valahogy mégis csak kötődő alsópakonyi családok sorsára is kénytelen némi gondot fordítani Ócsa társadalma.

Alsópakony egy olyan külterület, ami a kormány és az önkormányzat jóvoltából ma számos rászoruló családnak biztosít lakhatási körülményeket.

Idén karácsonykor az első telüket itt átélő népesség békében készült az ünnepre. A házak így az év vége táján is foghíjasak. Csupán a felében pislákol fény. Este egy kicsit amolyan kísértett-telep látszatát kelti. Bár ezt nagyon nem szeretnék hallani, de az üresség és a hézagos kialakítás olyan magányt teremt, melyet csak az érezhet át, aki ide kényszerül.

Október vége óta mindössze hét házba költöztek új lakók, a devizahiteles lakónegyed nyolcvan házából jelenleg negyvenegyet laknak. Nincs tolongás, az Ócsa és Üllő közti területre épített állami lakópark magányosan árválkodik a kihalt pusztában.

Kicsi, de drága fatárolók, igazi védelem és haszon nélkül - átalakításra várva ( - önkormányzati segítség)

Ennek az is oka, hogy a nyár végén vagy ősszel érkezetteknek kisebb gondjuk is nagyobb volt a faültetésnél.
Akik itt vannak, jól érzik magukat, noha van olyan új bérlő is, akit még a válás nyűge is terhelt. A három gyermekét egyedül nevelő, negyvenéves albertirsai asszonynak akkor ment szét a házassága, amikor kiderült, hogy nem tudják tovább fizetni a törlesztést. Elgondolkodtató, hogy 12 millió forintba került ingatlanukra hogyan adott a bank 11 milliós hitelt. Ami aztán időközben 18 milliósra duzzadt.
– A férjem otthagyott, én pedig itt tudtam meghúzni magam a gyerekeimmel. Ennyi pénzért (16 700 Ft) nem találtam volna albérletet. A gyerekek beilleszkedtek az óvodában és az iskolában, ha a nagyfiam nem lenne kórházban, még jobb lenne a helyzetünk. Megpróbálunk itt gyökeret verni, nem futok senkihez segítségért, talpra fogunk állni.

Hasonlóan optimista álláspontot képviselt a hatgyermekes Asztalos Mihályné is, aki öt kisgyerekkel költözött a lakópark 70 négyzetméteres házába (nagylánya már külön él tőlük). A család Ócsáról érkezett, azelőtt Pesten laktak, közel hetvenezer forintos törlesztőrészlettel kezdődött a kálváriájuk, ami végül havi száz fölé kúszott. – Nem tudtuk fizetni, a párom elvesztette a munkáját, választanunk kellett, hogy a gyerekek fázzanak és éhezzenek, vagy fizetjük a törlesztést. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a házunkat végül nem kellett elárverezni, megvette egy fiatal pár, megszabadultunk hát a tartozástól. Amikor felhívtak a máltaisok, és kérdezték, mi van velünk, mondtuk, nem tartozunk ugyan senkinek, de itt állunk egy rakás gyerekkel egy fillér nélkül. Benyújtottuk végül a pályázatot, s jöhettünk. Több hitelt akkor se veszek fel, ha éhen halok.

Asztalosék lakbére 21 100 forint, ezen kívül 10-10 ezer forintért vesznek nappali és éjszakai áramkódot, 8 ezret fizetnek a szintén feltöltőórás vízért. A férj Mosonmagyaróvárról jár át Bécsbe dolgozni, hétvégeken jön haza. A család egyetlen gondja – ez az egész telep legnagyobb nyavalyája – a ritka buszjárat. Tigyi Balázs, a telepen házat működtető Máltai Szeretetszolgálat munkatársa elmondta, Budapest és Ócsa között napi 15 busz jár a menetrend szerint, de Ócsa és a telep között a helyi önkormányzat – erejét meghaladóan – működtet járatokat. Próbálják a Volánnál elérni, hogy a pesti buszok ide is kikanyarodjanak. Az ideköltöző nagycsaládosok aranyba foglalnák érte a buszvállalat „kezét”.

Váratlan fejlemény – és ezzel a jelek szerint a tervezés során nem számoltak –, hogy sok a nagycsaládos a költözők között. Ami azt jelenti, hogy a teljes benépesülés idején bölcsődére és óvodára is szükség lesz a lakóparkban (az eredeti, nagy ívű tervekben még megvolt, de aztán elveszett). Az ócsai önkormányzat sokat segített az óvodai és a bölcsődei férőhelyek bővítésében, de a park lélekszáma gyorsan megugorhat.
– Az ország minden tájáról érkeztek az új lakók – mondta Tigyi Balázs. – Nincs tolongás, ami mögött ott látom a médiabélyeget: politikai céltábla lett a lakópark. A másik, hogy sok devizaadós kivár, mert a devizahitelek ügyében a választásokig még sok minden megtörténhet. Kell a kalandvágy is a családok részéről, hiszen mindent fel kell adniuk. Aki ideérkezik, nyomasztó anyagi csődben van, ez kemény krízishelyzet. Új helyen, új környezetben kell új életet kezdeni, s úgy kell munkahelyet szerezni, hogy a tömegközlekedéssel való bejárás a legnagyobb probléma.

A telep házai messziről piroslanak. Sok ház kéménye nem füstöl (fatüzeléses, vízteres kandallókkal oldották meg a fűtést), nappal nincs otthon a lakó. Ez jót is jelenthet: - ha mindenki dolgozik.

A cikk eredeti változata a 2013.12.20-i Népszabadságban olvasható.

*

2013. február 19., kedd

Kisebb félreértés történt, és a bizottsági tagság sem sokat ér - több hullámban válogatnak ( - fele se annyi)

Mint kiderült, a sajtóban megtévesztő adat jelent meg az Ócsa-Alsópakony településen épülő új lakónegyedbe pályázókról. Ugyanis az 588 főben meghatározott számbeli adat azt az összlétszámot takarja, ahányan regisztráltak a projektre.

A regisztrált pályázók közül azonban lehet, a fele sem jogosult a meghirdetett bérlakásprogramra. l Nagyon sokan már a jogosultsági feltételeknek sem felelnek meg, így például nem ingatlanvásárlásra felvett kölcsön miatt kerültek nehéz helyzetbe, vagy nem devizában adósodtak el. Ennél is több jelentkezőt érinthet az a kitétel, miszerint azok is pályázhattak, akiknek otthonát ugyan kijelölte kényszerértékesítésre a bank, de még nem értékesítette azt. S ha ez a beköltözést követő egy éven belül sem sikerül, akkor a bérlővel kötött szerződést fel kell bontani.  

Ha a pályázatokat szigorúan a kiírásban közöltek alapján bírálják el, akkor az alsópakonyi telepre az átadást követően a 80 házából legfeljebb a fele népesülhet be - állítja a Népszabadság, jól értesült forrásokra és a számításokra hivatkozva. 

Azonban nem csak e téren volt megtévesztő az információ. A kiválasztás és az ötfős bírálóbizottsági elbírálás is csupán egy kisebb színjáték, ugyanis az elő-bírálatba az ócsai képviselők által delegáltaknak nincs beleszólásuk. 
A benyújtott pályázatokat először a Magyar Máltai Szeretetszolgálat rangsorolja a kormányrendeletben foglaltak alapján, majd környezettanulmányt készít az esélyes pályázókról. Morva Emília, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy olyan családokat keresnek, akiknek Ócsa valóban lehetőséget ad az újrakezdésre. Akik eléggé motiváltak és rendelkeznek az új lehetőség megragadásához szükséges képességekkel. Így egy Ócsától távol élő, erős rokoni kapcsolatokkal bíró családnak, amelynek gyermekeit oda köti az iskola, a családfő pedig piacképes képesítéssel rendelkezik – nem ajánlható az ócsai szociális lakóparkba költözés.

Tehát az ebbéli körbe tartozó jelentkezőket a máltaiak nem is ajánlják tovább a bizottság elé szelekcióra. Így Horváth Tamás azon kijelentése, hogy beleszólással bírnak a kiválasztásba, már nagyon kétséges és csak szűkre szabottan igaz. Mert Ócsa városa hiába adja Bukodi Károly polgármester és Horváth Tamás alpolgármester személyét a végső kiválasztást végző őt fős bizottságba, ott ők már csak az előzetesen leválogatott, bentmaradottak közt tudnak tovább selejtezni, a megadott két szavazati lehetőségük erejéig. Hogy ez valójában mennyit ér, az a beköltözést utáni családi összejövetelen derül majd csak ki.

Figyelembe véve, hogy a 13 600 árverésre kijelölt ingatlanból csupán 3600 található Budapesten és Pest megyében, akkor ez  már eleve erősen leszűkíti az esélyes pályázók körét. A kormányrendelet értelmében ráadásul csak azok pályázhattak, akiknek ingatlanát a hitelszerződés megkötésekor nem értékelték többre 20-25 milliónál. Az esélyes pályázónak egyébként nem lehet másik ingatlana, és legalább egy gyermeket kell, hogy neveljen.

Az elbírálásnál – az Ócsa vezetésének javaslatára – előnyt élveznek azok a családok, ahol legalább az egyik szülőnek van állása, vagy legalább nem 2008 előtt veszítette el azt. A beérkezett pályázatok számítógépes rangsorolása után a szeretetszolgálat munkatársai környezettanulmányt végeznek, amelynek során a jövedelmi-vagyoni helyzetet, a rokoni, baráti kapcsolatokat és személyes kötődéseket, valamint a jelentkezők munkaerő-piaci esélyeit, törekvéseit, illetve a közmunkára való hajlandóságot vizsgálják.

A szociális telepen nem lesznek közösségi épületek, sem óvoda, sem iskola, sem orvosi rendelő - sőt vezetékes gáz sem,  a villany meg kártyás

A javasolt bérlők listáját március 20-ra állítják össze. Közülük választja ki a lakónegyedbe beköltöző nyolcvan családot a Nemzeti Eszközkezelő Zrt., az ócsai önkormányzat és a szeretetszolgálat delegáltjaiból álló bizottság. Mindezt március 25.-re. 
A döntésről öt napon belül értesítik a kiválasztottakat. Fellebbezésnek helye nincs, mint ahogy a pályázat eredménye sem támadható. 

A végső kiválasztást végző bizottság 50 négyfős, 20 öttagú és tíz, legfeljebb négy gyereket nevelő családot jelölhet meg. Velük köt majd határozatlan idejű bérleti szerződést az eszközkezelő. A lakókat állagmegőrzési és bérletidíj-fizetési kötelezettség terheli. Közüzemi díjak fizetésére nem történt utalás. 
Népszabadság nyomán
*