2021. augusztus 24., kedd

Miként nem lesz környezetbarát Ócsa és miként fejlődik más hasonló település - miért csak az itt élők feje zöldül

 Adott két hasonló adottságú és lélekszámú település. Az egyik Ócsa, ahol élünk és foglalkoztat minket, és adott egy összehasonlításként vehető minta, Kunszentmiklós, ami szintén város.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiUscjhaKRFV0lsmY17lfvuEBAr0w2IhPLfr2NCS5VPiKPrSolBzIInR1vtBflfd1Am3zHCGLvA1vgb1Fai3wywbHrGJW2qJP_6yFyLL9zxvt3eKLJBHkPCohslDvrbmlJQQGseLI25lgY/s1600/z%25C3%25B6ld+%25C3%25B3cs%25C3%25A1%25C3%25A9rt.png

A két hely közt azonban nagyobb a különbség, mint amekkora a közúton mérhető távolság.  Hiába található Ócsa Pest megyében az M5 autópálya és az M0 kiszögelésében a fővárostól 30 kilométerre, egy évtizede kormánypárti polgármesterrel, amikor a Budapesttől távolabb található Bács-kiskun megyei Kunszentmiklós olyan példával szolgál, ami igen csak jól mutatja, hogy mennyire rusnya és alkalmatlan feladatára a mi kis agyon ajnározott polgármesterünk.

Ócsa népessége 9 ezer 3250 főt mutat. Kunszentmiklós populációja 9 250 főt jelez.   A két város tehát közel azonos lélekszámmal bír.  Igaz, Kunszentmiklós távol áll a fővárostól és közelében is csak sok kilométerre található autópálya, tehát messze kedvezőtlenebb adottságokkal bír, mint Ócsa, aki mondhatni igazán közel áll az ország vérkeringését biztosító autópályákhoz valamint a Budapest fővároshoz is.   Mindezek ellenére Kunszentmiklós messze maga mögött hagyja Ócsát a zöld beruházások és fejlesztések, valamint a környezetbarát "zöld-program" tevékenységében.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFVZl5q3KLF-j5cXwrEvB4OyiibThUWpsnPDJsoD3g-rvBArTpU6rZ128ii39YUcfDwIurN100rEq5zf3k8HqydDbVPLiY2n9QKELY4dE-adlWX8qdcW3D9QR0Bahh4zWnGXCPMT8tSSA/s1600/SSA40121.JPG

Ócsa polgármestere már 2016-ban Zöld Ócsáról beszélt, de azon kívül, hogy 20-40 milliót eltüntetett az Oxyfa ültetvények soraiban, nem sok érdemi történt a városunkban. Legalábbis ami a Zöld Ócsát illeti.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgpvFt4n8so9UmcknlELkJRxQCpIjWGHZRP63WbapzJU6lbMOte42Tqjwg-mIEON2SQx_qfYUuTw7W25UyjPk1ipl_d8NeKJlMgHkabl1Yew2Sg6JjxzhgwWqyKeL5BkTmx5ukMEbRfPyE/s640/Piramisj%25C3%25A1t%25C3%25A9k.png 

Az Oxyfa ültetvényt úgy hirdették, mint befektetést a jövőbe, Ócsán mégis 17 hektáron rágta ki a pajor az ültetvényt, amit a polgármester jóvoltából a Boros-féle polgárőrséggel milliókért őriztetett. Ez a befektetés, lehet, hogy egyeseknek jó üzlet volt, azonban sem a zöldülő Ócsát, sem a virágos jövőt nem hozta meg az itt élőknek. Inkább csak visszavetette a várost az igazi fejlődés előtt, mert az itt elszenvedett milliós károkat a költségvetés által a lakosság által, aminek után számos értelmes és fejlődést jelentő pályázatból kimaradt Ócsa. A polgármester nem egyszer elmondta, hogy azért nem tud pályázni a város, mert nincs és nem rendelkezik megfelelő önrésszel. Így amikor mások fejlődtek Ócsa csak a kártételezést nyögte. A fejlesztések, a pályázatok elmaradtak. 

 Igaz, az utóbbi években a Városháza főutcájaként ismert Bajcsy-Zsilinszky Polgármesteri Hivatal és Spar közötti szakaszán több virágot is ültettek, de ezen túlmenően alig történt  változás.

A kamionok ma is büntetlenül és teljes gázzal haladhatnak át ezen a szakaszon, aminek folytatásában ott a városi általános iskola, napi 5-800 gyerekes megközelítéssel ahova még tisztességes gyalogjárda sem vezet, mert az ócsai polgármester számára ezt mindig megelőzte más, számára fontosabb dolog.

Bár Zöld Ócsáért programot is hirdetett a Fidesz adta Bukodi Károly polgármester, de ennek ellenére képes volt a város saját önkormányzati területét leszennyezni olyan korrupciós ügylet által, aminek engedélyeztetője maga a városvezetés volt.  

2016 óta azonban alig történt valami ezen a téren.  Ócsa egykori legnagyobb zöld területét, a helyi strand ingatlanjának földterületét baráti helyik vállalkozóknak adta át és engedményezte a polgármester ingyen és bérmentve, mondván, hogy majd ők renden tartják a területet. Ez ment évekig, míg nem az idén ráébredtek, hogy ez is csak egy ugyanolyan hazug ámítás, egyfajta parasztvakítás volt, mint maga a Zöld Ócsáért kezdeményezés. 

A polgármester hivatalosan azt propagálta, hogy a lakosság bevonásával építsük, szépítsük városunkat. Ezáltal is megvalósítva a Zöld Ócsáért programot. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgy00NfLoXUjihx-rY58wcwrDAFnXm9Kny2nCRGPW9QEpjsW1K7iMWBl6lZMI6g0ncYsiCG8trbJ75B234L4iwZhV0ynMCSSXReb393_pYq0rhrWCinytspivO6c7hIhFay__s2A9nipJU/w640-h480/SSA40774.JPG

"Arra buzdítunk mindenkit, hogy gondolkodjanak és cselekedjenek velünk ill. szépítsék, építsék saját környezetüket.

Szeretnénk, ha mindenki kellő nyitottságot és aktivitást mutatna és így látványos eredmények születhetnének. Kísérje figyelemmel ezt az oldalt, ahol minden hónapban új hírekkel jelentkezünk a témával kapcsolatban."

Bukodi ezen állítása is csak egy hazugság maradt a ténykedése során. A város ezen honlapján 2016 óta nincs friss hír a zöldterületekről, azok fejlesztéséről, vagy a további elképzelésekről.  Bukodi polgármester nem hogy havonta, vagy évente nem jelentkezett ez ügyben, hanem évek óta semmit nem tesz a zöldebb környezetért, ahogy a város előrelépésért annak fejlődéséért sem tesz meg annyit, mint mondjuk más normális városvezető.

Kunszentmiklós városvezetése a 2017-ben kiírt TOP-2.1.2-16-BK1-2017-00002 Zöld város kialakítása projektre jelentkezett és nyert támogatást.  

"Jelen projektre a városközpont komplex rehabilitációjának folytatásaként tekintünk, amelynek célja a jelenleg közösségi szempontból alulhasznosított, leromlott állapotú, a kialakítani kívánt egységes települési arculatba nem illeszkedő terület funkcióbővítő, zöldfelület megújító rekonstrukciója. A projekt megvalósításával az elhanyagolt terület parkosításával, a területen található járdaburkolatok akadálymentesítésével, a zöldfelület megújításával, parkolók felújításával, szolgáltató tér (gazdasági funkció megjelenése) kialakításával olyan fejlesztést hajtunk végre, amely egyrészt lehetővé teszi a terület adottságait figyelembe vevő hasznosítást, másrészt folytatódik a városközpont egységes települési arculatának kialakítása."

Ezzel szemben Ócsa ebben nem vett részt, ilyet elképzeléssel nem állt elő.  

Bukodi 2017-ben már feladni látszott a zöld város elképzelést. 

Nem véletlenül írtuk már 2017.-ben, hogy befuccsolt Bukodi polgármester környezetvédelme.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh3iOm83CvEtHUYn6HjgZCHtnQg97GBou78XQ9m5aQ8PxZEc21QujvZp7RWRrJUe9JO4LH6ba5rzOhnK6g8WtStzsVHsd6U16rzK3bnxdu7_xadyh3X6TwyGkUgS9cFoZFOgWgBKysQsr8/s1600/SSA40595.JPG

Ócsán még a főútnak számító Bajcsy-Zslinkszky utcát sem sikerült a buszmegállók közt járdákkal összekötni az elmúlt 10 évben.  A városba érkezők az Árpád utcai megállótól a Széchenyi utcáig és azon túl is csak az úttesten tudnak beslattyogni a településrészekre. Ócsa mai városvezetése a gyalogosforgalom biztonságos kialakítására soha nem fordított elég gondot az elmúlt évtized során. 

Ugyanakkor Kunszentmiklóson két nagyberuházás indul tavasszal a Zöld város program pályázati sikereinek köszönhetően. A tavalyi évben több mint egymilliárd forintot költött fejlesztésre a városi önkormányzat.

Megújult a klasszicista stílusban épült Virágh-kúria. A beruházás szeptemberre fejeződött be, részben megvalósult a három kiállítóterem berendezése. Októberben értek véget az egészségügyi központot érintő rekonstrukciós munkák. A beruházás részét képezte a kazánok cseréje, és a belső autóparkoló rendbetétele, valamint új fogászati berendezésekhez és bútorokhoz jutott az intézmény. Hetvenmillió forintot költött az önkormányzat a tasskertesi városrész rehabilitációjára. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKs5IAZI0BsMyjAADfAEedFKkSQIc4C2VnzUeWDCXDOqgj3WAvNcp40sa88xJ3Q2-hvOIStYYUFDMeaTfiZzAMa0wbx5Ea_4VDiwovRheD5IWUFWqrKdubPzwWxQCsPq9XEIfpifE9exg/s1600/Als%25C3%25B3pakony.png

Ezzel az erővel és az így nyert 70 millióval ma Alsópakony gazdasági majorjában elhagyatottan és elhanyagolva élők is érezhettek volna némi gondoskodást, ha Ócsa városvezetése Kunszentmiklóshoz hasonlóan gondolkodik és törődik a rábízott várossal.

 Kunszentmiklóson a rendelkezésre álló pénzből kilenc önkormányzati tulajdonú szociális bérlakás felújítása valósult meg.

Ócsán az önkormányzat az önkormányzati lakásokat hagyta lepusztulni, majd kiárulta azokat, ahelyett, hogy rendbe hozta volna pályázati forrásokból, ahogy Kunszentmiklóson is tették. 

Kunszentmiklóson a projekt keretében járdák épültek, rendezték a köztereket, a zöldfelületeket és az udvarokat, illetve kiépült a térfigyelőkamera-rendszer és az energiatakarékos közvilágítás is. Két csoportszobával gazdagodott a Napsugár bölcsőde, valamint napelempark létesült az ipari parkban. A beruházások a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert támogatások segítségével valósultak meg.

Ócsa város blogja: 2021

Ócsán ezzel szemben a földeket árulják ki az önkormányzat segedelmével ismeretlen feketézők számára és ahelyett, hogy a termőföld értékmegőrző védelme érdekében a gazdák mellé állna a hivatal, még be is csapja és kijátssza őket spekuláns állami pályázatokkal visszaélők kedvéért.  Mindez nem csupán aljas és alantas dolog az önkormányzati vezetés részéről, hanem korrupciógyanús és megengedhetetlen is egyben.

Ócsán máig nem létesült ipari park.  Itt a szántókat veszik el, és teszik lehetetlenné a termelést. Ócsán a napelemparkokat a termőföld megcsonkításával, a jogszabályok kijátszásával jegyzői segedelemmel hozzá létre a lakóépületek tövébe felállítva, miközben a lakóterületek kötelező védősávját sem tarják be.

Mindezek eléggé jól jellemzik Ócsa városvezetésének viszonyulását és a városban élőkhöz történő hozzáállását.  Valójában a polgármester és a jegyző nem is az itt élők érdekeit szolgálja. A képviselők pedig lekenyerezettjei, vagy megfélemlítettjei a városvezetésnek.  Ezért is valósulhat meg itt a polgármesteri önkény. 


Ócsán az önkormányzati tulajdonhányad ugyanúgy csökken, ahogy a lakások száma is, a kiárusításoknak köszönhetően.  A megmaradt bérlemények díját ellenben az egekig emelte a vezetés. Így a szociálisan rászorulók is egyre inkább kiszorulnak a nekik épített Alsópakonyi lakónegyedből. Helyüket spekulánsok, haveri érdekcsoportokból álló üzletelők veszik át, akik majd egy későbbi értékestés során egy mondhatni jól felépített, karbantartott házhoz és hozzátartozó telekrészhez juthatnak a városvezetés intézkedései nyomán.  

Ezzel ellentétben Kunszentmiklóson két épületben hét önkormányzati lakás újult meg teljesen az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Esély otthon elnevezésű programja keretében. A kibővített, felszerelt, úgynevezett fecskelakások fiatalok, valamint párok, családok számára készültek.  Kunszentmiklós úgynevezett "fecskelakásokkal" támogatja a fiatalok helyben maradását.

https://www.bacskiskun.hu/media/cache/general_inner/img/embeddable/kunszentmikl-s1-.jpg

A járvány alatt is fejlesztenek.

A koronavírus-járvány ugyan megnehezíti a dolgunkat, ám ennek ellenére folytatódnak a fejlesztések városunkban. Rövidesen indul a Zöld város program, melynek keretében megújul a városközpont gimnázium és a Szent Erzsébet tér közötti területe. Megújul a növényfelület, a közvilágítás, a csapadékvíz-hálózat, pihenőparkot, szolgáltatóteret, árusító­pavilont, parkolókat alakítunk ki, új utcabútorokat helyezünk el. Kétszázmillió forintot költünk az önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítésére, homlokzati nyílászárók cseréjére, a külső falak, a padlásfödém hőszigetelése, illetve levegő-víz hőszivattyús és napelemes rendszerek telepítése is megvalósul. Sikeresen pályáztunk a közösségi közlekedés fejlesztésére, a térfigyelőkamera-rendszer bővítésére, a Diószegi-emlékház, a kunszentmiklósi, a kunbábonyi szabadidős park felújítására és a szálláshely létrehozására. Elbírálás alatt van a kiemelten belvíz által veszélyeztetett területek csapadékvíz-elvezető hálózatának rekonstrukcióját támogató pályázatunk” – foglalta össze Lesi Árpád a település polgármestere.

https://www.baon.hu/wp-content/uploads/2019/03/+otf/922w/t0308s01.jpg

Kunszentmiklós 2010 óta csaknem minden téren nagy változásokon ment keresztül. Ma már nem a munkanélküliséggel, hanem a munkaerőhiánnyal küzdenek a településünkön működő vállalkozások.

Jelentős támogatást remélünk a Versenyképes Magyarországért Operatív Programban, melyet a belterületi utak fejlesztésére, az egészségügyi központ laborépületének felújítására, parkolóhely-bővítésre, a Bakér menti sport- és pihenőpark, illetve önálló könyvtár és multifunkciós kultúrház, valamint időszakos mozi kialakítására szeretnénk költeni” – fogalmazott Lesi Árpád.

A térség kulturális és turisztikai központjává kívánják tenni Kunszentmiklóst. Ócsán ezzel szemközt még a beígért kerékpárutak sem valósultak meg és a Tourinform irodát is bezárták. 

Ócsa regnáló városvezetője, Bukodi Károly jól fizetett szabadságát tölti.   A város ügyeivel már csak jelképesen foglalkozó polgármester a saját jövőjét építgeti, és a jövő évi választási eredmények ismeretében talán (önvédelemből) marad a képviselőként a testületben. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése