2021. július 31., szombat

Továbbra sem nyílvános a Falu Tamás utcai útfelújítás kivitelezési terve - nem tudni mire ment el itt 150 milla

 Miközben a Pest Megyei Kormányhivatalból letartóztatással viszik el az embereket, addig Ócsa polgármestere és jegyzője továbbra is a törvényi előírásokkal szembehelyezkedve nem tesz nyilvánossá az elnyert 150 milliós kerékpárút pályázat kivitelezési és megvalósítási tervét, valamint a mögöttes vállalkozói szerződéseket. 

Ahogy hallgat erről a város főépítésze, úgy titkolózik a polgármester a jegyző, és ezt a törvénysértő gyakorlatot erősíti a korrupció gyanújával terhelt Pest megyei Kormányhivatal is, amikor sorra elsimítja Ócsa városvezetésének korrupció ügyeit.

A szintén Fidesz adta Tarnai Richárd kormánymegbízott által kontrollt kormányhivatal úgy játszik közre a helyi mutyizások során, hogy érdemi eljárások és vizsgálatok helyett csak dokumentumokat gyárt, amikkel igyekszik elsimítani a simlis kormánypárti városvezetők ügyeit.

 https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/69/80/47/cikk_2698047/1200richter_fb.jpg

Szűcs Lajos lakta Ócsán ez már évek óta ugyanúgy zajlik, ahogy az a teniszszövetség élén is leszerepelt politikustól megszokott. Ahogy Lajosunk megúszta Pest megye elnökeként az intézmények kiéheztetését,  a kifizetetlen számlák melletti Azori-szigeteki kiruccanását (miközben az iskoláknak fűtésre sem futotta), a Margitszigetre tervezett stadionépítést, és a Tenisz Szövetség élén milliárdos pénzvesztést, úgy látszik megúszni a hozzá köthető városunk  vezetőinek korrupció-gyanús ügyletei is, mivel Tarnai Richárd kormányzati megbízott inkább söpör szart a szőnyeg alá, minthogy tisztába szennyest és korrupciómentessé tenné a hivatalt. 

Szűcs 3,5 milliárdos adósságot hagyott maga után a szövetség élén.   Ez esetben a kormány az adófizetők pénzéből vállalta át a hiányt. 

Ócsán sem jobb a helyzet. A MÁV parkolóberuházás során a városvezetés által kedvezményezett alvállalkozók által csalárd elszámolásokkal és az önkormányzati területre engedélyezett lerakásokkal lenyúlt pénzügyi veszteséget a város adófizető lakosságával egyenlítették ki a helyi költségvetés által, amikor a Bukodiék a lebukás után közpénzből intézték a hulladékelszállítással való tereprendezést.  Itt ezért nem jutott pénz aztán a pályázatokra, és ezért maradt el a fejlődésben Ócsa, míg egyesek csak nyertek ezen az elszegényedésen. 

Ez esetben is a Tarnai Richárd kormánymegbízott által felügyelt Pest Megyei Kormányhivatal tusolta el az ügyet azzal, hogy megtagadta a büntetőfeljelentés megtételét. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/202998356_282941453621016_2112264548197893864_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=awDKVX2RHhAAX8HA7bu&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=b11d1fcac5634c1d2450b37679644337&oe=612C0537

Legutóbb is inkább beáldozták a Pest Megyei Kormányhivatal négy dolgozóját, mintsem az ügyek végére jártak volna. 

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség megerősítette, hogy nyomozást rendeltek el a hivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen, aki a gyanú szerint előnyért megszegte hivatali kötelességét. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta, „üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt” nyomoznak. 

 Lehet, hogy egy kép erről: utca és út

Ócsát illetően azonban semmi nem történik.

 Ahogy eltitkolták az Eu-s pénzekből épült MÁV-parkolóberuházás mögöttes történeteit és inkább átadás nélkül hagyták az egészet, úgy állunk most itt a kerékpárút nélküli Falu Tamás utca (korábban országos közút, útkategóriája: 46304 jelű vasútállomáshoz vezető út B.IV.b.C. vt=30 km/ó) felújításakor is, amikor is kerékpárutak létesítésére kiírt pályázati pénzkeretből nem kerékpárút, hanem csupán a forgalmi-sáv rovására felfestett kerékpár sáv jött létre.

Ez nem hogy a pályázati kiírásnak nem felel meg, hanem a pályázati céloknak sem.  A támogatás ugyanis a biztonságos kerékpárút létesítését célozta meg, nem pedig annak egy hamis látszatát, amit Ócsa városvetése az országgyűlési képviselőkkel is összejátszva itt ismét létrehozott.

A helyi önkormányzati képviselők ezt úgy szavazták meg a polgármesternek, hogy az egészről nem tudtak semmit. A polgármester a testületnek még azt sem mondta meg, hogy hol és milyen formában fog az egész megvalósulni. Bukodi 2018 július 25.-i testületin arra hivatkozott, hogy  szorít az idő és le kell adni a jelentkezést. A birkák meg támogatásukat adták.

Nem véletlenül jeleztük, miszerint megint adtak egy pofont a szarnak.

https://ocsa.hu/userfiles/image/forgalmirendvaltozas2.png

Ez nem csak simán lenyúlása és becsapása az itt élőknek, hanem a veszélybe sodrása az által, hogy a kerékpárosokkal a biztonságos közlekedés illúzióját keltik, holott a járművezetők nyakába ültetve azok felelősségére húzzák a sávokból elvett festett vonalon közlekedőket. 

Milliók ilyen mérvű elcseszése köztörvényes bűncselekmény.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése