2021. július 28., szerda

Mások fejlődnek, Ócsa elszúrja a pályázati lehetőségeit - hiába a polgármesteri ígéret, csak a hazugság marad

 A Fidesz  Pánczél Károly választási körzetének Facebook oldalán propagálja a támogatott járdaépítést az alábbi szöveggel:

"Folytatódnak a régióban a járdaépítések is, ezzel még biztonságosabb lesz a gyalogos közlekedés településeinken.
A Belügyminisztérium összesen több mint 105 millió forint támogatást biztosít a fejlesztésekhez."
 
Ezt Pánczél Károly tovább fokozza amikor a saját oldalán is ezt propagandát terjeszti.  
 

Bukodi Károly is más tollával ékeskedve ismétli mindezt azzal a terjesztéssel, amit maga is oszt. 
 
Sőt, Pánczél elvtárs erre is rátesz amikor Inárcs járdaépítési programját is bemutatva megosztja sikert közösségi oldalán.


Csak éppen Ócsán nem történik ez ügyben semmi. 

Bukodi Károly sikertelen polgármesterségét mindezek a jelenségek jól példázzák.   

Itt még az a járdafelújítás sem valósult meg, amit a Damjanich utca felújításával kapcsolatosan korábban bejelentettek.   
 
Persze Bukodi polgármesternek nem ez az egyetlen megvalósítás nélküli beharangozása.  Ígért itt már Ő zöld Ócsát, Oxyfa ültetvénnyel termelt tiszta levegőt, kerékpárutat, szegélykövezett útfelújítást városi fellendülést és annyi mindent, hogy ennyi hazugság után a kocsmában nem állná meg a helyét az ilyen hazudozó.   Bukodi azonban még ma is közpénzes városi pozíciójából él és mondhatni a mi általunk befizetett adóforintjainkból él és dőzsöl. 

6 milliós önkormányzati pénzből fizetett autóval jár vásárolni és tetszelegni.   
 
Közben meg a kerékpárútra nyert 150 milliós pályázati pénzből sem volt képes egy biztonságos kerékpárutat megvalósítani a Falu Tamás utcában.  Ebből az összegből a baráti vállalkozásokon át még szegélykövezésre sem futotta, nem hogy a biztonságos kerékpárút megvalósítására.

 
Érdekes látni mindazt a megismételt lenyúlást ezen a példán át, amit a Székesi és a Damjanich  utca felújításának hazugságai során egyszer már bemutatott. 

Ugyancsak ez volt az Oxyfa ültetvényekre eltékozolt milliók, a MÁV parkolóberuházás nyomán az önkormányzati ingatlanra beásott építési törmelék milliós kártételű eltüntetése során, hogy a Tsz-Iroda és a Lakatosház kártékony pénzügyi hátterét ne is firtassuk.  

Most is csak másutt épül járda, más településnek jut pénzügyi támogatás és biztonságosabb, jobb közélet ezen a területen.  Ócsa a járdaépítési programból is kimarad.
 
Pánczél Karcsi inkább Inárcson mutatja be hogyan kell ezt pályázati támogatásból megvalósítani. 
 

Ahogy a strandpályázatok kapcsán sem tudott labdába rúgni az ócsai városvezető. Míg Kiskunlacházán sikerül strandra pályázati forrást szereznie a városvezetésnek, addig Ócsán a polgármester a kommunális adóval általa megterhelt lakosokat hívja kikapálni azt a területet, amit éveken át a haveroknak adta oda ingyenes használatra.  Az így lepusztult városrészt most a választások előtt szabadidőparknak propagálva hívja kommunista műszakra az embereket, hogy aztán még több közpénzt maradjon neki a további lenyúlásokhoz, hiszen Ócsán többnyire nincs elég muníció a pályázati önrészhez. 
 
 
Itt inkább csak az a pályamunka jön be, amiből a legtöbb hasznot lehet nyerni.  A strand, a járdaépítés és a biztonság itt nem tartozik a polgármesteri prioritások közé.
 

Kérdés, hogy ki hisz még ezek után ennek a kormányzópárti polgármesternek?
 
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése