A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tájékoztató. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tájékoztató. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. április 30., péntek

20 templom újulhat meg a megyében a templomfelújítási programban - itt is kaphatnak valamit a katolikusok

Pest megye három választókerületében 20 templom újulhat meg 240 millió forintos kormányzati támogatásból – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön az Ócsára szervezett kampányhadjáratán.

Ez a támogatás is hozzájárul a magyar gazdaság újraindításához, mivel magyar vállalkozások jutnak így munkához – hangsúlyozta az államtitkár.

https://demokrata.hu/wp-content/uploads/2021/04/720w/DMARC20210429004-scaled.jpg
Magyar Templom-felújítási program - ennek köszönhetően városunk katolikus, valamint baptista temploma újulhat meg

Minderről szólt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszél a Pest megyei templomfelújításokról tartott sajtótájékoztatón az Ócsai Szentháromság Plébániatemplom előtt 2021. április 29-én.

Szükség is volt erre, mert éppen Ócsa az a fideszes vezetésű város, ahol a kormánypárti polgármester mellett két erősnek mondható országgyűlési képviselője is érdekelt a város jobb sorsra fordításában, bár ez az itt élők élte körülményein, a kisvárosi fejlődés ütemén semmi hasznot nem produkál.

Sőt Ócsa az a város, mely az utóbbi időbe, és mondhatni az elmúlt 10 év során a környező településekhez képest visszaszorult és hátrányba került, mindannak ellenére, hogy a kormánypárti Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek.

Bár Bukodi Károly már 2011-ben azt hangoztatta (hazudta), hogy "Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk.'', ennek ellenére az akkor beígért előrehaladás elmaradt.

Ócsán azóta sem épült egyetlen kilométer kerékpárút sem, holott az ígéretcsomagban az Alsópakony-Ócsa vasútállomás között az üllői úton a Damjanichon beérkező kerékpárút is az ígérvények közt szerepelt.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgicwE2d24Vqf99RRFgfq4j0LLNDfnbrdLQjebPPzwsUp8W9mqW7Kxv8RLYz_22TPKAjzbm0TAXY-MVSMN8eHu4sSchFSaXNF21KURVd_5mjbEefiVVbVZQLO8CMF-R0T7v6eQIntXidaA/s1600/Bukodi+fejl%25C5%2591d%25C3%25A9s.png
Az akkor ígérteknek a fele sem vált igazzá - nem maradt hátra más, csak a beváltatlan ígéret, ami immár hazugság lett  ( - Bukodi szavahihetősége a fideszes-béka segge alatt)

Aztán ebből sem lett semmi, ahogy a kirobbanó nagy fejlődés is elmaradt.  A városvezetők és a fideszes  politikusok közreműködésével átjátszott FÉG sem tért vissza a kábulatból és vált újra a város legnagyobb foglalkoztatójává, mint azelőtt, hogy Bukodi volt pozícióban.

Ócsa fejlődését inkább csak az olyan elcseszett és korrupciógyanús beruházások határozták meg, mint az EU-s támogatásból megvalósuló környezetszennyezési mutyiba torkolló MÁV-parkoló létesítése, aminek közvilágítását évekig nem kapcsolták be és amit ma is egyes maszek fuvarosok használnak lejárt forgalmi engedéllyel rendelkező roncs félpótkocsijának, valamint a gyerek hazajáró munkavégzési eszközének, a sóderszállító nehézgépjármű szabálytalan közterületi tárolására.

Mindezek mellett apróságnak tűnhet a polgármesteri választási ígéretekben szereplő vasúti átjárók biztonságossá tétele, az ezzel járó kiszélesítés és az elkülönítetten kiépített gyalogos átvezetés biztosítása. Az elmúlt 10 év erre sem volt elég Bukodi Károly számára.

A 150 milliós beruházásban meghirdetett Székesi-Damjanich utcai rekonstrukció megcsonkított és így részben elmaradt megvalósítása ugyancsak a polgármester írott és hazug mód beváltatlan lajstromát terheli. 

A szintén drága Baross utcai (és a Damjanich u is érintő) csapadékelvezetése sem éri meg a ráfordított több tízmilliót. Nem véletlenül hangoztatják a helyiek, hogy ezeket milliókat a csatornába engedte a városvezetés.  A csapadékelvezetés ezáltal szinte semmit nem változott, csak az óvoda előtti útszakasz vált egyirányúvá.

Közben Alsónémedi már vagy a harmadik pályázatával több kilométernyi kerékpárút és járdafejlesztést valósított meg, mindamellett, hogy a környék legnagyobb munkaerő-felvevőjévé vált a gombamód szaporodó ipari parkjainak köszönhetően. 

Bukodi Károly vezette Ócsán ez idő alatt egyetlen egy ilyen beruházás létesítése nem valósult meg. 

Helyette inkább beszűkítette és kiárulta a várost.   Polgármesteri ténykedése alatt Ócsa fejlődése megrekedt.   A termőföldeket sundám-bundám átminősítik és kiárulják, kivonják a termelésből amire aztán így kétes napelem-"parkokat" létesítenek, aminek minden káros mellékhatását az itt élőkre tolják.  

Bukodi városvezetése arra is képes volt, hogy a lakosság kizárásával hozzájárulást biztosítson egy lakóövezet mentén létesítendő nagyfeszültségű táp-(táv)vezeték létesítéséhez, ami ismét csak hátrányosan érinti az ittenieket és lekorlátozza a város fejlődését. 

Mindezek a negatívumok után a most zajló és ugyancsak mutyival terhelt Falu Tamás utcai kerékpársáv létesítésével indokolt felújítás - ami már a lakosság által is elhibázottnak tűnik - olyan mentőövért kiállt a Fidesz számára, amiért a Pánczél Károly országgyűlési képviselőnek is kapkodnia kell, ha akar még itt pénzt keresni.   

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló és szabadtéri
Pánczél Károly országgyűlési képviselő szavaival élve: “most különösen fontos közösségeink újjáépítése!” - talán végre Ócsán is kaphatnak valami támogatást a katolikusok

Mindezen ismeretek hátterében nem véletlen, hogy Ócsára jöttek a megyei templomfelújítási program bejelentését megtenni.  

Pánczél Károly (Fidesz), Dabas és térsége országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kormány az egyházi örökség védelmére idén is írt ki pályázatot. Hozzátette, hogy a választókerületében hat település nyolc temploma fog megújulni ebben az évben.

Bukodinak most úgy kell ez a politikai támogatás, mint a sánta kutyának a lábára erősített mankó, hogy megtartsa a kormánypárti Fidesz biztosította politikai előnyöket a maga hasznára. 

A városlakók ugyanis már nagyon unják azt a hamis és álságos hintapolitikát, amit ez a triumvirátus  (Bukodi-Pánczél-Szűcs) itt meglovagolt.

Elvégre Bukodi Károly már a legutóbbi választások alkalmával is csak amolyan kegyelemből kapott lehetőséget a továbbvitelre, míg ezt megelőzően pedig egy simlis visszalépésnek köszönhetően kerültek előnybe.  Szóval mindezen előzmények mellett és a jelen politika hangulat ismeretében Bukodi Károly már azok a választási szószólók sem fogják tudni megmenteni, akik a választási kampány során voltak képesek kiállni és személyes propagandával megtámogatni személyét.

Ma már ez nem fog eredményre vezetni.  Aki Ócsán él, és máshova jár a kenyérrevalót megkeresni, az nem csak a másutt felvehető megélhetést biztosító pénzt látja, hanem azt is hogy az ottani környezet mennyire korszerűbb, fejlettebb  és gond-mentesebb.

Ócsa bizony lepusztult, értékét vesztett lett a fideszes Bukodi és társainak köszönhetően.  

Ezért a katolikus keresztény templom részleges (valójában tartalmában nem ismert) megújítására tett ígérvénye sem biztos, hogy többet ér az eddig tetteknél. 

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló és szabadtéri
A Kormány ezzel támogatást nyújt az egyházi épített örökség megőrzéséhez, a lelki és egyházi közösségi élet épített kereteinek megerősítéséhez.

Mindenesetre a hírverésre szüksége volt a Bukodinak és a városnak a sok évnyi bukott projekt és az elcseszett hozzájárulások, engedélyezések után.  Az érdemi munkában tétlen városvezetőnek ez a sajtóhíradás úgy jött, mint a sivatagban szomjazónak a korty víz.

Nem véletlen, hogy a választások előtti évben a Fidesz-közelinek mondható hírcsatorna, a Szűcs Lajost és Pánczél Károlyt is favorizáló Williams tévével kötött milliós szerződést.  

Mindezzel persze a nem javul a tájékoztatás, mert ez semmi másra. csak  a hangulat fokozására, a fideszes propaganda szórására szolgál.  Elvégre jövőre ismét választások jönnek.

*

2020. április 15., szerda

Távolban a segítség - hiába a taps, a hajbókolás, ha nincs köszönet a képviseleti munkában ( - tojás és hal)

Már egy hete érezni Ócsán lakossági körökben azt az igényt, amit az ellenzék is hiányol. Nagy volt a várakozás húsvét előtt is egy helyi "kisegítőcsomag" bejelentésére. Azonban hiába is reménykedtek sokat, a mi önkormányzatunk nem jelent segítséget.

Mást sem hallani az ellenzéktől, mint a vírus okán elesettekké váltak kormányzati megsegítésének hiányát. Hiába a már bejelentett intézkedési csomag, a politika élharcosai többet akarnak.  

Budapest elesettjei a járvány idején a főpolgármesternek köszönhetően a közlekedési eszközökön zsúfolódtak össze, és még szabad parkolásban sem részesülhettek, míg a kormányfő közbe nem lépett.

Mindezek mellett egyre több helyi polgármester próbál ilyen-olyan segítséget nyújtani.  Niedermüller Péter például a szombathelyi érdekeltségű elítélt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját segítette meg egy 29 millió forint + ÁFA értékű megbízatással. 

Harkányban már az óvónők is maszkokat varrnak,  hogy legalább annak jusson, aki a leginkább rászorul. 
Minden település/polgármester a lehetőségeihez mérten más-más megoldással próbálkozik, Drávaszerdahelyen például arról döntött a polgármester, hogy minden család, ahol a távoktatás miatt otthon kényszerülnek maradni, százezer forintot kap az esetleges pénzkiesés pótlására. 

Kaposváron megkezdődött a lakosságnak szánt szájmaszkok csomagolása. Szita Károly polgármester szerdán a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a mosható, vasalható védőeszközöket csütörtöktől dobják be a kaposváriak postaládájába. A városvezető korábban azt közölte: az önkormányzat célja, hogy ne csak az egészségügyi és szociális dolgozóknak, továbbá az időseknek segítő önkénteseknek, hanem minden lakosnak legyen szájmaszkja.

Terézváros, Józsefváros szintén ingyen biztosít szájmaszkokat a kerületben élőknek. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/91942195_1589951124477504_4992448969595420672_o.png?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=_U5NOVrkrEcAX-6TVYW&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=9a0373819e5cbcfc4f6c2038c91040c2&oe=5EBBF2B5Ferencváros úgy igyekszik segíteni  a járvány miatt jövedelem nélkül maradt embereknek, hogy pandémiás járadékot vezetett be. Emellett azonban rendkívüli támogatást és ugyancsak rendkívüli lakhatási támogatást is biztosítanak az erre jogosult rászorulóknak. 
A pandémiás támogatás egy hónapra jár, és évente legfeljebb háromszor igényelhető. Egy családon belül legfeljebb két személy részére állapítható meg. Mértéke 15 és 75 ezer forint között van, attól függően, hogy mennyi a családban az egy főre jutó jövedelem. Ha ez 60 ezer forint, vagy annál kevesebb, akkor a maximális 75 ezer forint jár.
A rendkívüli támogatás a megváltozott szabályozás értelmében az is jogosult rá, aki a koronavírus-járvány miatt került rendkívüli élethelyzetbe.Ez adott esetben azoknak szól, akik a koronavírus-járvány miatt veszítették el havi jövedelmüket, de nem jogosultak a pandémiás járadékra.A támogatás mértéke legfeljebb 42 750 forint lehet. 
A lakhatáshoz kapcsolódó rendkívüli támogatás Évente az eddigi egy helyett két alkalommal adható. A támogatást egy családban egy személy veheti igénybe.

Ezzel szemben Ócsán nem sok mindenről hallani.  A polgármester Facebook oldalán legfeljebb a saját tojásfáját lehet elérni. 

A polgármesteri tájékoztatóból meg pedig csak a maszk viselésére szólítja fel az embereket, de azt más önkormányzati vezetőkhöz hasonlatosan nem biztosít. 

Hiába hitték egyesek azt, hogy lesz valami érdemi bejelentés, azon kívül, hogy városunkat érintően 10 helyszínen 12 személy van karanténban, nem sokat tudtunk meg a segítő szándékról. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjsYI37Bmd2EU8z2wFF-W41uIaQXIik5ufL2XEhcCvHRv9l-qxk7Kl0KgmFBjksxhLtZhMm4osmBcXhzSb8-Iz41qYf8cXuZCxIEG70kbv4IdXtQrY9ME7wvr20umHdWzw2nTIE8Is-b4Q/s1600/Homo+fish.png

Az alpolgármester asszony közleménye is csak egy halról szólt.

 A 70 éven felülieknél bizonyos feltételek megléte esetén a kormány a helyi önkormányzatok feladatául szabta. 

*

2020. március 14., szombat

Karácsony bepánikolt - intézkedéseivel leülteti és bedönti a fővárost ( - továbbra is fizetős marad a közlekedés)

Karácsony Gergely újdonsült főpolgármester és a DK-s - szocialista stábja rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bezárják a fővárosi fürdőket, az óvodákat, valamint a bölcsődéket és az állatkertet a koronavírusra hivatkozással.

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/4JbktkpTURBXy9hM2U2NzYwNTViYzkzNDUwZjRiMGE3NmNjMTVjYTQ0Yi5qcGeSlQMAzK7NFOLNC7-VAs0DpQDCww

Mondhatni a helyzet súlyosságát jelenti, hogy a választott főpolgármester kiállt a sajtó elé. Karácsony nem szokott sajtótájékoztatót tartani.  A mostani alkalommal jól látszik az ebből fakadó rémület az arcán és az, ahogy képtelen a mikrofont használva abba beszélni. Így nem csak a szóhasználata hibás és rossz, hanem a hang is.   



Karácsony soha sem tudott jól megszólalni. Karácsony beszédkészsége, szóhasználata, és szavainak összetétele, mondattá formálása alig lép túl egy általános iskola alsó tagozatos kifejezőképességét. Valahogy képtelen szövegösszefüggéseiben értelmes mondatalkotásra.  Ezért is nehéz megérteni, hogy mit akar.

Most azonban látszik, hogy bepánikolt és olyan döntésre szánta el magát hirtelenjében, amit nem gondoltak át és nem készítettek elő megfelelően.  

 

Magyarország a legkevésbé fertőzött. Nálunk jelenleg teljesen mértékben uralják a helyzetet.  Az iskolák bezárását is csak ellenzéki politikai nyomásra sikerült elérnie a politikai ellenfeleknek, holott ez súlyos negatív hatásokkal jár.  Az általános iskolák szüneteltetése nem megoldás a vírus terjedésének megfékezésére. A kötelező intézményesített rendszerből kiengedett gyerekek elhelyezése, szabad mozgása sokkalta több veszélyt rejt magában, mint az iskolai környezetben tartása.  Az iskolán kívüli gyerekek könnyebben válnak így vírushordozóvá, majd terjesztővé.  

Ez összességében nagyobb veszélyt jelent, mint az iskolába járás. Ráadásul a rendszerből kikerülő (felszabaduló)  gyerekek elhelyezése, otthontartása újabb problémát jelent.  A mögöttesen dolgozó szülői háttér munkából kivétele, a gyerekek étkeztetése szombat délutántól hétfő reggelre halmozott gondokat generál. A szülők nem erre vannak/voltak beállva, ahogy a cégek, a munkaadók sé a közétkeztetők sem.  
https://mandiner.hu/attachment/0360/359683_bkk.jpg
Sőt a főváros tömegközlekedése,  vasúti forgalom, az elővárosi közlekedés, mind érintetté válik.

Karácsony korábban kinyittatta a buszok összes ajtaját, most pedig bezáratta az elsőket.  A közösségi közlekedést ismét tömegközlekedésként aposztrofálta, de a 100 főnél több utast szállító járművek közlekedését már nem korlátozta úgy, mint azt a színházak esetében tette. 

Saját bevallása szerint leállítja a várost.  


https://static.femina.hu/gyerek/7_borzalmas_szulo_aki_maga_is_nevelesre_szorulna_szerencsetlen_gyerekek/gyerek_bevasarlokocsi.jpgÉppen csak a plázák, nagy bevásárlóközpontok forgalmát nem korlátozza.  Ott nem rendelt el senki különös elővigyázatosságot. Nem látni, hogy fertőtlenítenék a pénztárgépek előtti árutovábbító szalagokat.  A bevásárlókocsik ugyanúgy kint lehetnek az utcán esőben, koszban.  A szülő nyugodtan beleállíthatja a gyereket, Te meg az élelmiszer, a földes krumplitól a hypon át a kenyérig mind egy helyre.  A pénzes bevásárlókosaras kocsik fogantyúit senki nem mutatta be, hogy miként fertőtlenítik úgy, ahogy azt a buszok és a vasúti kocsik esetében láttuk.  Csak a kultúrházak és a színházak fertőznek, a multik rozsdás tolókocsija nem. 

https://external-vie1-1.xx.fbcdn.net/safe_image.php?d=AQA20Bh0Ow2qRUX9&w=540&h=282&url=https%3A%2F%2Fbuffer-media-uploads.s3.amazonaws.com%2F5e6cfc964107893a991e0315%2F568616ffb91b5b6bceec266d23e269dbd0090faf_554847b72fe2a367a2902f5f93dfb04a53f3716f_facebook&cfs=1&upscale=1&fallback=news_d_placeholder_publisher&_nc_hash=AQBot-fv1jXFIizwKarács Gergely és a válságstábjának intézkedései nem terjednek ki erre és idáig.  A főpolgármester arról sem beszélt, hogy Budapest által fenntartott egészségügyi intézményekben rendkívüli, vagy külön a vírusos panaszokkal foglalkozó részleget nyitottak volna a leendő páciensek számára. De arról sem szólt, hogy a főváros miért nem kíván koronavírust-ellenőrző teszteket készíteni, ha már a központi egészségügyi ellátórendszert éppen ezzel támadták? 

ácsony arról sem szólt, hogy mennyi többletforrást kívánnak fordítani az egészségügyi ellátásra az általa kihirdetett rendkívüli helyzetre tekintettel.  Továbbra sem hallatunk arról, hogy a kormány által biztosított egészségügyi ellátásra nyújtott többletforrást mire használják fel. Karácsony nem jelentett be egyetlen lélegeztető gép megvásárlást, vagy pedig előrendelését sem. Sőt ahogy a kánikula idején Tarlós alatt az ásványvizet osztották, ahhoz hasonlatosan most nem fognak szájmaszkokat osztani a fővárosban.  Ezért talán érdemes Pozsonyba utazni, mert ott megteszik.

https://blogger.googleusercontent.com/img/proxy/AVvXsEgCRbg3FOK9DSsmOuQatz6audIhFGmScCixAPHHBy72qpM168eelkxNmZUkedXK4vclppx8Z0yBc1PT2bpos1Q1pzO5hWCTa_91jVdFsFIvMYpt267kWrcg63ux12w2-o1FXJ2VOcfqf5tZW6XPB9GmYXmuxsL8QP53XsaTDB5Ges1RgPc3uoTVH5gp6Ou7xD0v0-PlKuxkJ7YH=Ugyanakkor a nagy központok játszóházait, a játszósarkokat sem vonta korlátozás, vagy tilalom alá a fővárosi vezetés. 

Aztán a közösségi közlekedést sem tette ingyenesen elérhetővé a korlátozásban érintett fővárosiak számára, annak ellenére sem, hogy ezt (igaz nem a rendkívüli helyzetre vonatkozóan, de) kampányígéretei sorában többször hangoztatta.


Mindez eléggé furcsa és felemás intézkedés egy olyan nagyvárosban, mint Budapest.  Ha a vírus megfékezéséhez nem is, de arra talán elégséges ez az intézkedési csomag, hogy bedöntse a várost.  
Karácsony továbbra sem érti a dolgát. Demszkynek most és ebben valószínűleg igaza lehet. 

*

2015. május 8., péntek

Címváltozás - szolgálati közlemény ( - megszünt a Postafiók, új cím a későbbiekben)

Tisztelt Olvasók! 
Kedves Blogolók.
http://njmedia.hu/wp-content/uploads/2014/03/postafiok.hu_.jpg

Május 2.-ától (a Google jóvoltából) fizetőssé alakult az eddig megszokottan használt Postafiókunk.

A blogon eddig biztosított, s megadott e-mail elérhetőségünk ezennel számunkra elérhetetlenné vált. Az ezentúl oda érkező küldeményeket nem áll módunkban felbontani, átvenni, és elolvasni.  

Ezért kérjük - az új elérhetőségünk megadásáig - a  Facebook-os profilunkat felkeresve, vagy azon keresztül kapcsolatba lépni, írni, üzenni számunkra.  

Ugyancsak ide várja a blog a közzétevésre szánt anyagokat, tudósításokat, beszámolókat, dokumentumokat, vagy képeket.  

http://theharriedmom.com/wp-content/uploads/2013/02/mail-31624_640.pngA küldött anyagot az eddigi gyakorlatnak megfelelően diszkréten, a beküldő személyének tiszteletben tartásával, korrektül és anonim kezeljük.  A bizalom, a diszkréció közös érdekelünk.  

Blogos tartalmunk és az oldal változatlanul elérhető marad. Csak a postázási cinünk  változik.

L.Z a kisvárosi blogger továbbra is várja észrevételeiket, javaslataikat, vagy az éppen aktuális híreket.

A közel 130 ezres látogatottság a blogot igazolja. 
Az alkotók ezúton is köszönik a bizalmat.

A továbbiakban is maradva önökkel, együtt az oldalt olvasókkal.

*

2014. augusztus 7., csütörtök

Városházi tájékoztató - Igazgatási szünet lesz a Polgármesteri Hivatalban ( - pihi)

Tájékoztatás
Tisztelt Polgártársak!

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiJkofsVo0vTCIQjdG2Zpt9PlYOxpGEjCfWryW-OUdcbIEBhPT1LjGDpL7HlC4rGTDdZx8V2ueuQpmjpuH59nIbB8jtTolgyTpHBmG32yzJeIUJ68uj6WEULS_puVuXIp-NLJHYhgH_3cs/s1600/DSCF7370.JPG
Tájékoztatom Önöket, hogy Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestülete 28/2013./XII.20./ számú ÖK. rendeletével a Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet elrendeléséről döntött.

Figyelemmel a hivatkozott rendeletre, valamint a hatékony munkaszervezés követelményére a Polgármesteri Hivatalban

 2014. augusztus 11-től augusztus 16-ig zárva tart,
nem lesz ügyfélfogadás.

Legközelebbi ügyfélfogadási nap: 2014. augusztus 18. (hétfő) du. 13.00 – 18.00 óráig lesz.

Az igazgatási szünet ideje alatt 9.00-15.00 óráig kizárólag halálesettel kapcsolatban anyakönyvi ügyelet érhető el az alábbiak szerint:

2014.augusztus 11.                       Barizs Gabriella                     20/391-5645                   
2014.augusztus 12-13.                  Sallay Mária                           30/308-1652
2014.augusztus 14-15.                  Prohászka Rita                       70/246-8514       

Megértésüket köszönöm!
Tisztelettel:
dr. Szabó György jegyző
*

2014. július 30., szerda

Elzárják a csapokat - nem lesz gáz ( - GDF SUEZ Magyarország Zrt.tájékoztatója)

 Csütörtökön átmenetileg elzárják a gázcsapokat reggel fél 8-tól, este fél 8-ig, így átmeneti gázellátási hiány, azaz szolgáltatási szünet lesz a gázellátásban. Ez Ócsa belterületét illetően több háztartást érint.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTd9qZ-BtE6Ev0PV37h7Lc5RtXy58i4cPmn32O9tA5bYQLsVmD3A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. Törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. Korm. Rendelet 94. §-a alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. a szállítóvezeték hálózaton és a gázátadó állomásokon karbantartási munkákat végez. A tervszerű megelőző karbantartás munkálatai Soroksár 1-2 VESOROKS1VEN gázátadó állomást érintően
 
2014. 07. 31-én 07.30 óra és 19.30 között zajlanak.
 
A TMK munkálatok miatt az érintett gázátadóról ellátott települések felé a fenti időpontban a földgáz betáplálás szünetelni fog, amely 12 óra szünettel jár.

Az elosztóhálózat teljes leürülésének elkerülése érdekében kérjük, hogy a fent jelzett időpontban ne vegyék igénybe a gázszolgáltatást.
Megértésüket és türelmüket kérve és megköszöni a

GDF SUEZ Magyarország Zrt.
*

2014. január 7., kedd

Célpont lettünk - vadászat a blogra ( - párbeszéd és közbeszéd helyett perben vagy haragban)

Közvetett értesítés érkezett a bloggerhez, miszerint Bukodi Károly, Horváth Tamás, valamint Spák József szeretne egyes tartalmakat eltávolítani jogi képviselője (Ács Balázs) útján a blog bizonyos oldalairól.  

Erről közvetlenül megkeresés azonban a bloghoz nem érkezett. Még akkor sem, ha volt olyan, hogy Ócsa Város Önkormányzata nevében valami vélt, de alaptalan sérelem folytán akarták perelni a blogot Fodor László közbeiktatásával, mintha egy sajtótermék lennénk és Ő ennek felelős szerkesztője. Mindezt  Ács Balázs jogi képviselő, megbízott ügyvéd által tették a felek.  Erről maga az érintett, eljárást indított fél képviselőjének nyilvánosságra került peranyagából tudtuk meg.

Itt fontos megjegyezni, hogy a fent nevezett urak (kivétel az eljárás alá vont személyt,) mind érintettek a közügyekben részben, vagy egészben, mert közpénzt vesznek fel, közpénzzel bánnak, és használnak, és közpénzből fizetik egyes ténykedésüket, vagy éppenséggel pont közszereplők, hiszen nem csak a közéletben vannak jelen, hanem közfeladatot is ellátva járnak el, lépnek fel. Ezért rájuk - érintett dolgaikban - a közpénzekre, azok felhasználásra és a közszereplőkre vonatkozó jogi szabályozás és kitétel értendő, illetve vonatkozik.

Számukra a közérthetőség és a közszereplés, a közösség előtti megjelenés, valamint a közéleti nyilvánosság nem csak fontos, hanem bizonyos szempontból elengedhetetlen kitétel. Ez ennek a velejárója. Ezt azonban mintha rendre elfelejtenék, vagy nem vállalnák. Most sincs másról szó, mint erről.

Horváth Tamás, Bukodi Károly politikusok és pártképviselők. Pártpolitikusok. Mindezzel a politikai közélet iránymutató, befolyásoló közszereplői is egyben. Ez végigkíséri minden cselekedetüket, és jelen van tetteikben, megnyilvánulásaik hozadékában is.  Még sem csupán pártpolitikai közszereplők. Olyan közéleti emberek, akiken mások sorsa múlik, hiszen városbeli jó vagy rossz döntéseikkel mások sorsát befolyásolják.

Tehát ahogy Bukodi Károly egyes szerződései, úgy Spák József és a vele kötött szerződés sem lehet a közérdek szempontjából érdektelen, avagy a felek szempontjából megkerülhető. Az ebéli szerződések joggal tartanak számot közérdeklődésre. Ezt abszolút nem sérelmezhetik a felek.
Ahogy az intézmények, úgy a középületek egyes használatából eredő viták sem képezhetnek magánérdekeket, vagy személyiségi jogi ügyleteket. A középület és annak használata, hasznosítása, nem képezheti egyéni érdekek, vagy magáncélok érvényesülését a közösségivel, azaz a közérdekkel szemben.  Ilyen célzattal a közszereplő nem bocsájthatja áruba a közintézményt.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4qiq1cWUDTJcIyzbc6-Mdr6as1_tkdDDS8phlON_zBxxU2DqlI5fH5gt2YPcOL05mTvERq-walar5VIP9KlGXOV20srUf8R0093GpzI3GEVHT6dW9G7yP6euPjHrrxgDIikhB21v0oms/s1600/altalanos_iskola_78_115947.jpg
"... a bérbeadás 2012-ben egymillió forintot meghaladó jövedelmet termelt." (37.P.21.904/2007/117)

Ki tudja, hogy Bukodi Károlyt és Spák Józsefet mi motiválta abban az egyességben, amit szerződés formájába igyekeztek önteni és önkormányzati minősítéssel hitelesíteni.Elvégre ez nem a nyilvánosság előtt, hanem sokkal inkább a színfalak mögött történt. Képviselő-testületi felhatalmazás nem ismert. Sőt a szerződés szövege sem lett jóváhagyva a döntéshozó testületi tagság által. Gyakorlatilag olyan, mintha megkerülték, vagy kijátszották volna  a képviselőket. Az eset is csak úgy pattant ki, hogy Ács Balázs a kötött megbízási szerződést, mint közokiratot a Törvényszék elé tárta.

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/223777_118027621628854_36824_n.jpgBár a blog korábban nem foglalkozott Spák úr közpénzt érintő szerződésével (Bukodi Károly részéről sem) és annak megjelenítésével. Csupán a lakossági panaszok erősödése után az iskola tornatermének körülményeivel, amiben ugyebár erősen érintett volt Spák József. Az ott folytatott tevékenység hatására azért fogták perbe az önkormányzatot, mert hatáskörében nem járt el megfelelően. Ez volt az amikor birtokháborítás megszüntetése tárgyában  a város önkormányzata alperesként volt képviselve a panaszos felperessel szemben. Ennek az eljárásnak a hátterében az iskola tornatermének hasznosítása és a teremhasználatból fakadó jogsérelem vélelme állt. Ez időben Spák József volt birtokon belül, mint felhatalmazott személy az iskolaidőn túli ott-tartózkodásban.

Az alperes az ingatlanon tartózkodó személyek magatartásáért, mint üzemeltető felelősséggel tartozik. Szomszédai szükségtelen zavarásáért fontolóra kellet venni a nyitva tartás korlátozását, mert az alperes által tett intézkedések eredménytelenségéből arra lehetett következtetni, hogy az üzemeltetéssel megbízott személy nem volt képes elérni, hogy a bérlők tartózkodjanak az erősebb zajkeltő magatartástól.

A blog a közvélemény ellenére nem foglalkozott azzal a ténnyel, amit a benne rejlő közfeladat ellátásával kapcsolatosan mit is valósítottak meg a felek. Spák József a periratokban fellelhető vallomások szerint rendelkezett azzal a joggal, hogy ott rendezvényeket bonyolítson - amennyiben azt szabályszerűen annak a szerződésnek az égisze alatt tette, amit az iskolával, majd az önkormányzattal kötött.

A blogon ezzel kapcsolatosan nem jelent meg írás. A megjelentek csak az iskolához kapcsolt zavaró tevékenységgel foglalkozott. A bejegyzés tartalmi eleme a környéken élők petíciója és a lakóközösséget, majd a szülőket érintő közéleti problémák bemutatása volt. A helyi iskola tornatermének és a hozzákapcsolt tereknek a bérleti jogát és átadását, illetve átruházását nem is érintette az írás, hiszen akkor még a szerződés nem volt publikus. Ezt most Ács Balázs hozta elő és tárta a bíróság elé. A rendelkezésre álló információnk szerint ez a szerződött irat elérhető és kikérhető Ócsa Város Önkormányzatától, hiszen ebben közpénzek kifizetéséről történik megállapodás. Ez pedig nem más, mint olyan közokirat, amit a Képviselő-testületnek kell elfogadás (jóváhagyás) céljából szentesítenie. Valahogy úgy tűnik, ez nem történt meg. A felvetés kapcsán állítólag a jegyző márt kialakított valamiféle álláspontot e tárgyban, de azt hallani ez nem valami meggyőző.

A Pest Megyei Kormányhivatal egy válaszlevelében azt írja  az Alaptörvény VI. cikkében deklarált és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.évi CXII. törvény által részletesen szabályozott, a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog garantálja a közhatalom gyakorlóinak működése átláthatóságát, ellenőrizhetőségét.  A blog is kizárólag ezt teszi.
Az adatvédelmi biztos álláspontja szerint az önkormányzat pénzügyeiről bárki tájékozódhat az önkormányzatnál, akár az egyes kifizetések mélységéig is.
A blog ismét csak és kizárólag ezt publikálja. 

http://www.nepszava.hu/image/?id=361273&ext=jpg&th=inline_mainBukodi Károly meghatalmazása alapján Spák József közpénzekhez jut, feltehetően közérdekből, hiszen mi másból járhatna el a polgármester. Ezzel gyakorlatilag igazolva, hogy közcélú feladatot ellátó személyről beszélhetünk, nem csak Spák József (esetében) vonatkozásában.. Így bizonyos értelemeben Spák József olyan közszereplő, aki Ócsa Város Önkormányzata nevében jár és járhat el Bukodi Károly megbízatása alapján, és -szerint. Hogy aztán ez valójában mennyire állja meg a helyét, azt majd a jövő, vagy talán pont egy bíró ítélet fogja kimondani.

Szeretné azonban a blog tájékoztatni az olvasókat és az érintett feleket, hogy ezzel a felvetéssel eddig nem foglalkozott senki. Bukodi Károly és Spák József ügyében sem érkezett magához a bloghoz, vagy a  bloggerhez közvetlenül olyan visszajelzés, netán felkérés, miszerint Spák József, vagy Bukodi Károly  helyreigazítást kérne. Az iskola tornatermének és az ott ismertté vált, abban vázoltak esetében  sem tért el a valóságtól semmi. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s400/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpg
Korábban Bukodi Károly és Horváth Tamás vonatkozásában sem volt ez másként. 

Azonban ha bárkinek gondja, kételye, vagy panasza lenne, akkor annak minden lehetősége adott a kiigazításra, ha már a valóság teljes feltárását nem is kezdeményezi.

Az oldal segítségével mindenki megtalálhatja a megfelelő helyet, ahol bejelentést tehet arról a tartalomról, amelyet el szeretne távolíttatni a Google szolgáltatásaiból a vonatkozó törvények alapján. Az információk hiánytalan biztosításával elősegíti, hogy megfelelően ki tudják vizsgálni a kérelmét.

Ha olyan nem jogi jellegű problémái vannak, amelyek a Google Általános Szerződési Feltételeivel vagy a Termékirányelvekkel kapcsolatosak, a következő webhelyet keresse fel:  http://support.google.com.

Arra kérik, hogy minden olyan Google-szolgáltatáshoz adjon le egy külön értesítést, ahol a tartalom megtalálható.

Fontos!

Felhívjuk figyelmét arra, hogy minden megkapott jogi értesítő másolatát elküldjük a Chilling Effects számára (http://www.chillingeffects.org) azzal a céllal, hogy közzétegyék, és megjegyzéseket fűzzenek hozzá. A Chilling Effects az Amerikai Egyesült Államok jogi karainak közös projektje, amelynek az a célja, hogy adatbázist és információkat biztosítson azokhoz a kérelmekhez kapcsolódóan, amelyek bizonyos internetes információk eltávolítására vonatkoznak. A Chilling Effects eltávolítja a küldő személyes adatait (pl. telefonszám, e-mail cím és cím). Erről bővebben az alábbi, a Chilling Effects projektről és az átláthatóságról szóló szakaszban olvashat. 

Tehát akkor, amikor Bukodi Károly polgármesterként, vagy magánszemélyként az olvasói megjegyzéseket panaszolja, akkor bizony arról értesítést kell küldeni. Enélkül ugyanis nem működik a rendszer. Enélkül nem senki nem juthat hozzá az adatbázishoz, és nem kap információt sem. Ács Balázs jogi képviselőként nem tudni ezt hányszor és miként tette meg, s hogy ez esetben milyen választ kapott - már ha volt ilyen.  Tudomásunk azonban ilyenről nincs. Feltételezhető, hogy az eljáró ügyvéd ezt az utat nem is járta be, hiszen erre még csak utalást sem találni. Tehát alapvetően nem is emelt kifogást a bloggal, vagy annak írásaival szemben.  Így számunkra érthetetlen Fodor László meghurcoltatása. 

Szeretnénk tájékoztatni az olvasókat, hogy a blogot vagy magát a bloggert ilyen, vagy más szempontból soha nem marasztalták el.

Maradunk továbbra is a nyilvánosság és a közérdek szolgálatában.

*

2013. február 9., szombat

Becsület Napja 2013 ( - programajánló)

Bajtársak! 




A nemzeti ellenállás szervezetei idén közösen hajtanak fejet Európa hősei előtt, a budavári kitörés 68. évfordulója alkalmából.

A rendezvényre érkezők figyelmébe:

- A gyülekező hely Budapesten, a Széll Kálmán (egykori Moszkva) téren lesz 15:00 és 15:30 között, ahol szervező bajtársak igazítják el majd az odaérkezőket!

Felhívjuk a megemlékezni vágyók figyelmét, hogy a rendezvény kegyeleti szertartás! Kérjük mindenki ügyeljen a hatályos jogszabályok betartására!

*

2013. január 6., vasárnap

Ütött az óránk - itt az idő ( - továbbá...)

Bár az év végével beharangoztuk a változást, azért a többnapos szünetet nem a program részeként gondoltuk. 

Azt viszont igen, hogy hagyjuk leülepedni az ünnepi hangulatot, hogy ne mindjárt olyan hétköznapi valóságokkal forgassuk a fel a helyii közélet gyomrát, amit az ócsai ember is nehezen emészt.

Az Ócsa város (fórumpótló) blog szerkesztői csapata ezúton köszöni meg Olvasóinak, hogy a 2012-es évben is rendszeresen olvasták a lapra oldalra felkerülő cikkeket, illetve hozzászólásaikkal, javaslataikkal segítették a csapat munkáját. Továbbá, hogy sokszor  velünk, vagy éppen általunk követték nyomon kisvárosunk eseményeit.

Tudjuk, hogy hiánypótló hírforrásként számos esetben megelőztük a hivatalos kommünikét, vagy éppenséggel a magunk által publikáltaknak köszönhetően helyeztük lépéskényszerbe az illetékeseket. Ez jó és örömteli, mert ez által a helyi ember, az olvasó városlakó nyert. Példánkból merítve már több oldal is fogalakozik Ócsa közéleti dolgaival, még ha  bátortalanul és út-keresvén is, de már valami megmozdult.

Ahhoz azonban, hogy ez a továbbiakban is így legyen, szükség van az olvasó lakosság véleményére, segítő közreműködésre. 
Itt, ezen az oldalon már hozzászólásokat ismételten tudunk fogadni és közzétenni. 
Kérjük, hogy a továbbiakban is írják meg véleményüket, akár kérésüket a blog két megadott e-mail címének valamelyikére, hogy azt áttekintve értékeljük és mérlegeljük a munkánkat, s a továbbiakat.

Kérem továbbra is nézzenek be hozzánk, látogassák és terjesszék oldalunkat, mert a nézettség az a mérőeszköz, mely felhatalmazással bír számunkra a továbbiak során is. Ugyanis a továbbiakat illetően is mindet itt dől el.

*