A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közönséges. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közönséges. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 8., vasárnap

Szomorú vigasság Ócsán - ellopták a show-t ( - ócska programok, gyenge és olcsó műsor-összeállítás)

 Majd 20 éve már annak, hogy Ócsa várossá válásának tiszteletére hétvégi vigasságot rendez.

A kezdetekben, az első években ez egy jó kezdeményezéssel járó egész napos műsoros program volt, színvonalas rendezvényekkel, neves feltépőkkel.  

Voltak jó koncertek is.  Aztán az utóbbi 10 évben egyre lagymatagabb, egyre szánalmasabbá vált az egész, ahogy a polgármester és a mögöttes művelődési ház, átkeresztelkedve Szabadidő központ vezetése is változott. Bukodit már nem foglalkoztatta a város. Egyre inkább magával volt elfoglalva, mintsem a közönséggel. Paksi Zita (énekesnő) pedig teljesen alárendelte magát a polgármesteri önkénynek. Ennek volt ékes bizonyítéka a Pedagógusnapra tervezett Koltai műsor, amit Bukodi a maga ellenszenve nyomán eltörölt. 

Gyakorlatilag kézi vezérlésre állította az egész intézményesített önkormányzati rendszert. Oly annyira, hogy már  kulturális műsorokba is beleszólt.  Így lett egyre silányabb minden.  

Ez a városi vigasságra is rányomta  bélyegét.  Paksi Zita már felmondását tölti, lelépőben, és nem motiválja semmi.  A költségvetés hadilábon, a polgármester pedig inkább politikai alapon, mintsem értékmérőn állíttatna össze programot.  Amilyen ízléses, vagy ízléstelen a polgármester olyan műsort szolgáltat maga is. 

Így volt ez már az utóbbi időben és így lett ez most is.  Az összeállított műsor, az egész napos program a lehető leggyengébbje volt az idei a hagyományosnak mondható rendezvények sorában. 

https://www.programturizmus.hu/media/image/show/ajanlat/unnepek/varosnap/97/24886-ocsai-vigassag.jpg?1721721717

A rendezvény területe is beszűkült. Az utóbbi években a színpad is megfordult, és mintha hátat mutatott volna a városnak. Az egész mulatság egy szomorújátékká fajult. 

Az idei attrakció egyik szórakoztató figurája Brandnyúl 🐰, aki igencsak megosztó vélekedést nyert. Produkciója volt olyan gyenge, hogy kritika érje, de volt akinek ez is elégséges volt.


 A gumi ugrálóvár, a kis körhinta is inkább a gyerekességre, mintsem a felnőttek szórakoztatására utalt.  

A házi sütemények begyűjtése is csak egy olyan olcsó fogás, ami az ÓPKE bevonásával csak amolyan időkitöltésre szolgál.  Érdemi foglalkoztatottsággal, hozammal nem jár, mert eseménytelen, és szinte érdektelen a kikapcsolódni, szórakozni vágyók számára.

Továbbá a szinte mindenhol (helyi önkormányzati rendezvényeken) felléptetett Ócsai Népdalkör sem a vigalmi hangulatot emelte.  A szólamok ugyanazok, amik az állami ünnepek alkalmával is felhangzanak. Ez lehet jó adott alkalmak során, de nem emeli a hangulatot egy ilyen eseményen, mert az emberek ennél többet, jobbat és vidámabbat várnak. 

Aztán a letargiából a "senior örömtánc" sem húzta fel a közönséget, ahogy a későbbi fellépők sem.

A páros tekeréssel elérhető teljesítmény is csak arra hívta fel a figyelmet, hogy Ócsát visszatérő ármakimaradások sújtják, amin sem a napelemek, sem a polgármester által engedélyezett távvezeték városszéli áthúzása nem segített.  Nem véletlenül került az ünnepi asztalra az egész napos  "tekerj  áramot" produkció, amire szintúgy alig voltak kíváncsiak a kikapcsolódni vágyók.  


A késő-délután és a kora este közötti időpont dögunalmából az ugyancsak ismeretlennek tekinthető konyha zenekar emelhető ki, aki a börtönviselt (fogházas)  Manuel előzenekaraként lépett fel. 

Szabadulása után a rapper első interjúját a Refershernek adta, akik többek között arról is kérdezték, mi miatt kellett végül börtönbe mennie. A The Voice egykori coach-a elárulta, a tehetségkutató forgatása, fellépései és térdtörése miatt tavaly nyáron nem tudta megkezdeni a rá korábban kiszabott közmunkát, ez gyűrűzött el egészen idáig. 

Manuel cáfolta, hogy a népszerű vélekedéssel ellentétben a börtön emelne a "rapper-imidzsén", mint mondta, rengeteg féle fazonnal találkozott bent, csak menő arcokkal nem. Az első nap ugyan egy épp szabaduló rab kicsit ráijesztett, cellatársaival azonban jól kijött.

Manuel ócsai produkciója sem hozta meg az átütő sikert, csak a hangerőt nyomták fel, amiért már a távolabb élők is szót emeltek. 

Manuel "éneke", dalszövegei érthetetlenek voltak,  mert eltorzítva, és a dübörgéssel elnyomva csak a taktust adták le. 

Persze sokan ettől is lázba jöttek.  (Igénytelenség.)

Úgy látszik ócskán erre is van közönség. 

Gödöllei Emánuel, művésznevén "Manuel" június elején jelentette be, hogy fogházba vonulás miatt egy időre eltűnik a nyilvánosság elől. Elmondása szerint azért kellett fogházba vonulnia, mert a rendőrség marihuánát talált nála és néhány barátjánál. Úgy tűnik, a büntetés azonban nem volt több három hétnél, a rapper a közösségi médiában tudatta visszatérését. 

Manuelre egy másik ügy miatt is büntetést róttak ki. Egy mediátori eljárás keretében 50 óra közmunkára kötelezték, miután 2017-ben – az X-Faktoros szereplése előtt – két barátjával együtt ellopta a Noé Állatotthonból az adománygyűjtő ládát és a benne található pénzt.

A lopást követően bírósági tárgyalás helyett – egy mediátori eljárás lezárultát követően – mindhárom fiút 50 óra közmunkára kötelezték, amelyet nyolc hónap alatt le kellett dolgozniuk.

Manuel azonban még mindig nem dolgozta le rá kiszabott 50 óra közmunkát. Valójában a lopás következményeként adott büntetést még meg sem kezdte az X-Faktor felfedezettje. Munka helyett inkább egy nagyobb összeg utalásával próbált meg bűnbocsánatot nyerni a sértettektől. Ez azonban nem mentesíti Manuelt a közmunka terhe alól.

A menhely szóvivője, Schneider Kinga korábban úgy nyilatkozott, örülnének neki, ha a fiúk ezt az 50 óra közmunkát náluk töltenék le. Az eddigiek alapján azonban úgy tűnik, Manuel sem náluk, sem máshol nem kezdte még meg a közmunkát.

„Akárhonnan tudom csűrni-csavarni, nyilván nagyon sok munka volt, de azért mégiscsak oda lyukadok ki, hogy ha nagyon utánamentem volna, meg nem gondoltam volna, hogy azért ezt még lehet halogatni, akkor amúgy el tudtam volna kezdeni a közmunkát” – árulta el Manuel, aki végül maga kérte, hogy büntetését szeptember helyett most nyáron ülhesse le, ez az időszak ugyanis kevésbé volt telített számára fellépés-ügyileg. 

Ócsának ez is jó lesz, ha már Koltai sem volt megfelelő Bukodi számára.  Az olcsó húsnak híg a leve mondás alapján Manuel nem okozott meglepetést.  Művészi értékkel nem bírt az előadása. 

 

Volt olyan szar, hogy a legyek rárepüljenek. 

A rendezők úgy vélhették, a zenei értéktelenséget a potméterek feltolásával, a decibelek növelésével próbálják helyettesíteni. (Természetesen ekkor nem maradt ki az áramszolgáltatás.)

 Azonban az erőteljes hangzás nem növelte az eladást az értéktelenség és a sittes hangulat maradt az este bélyegeként Ócsán. 

Akár mondhatnánk azt is: ez volt (Paksi Zita bosszúja, vagy éppenséggel) Bukodi polgármester kisvárosi búcsúja. 

*

2024. május 12., vasárnap

Visszatérő nyílvánosság, vagy köztársaság - ez a mostani műsor a re-public vagy republika lényege ( - mű-sor)

 A re-public a visszatérő közönség, a publicum, mint nyilvánosságot, a hallgatóságot is jelenthetné, de ha a republica (republika) szót vesszük, akkor a köztársaságra való utalást találjuk.

A Republic fellépése, koncertjei mindig is népszerű, közönséget vonzó jelenség. Nincs ez másként Ócsán sem. 

A helyi városvezetése is erre apellált, amikor a Városháza elé szervezte buliját

Paksi Zita a polgármester kiszolgálója és kiszolgáltatója ként is előjött már - visszaszámlálás

 A választási ciklusban a helyi vezetés mindig is operált ezzel a nagy nyilvánosság előtt szerethető, élvezhető és örömet adó bonbonnal, amit a közpénzből finanszírozott magukat népszerűsítő zenés rendezvények jelentenek.  

Így van ez akkor amikor a választások június elejére esnek és így a soha meg nem tartott május 1.-e abból a szempontból válik fontossá, hogy a választásra készülő embereket egy kampányidőszakban zenész rendezvényen hozza össze. Erre szolgált az Irigy Hónaljmirigy (nyolctagú magyar könnyűzenei együttes) meghívása az Egressy Gábor Szabadidő központ által. Ezeket a programokat amúgy mindig is a helyi műv.ház önkormányzati költségvetésből, vagyis közpénzből, (a mi adóforintjainkból) szervezte az által, hogy a fentartó önkormányzat mire és miként biztosít az intézményvezetőnek keretet. Bukodi városvezetése alatt ez kézi vezérléssel, közvetlen beleszólással, a polgármester személyes elvárásai szerint történik, amit Paksi Zita konvertálja át.  Vagyis ő a végrehajtója annak a polgármesteri programnak, amit ilyen esetekben propagandának hívunk. Mert a választási kampány közpénzes zenei fellépései, felléptetései mindig olyan célzattal kerülnek megszervezésre és megrendezésre, hogy azzal a választókat befolyásolják, vagyis a fizető fél által (itt a polgármester vezette önkormányzat) a maga hasznára, az oldalára csábítsa a választót. Mindennek pikantéria az, hogy teszi ezt a közhatalmi szerepet viselő jelölt hivatalának közpénzéből, vagyis a saját választási kampányát áttételesen a választók adóforintjaiból, útpénzéből fizeti.  Ezt nem látja át egy jelentős többség.

https://www.goldrecord.hu/core/mod/goldrecord/oldal/zenekarok/2018/05/09/48/mid_slide_ihm-slider.jpg?ver=3.0.2
Irigy Hónaljmirigy együttese - Ócsán csak feleennyire futotta

Azt a becsapást, amit Bukodi a kulturális programokkal, a zenei rendezvényekkel végez, és Paksi Zita segedelmével véghez visz, az nem más, mint megtévesztés, szemfényvesztés.  

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTTkrXZMSQ5VQELBxhJHsBX2a4G-Npth78_ow&usqp=CAU
Volt, hogy csak ketten voltak színpadon - ide ez is elég
Az Irigy Hónaljmirigy is van olyan népszerű, hogy tömegeket vonz és mozgat meg. Az amit ebből Ócsa idehozott, egy fele sem igaz zenei produkció volt, amit persze sokan kajáltak, de a műélvezőknek ez nem jelent olyan kulturális, zenei élményt, mint a valós zenei csoportosulás fellépése.  

 Ócsán a "mirigyek" csak fél gőzzel léptek színpadra. A társulat fele nem jött el, azt lehagyták, mert egy "csökkentett", mondhatjuk amolyan fékezett habzású olcsó műsort vett meg. Bukodi és Paksi ezzel is képes volt a parasztvakításra. Az csoport nem csak fél gőzzel, hanem  fél playbackkel lépett fel.  Négyen jöttek a nyolc helyett és a nyolcig meghirdetett műsort fél után befejezték, aztán csak egy 10-15 perces levezetés zajlott és 19:42-kor elhagyták a porondot.  

Tudom, hogy ez is elég volt sokaknak, és örömet is okozott számukra, de azért ebben az is adatik, hogy lenézik, hülyére veszik az embereket, a közönséget és ezzel akar választókat fogni buksi a kutya fajzat.  

https://www.programturizmus.hu/media/image/show/ajanlat/szabadido/programnaptar/145/37099-majalis-ocsa.jpg?1712826477
Korábbi, a rendszerváltás óta nem volt időket próbál visszaidézni a városvezető a majálissal

Paksi Zita ebben társbűnös közpénzfelhasználó azt elzabáló programszervezőként. Hiába tetszeleg a Republic színpada előtt népszerűsítve magát és gazdáját a mi pénzükből idehozottakkal, ha már eljátszotta a polgármester bizalmát Koltai letiltásának elkotyogásával.  Zita most a bennmaradásért küzd, Bukodival kézen fogva.  

A Koltai ügy kiderülte olyan fiaskó, amit nem fog megemésztetlenül hagyni a polgármester a választások után, ha megtarthatja irányító-, vezető szerepét a város élén.  Paksi Zita napjai így is, úgy is meg vannak számlálva.  Ezen a Republic sem segít. 

https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/438222345_7702477083122866_5483791632253549993_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=HScbQVY9DGwQ7kNvgHv3sm2&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AYBT-smp7A1r_LFAHcTHzVhEOgO0XI3kSFZTJXy99LBumw&oe=6646429E
Republic nem tehet Paksi és Bukodi háttérben zajló viseltes dolgairól - ők csak zenélni és szórakoztatni jöttek és léptek fel sikerrel

 A lényeg azonban mégis csak az, hogy közpénzen kovácsolt koncertekkel könnyű babérokra törni és embereket megtévesztve a maguk pártjára állítani. 

A remekművet nem az adja, hogy e-rendezvények  ingyenesek, ha nem az hogy mindezt bújtatva a város kasszájából az emberek adta útdíjból, hídpénzből, netán kommunális-adójából fizetődnek, miközben még tapsikolnak is hozzá. Bukodi ekkor érzi csak azt, hogy a póráz lekerült róla.

A művészet azonban  mégis csak az, amikor a polgármester által letiltott Koltai a Paksi által szervezett pedagógusnap előtt megjelenik és szívesen fellép Ócsán közpénzmentesen, ingyen és telt házat képes produkálni úgy, hogy az a városlakóknak egyetlen fillérjébe sem kerül és nem fáj másnak, csak Bukodinak.

Ez lenne az a helyi republika, mint közigazgatáson belüli köztársaság, amit a BÉKE teremt.


A "republika" szó jelentése és fogalma a magyar nyelvben az alábbiak szerint értelmezhető: 
1. Jogi-politikai értelemben: A köztársaság, azaz olyan államforma, amelyben a hatalom a nép választott képviselőire vagy közvetve a népre ruházódik át. A köztársaságban nincs uralkodói cím vagy trónöröklés, hanem az államfőt vagy elnököt általában választják. 
2. Történelmi értelemben: A régi Magyarországon a "republika" kifejezést használták a városi önigazgatást jelölve. A polgármesterrel és a városi tanácstagokkal vezetett városi közösséget nevezték republikánusnak. 
3. Általános értelemben: A "republika" szó használható olyan helyzetekben is, amikor valami független, autonóm, önálló és demokratikus módon működik vagy működhet. Például egy civil szervezet vagy egy vállalat republikánus lehet. Fontos megjegyezni, hogy a "republika" szó eredete latin, és annyit jelent, hogy "közügy".

 *

2024. április 13., szombat

Ha sikertelen vagy, népszerűsítsd magad másokkal - Kecskés és Bukodi kéz a kézben ( - egymást finanszírozva)

 Már várható volt a nagy tétlenség közepette a  semmittevő polgármesteri munkásság és a közpénzen biztosított léha élet közepette, hogy a választások előtt valami népszerűségre próbáljon szert tenni buksi, a helyi nagykutya.

Kecskés mindig is kiszolgálója és egyben kiszolgáltatottja volt a fideszes Bukodi polgármester adta önkormányzatnak.  Zsolti kezeli az önkormányzati hálózatot, komputeres cége adta a méregdrága laptopokat a polgármester irányította felvásárlásokhoz, aminek közös haszonélvezői voltak, nem csak vevőként és beszállítóként, hanem magánemberként is. Kecskés kezeli az önkormányzat honlapját és számos, a Városházához köthető intézmény webes oldalát. Kecskés még a polgármester egyik perében is tanúként jelent meg haverjával az oldalán, próbálva menteni annak jó hírét, nem törődve a maga lejáratásával, vagy a hamis tanúzás kilátásaival. Mindezt felvállalják, vállalták. Sőt mint látható, talán még büszkék is magukra. Bizonyára lesz még ebből közös biznisz. Csak úgy megszokásból, egymásért.

Kecske és káposzta - a magamutogatás újabb állomása (-kiszolgálóként és kiszolgáltatottként)

Ezek után az már csak majd' természetes, hogy együtt fotózkodnak, úgy is mint egymást támogató svindlerek.  A választások közeledtével pedig nagyon nagy szüksége lesz Bukodinak minden magához köthető emberre, mert egyre inkább úgy tűnik, tele a gatya.

Láttam én már mosolyogva itt egymást ölelgető férfiakat akik később úgy igyekeztek eltüntetni az esemény képi nyomát, mint akár egy múló Valentin nap egykori eseményeit.

*

2014. október 14., kedd

Egy a zászló, egy a tábor - a kör bezárult ( - marad a kommunális adó, lesz új focipálya és reformáció)

Érdekes eredményeket hozott Ócsán az önkormányzati választás. A Fidesz színei annyira meghatározók voltak, hogy az sem számított, hogy kik kerülnek be a képviselő-testületbe.

Így akár teljesen alkalmatlan, vagy semmitmondó személyek is képviselhetik a város, csupán azért, mert egy színt vallanak. Így döntött a nép. Legalábbis az a fele, aki vette a fáradtságot és elballagott demokráciagyakorlatra. Ócsa 7 ezer feletti választópolgára közül azonban csak 2,5 ezer vette ehhez a fáradságot.  Ez csupán 34 %-ot jelent. Ők viszont egyértelműn igyekeztek kifejezni szándékukat.

Ezzel Ócsa lakosságának távol maradó része kifejezte éretlenségét, és bárgyú közömbösségét a demokratikus lehetőségek és a véleménynyilvánítás lehetőségének szükségtelensége iránt. Ezeket az embereket szokták többségében birkáknak nevezni. Ezek végett ragadnak meg az élősködök és kap lehetőséget a politika a visszaélésre. A butának, a hülyének és a közömbösnek nem számít, hogy porban él vagy miként hal. A köztes idő sem ér számára egy válasznyit.  Rájuk lehet telepedni és politikailag számítani, ha van elég egységes akarat velük szemben. Most a Fidesz egy a zászló, egy a tábor hívószava ezt meghozta.

Ócsán kiszavazták az ellenzéket az önkormányzatiságból. Itt mostantól annyira egypólusú és ellenvélemény nélküli lesz a politika, hogy a legszélsőségesebb diktátor is megnyalná érte a tíz ujját. Másutt ezért vért izzadnak, vagy éppenséggel áldoznak, mint ahogy az ország tette '56-ban. Most pedig "fülkeforradalom" által irtották ki az ellenzéket.  Lassan itt az ideje, hogy a párt megalakítsa a saját népfrontját, mint ahogy Kádárék a Hazafias népfrontot, hogy legyen egy saját "ellenzéke" is a pártnak.

Többségiben Ők nyertek - valóban jó választás?  ( - csak a Fidesz)

Ócsán eddig sem volt, ezután mégúgy sem lesz ellenvélemény. A város történései, vagy éppen nem történései a kutyát sem érdekli.  Kb 4500 szavazójoggal élő birka hallgatása nyomán hosszú évekig nyögheti a város a demokratikus zsarnokság adta kényszert.   

A kör bezárult. Most valóban egy a tábor. Ellenérv és ellenzék nélkül.  Ócsa valójában nem ezt érdemled. Mégis ezt kapod, mert a többség közömbössége a távolmaradásban nyilvánult meg. 

EREDMÉNYEK

Polgármester: Bukodi Károly 

 1  Bukodi Károly Zoltán FIDESZ-KDNP  1 263  49.32 %
 2  Uitz Erika Független jelölt  334  13.04 %
 3  Dönti Károly Független jelölt  306  11.95 %
 4  Török László Független jelölt  166  6.48 %
5  Sándor István MSZP  107  4.18 %
6  Magyar Péter JOBBIK  385  15.03 %

Megválasztott képviselők:
1. Buza Ernő
2. Dr. Gallai Zoltán
3. Hantos Péter
4. Kánai Gergely
5. Kardos Zoltán
6. Murinainé Murár Emília
7. Puskás Imre
8. Uitz Erika

Ebben a választási történetben azonban van egy jó és egy rossz hírem is.

- A jó hír, hogy Horváth Tamás nem került be a testületbe, és hogy Buza Ernő, Kánai Gergely, Kardos Zoltán, Murár Emília és Puskás Imre is megelőzte párton belül.

- A rossz hír, hogy Bukodi Károly mégsem szabadul meg tőle és kénytelen lesz kényszeredetten elfogadnia azt, amit a szavazótábor is csak erős kritikával szűrten vállalt, amikor hátrahagyva nem juttatta mandátumhoz a volt alpolgármestert. És hogy miért kapja vissza a nyakába az ismétlésre hívatott polgármester a kevésbé elfogadott Horváthot, annak az az oka, hogy Uitz Erika a kidobta a rászavazók bizalmát és voksait azzal, hogy állítólag máris lemondott a képviselőségről és visszaadta a megszerzett mandátumot.

Ezzel Horváth Tamás kerül ismét pozícióba és hatalomra. A nép nem ezt érdemli, a polgármester azonban igen. A kettő azonban nem ugyanaz.
A polgármesternek és képviselőnek jelöltetett induló így köszöni meg a bizalmat:
 

Kedves Ismerőseim, Barátaim! Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatását, a rengeteg szavazatot. Nagyon jól esett a támogatásotok!

Ezúton szeretnék a győztes polgármesternek Bukodi Károlynak és a testületbe választott valamennyi képviselőnek nagyon jó egészséget, sok sikert, jó munkát kívánni.
 
Csak a szépet mutatom kampányanyag - becsapás

Persze mindenkinek jogában áll hiteltelenné válni, szavazatokkal dobálózni és visszalépni személyes következmények nélkül, de hogy ezután is az marad aki volt, az nehezen elképzelhető.  A következményeket sokan nem fogják megköszönni.  Sminkre, retusra nincs szükség. A tényszerű valóság megmutatja arcát. Így visszalehet térni a hétköznapi életbe. Ehhez nem kell elképzelés és arculat. Ez maga az élet. Az emlék, a csalódás mint valami becsapás mélyen bennünk marad. 

Nem véletlen az, hogy aki más sátrában bográcsozik az nem csak ott kotyvaszt, hanem onnan is táplálkozik. Ez pedig jól megalapozza és behatárolja azt a kétkedést, amit már korábban szóvá tettünk.

És a hétköznap szürke valósága - lehullott a választási maszk
Uitz Erika a hírek szerint visszalép. Ezzel nem a politikai szélhámosság érzete a baj, - mert ez másoknál ismert, és elfogadott, - hanem az, hogy vele kapcsolatban erre szinte senki nem számított. Mindvégig tisztességes jelöltnek tartották az emberek. Most pedig "csak úgy" átengedi a helyét és kidobja a választói bizalmát.
 
Minek indul akkor képviselőnek az ilyen?  Adhatták volna a reá leadott voksokat olyannak, aki megfelelő ellensúlyt nyújthatott volna a testületben, képviselhette volna a most kizárt embereket, vagy lehetett volna azok lelkiismerete. Legalább egy olyan személy bekerülhetett volna, aki megszólal, ha a választott többséggel elszalad a ló. Most ezt a lehetőséget is kiölte Ócsa társadalmából a visszalépésével a jelölt.  Ez pedig nem tisztességes az emberekre és a városra tekintve. Mit gondolnak majd ezek után? Minek tartják majd az eljövendőkben, ahogy mindez beteljesül? A függetlenség illúzióját is szétrombolja Erika, ha ezt teszi. Olyan képet tör össze a távozásával, ami nagyon fájó érzést okoz. Nem is csalódás, hanem a cserbenhagyás, a becsapás a bizalomvesztés a fő vonulata ennek. Aki ilyet lép az átveri a választóit és kicseszik a várossal. Ezt a helyzetet a megválasztott visszalépése hozza létre.

Ha Erika távozik, akkor az Ő helyébe nem egy "másik" független lép, hanem egy nála sokkalta népszerűtlenebb egyén, akire az választók többségében nem szavaztak. Ezért sem került be a saját jogán.

Ez a kicseszés. Itt nem az a lényeg, hogy ennek kapcsán kiszúrunk a Bukodival, hanem sokkalta inkább az a 790 magára szavazó csalódottsága számít, akit most helybenhagyunk. Az Ő személyükben és tömegükben  - 790 ócsai polgárról lévén szó -  többre lettek volna érdemesek.

Ami pedig a kapott hír szerint Uitz Erikát és az általa okozott bizalomvesztést illeti, annyira alantas és visszaélésszerű mindez, hogy méltatlanná váljon arra, hogy az emberek szemébe nézzen. Szégyenletes dolognak tartom azoknak a becsapását, akik hittek és bíztak az indulóban. A bizalomért cserébe egyenként is megtisztelték azzal, hogy a fülkében leadott szavazataikkal a képviselők közé válasszák.  Uitz Erika amenyiben nem lesz képviselő, akkor ezzel a bizalommal él vissza.

Ez esetben nem "csupán" 790 főt ver át, csap be és néz semmibe, hanem egy várost szolgáltat ki. Ez a következetlen és szégyenletes ebben a történésben.

Ócsa megérdemelt volna egy tisztességes és jó ellenzéket. 
A választók nem látták ennek szükségét, vagy ők sem így gondolták.

*