A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gettó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gettó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 25., kedd

Gúnyolódás és „gettózás” - a Harasztima.hu így látta

Krállné Malecz Julianna (szocialista önkormányzati képviselő, Dabas), valamint Szanyi Tibor országgyűlési képviselő (MSZP), 2013. június 24-én tüntetést szervezett az Ócsai Szociális lakóparkhoz, majd petíciót nyújtottak át Pánczél Károly országgyűlési képviselőnek (Fidesz-KDNP), valamint Horváth Tamás alpolgármesternek (Fidesz). 
A lakóparktól kb. 20 személyautóval vonultak az Ócsai Városháza elé, ahol már várta őket Pánczél Károly és Horváth Tamás.

 http://dunaharasztima.hu/wp-content/uploads/2013/06/%C3%93csa_9.jpg

Ám nem csak ők voltak ott, hanem több ócsai polgár, valamint a környező települések lakosai, polgármesterei és alpolgármesterei.

Hangot is adtak felháborodásuknak. Hangosan, rövid ám tartalmas üzeneteiket tábláikon magasba emelve. Elmondták: Ha sem segíteni, sem együtt érezni nem tud az MSZP a bajba jutott lakáshitelesekkel, legalább ne sértegesse őket!

Pánczél Károly a petíció átvétele után elmondta: az ócsai lakópark, amelyet a szocialisták hetente gúnyolnak, azoknak a családoknak épült, akik már elveszítették az otthonaikat, és ha a szocialistákon múlna, akkor ma már az utcán lennének.

Krállné Malecz Julianna, folyamatosan gettót emlegetett a petíció átadásakor, Pánczél Károly pedig nem kívánta tovább hallgatni a bajba jutott családok sértegetését, ezért sajtótájékoztatóját az ócsai polgárok és szimpatizánsok gyűrűjében tartotta meg.

Rámutatott: ugyanazok gúnyolódnak most, akik tönkretették az országot és csaknem szociális katasztrófába taszították a magyar lakosságot.


A baloldal szélsőséges gazdaságpolitikája vezetett oda, hogy ma családok tízezrei rettegnek azért, hogy megmaradjon a fedél a fejük fölött.

A Gyurcsány-Bajnai-kormány üldözte adósságokba és svájci frank hitelekbe a családokat, amelynek az lett a vége, hogy 140-szerése nőtt a magyar lakosság devizaállománya.

2002 után a Gyurcsány-Bajnai-kormány eltörölt minden kormányzati segítséget.

Eltörölte az első Orbán-kormány által indított otthonteremtési programot, korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást. Vagyis gyakorlatilag megszüntette a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők „sokba van az államnak”.

Az, hogy az MSZP emellett még sértegeti is ezeket az embereket: ”gettóról” és “adósparkról” beszél a kormány által épített ócsai lakópark kapcsán, az ízléstelen és embertelen.

Az ócsai lakópark hamarosan 80 bajba jutott család otthona lesz. Rajtuk segíteni nem is akartak a szocialisták, ezért kérte, legalább hagyják őket, hogy nyugodtan újrakezdhessék az életüket, amihez a jelenlegi kormánytól minden további segítséget meg is fognak kapni.
*

2013. június 24., hétfő

A demonstrációról jelentjük: - mindenki jól van és továbbra is maradnak devizahitelesek

Ócsáról indult a tudósító körbenézni a különösebb hírverés nélkül megrendezett és elkezdődött Ócsa-Alsópakony demonstrációt. 


Különösebb hírverés nélkül, mint említettem, mert az MSZP most valahogy visszafogott volt a hírveréssel. Igen ez egy szocialista megmozdulásnak indult, de valahol félúton kifulladt.  
 
A városban a délután folyamán sokan nem is tudtak róla, hogy a devizahiteles lakónegyed kapcsán politikai demonstráció lesz. A helyi és a körzeti szocialisták ezt valahogy nagyon magukba zárták. 
 
Csak utánajárással sikerült kideríteni, hogy 17 órakor tüntetés lesz állítólag "Alsópakony ellen".  A hivatalos megfogalmazást nem sikerült a kezdetkor megtudni. Az interneten elérhető tartalom is csak forgalomlassító demonstrációról szólt.  


Közben kiderült, hogy a Fidesz helyi kezdeményezésre ellentüntetést szervez a szocialisták fogadtatásra. (Ez valahogy mostanság olyan divatos lett, mint az erőfitogtatás.)  Bár  a blog vélemény az volt, hogy ez így nem egészséges, mert csak kiélezi az ellentéteket és megosztottá teszi a várost. A nézet és felfogásbeli különbségek, s a politikai erővonalak mentén nem célszerű ilyen megosztottságot generálni. 

Véleményünk szerint célszerűbb lett volna hagyni levonulni az MSZP "akciócsoportját" és ezzel a véleménynyilvánításukat kifejezni, semmint egy konfrontációba belehajszolni a polgárságot.  Mindez már csak azért is egészségesebb lett volna, mert az alsópakonyi lakópark már egy ideje kész, ezért most megmozdulni érdemben felesleges. A folyamatok kezdetén még bírhatott volna ráhatással egy-egy politikai csoportosulás, de akkor ezt nem tették, amikor sorsdöntő kérdések fogalmazódtak meg, s végül zajlottak le.  Így a mára kialakult helyzet szinte megmásíthatatlanná vált, az adott lakónegyed elnyerte végleges formáját. A vezetékes gáz már nem fog kikerülni a kerékpárút meg nem fog a vasútállomásra beérni. A buszforduló ötlete is elszunnyadt és a régi gazdasági oldalon álló egykori béres házakban ott élők sem jutottak a belvárosi víz- csatornarendszerhez.

Szóval ilyen előzmények és háttér mellett kíváncsi az ember, hogy mit tud mondani az Mszp, azon túl, hogy helyi szinten most megmutatja magát. 


Az Alsópakonyon gyülekező azonos politikai nézeteket valló szocialisták lassan egy gépkocsisort alkottak, MSZP- zászlókat felvonultatva. Az egyszerű ember aki kíváncsi egy ilyen összeröffenésre, azt gondolná, hogy ott valami csoportosulás fog kialakulni aminek élén valaki beszéd mond a küldetés céljáról és irányáról. Sajnos ezt a "lakópark" előtti részen nem tapasztaltuk. 
 
A telepre azonban szabad behajtás volt, mind az újságírók, a fotósok, mind pedig mások körbenézhettek, be mehettek. Állítólag már nem kell szorosan őrizni a birtokot, mert többen beköltöztek és már csak az üres házakat védik. Ezt örömmel nyugtáztuk, hiszen a pejoratív minősítésű gettónak ez is az egyik szempontja lehetett.  Egyes vélemények szerint a sok hiba mellett ez is része volt a rossz megítélésnek.
Ahogy hallani lehetett, az Mszp tiltakozásának része éppen azok a jelek voltak, amik a gettósítás felé mutattak. (Ez szépen össze is állna az oly gyakran elhangzó nácizás mellé. Még egy gettó is.) 


Szóval az Alsópakony előtti útszakaszon összeállt a párt gépkocsisora. Beszéd nem volt, és irányba állt mindenki, így átvette magát a tudósító is Ócsára. 

Ócsán a Városháza előtt már rendőrökből, Polgárőrökből közel annyian álltak az  út mentén, mint az akkor még szemerkélő esőben, a volt Tsz (szövetkezeti) Iroda féltetője alatt az ellentüntetők. 


Az ellendemonstrációz szervezője Horváth Tamás és Buza Ernő volt, felöltőjükön a kiútűzővel. A térkövezett részen előkészítve a hangosítás mikrofonállvánnyal és hangszórókkal. 


Az alpolgármester a hivatal oldalából több transzparenssel érkezett. Látszott, hogy itt készültek. A kihangosítás látványa olyan volt, mint fegyver a színpadon. Ha már ott van, akkor az elfog dördülni (- azt használni fogják).


Közben szép csendesen, ahogy az eső is elsőnek kezdte, érkeztek még a Fidesz, valamint az ellentüntetői oldal szimpatizánsai. Megjelent Szűcs Lajos, Köszegi Zoltán országgyűlési képviselő, Dabas polgármestere,  Pánczél Károly  országgyűlési képviselő Gyál alpolgármestere, Bukodi Károly Ócsa polgármestere, Horváth Tamás alpolgármestere és még ki tudja ki. A sajtó részéről képviseltette magát a Népszava, az ATV, a Mag televízió, a Dabas-tévé, Ócsa város blogja, és még páran. A délegyházai fideszesek külön beszámolót készítettek az eseményről.

A közben erőssé váló esőben lassan megérkezett az Mszp-s kocsikonvoj, amit rendőri biztosítással a parkolóba tereltek.  Az érkező szocialistákat a Fidesz szimpatizánsok feliratozott táblákkal, tacepaókkal fogadták.  A megálló gépkocsisorból azonban mintha eltűnt volna az Mszp-s "tömeg".  Nem tudom, hogy az eső szabdalta-e meg a kiszállókat, vagy a fogadtatás, de az összességében nem nagy lélekszám ellenére a szocik valahogy arányaiban elvesztek. 


A felálló fogadó sorfal előtt megálló tüntetőket az ellentüntetők befütyülése, némi hangos fogadtatása "üdvözölte".  Az MSZP vörös zászlai ekkor már nem látszottak, a transzparenseket meg nem hoztak. Olyanná váltak a korábban hosszúnak tűnő kocsisorba vonuló szocialisták tér előtti zebránál, mint akik elporladnak a Fidesz sorfala előtt. 

 
Rövid szóváltást követően az MSZP tábora át is ment a túloldalra és a Városháza bejárata előtt állt meg. Ott mintha látni véltük volna Szanyi (kapitány) Tibort egy felbukkanás erejéig. Átadták petíciójukat, majd  Pánczél Károly országgyűlési képviselővel, valamint a megyei elnökkel vívtak egy rövid szócsatát. 
 

Meg kell vallani a kormányoldal ebben és itt jobbnak bizonyult.  Ezt követően a szocialisták még rövid interjút adtak, majd lassan felmorzsolódtak.


A sajtó és a jobboldali pártelit visszatért a Városháza előtti szabad területre, ahol aztán beüzemelték a mikrofont. A túloldalon szereplők itt is elmondták a Kormány és Fidesz álláspontját, visszautasították a gettózást majd kiemelték Ócsa befogadó szerepét és a devizahitelesek alsópakonyi jó dolgát.


Ennek erősítésére egy volt ócsai lakos, jelenlegi kitelepülő is részt vett a politikai bizonyításban, aki elmondta, hogy mennyire örül ennek a lehetőségnek.


Ezt követően Horváth Tamás rendező befejezettnek minősítette az összejövetelt.

Zárásként a  jelenlevők  elénekelték a Himnuszt.

Az erősödő eső hatására szinte mindenki távozott. 

A térszerű kiszögelésben már csak pár sajtós, és a nyilatkozók maradtak. A tévék kérdéseire Pánczél Károly gyáli alpolgármester, ogy.képviselő, a megyei elnök és a frissen-települt alsópakonyi lakos válaszolt. Ezzel az esemény valójában végett is ért.
      
A Fidesz mondhatni jól felkészülten, szervezette(bbe)n állt és várt a szocialistákra.  Azokra az MSZP szimpatizánsokra, akiket a politikai vezetés mintha itt egy kicsit (vagy csúnyán) cserben hagyott.  Itt és most az MSZP szervezetlennek, felkészületlennek és semmitmondónak tűnt. Sem új, sem pedig érdemi információt nem sikerült eljuttatniuk az emberekhez Alsópakony (Ócsa) kapcsán. Az egész megmozdulás mégis eljut a sajtó útján az országos médiához, és ismét lehet beszélni a szociális gettó lakópark kapcsán a két párt hozzáállásáról, és viszonyáról.  

Végül az alsópakonyi falugondnok is távozik.


 Nem tudom, hogy ezért érdemes volt-e bárkinek is eláznia.

*

2013. április 2., kedd

Több millió magyar lakos életkörülményei javulhatnak ( - Ócsa-Alsópakony városrészében azonban ismét nem)

Az Új Széchenyi Terv kiemelt figyelmet fordít a leszakadó, társadalmi problémákkal érintett városrészek felzárkóztatására és megújítására. 
 
Ócsa város vezetése azonban már nem annyira, hogy erre jelentkezett, vagy indult volna. 

http://www.nfu.hu/thumbnail/40741/260x600fit/USZT_banner-1.jpg
A szociálisan hátrányos helyzetben lévő kisebb közösségek bekapcsolása a város gazdasági-társadalmi vérkeringésébe különösen fontos, hiszen ezáltal jelentősen javulnak a területen élő emberek életkörülményei. A projektek során ezért is játszik fontos szerepet a lakosság munkához segítése különböző programok és képzések által.

Az országosan megvalósuló program 12 vidéki várost érint. Kecskeméten például 12 önkormányzati lakás felújítása, új játszótér, sportudvar és fedett buszmegállók építése valósul meg. Hódmezővásárhelyen többek között 7 társasház homlokzata újul meg, iskola, plébánia rekonstrukció történik és új közösségi centrumban gondoskodnak a helyi lakosok felzárkóztatásáról. Kaposváron kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekjólét és a fiatalok védelmének támogatására. Nyíregyházán bölcsőde, óvoda és iskola felújítása a cél, valamint munkaerőpiaci beilleszkedést, közösségfejlesztést és bűnmegelőzést segítő programokat is szerveznek majd. Országunk hetedik legnagyobb városában ezen túl tíz panel épület energetikai korszerűsítése történik meg.

Debrecen új közösségi házzal gazdagodhat, az egészségmegőrzés érdekében pedig új park, játszótér és sportudvar épül. Szolnokon közel 50 lakást újítanak fel, növelik a közbiztonságot és a zöldfelületek mennyiségét. Veszprémben panel rehabilitáció, parkosítás, oktatási intézmények megújítása, illetve rekreációs tevékenységek valósulnak meg. Tatabányán 22 társasházban kerül sor fűtéskorszerűsítésre, ezen túl energiatakarékos közvilágítás, új közterületek és játszóterek várják a lakókat a jövőben. Székesfehérváron iskola, óvoda és templom felújítás és a közbiztonság növelése mellett a Gaja-patakon a gyalogos és kerékpáros közlekedés számára új híd épül. Dunaújvárosban 765 lakás energiaköltségei csökkenhetnek, valamint a helyi játszótér és sportterület megújítása mellett közműfejlesztés és térfigyelő rendszer telepítése is történik. Szigetszentmiklóson a József Attila lakótelep tündökölhet új fényben és külön hangsúlyt kap a Pest megyei településen az idős emberek támogatása.

Budapesten négy kerületben történik szociális célú városrehabilitáció. A Józsefvárosban a Magdolna Negyed Program folytatásaként 28 lakóépület újul meg, amely 770 szociális bérlakást érint. Továbbá 13 társasház kerül részleges felújításra. Ezen túl Rákospalotán, Ferencvárosban és Csepelen például lakóházak, panel épületek és iskolák felújítása valósul meg.

Az elmúlt években országszerte 20 projekt vette kezdetét az Új Széchenyi Terv szociális városrehabilitációjának keretében. Összesen közel 24 milliárd forint uniós forrásból újulhatnak meg többek között Kecskemét, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Nyíregyháza, Debrecen, Győr, Szolnok, Veszprém, Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, Szigetszentmiklós elmaradott városrészei és Budapest négy kerülete is. 
 
Ócsa-Alsópakony település lakónegyedére, a majorban élők körülményeinek javítása érdekében a Városházán nem mozdultak erre a lehetőségre. Vagy a motiváltság, vagy a figyelmetlenség, vagy ki tudja mi okból, de már nem először marad ki ez a kieső és elmaradott településrész a fejlesztési lehetőségekből. Alsópakonyra pedig nagyon ráférne egy szociális városrehabilitáció.

Ócsa város vezetésének azonban minden más, így a MÁV aluljáró átfestése, az önkormányzat előtti füves placc térkövezése, a kamera rendszer újabb bővítése, kiépítése fontosabb és előrébb valóvá vált a számukra, mint az elesett városrész félzárkóztatása, fejlesztése, vagy bevonása.  A bemutatott és sorolt példák mind azt mutatják, hogy erre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek volt programja. Mint látjuk, sokan sokféle mód éltek is vele. Ócsa azonban ismét kimaradt, és ezzel együtt megint lemaradt.

Mint ismert, a tanyafejlesztési program keretében benyújtott pályázatot az önkormányzat vezetése visszavonta, a helyi víz jobbá tételének tervezetét a szociális lakásépítési programra hivatkozással elvetették. Alsópakony ma Ócsa város legfejletlenebb, legelmaradottabb, kies része. Nem véletlen, hogy ellenzéki oldalról számos kritika, elmarasztalás és gettósítás merül fel ezzel kapcsolatosan.

Kérdés, hogy Ócsa mai vezetése mikor érti meg és fogadja be ezeket a kritikákat, mint jogos követelmények, elvárható  igények?
*

2013. január 30., szerda

Mi vár ránk és az utókorra ( - kívánságműsor helyett)

Bukodi mester szeretné, ha Ócsa a román kori református templomról, a tájvédelmi körzetről, a nádfedeles pincékről lenne újra híres és a sajtó is majd ettől hangos - nyilatkozta.


Ezt a Napló azon riporterének (Faix Csaba) említette, aki cserébe még a nevét sem tudta helyesen beolvasni. Ez a momentum jól igazán jól szemléltette azt a hozzáállást, amit a kereskedelmi média és megélhetési riportkészítés ötvözete kovácsol egy komoly társadalmi probléma kapcsán. A riportrekedéshez manapság ontják az alaktalan és önmagukat megformálni képtelen pufi-dzsekis, baseball sapkás alakokat, akinek semmi nem számít csak a gázsi a leadott anyagért.





Jól látható, hogy ezeket a figurákat az sem érdekli, hogy az elébük iparkodó polgármestert miként hívják. Számukra csak az a lényeg, hogy általa bejussanak az épülő telepre egy pár perces tévés anyagért.

Bukodiék előtt - tájbelii parasztház
Bukodi Károly ezeknek mondhatja kívánalmait, ők soha addig nem lesznek rá fogékonyak, míg a bulvármédia nem a település ősi múltjából és kultúrájából tud pénz csinálni. 

Azonban az érem másik oldalát tekintve ezért a polgármesteri kívánságlistáért máig nem sokat tett a léha városvezetés. Az önkormányzati választást követő regnálása óta Bukodi úr sem a közlekedésen, sem az úthálózaton, sem a környezeten nem volt képes javítani. Még az Ó-falu jellegzetes és ritka parasztházainak egyiket sem volt képes megmenteni, amikor helyt és teret engedett a Lakatosház néven elhíresült épület öncélú lerombolásának.

És a Bukodi-Horváth páros hatalomra törése után ( - értékőrzés helyett)

Az Ócsára behozott adóstelepi építkezéssel meg pont ellene tett annak, hogy rólunk a felsorolt, Ó-falut és Árpád-házi múltat idéző nevezetességeinkről ejtsenek szót.

Mióta a városunk a nevét adta ahhoz, hogy ide importálják a nyomort, azóta másról sem hallani, mint erről. A híradások visszatérőn Ócsát  a devizaadós telep kapcsán emlegetik. Ez sajna már csak így lesz. Ez érződni fog a betelepülések során és az ingatlanárakban is. Sőt az itt élők mindennapjaiban szintén erős nyomot fog hagyni. Ócsa leértékelődik.

Sokan már előre félnek ettől a teleptől -  nem ok nélkül

Hiába szeretne az eladott imaigen javítani a szeretett polgármesterünk, az ehhez bábként használt személye már kiszolgáltatottá tette a várost. Az elhangzott nyilatkozatával sem fog ez már változni. Az, hogy Ócsát ismét az egyedülálló XIII. századbeli bazilikával, a természetvédelmi területtel, a tanösvénnyel, az egykori Duna-mederrel és az öreg-hegyi pincesorral kapcsolatosan hozzák szóba, nagyon sokat kell munkálkodni. Ez azonban ennek a rezsimnek az idejében nem fog sikerülni. Az eladott babaruha oda lett, mint a város tisztes élete és megbecsülése. 

Ócsa nevéhez immár kitörölhetetlenül rányomták a billeget a bukott  lakáshitelesek nyomortelepének ide-transportálása folytán. A pejoratív megítélésbeli változásért Ócsának legalább annyit kell küzdve tennie, mint más rossz szájízű elődberuházások túlélőinek. Az utókornak. Úgy, mint az Iváncsa melletti Beloiannisznak, vagy a fővárosban egykor volt dzsumbujnak, az Illatos úti lakótelepnek.




*

2013. január 15., kedd

Lehet pályázni és jelentkezni pakonyra, de végül mire is? ( - startol a ráfutás)

Ma éjféltől lehet pályázni az alsópakonyi telepesnek.  A bérlőnek jelentkezők önmaguk vállalják a kiköltözéssel a szegregációt, amit az elkülönített sajátos életmódváltás jelent, a pakonyi síkság szélén. 

Alsópakony kijelölt területén, Ócsától 5-6 kilométernyi távolságban, az autóút szélére szorulva fognak élni a számukra épített új falusi környezetben azok a kiválasztottak, akikben van akkora bátorság, vagy éppenséggel elkeseredettség, hogy a "megújulás" e kiszorított, periférikus formáját választják további életcélul.

A helyi és az országos propaganda szerint a sebtiben felhúzott házak és a kialakított környezet megfelelő életlehetőségeket, megoldásokat és megújulást jelent majd a bankválságból (ki)menekültek számára. 


A nehéz körülményeket nem csupán a szavak, hanem a tettek is jelzik, miszerint egy társadalmi-szociális problémát igyekeznek orvosolni ezzel a megoldással kormányzati szinten. Hogy ez mennyire valós, az mutatja, hogy a Máltai Szeretet Szolgálat kezébe adták a sorstalanok kiválasztásának bonyolítását. Ez a folyamat olyan, mint amikor a háborúban a vert sereg fogadtatásán a sérültek közt válogat a Vöröskereszt aszerint, hogy ki kerüljön sürgős orvosi ellátásra, ki kórházba, vagy éppen továbbgondozásra.
Vagy képzeljük el a süllyedő Titanic mellett a jeges vízben még élők vergődést, valamint a mentőcsónakokban ülők segítségét, amint éppen kiválasztják, hogy kit húzzanak ki.  Nos ez a ócsai kiválasztás is valahogy ilyesmi képet fest a helyi környezetben élők szeme elé.  
A helyi ember jól ismeri az alsópakonyi cudarságot. Azzal is tisztában van, hogy a jelenleg ott élő egykori gazdaságbeliek milyen zord körülmények között élik XXI. századbeli életüket. Ott ugyanis még a XIX. századbeli körülmények uralkodnak. Ez kitűnik a helyi épületekből, az ellátottságból és a közlekedési adottságokból. Víz, csatornázottság nincs, orvosért kilométereket kell menni, a fűtés és az élet egyedi.  


A most felépítés alatt álló új falu, az alsópakonyi kormánynegyed sem akart ezektől a helyi sajátosságoktól eltérni. Így alakult ki a most ismert változat, az egyedi fűtéssel szerelt lakások, a feltöltőkártyás villanyórákkal Ócsa köldökzsinórjára kötve. Az új építésű lakások  vízteres kandalló-kályhával a szobában, valamint PB gázzal a konyhában, a távoli bolt, a kilométerekre levő iskola, és gyógyszertár, valamint a közlekedés és a munkalehetőség hiánya nem túl kecsegtető perspektíva az újrakezdéshez. A grandiózus tervek az elképzelések, a beharangozott minta, a költséghatékonyság, az energiatakarékosság, a környezettudatosság, az önállóság és az önellátás, mind csak megtévesztésnek tűnik. Az egészből a legrosszabb, legcsupaszabb variáció az önmagadra maradás látszik megvalósulni.  A közlekedést biztosító kerékpár útról a vasútig ugyanúgy hallgatnak, mint az alsópakonyi buszjárat kiépítéséről, vagy az ottaniak munkahelyteremtési programjáról. Azt sem tudni, hogy az állásukat vesztett, vagy gyermekikkel otthonmaradók szociális ellátását a városi költségvetésből vagy erre átszedált pénzekből oldják-e majd meg a programban résztvevő illetékesek. 


Azt ugyebár mindenki tudja, hogy a kormányzati elképzelésekbe a kezdetektől fogva bevonták Ócsa városvezetését. Így Bukodi Károly polgármester, Horváth Tamás alpolgármester, és Horváth Zoltán mb. városi főépítész is véleményezési, beleszólási joggyakorló volt. 

A közös munka eredménye, hogy az alsópakonyi szennyvíz Ócsa nyárfásai közt fog elenyészni, és hogy a vizet is a kisvárosi kutakból adjuk a kint élőknek. Ennek megnövekedett terheiről már korábban is volt szó, amikor az inflációt meghaladó mértékben emelték a víz- és csatornadíjakat a városban.  De ennek kapcsán készítették elő a vízkiviteli műveket és a szennyvízbefogadót is, ha hinni lehet a városatyáknak.

Most hogy a lakók kiválasztási szakaszába ért a devizacsapdába esettek megmentő kormányprogram Ócsa ismét beleszólási lehetőséget kapott. 
A kiválasztó bizottságba  a Máltai Szeretetszolgálat emberei mellé az ócsai önkormányzat is 2 főt delegálhat, míg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt részéről további 1 fő vesz részt a munkában. Így 2 fő máltai szociális jellegű zsűritag, 2 ócsai hivatalnok, és 1 fő az eszközkezelőtől, amolyan kormányhoz közeli tag a döntő bizottsági felállás. Ez az öt fős alakulat dönti el, és választja ki a túlélésre alkalmas szegregáltakat, a költözésre. 

A szocialista ellenzék, és a Jobbik máris gettót, kilátástalanságot, és értelmetlen pénzköltést víziónál. 

Hosszú hónapok óta mondják: a bajba jutott devizahiteles családok számára csak olyan megoldás az elfogadható, amely emberi viszonyok között, munkahelyhez közeli  lakhatást biztosít. A rászorulóknak! 
Nem értik, hogy miként fog munkába járni például egy három műszakban dolgozó, egy gyermekes családfő, és miként viszi bölcsödébe, óvodában, iskolába gyermekét a szülő?

Erre sem a kormány, sem a helyi városvezető, de még a kezdetektől fogva jelentős szerepet vállaló Horváth Tamás sem adott érdemi választ. 

Bukodi Károly  polgármester a médiának arról beszélt, hogy a lakókörnyezettől pár kilométerre fekvő Ócsa biztosítani fogja és tudja a szociálisan kiköltözők alapvető igényeit. A nemrég 300 millió forintból felépült egészségház, a tavaszra kész új bölcsőde, valamint a hamarosan bővülő óvoda ugyanúgy tudja fogadni a beköltözőket, mint a szabad férőhelyekkel rendelkező általános iskola és a gimnázium - jelentette ki.

 
Az alsópakonyi  lakónegyed első 80 házának leendő bérlői február közepéig jelentkezhetnek a vállalkozásra.
A jelentkezésre harminc nap áll rendelkezésre. A bérlőket az erre a célra létrehozott nevezett bizottság választja ki március 25-éig. Hogy a két helyi döntéshozó mit ér ez esetben, az majd a választásokkor derül ki, ha mindez vissza köszön majd nekik.

A lakások díjai az alábbiak szerint alakul:  az 50 négyzetméteres otthonok bérleti díja havi 16 800, a 60 négyzetmétereseké 19 500, míg a legnagyobb, 70 négyzetmétereseké 21 100 forint lesz.

Ehhez járul még a rezsi és az utazási költség, valamint az önfenntartás, az élelmezési, ruházkodási stb kiadás.
Ebből kiindulva lehet számolni. 

A pályázatokat elektronikus úton és papíron is be lehet nyújtani a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak címezve (az adatlap a http://www.ocsalakaspalyazat.hu honlapról tölthető le).

Felvilágosítás az ocsa@maltai.hu e-mail címen, vagy munkaidőben a 06-1-391-4710-es telefonszámon kérhető.


*