A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eljutás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eljutás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 20., péntek

Racionál és szankcionál a MÁV - új vasúti menetrend lép életbe ( - állítólag "dinamikus, és utasigényű" lesz)

A MÁV START Zrt új menetrendje szerint jövőre kevesebb vonat fog közlekedni, mégis ettől remélik az utasok számának növekedését.


Tény és való, töröltünk vonatokat a menetrendből – ismerte el Csépke András, a MÁV START Zrt. vezérigazgatója, miután jóval a vasúttársaság 2016-os menetrendjét beharangozó sajtótájékoztató előtt kiszivárgott a járatritkítás híre.

http://iho.hu/img/galery/150419-gyal_3.jpg
Ócsa állomás előtt síneket cserélnek a 255–262. szelvényekben.
A járatritkítást nem ússza meg az új Eu-s parkolókkal felturbózott Lajosmizsei vonal sem. De, ki a fenét érdekli más közlekedése, amikor az amúgy is silány sajátját kurtítják meg?
A nyári hosszú leállást (Pestszentimre és Ócsa között nem közlekedtek, a vonatok, és a járatokat buszokkal pótolták) .követően és a látványos parkolóberuházásokat látva az egyszerű polgár már kezdte azt hinni, hogy a 142 számú Budapest-Lajosmizse vasútvonal, s vele Dabas-Ócsa-Budapest viszonylatának vasúti is javulni fog.  Azonban mint tapasztaljuk, nem így történt. Napi ingázóként roppant elkeseredett tud lenni az ember. Elvégre nem mindenki lehet polgármester, vagy olyan városi kiskirály "kiskároly" akinek közpénzből jut sajáthasználatu autó. A fizető többség kényszeredetten  és ezt értsük a szó megfelelő értelmezésében, hiszen az ócsai ember többségében a vasútra illetve a buszos tömegközlekedésre szorul. Ezeken a járatokon, pedig valóban nagy a szorongás iskolaidőben és bizonyos munkásviszonyéltokban. Ezen a közvagyonból összekapart polgármesteri autó sem segít.  Ez azonban még hagyján, de a polgármester urunk sem rendezi jobb körülmények közé a szolgáltatást.

A Volán egyes körjáratai a helyett, hogy a gyors autópályát vennék igénybe, mint akár a szomszédos Inárcs, Kakucs, vagy Újhartyán buszai, ehelyett félórás városnézés jár Ócsának. Bár ez a meghatározás is túlzás, mert az Alsónémedi település nem város. Az ott kanyargó ócsai busz nem egy élvezetesség. Az ócsai helyközi járatok nagyrészt Alsónémedin  tekeregnek, ahelyett, hogy a gyors munkábajutást, vagy hazautat biztosítanák. Alsónémedin amúgy is egymást érik a járatok, az ócsai buszokat mégsem tudják, vagy akarják leválasztani onnan. A polgármester korábban tárgyalásokat és rendezést ígért. Azt is képes volt egykoron mondani, hogy naponta beszél az illetékesekkel telefonon. Valójában évek óta semmi érezhető változás. Az új menetrendek megjelenése után mindig erre jutunk.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHmoua85MQyjFT71gaq4d7mws3mpNXhyphenhypheni6pYDl5LkU0nD3OFTtHqwyeRCNkoa5T-h_MtT0owjIvUE0LRtXDGGstjrrgO6NK45J_id6m0fbvXR9H54j2IaY3iNEbg2YaEDLRCMp_nlH2oY/s400/bor%C3%ADt%C3%B3.png
Jelenleg Desirok sincsenek már az ócsai vonalon
A vasút menti "látványos" parkolóberuházásból is sikerült a rosszat kicsalni. Az egykori rakodóvágányok mellől felszedett betonaljzatot a városi önkormányzati területére, a Székesi erdősáv szélén ásták be az utókornak a talajba. Ezt természetesen igyekeztek úgy végezni, hogy a városban foglalkoztatott közterület-felügyelők, polgárőrök, természetvédők, és a rendőrség emberi se vegyék észre. Na, nem is látták meg a napjában többször megforduló túlsúlyos autók jövés-menését és külterületi ürítését. A mellényes lovashuszárok is csak a meccsekre lovagolnak ki látványosan. Az illegális szemétlerakókat már nem fedik fel.
 A vasút mentén alakuló "látványosságból" az Eu-s fejlesztésből ez önmagától nem derül ki. Az emberek a hatalmas parkoló kialakítás hallatán, és láttán kezdték elhinni, hogy itt micsoda fejlődés, és forgalomnövekedés lesz.  (A csudát.)

Ez alatt a gyorsabb eljutást, a gyakoribb járatkövetést, vagyis a sűrűbb vonatforgalmat vélték vizionálni az itt élők. Azonban, ahogy arról már hallani lehetett, az új menetrend mindezt nem szolgáltatja. Sőt, nem hogy gyakoribbak lennének a vonatok, hanem még ritkábban is fognak közlekedni. Legalábbis hétvégén, és Dabast illetően. Ezen a részen a jelenleginél ritkábban, csak kétóránként indulnak majd szerelvények.

Mi tagadás, ráfért a felújítás a 142-es vonalra, mely inkább hasonlít egy vicinálishoz, mint egy komoly potenciálú elővárosi vasútvonalhoz. Sajnos a nagyobb átépítésre még sokat kell várni, a nyárihoz hasonló pontszerű beavatkozások a jelenlegi szolgáltatási szint fenntartásához voltak szükségesek.


A vonalon fontos kapacitásnövelő beruházásokat  2012 nyarán hajtottak végre: ekkor Gyál és Inárcs-Kakucs állomás nyerte vissza állomási minőségét, azaz vált újra képessé vonatkeresztek lebonyolítására.  Ócsa állomásépület, a peronja és megjelenése viszont semmit nem változott.
A vonatok sebességére ezek a történések nem voltak különösebb hatással.
A Pestszentimre-Ócsa félórás állomásközt darabolták fel, ami a sűrűbb menetrend bevezetéséhez és a késések csökkentéséhez is nélkülözhetetlen volt.  Azonban a menetsűrűség mindezek ellenére  nem fog növekedni jövőre sem.

http://iho.hu/img/140602_jermann/100.jpg
Ócsa vasútállomása - továbbra is korszerűsítés nélkül, a régi peronnal

December 13-án lép hatályba a MÁV-Start jövő évi vasúti menetrendje, amelyben a kínálatot az utazási szokásokhoz igazították, és emelik a szolgáltatás színvonalát – mondta a személyszállító vasúttársaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csépke András hangsúlyozta: a járatmegszüntetések nem érintik a munkába és iskolába járást, valamint a közúton le nem fedett területeket. A MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a megújult jegyértékesítési rendszer kiterjesztésével egyre inkább valós adatokkal rendelkeznek majd az utazási szokásokról, amit a igényvezérelt struktúrájú menetrendben év közben is követni tudnak majd.

Tájékoztatást adott arról, hogy az új menetrendben a rendkívül alacsony kihasználtságú vonalakon járatokat szüntettek meg. Az Origo 6 százalékos, ötmillió kilométeres csökkentésről írt, ehhez képest „csak” 0,98 százalékkal vágják vissza a vasút teljesítményét jövőre. A legtöbb vonatot a kelet-magyarországi menetrendből iktatják ki., amely révén csökken a 2016. évi utaskilométer. Az így felszabaduló 1,5 milliárd forint költségmegtakarításból 2016-tól 300-zal növelik egyebek között a fedélzeti jegyvizsgálók és a mozdonyvezetők számát, illetve bővítik a zsúfoltabb vonalakon a kínálatot.

A vezérigazgató sajtótájékoztatóján elmondta: „Van olyan járat, amelyen még tízen sem utaznak”. A MÁV-nál utasszámlálást tartottak, mielőtt eldöntötték, hogy hol ne járjanak a vonatok jövőre.  

*

2014. december 14., vasárnap

Változik a vasúti menetrend - javuló szolgáltatás ( - 50%-os járatritkítás a mizsei vonalon 2015-ben)

Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-étől, most vasárnaptól életbe lépő vasúti menetrendet, olvasni a hírekben.  

Mától változik a vasúti menetrend, amelyet a MÁV közlése szerint rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemez.

https://fbexternal-a.akamaihd.net/safe_image.php?d=AQD3PeejgtLQySMC&w=484&h=253&url=http%3A%2F%2F1.bp.blogspot.com%2F-LFSH6VnZ-n8%2FVGm0hFcadZI%2FAAAAAAAABu0%2F6zYCI01k7P4%2Fs1600%2Fterkep.bmp&cfs=1
A 2014-2015-ös menetrend ~ MÁV142
A jövő évben még több, korszerű, kényelmes elővárosi motorvonat áll forgalomba. Legalábbis ezt propagálják. 

Megkönnyíti a vonalhálózat átláthatóságát, az utasok tájékozódását a budapesti agglomerációs vonalak viszonylatszámozásának kiterjesztése. Az új vasúti menetrendben a legfeljebb négy karakterből álló betű- és számsorok még több járatnál mutatják, hogy az adott vonat merre és milyen megállási renddel közlekedik. A betűk a vonatnemre utalnak, azaz például S jelzi a személyvonatot, G a gyorsított személyvonatot, míg a zónázók a Z megjelölést kapták. A számok pedig a városi közlekedésben megszokott viszonylatokhoz hasonlóan az útvonalat azonosítják. A jelölés a több vasútvonalat is érintő budapesti átlós járatok miatt esetenként eltér a korábbi vasútvonal számoktól.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2014/12/vonat-flirt.jpg
Ócsa polgársága számára ez teljesen futurisztikus
2015 végéig mind a negyvenkét új beszerzésű FLIRT-motorvonat forgalomba áll a fővárosi agglomerációs vonalakon, valóban kényelmes utazást garantálva. Megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is.


Tovább bővül a menetrendi kínálat Budapest elővárosában. A tavaly bevezetett és gyorsan népszerűvé vált, Kőbánya-Kispest–Kelenföld–Székesfehérvár között közlekedő G43-as gyorsított személyvonat mellett S36-os jelzéssel Kőbánya-Kispest és Tárnok között is átlós viszonylatot alakítottak ki. 

Kőbánya-Kispest és Kelenföld között az eddigi egy órás követési idő helyett így már félóránként kínál közvetlen és gyors eljutási lehetőséget a vasúttársaság korszerű motorvonatain. Kőbánya-Kispestről vonattal és autóbusszal a ferihegyi repülőtér is elérhető.

Elsősorban a fővárosban tanulók számára nyújt gyorsabb, kényelmesebb utazást a Budapest és Sátoraljaújhely között a tanulmányi időszakban pénteken, visszaútban pedig  vasárnap, huszonnégy, illetve harmincöt perccel rövidebb menetidővel közlekedő Hosszú lépés nevű vonat, amely Mezőkövesd és a főváros között nem áll meg.

A pálya korszerűsítése és a menetrend változása révén Budapest és Baja között általánosságban fél órával csökken a menetidő. A légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg a Kelenföld és Baja közti távolságot.

December 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik a két nagyváros között, országos szinten az egyik legsűrűbb vonatközlekedést nyújtva.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHmoua85MQyjFT71gaq4d7mws3mpNXhyphenhypheni6pYDl5LkU0nD3OFTtHqwyeRCNkoa5T-h_MtT0owjIvUE0LRtXDGGstjrrgO6NK45J_id6m0fbvXR9H54j2IaY3iNEbg2YaEDLRCMp_nlH2oY/s1600/bor%C3%ADt%C3%B3.png
Jogos a felvetés - elvárható a javulás
Ez persze mind jól hangzik. És ez igaz is lehet az ország egyes térségeit tekintve. A kérdés azonban az, hogy hol marad térségünk, és miként részesül ebből Ócsa?

Aki Ócsán  él, ne agy Isten Alsópakonyon, azt sokkalta inkább az foglalkoztatja, hogy mindez miként érinti Őt, személyesen. Javul-e a közlekedése és csökken-e az utazásra fordított holtidő?

Blogunk utánanézett, és megtudta, hogy mindez szinte sehogy nem fog javulást hozni a kisvárosban élőknek, mert Ócsát illetően nem lesz járatsűrítés, nem csökken a menetidő és nem lesz kényelmesebb az eljutás a munkába, vagy az egészségügyi központok felé sem. Így kijelenthetjük, hogy rövidtávon sem Dabas, sem Budapest irányába nem javul a közlekedés a településünkön élők számára.

Pedig Bukodi Károly hányszor tett már erre ígéretet az elmúlt nyolc év folyamán, mióta vezető tisztségviselői pocizóba került a testületen belül. De mit is várhatunk ez ügyben tőle illetve a közlekedési társaságtól?

Mint ismert, Bukodi Károly polgármesterként a MÁV lepusztult és alig használt aluljárónak milliós nagyságrendű felújítását előrébb valónak és fontosabbnak tartotta a két erősen leterhelt felszíni vasút-közút kereszteződésének rendebtételénél. Ezzel nem hogy biztonságosabbá, hanem a felújítás elmaradása okán, még inkább balesetveszélyesé vált az átkelés, mivel hosszú évekre visszavezethetően ott nem történt meg az előírt szintre hozás. A kereszteződést nem elég széles, a gyalogosforgalom nincs elkülönítve és a síneken való áthaladás is elég bizarr az egyenletlen aljzaton.  

Korábbi olvasói véleményekből azt tűnt ki, hogy a polgármester és a vezetés nem érdekelt a városban élők közlekedésének fejlesztésében, mert az túl sok teherrel jár, ők meg amúgy saját gépjárművel, ami után a javadalmazásukba eleve beépített költségátalányt, vagy térítést vesznek igénybe.  Így ők nem érintettek a tömegközlekedésben, és láthatóan nem is tesznek érte semmi. Bár korábban elhangzott egy olyan nyilatkozat, miszerint naponta beszél a MÁV illetékeseivel a vezető emberünk. Ez azonban vagy csak egy lózunk, vagy pedig maga a sikertelenség, a vezetői kudarc kinyilvánulása.

Az esettel a blog és már számos írás foglalkozott, de Ócsa utóbbi évekbeli városvezetés esetében ez nem kapott soha prioritást. Inkább öltek több tízmilliót a városi focipályába a Bukodi-éra alatt, semhogy a lakosság eljutását és biztonságos közlekedését fejlesztették volna.

Ma a helyi közlekedés Ócsán a térség egyik legrosszabb mutatóit produkálja. Összehasonlításként Dabas, Újhartyán, Inárcs, Kakucs is előrébb van, mert ők képesek voltak a közösségi közlekedésbe az autópályát bevonni és annak előnyeit kihasználni. A Volánjáratok ezekről a településekről közvetlenül és gyorsabban jutnak be a nagyvárosba, mint a távolságilag közelebb fekvő Ócsáról.

Innen csak kerülővel, a régi ötös számú főúton és nagyrészt alsónémedi-soroksári kerülővel lehet a fővárosba jutni busszal. Ez nem egy dinamikus és egyszerű eset. Az alsópakonyon élők folyamatos panaszai megerősítik az Ócsa belterületén élők jogos igényeit abban az elvárásban, amit a közlekedésfejlesztés felé támasztanak.  Sajnos a városvezetés nem megfelelő partnere a lakosságnak ebben az évek óta egy helyben toporgó kérdésben.

A Máv információi szerint országszerte javul a vonatközlekedés a helybéli igények alapján. Ócsán azonban ez is változatlan, vagy inkább romlást mutat.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjTbdZNqRL92VkWjaJ1tK9gZy4pIElCxBmX3juSkvQGqEHuVrUJ7F2NKrBH5ZTBK4QzmmwrB22aRsRZqpk1Kgvjs79Xu74cOESWnpW8JpyAiXix7hY2rONS2CH8txezLm06jDly57GuKmE/s1600/142a.bmp
A tervek szerint ezek a vonatok fognak végállomásozni Dabason.

A RegionalBahn.hu információi szerint jövő év elejétől országos szinten lesznek járatritkítások a vasúton. Például Miskolc felé  csak 4 óránként fognak gyorsvonatok közlekedni. A lajosmizsei vasútvonalat is nagy mértékben érinti a tervezet.

A tervek szerint a Lajosmizse - Kecskemét szakaszon megszűnne a személyszállítás, akárcsak 2009. december 13 és 2010. július 4 között.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiogTuZ4DWjsglPXpRTd_pVpwIIYevjM6-NSGfgfuQI6y2VwrM3pWio4p9lLdskBLFNf9Jg7EUQX4OJhgdE3DXfndkRJ5EdGOCt_SdUtevcidCHSdt9Rc1no4gBnJA_CojjnUC8NM6Pv2I/s1600/142b.bmp
Lajosmizséről csak két óránként fognak indulni vonatok Budapestre.

Gonda László szerint hétfőtől péntekig a 2910-2937 páros lesz 3 Bhv+BDt összeállítású, mindegyik más Desiro Nyugati-Lajosmizse között.

Nagy ritkítás várható továbbá a Dabas - Lajosmizse szakaszon is. Hétvégén csak minden második vonat közlekedne Lajosmizséig.

https://scontent-a-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/t31.0-8/1400821_954003751295118_8906167690492134923_o.jpg
Ócsát illetően nagyon kiszámíthatatlan a vasút -  mondhatni rendszeresek a késések ( - javulás nulla)

Ilyenkor akaratlanul is felmerül az emberben a kérdés, hogy a városvezetés valójában miként és helyesen képviseli-e az itt élőket? Valójában miként jár el az érdekünkben, ha itt soha hosszú évek távlatában nem mutatkozik javulás?  A vasúti közlekedés olyan mint a lutri - teljesen kiszámíthatatlan, a menetrend meg csak egy formanyomtatvány, aminek semmi értelme, mert a legritkább esetben teljesül csak az abban foglalt ütemezés. 

*

2013. április 5., péntek

Ócsa buszközlekedési problémája megoldásért kiállt ( - útkereső vitaanyag)

 Megbeszélés az agglomerációs közlekedésről ( - Ócsa nem tartozik közéjük, csak érintett) címmel már nem előszór foglalkoztunk a kisvárosunkat érintő közlekedési problémákkal.

Mint többször megírtuk, Ócsa városa, annak ellenére, hogy távolságban közelebb van a fővároshoz, mint akár Inárcs, Kakucs, Újhartyán, mégis messzebb és távolabb van, mint az útvonalon látszik. 

Nem véletlen, hogy a messzebb élők hamarabb és közvetlenebb úton jutnak el és be Budapesti munkahelyükre, mint az ócsaiakat. Ezt a negatívumot már többször felvetettük az önkormányzat illetékesei előtt és különböző fórumokon is, de erre mindig valami lehurrogó válasz érkezett. Volt olyan érvelés is, miszerint erre nincs szükség, mert akinek ez nem felel meg, az menjen saját gépjárművel. Ez azonban nem így van. A közösségi közlekedés biztosítása állami és önkormányzati feladat. Az, hogy ezt a feladatellátás hogyan és miként oldják meg, az többnyire a helyi vezetésen az önkormányzaton múlik, hiszen az áll szerződésben szolgáltatást végzővel.

http://magyarnarancs.hu/data/cikk/8/48/48/cikk_84848/ocsa10.jpg
http://www.volanbusz.hu/design/images/bus/manul363-3.jpg

Ócsa nagysága, az itteni lakossági létszám bizony megkövetelné a gyors és biztonságos eljutást a napi munkába járáshoz. Alapvető elvárás, hogy mind a fővárosba, mind az egészségügyi szolgáltatások egy részét nyújtó dabasi rendelőintézetbe, és a gyáli járási központba ügyintézésre megfelelő színvonalon és közvetlenül juthassanak el az állampolgárok. Ez jelenleg nem biztosított Ócsa polgárainak. A napi budapesti beutazáshoz a Volán 636 számú járata az amúgy közlekedésileg sűrűn ellátott Alsónémedin keresztül szállítja az utasokat Budapestre a közvetlen útvonal helyet. Alsónémediben, erre a járatra már felé sem szállnak, mert annyira zsúfolt iskolanapokon. Ráadásul Alsónémediben előtte és utána is rendelkezésre állnak a buszok, mert ott ezek egymást érik. Ócsán ezzel szemben jó, ha óránként jutna egy.

Az alsónémedi való kényszerbeutazás napi 6,3 km többlet utat jelent egy irányban, ami további 15-20 perccel hosszabbítja meg az ócsai ember munkába-érésének idejét. Így a 20 kilométerre levő Soroksár (Hősök tere) máris távolabb és messzebb lesz, mint eredetileg. Ezért az útért a fizetség ellenére közel egy órát kell a Volán kényszerpályáján töltenie a munkavállaló utasnak. 
Igaz ez a bejutás Budapestre az Ócsa mellett futó autópályán 22 km és 19 perc.

Nem véletlen, hogy az Inárcsiak, és a környéken élők mind arra közlekednek és többnyire ebből az irányból közelítik meg Budapestet. Az Újlengyelből induló 607 sz.-ú járat nem egész 1 óra alatt (50-55 perc) alatt beér a Bp., Nagykőrösi úti megállóhoz dupla akkora (40-41 km) távon, mint Ócsa - Budapest. Az Újhartyániak, a Kakucsról érkezők, és az Inárcsiak mind ezt az útvonalat használják a 608 sz.-ú Volán járat által és mind rövidebb úton, valamint hamarabb érnek, mint az Ócsán élő honpolgár.
Újhartyán Hősök terétől a Bp, Nagykőrösi út, 33 km és 40 perc. Kakucs vonatkozásában 29 km és 34 perc, míg Inárcsról az út 27 perc és 26 km.  

Ebből egyenesen következik, ha Ócsáról is az autópályán közlekedtetné a járatait a Volán, akkor a napi egy órás körutazással járó bejutás lerövidülhetne 25 percre és elérhetné az inárcsiak szolgáltatási szintjét.  Mert lássuk be, Ócsa város buszos közlekedése beavatkozást igényel. Elvégre mégis csak tarthatatlan, hogy egy 9000 lélekszámú városnak rosszabb legyen a közlekedési ellátottsága és az ebbéli adottsága, mint a nálánál kisebb településeké. Nem hiszem, hogy napi túlzsúfolt buszok ismeretében nem lehetne gazdasági alapon új buszjáratotokat szervezni a mindennapi szükségletek biztosítására. Mert ha ezt az ismeret települések vezetői elérték, és biztosítani tudják az ott élők számára, akkor Ócsa miért nem? 

Tehát nem véletlen az sem, hogy amikor Szűcs Lajos és Pánczél Károly országgyűlési képviselők Simon Gáborral, a Volán Busz Zrt. vezérigazgatójával egyeztettek az agglomeráció jövőbeni buszközlekedéséről, akkor írtunk erről és jeleztük a problémákat és egyben kifogásoltuk, hogy Ócsát és a városlakók közlekedési gondjait nem hozta fel az országgyűlési képviselő.

Ezen a megbeszélésen mind Inárcs és környéke, mind Felsőpakony a saját közlekedésének javítása mentén lobbizott, kérve és jelezve a saját problémáit. Ócsát itt senki nem képviselte, a városért egyetlen ember nem emelt szót, értünk senki nem lobbizott. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhggtVF7MD3a9whVP1obpvigLr1_-NF1EpxbwAu1oaK6z-wmy5Fl8H4iijI5LsAVMr3G5x813kKxuyXPFqiPuJBENudDWy6FGoJbFyAe38b2kQEBvTRhvph4nZfMkOC4I9jfg-SCqdZBJc/s1600/DSCF9429.JPG
agglomeracios-kozlekedes-gyal_2013020593528_28.JPG

Pánczél Károly és dr. Szűcs Lajos leszögezték: az a legfontosabb eredménye a tárgyalásnak, hogy a Volán ígéretet tett arra, hogy nem szüntetnek meg járatokat és megállókat, tehát minden megszokott járat és megálló megmarad. Májustól még valószínűleg a mostani BKV-buszokat bérbe véve,a  mostani sofőröket foglalkoztatja a Volán. Őszre pedig a legmodernebb, alacsonypadlós buszok is megérkeznek, és azokkal végzik majd az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését. összességében tehát nem hogy nem csökken, de valójában emelkedik a szolgáltatás színvonala. 
 
Pánczél Károly és dr. Szűcs Lajos szerint arra is megnyugtató megoldás fog születni, hogy mindez semmiképpen se kerüljön többe a Gyálon élőknek.


A két képviselő tárgyalt Gyálról, és Felsőpakonyról is. Elmondták, hogy jelenleg szinte nincs Volán-járat Felsőpakonyra, ám jelentős közösségi igény mutatkozik rá. Most a valós igények felmérése következik és ezt követően dönt a Volán vezetése arról, hogy indítanak-e, és ha igen, milyen sűrűséggel Felsőpakony és Gyál-Központ közötti járatokat. A Volán vezérigazgatója elmondta a képviselőknek: nyitottak a felsőpakonyi járatokra, ám véglegeset csak az igényfelmérések után tudnak mondani.

Mivel a nevezett tárgyalásokon nem került szóba Ócsa így most, hogy a kormányzat által épített alsópakonyi új-negyed is átadásra kerül,újra kéne gombolni az inget és végre le kéne ülni és tárgyalni rólunk, Ócsán élő érintettekről is végre. Az Ócsai ember közlekedési színvonaláról, a városba és a munkábajutásának körülményeiről, viszontagságairól. Ócsa agglomerációs közlekedéséről és az újdonsült telep közlekedésbe történő bekapcsolásáról.  A jelenlegi a 609-es sz. járat nem megoldás. Még az iskolai és a hivatali beutazásra sem alkalmas  Az ebbéli utazás megér egy kisnovellát, mint előtanulmányt.

http://m.cdn.blog.hu/eu/eurobus/image/2011/09/elk-901_3l.jpg

Ócsa számára három-négy alternatíva is kínálkozik, mind külön külön, mind akár egyben, vagy annak kombinációja ként.

- Elsősorban az M 5 autópályára kéne és kell áthelyezni a fővárosba jutás csapásirányát, gyorsítva és lerövidítve az eljutást. Ezzel egy latens munkahelyteremtési program, valamint forgalomnövekedés vonzat is várható. Tudva és ismerve a Pestlőrinc-Soroksár az ottani munkaerőfelvevőpiac jelentőségét.

- Másodsorban és ennek alárendelve akár a 635-ös járat meghagyása, vagy átütemezése mellett a 636-os mintájára, és kiváltására  (vagy ezen a számon futtatva,) egy uj útvonal létesítését kell kidolgozni, ami Alsónémedi helyett Alsópakonyt öleli át, és az ott élőket szolgálja ki. Ez a járat lehetne Alsópakonyi indulással Ócsai útvonalon át közvetlen (tehát Alsónémedi érintése nélkül) az 50-es úton Budapest (Soroksár Hősök tere érintésével) a Népligeti végállomás, ami ugyan hosszabb és lassú bejutás, de mégis csak a mostanihoz igazított. Ezért ennek reciproka az ami előnyökkel járna a térségünket illetően. Vagyis a Ócsa Akácos utca indulással, a Falu Tamás, Bajcsy Zsilinszky és Üllői úti megállók érintésével a létesítendő alsópakonyi lakótelepi megálló, körforgalom és az autópályán a főváros, Nagykőrösi út, Népliget végállomás útvonal. 

- Harmadsorban, a létesítendő Gyál - Felsőpakony összeköttetéshez kapcsolódva az egyik járat végállomása Felsőpakony helyett lehetne Alsópakony lakótelepi megálló, de még jobb lenne az Ócsára való behozatala, mert ezzel a két településrész új összeköttetéshez jutna, míg a belső városlakó áttételesen Gyál járásközpontot érhetné el ezzel a járattal.

- Negyedik és egyben utolsó felvetés, hogy egyes Ócsa-Felsőbabád menetrendi jelöléssel futó járatokat a nevezett megállótól bevezetnék Ócsa városközpont, és a Hősök tere megálló érintésével a városba, és innen vissza Alsónédibe a megszokott útvonalat folytatva. Ez a kitérő a járat szempontjából nem nagy kiesés, és nem járna jelentős menetidő növekedéssel, viszont számos előnyt és lehetőséget biztosítana a fesőbabádiak számára az Ócsára való bejutásban, míg a városunkban élőknek mind Budapest Alsónémedi elérésével, mind pedig ellenkező irányba a Felsőbabádra, Dabasra jutásban nyújtana jelentős segítséget. Ezzel a kiegészítéssel kompletté válhatna az ócsai közlekedés, figyelembe véve, hogy a 636-os járat nem érintené Alsónémedit, valamint, hogy a Felsőbabád bevonásával közlekedő buszjárat közvetlen kapcsolatot, összeköttetést és eljutást jelentene a Dabas városában levő  ellátáshoz (orvosi-rendelő, kivizsgálások, stb) ügyintézéshez (bíróság, földhivatal).

Úgy gondolom, az a minimum, hogy ezt felvetjük és erről beszélünk. És ez lenne a a minimum, amit Ócsáért egy képviselő (akár országgyűlési, akár megyei, akár helyi) megtehet a városért és annak választópolgáraiért. Ezért kérek mindenkit, hogy mérlegelje, vitassa és szorgalmazza az itt vázoltakat, hogy végre elindítsuk azt a folyamatot, amiről senki nem beszél, amiért senki nem tesz, és amiről a szomszéd települések vezetői maguktól értetődően már tárgyalnak.

*

2013. február 6., szerda

Ráhatással már bírunk, végkifejlettel még nem ( - hiába szólunk, ha nincs motiváció)

Nem véletlenül hallatjuk hangunkat, amikor szót emelünk bizonyos dolgok mellett. Talán most ismét sikerült elérnünk valamit.  Felvetésünk meghallgatásra talál. Ezt azt bizonyítja, hogy odafigyelnek ránk, számításba vesznek, és nem csak olvassák a blogot, hanem merítenek is belőle.

Szinte egyedüliként vetettem fel, hogy az Alsópakony városrészt nem elég kerékpárúttal és az iskolai kisegítőjárattal bekötni a városba. Többször felvetettem a blogon, hogy az új telep közlekedését nem a városnak, hanem a volánnak kéne biztosítania. Alternatívákat és megoldásokat javasoltam, szorgalmazva az autópálya használatát és kihasználását, amit eddig a városvezetés rendre figyelmen kívül hagyott, elutasított.

Most azonban Szűcs Lajos agglomerációs tárgyalásai kapcsán mégis csak szóba került, annak ellenére, hogy ezért a korábbi írásunk alkalmával páran megszóltak. Ez a tárgyalássorozat és a blog felvetésének visszahallása azt igazolja, hogy jó elgondolás mentén halad a blog, mert valóban a városlakót szolgálja.

Ezt szolgáltatási ajánlást vette át és vitte be a tárgyalóterembe a megyei elnök, amikor a januári megbeszélést  követően a második fordulóra már bevitte Ócsa és Alsópakony említett, járulékos közlekedési gondját. 

A tegnapi, február 4-i találkozón a Volán részéről elhangzott, hogy a vállalat megkezdte a felkészülést a ( -BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat- ) májusi átadás-átvételre, és biztosítani fogja a megfelelő infrastruktúrát a közlekedésre az érintett (Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint) településeken. 

A mostani egyeztetésen elhangzott, hogy nemcsak az érintett 9 településen bővítené szolgáltatásait a Volán. A képviselők felvetésére keresik annak lehetőségét, hogy lehetne a Felsőpakony-Gyál buszközlekedést fejleszteni, illetve bekapcsolni a közlekedésbe az Ócsához tartozó Alsópakony szociális lakónegyedét. 

Emellett továbbfejlesztenék Dabas város és környéki települések (Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Újlengyel) jelenlegi autópályás és azon kívüli buszközlekedését, amivel a járási központba való bejutást könnyítenék meg.  Így egyszerűbbé és gyorsabbá válna a bejárás az érintett település lakóinak az egészségügyi-, közigazgatási- és oktatási intézetekbe.

Nagy kár, hogy ez a kép Ócsát illetően még nem állt össze a fideszes elnök és a pártárs (al)polgármester fejében.


*