A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megbeszélés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megbeszélés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 26., kedd

Lassan befejezi a munkáját választott önkormányzatunk - az utolsó előtti ülést megelőzve ( - sok pénz kell még)

Ócsa város önkormányzat holnap tarja a választásokat megelőző, utolsó előtti testületi ülését. 

A napirendi pontok között a legfontosabb a helyi választási bizottság megválasztása, aminek aktualitását, vagy inkább késői tárgyalásra tűzését a választások előrehaladta igazolja. 

http://www.drcard.eu/drcard/images/auto_matrica.jpgEzt azonban még megelőzi Horváth Tamás alpolgármester előterjesztése (nem a laptopok eladása) a Dr Card kártyák elterjesztésére és bevezetésére, ami egy olyan plasztik alapú kártyaforma, mint a bankkártya és ez egyben egy adathordozó is.  Az interneten elérhető anyagban írásos előterjesztést nincs az ülés anyagában, csupán egy általános ismertető, ami valójában a Dr Card weboldalán is elérhető. Amit azonban az anyaghoz mellékeltek azt megtévesztő mind a címzésében és megnevezésében, mert olybá tűnik, mintha azt Ócsának találták volna ki. Valkójában egy üzleti szolgáltatásról van szó, amit itt akarnak értékesíteni a bevezetésével. Ez nem azt jelenti, hogy ennek nincs némi haszna, hanem inkább az aránytalanságról, a valós tájékoztatás-előkészítés hiányáról és csak a pénz orientált tevékenység népszerűsítéséről lehet beszélni egy ilyen bemutatás kapcsán. Valójában arról, hogy ez önkormányzat előtti tárgyalásra elő lenne készítve, semmi jel nem mutat. Minden efféle előirányzatot nem tett közzé a meghívó mellé az ezért felelős személy. Így pedig ismét csak szóbeli előterjesztés, vagy ott helyben odanyújtott propaganda anyag alapján várják el a felelős döntést a képviselőktől, ami elve abszurd. Persze tudjuk, hogy erre mindig vannak ott olyan személyek, akik ezt képesek abszolválni.A legnagyobb megtévesztés magában a megnevezésben rejlik. „Biztonságot Ócsa lakosainak” önkormányzati egészségfejlesztési és prevenciós programról.  Mindez azt a látszatot kelti, mintha ez valami megelőző biztonságot nyújtana, vagy adna. Valójában pedig csak a bajban lehet némi segítségére az embernek. Nos ezért kér pénzt az ebben érdekelt. Gondolom, majd lesz egy meghívott, mint a múltkori társulás esetében, - amikor egy milliót szavaztak meg, - aki elmondja azokat az előnyöket, amik az interneten is elérhetők. Semmivel többet nem. Gondolom, Gallai doktor lesz a legaktívabb ebben, minthogy "végre" ez amolyan szakmai dolog. Biztos mond ismét jótanácsot és tesz majd javaslatot a megszavazása előtt.

http://www.drcard.eu/drcard/images/kedvezmeny_banner.gif

A Dr.Card egy bankkártya nagyságú kártya, tartalmazza az egészségügyi adatait, így a kezelőorvosa megkapja azon információkat, amely a kezeléséhez szükséges. Ennek igénylése 381,- Ft/db. Ezzel az igénylő egy adatbázis tagjává válik.
A kártyatulajdonosok, ebben a hálózatban állítólag 5-50% kedvezménnyel vásárolhatnak vagy vehetnek igénybe szolgáltatásokat! De, hogy valójában mit, és hol, azt nem tudom megmondani, mert ez az, amivel nem kecsegtetik eléggé az embert. Azt sem érteni, hogy az, aki fizeti a TB és ingyenes szolgáltatásra jogosult, az miből kaphat kedvezményt egyszeri 381 forintért cserébe, de erről sincs szó. Valójában a kedvezmények az általuk üzemeltetett WEB-shopban érvényesülnek egyéni vásárlások alkalmával. Így inkább erről, mintsem valódi betegellátásról, vagy vészhelyzeti dologról és ebbéli megelőzésről beszélhetünk. A prevenció is csupán a gyógyhatású készítmények forgalmazásában és vásárlás utáni használatában lehet azok számára, aki ezt megveszik. Ehhez azonban nem feltétlenül kell kártya, mert ilyet és hasonlót tucatjával kínálnak, versengve egymással árban és minden másban. Erre mondják sokszor, hogy már nem tudnak mit kitalálni, csak hogy eladjanak.

Így ezzel a dologgal tovább nem is foglalkoznék, az is sok(k) volt, amit erre fordítottunk.  Még csak annyit, hogy a ciklus vége felé az előterjesztő képviselő úrnak szoktak lenni hasonló jó ötletei, amit már ismerünk. Lehet, hogy ez is egy olyasmi.

http://i1.ytimg.com/vi/93mRf7xoT5w/maxresdefault.jpg
A történetnek nincs vége - reméljük Ócsának sem  ( - csupán választás jön)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOmPd3bqTiBgtW5SSYrP6otIwiCGbejxQtUsCugMbUgC8MW9ENojx8gAYD7_AeE3neXbzzWRz48yVbUuiiKG6iOC9gktCaCDSjaxHRZ8MkjKFPXqPUnuJr4iVtoaEXNk3QplC9RQY_-7M/s1600/DSCF5110.JPG
HT és a 3,2 milliós laptopok egyike  - újra véve
Ezután szintén egy olyan dolog kerül napirendre, amiben Horváth Tamás érdekelt, mivel a DPMV tanácsadó testületének fizetett tagja. A cégről annyit kell tudni, hogy a vízszolgáltatónk abban az értelemben, hogy hozzácsatlakoztunk a képviselő úr(ak) javaslatára. Ennek a cégnek a jogelődje volt az a DHRV akinek még utoljára hozzájárultak az inflációt meghaladó díjemeléséhez a képviselőink többsége. Az ezt követő csatlakozás utáni kormányzati rezsicsökkentés ellensúlyozására azonban az utódcég, - aminek nevezett tanácsadója az alpolgármester, - eltörölte a locsolási kedvezményt, amivel egy burkolt áremelést hajtott végre. Horváth Tamás azonban ez ellen mintha nem emelte fel volna a szavát, és ahogy látni, más tanácsadóval sem fogott össze ennek az erkölcstelen és pusztán pénzhajhász intézkedésnek a visszavonása, vagy arányosabbá tétele végett. De mit is várhatunk. Még szerencse, hogy itt lesz a más választás lehetősége.

http://www.gyal.hu/media/bevkepek/76984973dpmv.jpg
A drága szolgáltató
Szóval, most ez a cég kér ismét pénzt a várostól, "víziközmű szolgáltatáshoz szükséges gördülő fejlesztési terv elkészíttetésére". A jogszabály által szabott feladat kötelező elvégzését, illetve a kapcsolódó annak tényleges megvalósítási lehetőségét vállalkozási szerződés keretében foglaltan 1.250.000,- Ft+ÁFA értékben kívánják elfogadtatni.  Ez valójában nem más, mint maga terv elkészítése a fejlesztésre vonatkozóan. A polgármester ennek az összegnek szerződésben foglalt aláírására és egyben a terv szolgáltató általi elkészítésnek felhatalmazásra kér támogatást. 

A következő meghirdetett napirendi a blog által már többször előhozott "Alsópakony településrész közvilágításának bővítése", ami nem más, mint a bevezető útszakaszon felállítandó 9 db oszlop és lámpatest bekötése, hogy ezzel némileg javítsák az ottani helyzetet.  Mindez most 2,3 millióba kerül, mert korábban se nem foglalkoztak ezzel, se nem pályáztak. Nem hiába, itt is érződik a választás szele.

Így szintén fontos lett a közvilágítás az Egészségház és a Posta melletti út mentén is, ahova a focipályához telepített kamera sem lát be. Ez is egy hiánypótló tevékenység, amit a választás hozott ki a közel négy éve ténykedő városvezetésből.

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/q73/s720x720/1462944_1488718688020941_11235944_n.jpg
Itt közös megbeszélés, a kisvárosi főépítész bevonásával
Az ezt következő felvetés tárgyalási is amolyan választási célzatú és hiánypótló. Mint Bukodi Károly már említette, a temető oldalsó bejáratához, az Üllői út mentén szeretne egy kijelölt gyalogátkelőhelyet. Ennek keretében tárgyalták a közelben levő vasúti kereszteződés, népszerűbb nevén az átjáró ki- illetve átépítését. Aki emlékszik rá, ez egy régi probléma, és már az előző ciklusban is felmerült. Ezt követően azonban mélyen hallgattak róla. Ha szóba jött, akkor azzal érveltek, hogy az Üllői utca a PMKK (közútkezelő) tulajdonában van, ott az önkormányzat nem csinálhat semmit, nem ruházhat be és ehhez hasonló ments érvekkel védték a tétlen vezetést. Most azonban kiderült, hogy mindez nem igaz, csak politika. A város valójában már rég rendezhette volna a helyzetet, de idáig a füle botját nem mozgatta ezért. Mára azonban fontos lett, hogy végre feltudjanak mutatni valamit ez ügyben. A gond csak az, hogy megint olyanba akar belefogni, ami valójában más dolga lenne, ahogy a MÁV aluljáró esetében is tette, értelmetlenül. Ez azért így van, mert pont az Üllői az, ahol több probléma is felmerül. Az első, hogy oda van tervezve a kerékpárút, ami ugyebár csak ígéret maradt és nem valósult meg. Ennek terveiben egyfajta rendezési elképzelés már vázolva van, amit a mostani átír. Tehát ebbe nem kéne bepiszkálni, mert ez esetben nehéz lesz bármikor számon kérni a megvalósítást. Tudom, hogy erre sok esély nincs és kész tény az átverés, - hiszen az ígéret ellenére nem épült ki, - de ha most még ezt is felrúgják, akkor annak lehetősége is csökken, hogy a távolabbi jövőben ez megvalósuljon. A másik, pedig, hogy ez valóban a Pest megyeiek kezében van, hozzájuk tartozik. Talán mégis csak nekik kéne kiépíteni a forgalom, a biztonság és a jelentkező igények folytán. Nekünk ehelyett inkább a Székesi utca vasúti átjárós kereszteződést kéne korszerűsíteni és biztonságossá tenni. Ott nem kavar be ennyi tényező és a gyalogos forgalom szempontjából is jelentősebb az átmenő forgalom.

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1.0-9/1422525_1488700491356094_1432705932_n.jpg
Ezzel az a baj, hogy nem önkormányzati kezelésű az út - eddig nem pályáztak, most meg 25 milliót vinne el.
 
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/q77/s720x720/1450828_1488700591356084_485428333_n.jpg
Itt nem fér, nincs elég hely - értelemtelen a kicsi labirint
Ráadásul az Üllőinél jelen útvonalvezetés mentén a tervezethelyre nem építhető normál keresztmetszetű labirint korlát mert kicsi a hely az átvetésre. A belső oldalon pedig a tervezett kerékpárút képzeletbeli nyomvonala fut, amit a kiépítés megbontana, továbbá ott ahhoz járdakapcsolat sincs. Itt ezzel ismét megmutatkozik a városvezetés koncepciótlansága, mert olykor a saját kardjába dőlhet amikor ezek kiderülnek. Nem hiába szajkóztuk évek óta, hogy a lakossággal nem lehet járdázottá tenni a várost. A főbb utak mentén nem lehet helyi toldásokkal utcahossznyi járdaszakaszok létesíteni. Erre bizony pályázni kellett volna és más települések mintájára kiépíteni Uniós, vagy Leader támogatással. Sajnos az elmúlt 4 évben és az ezt megelőző alpolgármesteri időszakban is elmulasztották a mostani vezetőink. Pedig a többség mindig egyazon körnek a rendelkezésére állt.

https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/t31.0-8/10629253_321232431384664_2408128285471091567_o.jpg
Itt nagyobb az átmenő forgalom - még tilosban is
Akár hogy, is, ez a mostani elképzelés egy 25 milliós projekt. Ennek a ciklus végén így, és ennyire megalapozatlanul előállni orbitális hiba lenne. Ehhez a leköszönés előtt álló képviselők és a két most még vezető tisztségviselői  posztot betöltő sem adhat hozzájárulást. Ennek a projektnek már csak az újonnan felálló önkormányzat adhat végső formát és ehhez szükséges szavazatot. A mostani rossz döntés kihatásait és fizetési kötelezettségeit nem ruházhatják át az újonnan érkezőkre.

Igazából kár ezért az elszalasztott négy esztendőért. Sok mindent el lehetett volna intézni.  Most erre már nincs és nem lesz elég idő.

Ezt a kerítést cserélték végig - sokba van ez is





A soros ülés következő pontjai is a pénzről szólnak. Az Egressy Gábor Szabadidő Központ szabályszerű gazdálkodása kerül "megvitatásra", majd a polgármester beszámol a Köztársaság téren található "gödör" játszótér idő előtti kerítéscseréjéről ami szintén megközelíti a milliós nagyságrendet.

Ezt követően a Vöröskereszt szeretne támogatást, majd az Ócsai Gazdakör kér pénzt a Radics József nevéhez köthető Ócsa Öreghegyi Pincesor Egyesület társaságában megrendezendő Szüreti felvonulás (szept.20.)  lovaskocsijainak feldíszítésére, a rajta ülő szereplőinek megvendégeléséhez, az esti bálozáshoz és a rendezvény megtartásához. Ehhez a kérelmezők szerint ismét 150 ezer forintra lenne szükség.

Az előterjesztésből viszont nem derül ki, hogy ezt a pénzt ismét a tartozással bíró Radics József érdekeltségi körébe tartozó Ócsautó Kft számlájára továbbítanák, mint ahogy tették ezt - szerintem nem éppen szabályosan - a Juhfesztivál esetében.

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/1508012_1602429473316528_7715483695235126723_n.jpg
Az első Juhfesztivál főszervezője úgy részesült közpénz támogatásban, hogy köztartozással bírt. - a fellépő  Bukodi Károly pm

Akit mindez érdekel, az el tud látogatni az ülésre, hátha ott arra is választ kap az érdeklődő, ami az írott anyagból nem derül ki. 

Ami viszont igen, hogy Ócsán van pénz bőven, csak nem mindig jön elő. Ez az ülés másról sem szól, mint erről. 

*

2013. július 22., hétfő

Találkozó - számvevőszéki megbeszélés a megyei ellenőrzésekről ( - egyezkedünk)

dr. Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnöke Domokos Lászlóval, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével ével találkozott július 15-én. A szakmai konzultáción az önkormányzatok számvevőszéki ellenőrzéseiről, az eddigi tapasztalatokról, valamint az ÁSZ 2013 második féléves ellenőrzéseiről volt szó.

http://www.szucslajos.com/news_images/1554/asz-moosz-talalkozo_20130719124403_67.jpg
dr. Szűcs Lajos, elnök, Domokos László elnök és Warvasovszky Tihamér alelnök
 
Az Állami Számvevőszék 2010 novemberében írt alá együttműködési megállapodást hat ön-kormányzati szövetséggel. Ennek keretében az ÁSZ elnöke minden évben találkozóra hívja a szövetségek elnökeit.

2013. július 15-én az Állami Számvevőszék és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövet-sége (MÖOSZ) tartott szakmai konzultációt. A megbeszélésen az Állami Számvevőszék ré-széről Domokos László elnök és Warvasovszky Tihamér alelnök, a MÖOSZ részéről pedig Dr. Szűcs Lajos elnök vett részt.

Domokos László tájékoztatást adott arról, hogy az Állami Számvevőszék tervezi egy monitor-ing rendszer kialakítását, amelynek során folyamatosan figyelemmel kíséri az önkormányzatok pénzügyi és vagyongazdálkodási tevékenységét, a MÁK által feldolgozott negyedéves/féléves és éves önkormányzati adatok felhasználásával.

Az ÁSZ elnöke megerősítette, hogy emellett a kockázatkezelésen alapuló kiválasztással folytatódik az önkormányzatok pénzügyi vagyon és belső kontroll ellenőrzése, így ezek alapján az ÁSZ tudná az önkormányzati rendszert auditálni.

Az ellenőrzésekkel kapcsolatban Domokos László elmondta, hogy várhatóan augusztus elején kerül nyilvánosságra a Regionális és kistérségi fejlesztési tanácsok forráselosztási tevékenységének ellenőrzéséről készült jelentés, folyamatban van a települési önkormányzatok társulásának és feladatellátásának ellenőrzése, valamint tovább folytatódik az önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok közfeladat ellátásának az ellenőrzése. Domokos László hangsúlyozta, hogy a jelentések megállapításairól, javaslatairól és az ajánlásokról minden esetben tájékoztatást kapnak a megyei önkormányzati szövetségek.

http://www.szucslajos.com/news_images/1554/asz-moosz-talalkozo-szucs-lajos_20130719124555_26.jpg
dr. Szűcs Lajos - Ócsáról - a MÖOSZ elnöke
Szűcs Lajos támogatásáról biztosította az ÁSZ elnökét, illetve egyetértett abban, hogy kiemelt jelentőségű a rezsicsökkentésben érintett gazdasági társaságok ellenőrzése. A MÖOSZ elnöke üdvözölte a Regionális és kistérségi fejlesztési tanácsok forráselosztási tevékenységének el-lenőrzéséről készült jelentést, mivel a megyei önkormányzatok a területfejlesztésben kiemelt szerepet kaptak.

Domokos László végül beszámolt arról a kezdeményezésről, amely keretében a kormányhivatalok bevonásával egy előadássorozat indul a jegyzők és pénzügyi vezetők számára. A 2013. december végéig elinduló sorozat a 19 megyében és a fővárosban is megrendezésre kerül, amely során a számvevőszék bemutatja az ellenőrzések során tapasztalt jó gyakorlatait, vala-mint a javítandó területeket. Továbbá esettanulmányok ismertetésével hívja fel a figyelmet a helyes jogalkalmazásra, a belső kontrollok kialakítására és az integritásra.

Szűcs Lajos biztosította az ÁSZ elnökét arról, hogy megyei önkormányzatok részt vesznek az előadássorozaton.

*

2013. április 5., péntek

Ócsa buszközlekedési problémája megoldásért kiállt ( - útkereső vitaanyag)

 Megbeszélés az agglomerációs közlekedésről ( - Ócsa nem tartozik közéjük, csak érintett) címmel már nem előszór foglalkoztunk a kisvárosunkat érintő közlekedési problémákkal.

Mint többször megírtuk, Ócsa városa, annak ellenére, hogy távolságban közelebb van a fővároshoz, mint akár Inárcs, Kakucs, Újhartyán, mégis messzebb és távolabb van, mint az útvonalon látszik. 

Nem véletlen, hogy a messzebb élők hamarabb és közvetlenebb úton jutnak el és be Budapesti munkahelyükre, mint az ócsaiakat. Ezt a negatívumot már többször felvetettük az önkormányzat illetékesei előtt és különböző fórumokon is, de erre mindig valami lehurrogó válasz érkezett. Volt olyan érvelés is, miszerint erre nincs szükség, mert akinek ez nem felel meg, az menjen saját gépjárművel. Ez azonban nem így van. A közösségi közlekedés biztosítása állami és önkormányzati feladat. Az, hogy ezt a feladatellátás hogyan és miként oldják meg, az többnyire a helyi vezetésen az önkormányzaton múlik, hiszen az áll szerződésben szolgáltatást végzővel.

http://magyarnarancs.hu/data/cikk/8/48/48/cikk_84848/ocsa10.jpg
http://www.volanbusz.hu/design/images/bus/manul363-3.jpg

Ócsa nagysága, az itteni lakossági létszám bizony megkövetelné a gyors és biztonságos eljutást a napi munkába járáshoz. Alapvető elvárás, hogy mind a fővárosba, mind az egészségügyi szolgáltatások egy részét nyújtó dabasi rendelőintézetbe, és a gyáli járási központba ügyintézésre megfelelő színvonalon és közvetlenül juthassanak el az állampolgárok. Ez jelenleg nem biztosított Ócsa polgárainak. A napi budapesti beutazáshoz a Volán 636 számú járata az amúgy közlekedésileg sűrűn ellátott Alsónémedin keresztül szállítja az utasokat Budapestre a közvetlen útvonal helyet. Alsónémediben, erre a járatra már felé sem szállnak, mert annyira zsúfolt iskolanapokon. Ráadásul Alsónémediben előtte és utána is rendelkezésre állnak a buszok, mert ott ezek egymást érik. Ócsán ezzel szemben jó, ha óránként jutna egy.

Az alsónémedi való kényszerbeutazás napi 6,3 km többlet utat jelent egy irányban, ami további 15-20 perccel hosszabbítja meg az ócsai ember munkába-érésének idejét. Így a 20 kilométerre levő Soroksár (Hősök tere) máris távolabb és messzebb lesz, mint eredetileg. Ezért az útért a fizetség ellenére közel egy órát kell a Volán kényszerpályáján töltenie a munkavállaló utasnak. 
Igaz ez a bejutás Budapestre az Ócsa mellett futó autópályán 22 km és 19 perc.

Nem véletlen, hogy az Inárcsiak, és a környéken élők mind arra közlekednek és többnyire ebből az irányból közelítik meg Budapestet. Az Újlengyelből induló 607 sz.-ú járat nem egész 1 óra alatt (50-55 perc) alatt beér a Bp., Nagykőrösi úti megállóhoz dupla akkora (40-41 km) távon, mint Ócsa - Budapest. Az Újhartyániak, a Kakucsról érkezők, és az Inárcsiak mind ezt az útvonalat használják a 608 sz.-ú Volán járat által és mind rövidebb úton, valamint hamarabb érnek, mint az Ócsán élő honpolgár.
Újhartyán Hősök terétől a Bp, Nagykőrösi út, 33 km és 40 perc. Kakucs vonatkozásában 29 km és 34 perc, míg Inárcsról az út 27 perc és 26 km.  

Ebből egyenesen következik, ha Ócsáról is az autópályán közlekedtetné a járatait a Volán, akkor a napi egy órás körutazással járó bejutás lerövidülhetne 25 percre és elérhetné az inárcsiak szolgáltatási szintjét.  Mert lássuk be, Ócsa város buszos közlekedése beavatkozást igényel. Elvégre mégis csak tarthatatlan, hogy egy 9000 lélekszámú városnak rosszabb legyen a közlekedési ellátottsága és az ebbéli adottsága, mint a nálánál kisebb településeké. Nem hiszem, hogy napi túlzsúfolt buszok ismeretében nem lehetne gazdasági alapon új buszjáratotokat szervezni a mindennapi szükségletek biztosítására. Mert ha ezt az ismeret települések vezetői elérték, és biztosítani tudják az ott élők számára, akkor Ócsa miért nem? 

Tehát nem véletlen az sem, hogy amikor Szűcs Lajos és Pánczél Károly országgyűlési képviselők Simon Gáborral, a Volán Busz Zrt. vezérigazgatójával egyeztettek az agglomeráció jövőbeni buszközlekedéséről, akkor írtunk erről és jeleztük a problémákat és egyben kifogásoltuk, hogy Ócsát és a városlakók közlekedési gondjait nem hozta fel az országgyűlési képviselő.

Ezen a megbeszélésen mind Inárcs és környéke, mind Felsőpakony a saját közlekedésének javítása mentén lobbizott, kérve és jelezve a saját problémáit. Ócsát itt senki nem képviselte, a városért egyetlen ember nem emelt szót, értünk senki nem lobbizott. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhggtVF7MD3a9whVP1obpvigLr1_-NF1EpxbwAu1oaK6z-wmy5Fl8H4iijI5LsAVMr3G5x813kKxuyXPFqiPuJBENudDWy6FGoJbFyAe38b2kQEBvTRhvph4nZfMkOC4I9jfg-SCqdZBJc/s1600/DSCF9429.JPG
agglomeracios-kozlekedes-gyal_2013020593528_28.JPG

Pánczél Károly és dr. Szűcs Lajos leszögezték: az a legfontosabb eredménye a tárgyalásnak, hogy a Volán ígéretet tett arra, hogy nem szüntetnek meg járatokat és megállókat, tehát minden megszokott járat és megálló megmarad. Májustól még valószínűleg a mostani BKV-buszokat bérbe véve,a  mostani sofőröket foglalkoztatja a Volán. Őszre pedig a legmodernebb, alacsonypadlós buszok is megérkeznek, és azokkal végzik majd az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését. összességében tehát nem hogy nem csökken, de valójában emelkedik a szolgáltatás színvonala. 
 
Pánczél Károly és dr. Szűcs Lajos szerint arra is megnyugtató megoldás fog születni, hogy mindez semmiképpen se kerüljön többe a Gyálon élőknek.


A két képviselő tárgyalt Gyálról, és Felsőpakonyról is. Elmondták, hogy jelenleg szinte nincs Volán-járat Felsőpakonyra, ám jelentős közösségi igény mutatkozik rá. Most a valós igények felmérése következik és ezt követően dönt a Volán vezetése arról, hogy indítanak-e, és ha igen, milyen sűrűséggel Felsőpakony és Gyál-Központ közötti járatokat. A Volán vezérigazgatója elmondta a képviselőknek: nyitottak a felsőpakonyi járatokra, ám véglegeset csak az igényfelmérések után tudnak mondani.

Mivel a nevezett tárgyalásokon nem került szóba Ócsa így most, hogy a kormányzat által épített alsópakonyi új-negyed is átadásra kerül,újra kéne gombolni az inget és végre le kéne ülni és tárgyalni rólunk, Ócsán élő érintettekről is végre. Az Ócsai ember közlekedési színvonaláról, a városba és a munkábajutásának körülményeiről, viszontagságairól. Ócsa agglomerációs közlekedéséről és az újdonsült telep közlekedésbe történő bekapcsolásáról.  A jelenlegi a 609-es sz. járat nem megoldás. Még az iskolai és a hivatali beutazásra sem alkalmas  Az ebbéli utazás megér egy kisnovellát, mint előtanulmányt.

http://m.cdn.blog.hu/eu/eurobus/image/2011/09/elk-901_3l.jpg

Ócsa számára három-négy alternatíva is kínálkozik, mind külön külön, mind akár egyben, vagy annak kombinációja ként.

- Elsősorban az M 5 autópályára kéne és kell áthelyezni a fővárosba jutás csapásirányát, gyorsítva és lerövidítve az eljutást. Ezzel egy latens munkahelyteremtési program, valamint forgalomnövekedés vonzat is várható. Tudva és ismerve a Pestlőrinc-Soroksár az ottani munkaerőfelvevőpiac jelentőségét.

- Másodsorban és ennek alárendelve akár a 635-ös járat meghagyása, vagy átütemezése mellett a 636-os mintájára, és kiváltására  (vagy ezen a számon futtatva,) egy uj útvonal létesítését kell kidolgozni, ami Alsónémedi helyett Alsópakonyt öleli át, és az ott élőket szolgálja ki. Ez a járat lehetne Alsópakonyi indulással Ócsai útvonalon át közvetlen (tehát Alsónémedi érintése nélkül) az 50-es úton Budapest (Soroksár Hősök tere érintésével) a Népligeti végállomás, ami ugyan hosszabb és lassú bejutás, de mégis csak a mostanihoz igazított. Ezért ennek reciproka az ami előnyökkel járna a térségünket illetően. Vagyis a Ócsa Akácos utca indulással, a Falu Tamás, Bajcsy Zsilinszky és Üllői úti megállók érintésével a létesítendő alsópakonyi lakótelepi megálló, körforgalom és az autópályán a főváros, Nagykőrösi út, Népliget végállomás útvonal. 

- Harmadsorban, a létesítendő Gyál - Felsőpakony összeköttetéshez kapcsolódva az egyik járat végállomása Felsőpakony helyett lehetne Alsópakony lakótelepi megálló, de még jobb lenne az Ócsára való behozatala, mert ezzel a két településrész új összeköttetéshez jutna, míg a belső városlakó áttételesen Gyál járásközpontot érhetné el ezzel a járattal.

- Negyedik és egyben utolsó felvetés, hogy egyes Ócsa-Felsőbabád menetrendi jelöléssel futó járatokat a nevezett megállótól bevezetnék Ócsa városközpont, és a Hősök tere megálló érintésével a városba, és innen vissza Alsónédibe a megszokott útvonalat folytatva. Ez a kitérő a járat szempontjából nem nagy kiesés, és nem járna jelentős menetidő növekedéssel, viszont számos előnyt és lehetőséget biztosítana a fesőbabádiak számára az Ócsára való bejutásban, míg a városunkban élőknek mind Budapest Alsónémedi elérésével, mind pedig ellenkező irányba a Felsőbabádra, Dabasra jutásban nyújtana jelentős segítséget. Ezzel a kiegészítéssel kompletté válhatna az ócsai közlekedés, figyelembe véve, hogy a 636-os járat nem érintené Alsónémedit, valamint, hogy a Felsőbabád bevonásával közlekedő buszjárat közvetlen kapcsolatot, összeköttetést és eljutást jelentene a Dabas városában levő  ellátáshoz (orvosi-rendelő, kivizsgálások, stb) ügyintézéshez (bíróság, földhivatal).

Úgy gondolom, az a minimum, hogy ezt felvetjük és erről beszélünk. És ez lenne a a minimum, amit Ócsáért egy képviselő (akár országgyűlési, akár megyei, akár helyi) megtehet a városért és annak választópolgáraiért. Ezért kérek mindenkit, hogy mérlegelje, vitassa és szorgalmazza az itt vázoltakat, hogy végre elindítsuk azt a folyamatot, amiről senki nem beszél, amiért senki nem tesz, és amiről a szomszéd települések vezetői maguktól értetődően már tárgyalnak.

*

2013. február 6., szerda

Ráhatással már bírunk, végkifejlettel még nem ( - hiába szólunk, ha nincs motiváció)

Nem véletlenül hallatjuk hangunkat, amikor szót emelünk bizonyos dolgok mellett. Talán most ismét sikerült elérnünk valamit.  Felvetésünk meghallgatásra talál. Ezt azt bizonyítja, hogy odafigyelnek ránk, számításba vesznek, és nem csak olvassák a blogot, hanem merítenek is belőle.

Szinte egyedüliként vetettem fel, hogy az Alsópakony városrészt nem elég kerékpárúttal és az iskolai kisegítőjárattal bekötni a városba. Többször felvetettem a blogon, hogy az új telep közlekedését nem a városnak, hanem a volánnak kéne biztosítania. Alternatívákat és megoldásokat javasoltam, szorgalmazva az autópálya használatát és kihasználását, amit eddig a városvezetés rendre figyelmen kívül hagyott, elutasított.

Most azonban Szűcs Lajos agglomerációs tárgyalásai kapcsán mégis csak szóba került, annak ellenére, hogy ezért a korábbi írásunk alkalmával páran megszóltak. Ez a tárgyalássorozat és a blog felvetésének visszahallása azt igazolja, hogy jó elgondolás mentén halad a blog, mert valóban a városlakót szolgálja.

Ezt szolgáltatási ajánlást vette át és vitte be a tárgyalóterembe a megyei elnök, amikor a januári megbeszélést  követően a második fordulóra már bevitte Ócsa és Alsópakony említett, járulékos közlekedési gondját. 

A tegnapi, február 4-i találkozón a Volán részéről elhangzott, hogy a vállalat megkezdte a felkészülést a ( -BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat- ) májusi átadás-átvételre, és biztosítani fogja a megfelelő infrastruktúrát a közlekedésre az érintett (Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint) településeken. 

A mostani egyeztetésen elhangzott, hogy nemcsak az érintett 9 településen bővítené szolgáltatásait a Volán. A képviselők felvetésére keresik annak lehetőségét, hogy lehetne a Felsőpakony-Gyál buszközlekedést fejleszteni, illetve bekapcsolni a közlekedésbe az Ócsához tartozó Alsópakony szociális lakónegyedét. 

Emellett továbbfejlesztenék Dabas város és környéki települések (Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Újlengyel) jelenlegi autópályás és azon kívüli buszközlekedését, amivel a járási központba való bejutást könnyítenék meg.  Így egyszerűbbé és gyorsabbá válna a bejárás az érintett település lakóinak az egészségügyi-, közigazgatási- és oktatási intézetekbe.

Nagy kár, hogy ez a kép Ócsát illetően még nem állt össze a fideszes elnök és a pártárs (al)polgármester fejében.


*