Amerikával és az Eu-val a NATO beavatkozóként csatlakozik az ukránokhoz és támadja az oroszokat - világégés

  Az Európai Parlament felkérte a tagállamokat, járuljanak hozzá, hogy Ukrajna támadhasson
orosz területeket!

Gyakorlatilag ezzel beléptetik az Eu-t és tagállamait az oroszokkal szembeni háborúba. Ez már nem az ukránok megsegítéséről és területvédő háborújáról szól, hanem nyíltan az orosz fél megtámadásáról. 

Ez világégéshez vezethet

 Nukleáris világháborúhoz vezethet az Európai Parlament állásfoglalása - reagált az orosz házelnök. Az EP ugyanis elfogadta, hogy nyugati fegyverekkel mérhessenek csapásokat orosz területeken és egyúttal ennek elfogadására biztatják az uniós tagállamokat is.

Arról, hogy az Eu, a NATO és Amerika sem volt képes, vagy akarta az Ukrajnában élő más ajkú nemzeti kisebbség jogait rendezni. A Donyeck medence 2014-ben kikiáltott függetlensége tárgyában sem jártak el megfelelően annak érdekében, hogy az oroszok ne kerüljenek konfliktusba az ott fellépő és a függetlenedést letörni szándékozó ukránokkal.

2014 szeptemberében Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői a fehéroroszországi Minszkben ültek le tárgyalni. A megállapodás kidolgozását az úgynevezett normandiai formátumban Ukrajna és Oroszország mellett résztvevő Franciaország és Németország vezetőinek közvetítésével dolgozták ki. A megállapodást státuszuk elismerése nélkül aláírták a szeparatista Donyecki Népköztársaság és Luhanszki Népköztársaság vezetői. Ez a megállapodás az azonnali tűzszünet végrehajtását tűzte ki célul, továbbá tartalmazta többek között a hadifoglyok szabadon bocsátását és a Donbász egyes területeinek önkormányzatiság biztosítását. A megállapodás ellenére nem értek véget a harcok.

 A függetlenségükért harcolók Oroszországtól kértek segítséget a velük szemben fellépő ukránok okán. Oroszország nem is avatkozott be, bár szerette volna a konfliktust letudni. Végül a felkéréshez és az ott élő oroszok okán több módon is támogatták a függetlenségi harcukat vívókat, például pénzügyileg, hadászatilag, koronavírus-vakcinákkal, valamint több mint 800 ezer orosz útlevél kiadásával az állampolgárok számára. Mindazonáltal: azt mindig is tagadták, hogy arra készülnének, hogy megszállják Ukrajnát.

A Guardian cikke szerint a 2014 óta tartó időszakban ukrán becslések szerint több mint 15 ezer ember halt meg harcokban az érintett területeken.

Addig folytak a harcok, míg Oroszország kénytelen volt lépni és kijelentette azt, hogy a Donyec-medencét nem tekinti Ukrajna részének, ez pedig megnyitotta az utat ahhoz, hogy Moszkvában arról döntsenek, hogy bevonulnak ezekre a területekre, arra hivatkozva, hogy szövetségeseiket védik az ukrán megszállóktól.

Ebben az esetben a függetlenségért küzdők a bevonuló seregektől kérnének segítséget a még ukrán ellenőrzés alatt álló területek megszerzésére – ez pedig a gyakorlatban is azt jelentené, hogy nyílt katonai konfrontációba keveredik Oroszország és Ukrajna.

 Gyakorlatilag ezzel kezdődött az oroszok különleges hadművelete, mely ma már világháborús következményekkel fenyeget. Ennek legutóbbi jele az Eu Parlamentjének fellépése.

A második egyezményt Minszkben 2015. február 12-én írták alá. Tartalma az előzőhöz hasonló, de valamivel részletesebb. A megállapodás aláírását követően csitultak, de nem teljesen értek véget a harcok. Más intézkedésekkel kapcsolatban is viták maradtak. Például az ukrán parlament elfogadott törvényeket a Donbász speciális státuszáról és bizonyos fokú önkormányzatiságáról, és a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságban többéves késéssel 2018-ban önkormányzati választásokat tartottak, a szakadár népköztársaságok és Oroszország képviselői elégtelennek minősítették az önkormányzatiságot. Abban sem volt egyetértés, hogy kik az érintett felek: Ukrajna nem a „szakadárokat”, hanem az őket támogató Oroszországot tekintette tárgyalópartnernek, ugyanakkor Oroszország igyekezett tagadni az érintettségét (ahogy az és csak közvetítőnek beállítani magát. Ezzel együtt, többnyire egyetértés volt abban, hogy a konfliktus jövőbeni megoldásának alapja csak az egyezmény lehet.

Az Oroszország és Ukrajna között 2022 elején fokozódó feszültségek közepette Oroszország 2022. február 21-én hivatalosan is elismerte a Luhanszki és Donyecki Népköztársaságot. Vlagyimir Putyin orosz elnök másnap kijelentette, hogy a minszki megállapodások „már nem léteznek”, és Ukrajnát okolta azok összeomlásáért. Oroszország ezután 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát.

Az Európai Parlament most azt kérte az uniós tagállamoktól: tegyék lehetővé, hogy Ukrajna a nyugati országoktól kapott fegyverrendszereket használhassa legitim katonai célpontok támadására Oroszországban. 

Megismételték azon álláspontjukat, hogy valamennyi uniós országnak és NATO-szövetségesnek közösen és egyénileg is vállalnia kell, hogy évente legalább a GDP-jük 0,25 százalékát kitevő katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának.

Ezzel gyakorlatilag Európa és a NATO az ukránok által, az ottani élőerővel (lakosság felhasználásával) támadja Oroszországot úgy, hogy ebbe a cselekménybe kötelezi a tagállamait is. Vagyis hazánk sem úszhatja meg a háborút, mert ránk sózzák annak a kötelezvényét. Ez esetben országunk is célpontként jöhet számításba. Nem beszélve arról, hogy déli szomszédunk Románia jelentős amerikai csapásmérő erőknek ad otthont, ahol nem csak légi bázisok, hanem más csapaterők is telepítésre kerültek.

Ugyancsak ez értendő Lengyelországra, ami azzal jár, hogy egy orosz válaszcsapás, netán nukleáris támadás esetén Magyarországot is érheti az atomhatás.

Mindez a NATO alapelveivel, mely szerint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete - fegyveres védelmi szövetség ; Székhely, Brüsszel, Belgium – nyíltan Oroszországgal szemben kezd harci tevékenységet az ukrán területen az ottani népesség aktivitásával és kihasználásával.

 Teszi mindezt Amerika geopolitikai és gazdasági érdekei mentén a fegyverkezésből származó profitorientáltság érdekében.

Amerika eddig is finanszírozta Ukrajna háborúját és egyre több fegyverszállítmányt küldött, hol hitelezve, hol pedig segély formájában. Így egyre másabb fegyverekkel látta el Zelenszkij seregét.

Közben Zelenszkij mandátuma lejárt. Választásokat nem írt ki, így a legitimitása megszűnt, és egyfajta háborús diktátorként van jelen helyi közéletben és a politikában. Amerikával az élen a NATO és nyugat-európai szövetségese ezt támogatják, miközben az ukránon azovi hadteste egy közismerten nácibarát alakulat, ami állami támogatásban, elismerésben részesül Ukrajnában.

A liberális szemléletben szenvedő térség Amerika és szövetségesei mindezt elnézik, sőt - mondhatni - támogatják. Ukrajna elkövetett bűneiért nincs is felelősségre vonás, de még csak lábjegyzett sem. (Más országokat Amerika – szövetségeseivel - hasonló legitimitási gondok okán, vagy éppenséggel diktátornak kiáltással szabotáltak, netán lerohantak.)  

Mint ismeretes, az Azov Zászlóalj az Ukrán Tengerparti Nemzeti Gárda jobboldali, szélsőséges és neonáci egysége, habár 2014-ben az ezred szóvivője azt mondta, hogy az egységnek „csak” körülbelül 10–20%-a neonáci. Mindenesetre hajtókájukon a második SS-páncéloshadosztály szimbólumát viselik, amelyet ők úgy magyaráznak, hogy a szimbólum a „nemzeti eszmét” jelenti.

 

 Az Azov zászlóalj ukrán szélsőjobboldali önkéntesekből jött létre 2014-ben, de a tagjai tagadják, hogy neonácik lennének. Az ukrán vezetés pedig azt mondja, hogy azóta az alakulatot már integrálták a nemzeti Gárdába. A háború kezdete óta ők védték Mariupolt, az Azovstal acélgyár bunkereiben tartották magukat az orosz megszállókkal szemben. Egy 2016-os ENSZ-jelentés azzal vádolta az Azovot, hogy a kelet-ukrajnai civilek elleni fosztogatásokkal hozzájárultak a lakosság elűzéséhez. 

A külügyminisztérium szóvivője most a BBC-nek azt mondta, az átvilágítási folyamat során „nem találtak bizonyítékot arra, hogy a brigád súlyosan megsértette volna az emberi jogokat”. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig azt mondta, hogy az USA „még a neonácikkal is hajlandó flörtölni” Oroszország elnyomása érdekében. 

Az Egyesült Államok feloldotta az ukrán Azov zászlóaljnak nyújtott fegyverszállításokra és kiképzésre vonatkozó tilalmát, amit korábban az egység szélsőjobboldali kötődései miatt hoztak meg.  

Ezek után: Biden engedélyezte, hogy Ukrajna amerikai fegyverekkel támadja Oroszország bizonyos részeit.

 Amerika nyomán Európa közösségét arra ösztökélik, - ahogy volt ez az iraki háborúban is, - hogy beszálljon ebbe a krízisbe. És lássunk értelmetlen (érthetetlen) csodát, Európa politikai vezetése, az Eu Amerikának elkötelezett vezetői nyomán belép ebbe a proxy csatába.

Európa a kontinensen túli NATO tagtársaival szemben úgy sodródik háborúba, hogy azok távoli területei sértetlenek maradnak, míg az Eurázsia nyugati államai kerülnek és válnak (célponttá) célzott területté. Ezzel az Európára lőcsölt (proxy)háborúval Amerika, és óceánon túli társai, valamint területei mondhatni kimaradnak a harci cselekményekből, míg Európa földrajzi területe és lakossága maga is áldozatává esik ennek a kilátástalan háborúnak.

 A helyzet komolyságát jelzi, hogy Vlagyimir Putyin elnök elrendelte az orosz hadsereg létszámának 1,5 millióra történő növelését, hogy a világ második legnagyobb katonai erejévé váljon Kína után.

Az orosz elnök az ukrajnai offenzíva kezdete óta már harmadszor rendelte el az állomány bővítését. Moszkva tervei szerint nem lesz szükség mozgósításra, de a szakértők már egyáltalán nem olyan biztosak ebben.

Putyin legutóbb tavaly decemberben növelte meg a hadsereg létszámát, akkor nagyjából 2,2 millió főre, amiből 1,33 milliót tett ki az aktív állomány.

Erre most 2 millió 389 ezer 130 főre növeli a hadserege létszámát Oroszország egy friss rendelet értelmében, melyet Vlagyimir Putyin elnök már alá is írt. Így a bevethető, aktív állomány létszáma nagyjából 1,5 millió főre fog emelkedni 2024 decemberétől, a hivatalos indoklás szerint azért, mert fenyegetések érik az Ukrajnában folytatott „különleges katonai műveletet" (vagyis háborút), és a NATO is egyre agresszívabban terjeszkedik. Az oroszok az őket érő fenyegetésekre utalással Ukrajna Kurszk megyei offenzívájára utalhat az orosz kommunikáció.

Azt azonban Amerika és csatlósként viselkedő Eu és a NATO sem gondolhatja komolyan, hogy az orosz minden részlehajlás nélkül nyugton benyeli és a feltüzelt Ukrajnán át elnézi, vagy elviseli netán következmények nélkül hagyja érdekeinek sérelmét.

*

Ukrán nácik múltja és jelene a NATO-kiképzésig bezárólag

 Az ukrajnai konfliktus érthető okokból rendkívüli figyelmet kap a médiában.   

Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen, nem függetlenek Ukrajna közelmúltjától.  Ezt a lyukat betömendő jelent meg a “Ukraine on Fire” (Ukrajna lángokban) című film, melynek producere és résztvevője a híres amerikai filmrendező, Oliver Stone.  A filmet a Youtube és a Google már cenzúrázzák, így az érdeklődők csak olyan szabadszájú fórumokon nézhetik meg mint a rumble vagy a bitchute.

 A film lényegében a Molotov-Ribbentropp paktummal (1939) kezdi, amelyben a Szovjetunió és a náci Németország különbékét kötött, és érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát.  Még abban az évben Lengyelország keleti része Ukrajna nyugati részeként ébredt.  A paktum csak késleltette a háborút, 1941 júniusában Németország megszegte igéretét, és bevonult a Szovjetunióba.  A Barbarossa művelet a történelem legnagyobb katonai művelete volt, azzal a céllal, hogy megszerezze Moszkvát, Szentpétervárt, és Kijevet.

 Ukrajna soha nem volt egységes állam.  Nyugat Ukrajnában a német megszállókat sokan felszabadítóként üdvözölték, és a lakosság egy része nyílt kollaborációba fogott a nácikkal.  Bár a kollaboráció teljes egésze máig történelmi vita tárgyát képezi, az biztos, hogy egész hadosztályok alakultak, mint pl. az SS Galizien vagy a Nachtigall.  A német megszállás első hónapjaiban a galíciai régióban 80.000 önkéntes állt be az SS Galizienbe.  A szervezet a területen élő zsidó, lengyel, és orosz lakossággal szembeni  kegyedlenségével tűnt ki.  Tagjai túlyomórészt az 1929-ben alakult Ukrán Nacionalisták Szervezetéből kerültek ki, célja egy független és etnikailag tiszta Ukrajna létrehozása volt, eszközeiben pedig nem válogatott.

 

 A szélsőségesen anti-kommunista és antiszemita Stepan Bandera 1940-ben került a radikális nacionalisták élére, és 1941-ben kikiáltotta a független Ukrajnát, de ez a németeknek sem tetszett.  Bandera a második világháború egészét börtönben töltötte.  Történészek szerint az ukrán nacionalisták zsidó áldozatainak száma 150.000-200.000-re tehető, leghírhedtebb vérengzésüket Babi Jar-ban követték el, két nap alatt 33.771 zsidót öltek meg.  Ezen kívül, Mikola Lebed vezetésével, kegyetlen etnikai tisztogatást hajottak végre főleg lengyel, és más nem ukrán nemzetiségiek ellen.  Volinyban az áldozatok száma 35-60.000 volt, Kelet Galíciában pedig 25-40.000.  Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Németország elveszti a háborút, a Banderisták a németek ellen fordultak, és gerillaháborúba kezdtek a szovjet hadsereg ellen is.

 Kevesen tudják, hogy gerillaháború a második világháború után egészen az 50-es évekig tartott.  A második világháború után a béke csak rövid életű vol, mert az USA és a Szovjetunió egymás ellen fordultak.  Ma már a CIA nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumaiból tudjuk, hogy az ukrán nacionalistákra már 1946-ban felfigyelt az USA vezetés, mint lehetséges eszközre a Szovjetunió elleni harcban.  Abban is biztosak lehetünk, hogy a CIA tisztában volt Bandera és követőinek természetével és második világháborús tevékenységével.  Bandera a háború után Németországban telepedett le.  Ő és követői elsősorban a CIA-nek köszönhetik, hogy elkerülték a felelősségre vonást Nürnbergben.  Az Ukrán Nacionalisták Szervezetét a CIA teljesen tisztára mosta a “hidegháború miatti igények” miatt.  Mikola Lebed, aki a lengyelek ellen követett el etnikai tisztogatást, 1949-ben az USA-ba költözött, 1998-ban halt meg, anélkül, hogy tetteit bármikor is kivizsgálták volna.  Történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy egy 1952-es CIA utasítás értelmében az amerikai bevándorlási hivatal (Immigration and Naturalization Service) nem vizsgálta Lebed háborús múltját.  Stepan Banderát 1959-ben KGB ügynökök Münchenben megölték.

  Bár Bandera a második világháborút börtönben töltötte, így nem volt aktív részese az eseményeknek, és rajta kívül több vezetője lehetett volna az ukrán szélsőjobboldalnak, mégis ő vált a mozgalom szimbólumává.  Viktor Juscsenko, aki 2004-ben a “narancssárga forradalomnak” köszönhetően jutott hatalomba, Banderát nemzeti hőssé avatta, de a 2010. évi választáson győztes Janukovics visszavonta rendeletét.

A Szovjetunió szétesése után több ilyen mozgalom született Ukrajnában, pl. a Narodnij Ruh, Oleg Tyahnyibok Szvoboda pártja, s a Dmitrij Jaros alapította Trizub.  Dmitrij Jaros 2013-ban a Jobb Szektor vezetőjévé vált, amit elsősorban az UDAR hivatalos ellenzéki párton belüli kapcsolatainak köszönhetett.  Tyahnyibok ellen Oroszországban pert indítottak, mert valószínűleg harcolt az orosz hadsereg ellen a csecsen háborúban.  Andrej Parubij is prominens vezetője az ukrán szélsőjobboldalnak, ő szervezett fáklyás felvonulásokat Ukrajna városaiban.

 2014-ben történt Ukrajna második színes forradalma.  Mivel az első ilyen megbukott, a CIA ezúttal nem bízta a véletlenre.  A demokratikusan választott Janukovics egyszerre találta magát szemben a külföldről pénzelt társadalmi szervezetekkel, három új TV csatornával (2013-ban kezdett el sugározni a Spilno, Hromadske, és az Eszpresszó), valamint a részben külföldről támogatott ukrán szélsőjobboldallal.  A tüntetéseken részt vettek Arszenij Jacenyuk, aki akkoriban az Apaföld (a náci német Vaterland kifejezésből inspirált elnevezés) politikai tömörülés vezetője volt, valamint Oleg Tyahnyibok is.

 A tüntetések hosszú ideig békésen zajlottak, s november végén váltak erőszakossá.  Az erőszak meglepte Janukovicsot és belső vezérkarát, nem volt számukra nyilvánvaló, hogy ki adott parancsot a rohamrendőröknek az erőszakra.  Ma már tudjuk, Ukrajna akkori vezérkari főnöke, Szergejj Ljovocskin, aki maga is szoros kapcsolatokat ápolt az USA nagykövettel, Geoffrey Pyattel, és Victoria Nulanddal, USA külügyminiszter-helyettesével. November 30. előtt Ljovocskin és Arszenij Jacenyuk kapcsolatba lépett egymással. Az egyik erőszakos szélsőjobboldali tüntetőket vegyített a békés tömegbe, Ljovocskin pedig parancsot adott a rohamrendőröknek, hogy ők is folyamodjanak erőszakhoz. Olyan újságírókat hívtak a helyszínre, akikben biztosak lehettek, hogy a szükséges optikán keresztül tudósítanak a történtekről.  A Jobb Szektor logója több fényképen is látható.

 A fentieket alátámasztja George Galloway interjúja Scott Ritterrel, az USA tengerészgyalogságának egykor hírszerző tisztjével.  Az iraki háború előtt feladata volt Szaddam Husszein állítólagos tömegpusztító fegyvereinek felderítése.  Az elsők között mondta ki nyilvánosan, hogy ilyenek nincsenek.

 Ritter szerint jó példa az ukrán szélsőjobboldal hatalmára az a tény, hogy ugyan az egykori ukrán elnök Porosenko aláírta a minszki megállapodást, amely autonómiát biztosított volna az orosz etnikumú területeknek, de a Jobb Szektor emiatt megfenyegette Porosenkot.  Zelenszkij a béke mellett kampányolt elnöki jelöltként, de tervébe nem egyezett bele az Azov zászlóalj, az önkéntes szélsőjobboldali paramilitarista csoport.  Ritter ezenkívül hozzáfűzi, hogy az Azov Zászlóaljat be lehetett volna perelni, és fel kellett volna oszlatni, ehelyett nagyrészt beolvasztották őket a hivatalos ukrán hadseregbe, ahol még NATO kiképzésben is részesültek.

 Fordította: Hetényi Balázs

*

A csehek és a szlovákok többsége nem kér otthonra NATO-támaszpontot - hazánk inkább elfogadóbb

Csehország és Szlovákia lakosságának többsége ellenzi, hogy országaik területén NATO-támaszpontokat hozzanak létre, Magyarországon viszont ennél jelentősen kevesebben vannak ezen az állásponton - derült ki egy aktuális felmérésből, melynek eredményeiről a Sita hírügynökség számolt be.

A felmérést mindhárom országban ezer vagy annál több résztvevő megkérdezésével készítették idén február és július között a pozsonyi székhelyű Globsec megrendelése alapján. Utóbbi szervezet rendezi meg már 11. éve Pozsonyban az azonos nevű euroatlanti biztonsági fórumot. A felmérés eredményeit pozsonyi sajtótájékoztatójukon a Globsec munkatársai, illetve Olga Gyárfásová, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) elemzője és Jakub Janda, az Európai értékek nevet viselő cseh elemzőközpont igazgatóhelyettese ismertették.

A felmérés szerint azt, hogy országukban NATO-támaszpontokat létesítsenek, a felmérésben szereplő három ország (Csehország, Szlovákia és Magyarország) közül Csehországban ellenzi leginkább a lakosság: ott a megkérdezettek 56 százaléka utasított el egy ilyen lehetőséget, míg Szlovákiában az így vélekedők aránya 55, Magyarországon pedig 34 százalék volt. 

A megkérdezettek jelentős része mindegyik országban úgy vélekedett: országuk számára jobb megoldás lenne függetlennek lenni, mint a NATO tagjának. Ezt a véleményt a szlovákok 47, a csehek 39, a magyaroknak pedig a 30 százaléka vallotta magáénak. A NATO-tagságot jónak tartók aránya mindhárom országban alatta maradt az ötven százaléknak, ugyanakkor az azt teljesen elutasítók aránya Szlovákiában 20, Csehországban 17, Magyarországon pedig 6 százalék volt.

A felmérésben részt vevő szlovákok és csehek többsége kifejezetten negatívan ítélte meg az Amerikai Egyesült Államok szerepvállalását Európában, illetve a világban. Ezen a véleményen Szlovákiában a megkérdezettek 59, Csehországban pedig 51 százaléka volt; Magyarországon az így vélekedők aránya 39 százalékot tett ki. Azt a nézetet, hogy Egyesült Államok az észak-atlanti szövetséget a kisebb országok irányításának eszközéül használja, Szlovákiában a megkérdezettek 61, Csehországban 58, Magyarországon pedig 39 százaléka osztotta.

Felmérték az európai uniós (EU-) tagság aktuális lakossági támogatottságát is. Kiderült, hogy az elmúlt évek során jelentősen visszaesett az EU-tagság támogatottsága a három országban. A hagyományosan erősen uniópárti szlovákok körében 2010-ben az uniós tagságot még a lakosság 68 százaléka támogatta, de arányuk azóta 52 százalékra esett vissza. Az EU-tagságot jónak tartók aránya az idén a három ország közül Magyarországon volt a legmagasabb, 54 százalékos. Az uniós tagsággal Csehországban voltak elégedettek a legkevesebben, ott csupán a megkérdezettek 32 százaléka tartotta jónak.

(mti)

*

Amerika leigázza Európát - teljhatalom a jenkik háborús térnyerésére ( - ismételt kilátásban a Don-kanyar)

Létrehozták a (jenki) NATO csapatok schengeni övezetét vagyis a katonai megfelelőjét az ellenőrizetlen és szabad haderőmozgás jövőjét.

Pénteken a NATO vezetői megállapodtak egy új egyezmény megkötéséről, ami garantálja a mozgás szabadságát a NATO katonai alakulatok és hadianyag számára. Ellenőrzés nélkül mozoghatnak az amerikai tankok egész Európában, és az egyezmény lehetővé teszi, hogy az amerikaiak bármit – akár atomtöltetet, vagy biológiai fegyvert is – mozgathassanak Európában anélkül, hogy a tagállamok arról tudnának.

A forrás arról számolt be; amellett, hogy a NATO korlátlan felhatalmazást kap a tagállamok légterének használatára, ugyanezen intézkedés lép érvénybe a tagállamok területeire vonatkozóan; ezentúl a tagállamok hatóságai nem fogják ellenőrizni és hosszadalmas adminisztrációs folyamat során engedélyeztetni a másik tagállamból érkező hadianyag-szállítmányokat, azok ehelyett a tagállamok hozzáférése nélkül juthatnak el az orosz határra.

Ezzel az új egyezménnyel az Amerikai Egyesült Államok rövid időn belül annyi harckocsit küld az orosz határra, amennyit jónak lát, és szabadon cirkálnának a totál felfegyverzett tankok és röpködhetnek az urániummal dúsított amcsi gépek a schengeni Európában.

Az új egyezménnyel létrehozzák a schengeni övezet katonai megfelelőjét, szabad utat adtak az amerikaiak háborús készülődésének.

Gyakorlatilag a Putyin Oroszországa ellen folytatott amerikai nyomásgyakorlást és hadi előkészületek hajt végre az Eu vezető tagállamaival szövetkező Obama rezsim.  Amerika NATO tagsága jó alap egy olyan katonai beavatkozáshoz, melynek indokoltsága az iraki háborúhoz hasonlatos - mondvacsinált, álságos, és hazug. Amerika léte a folyamatos hadviselés. Ha leáll a háborúkkal, akkor azzal a felépített katonai gépezetét, a gazdasági hadviselést, a kizsákmányolást számolná fel.  Az erre képzett, felhizlalt és amúgy értelmetlenül fenntartott sereg a fegyveres beavatkozások nélkül összeomlana és rádőlne az államokra. Ezért a sereget foglalkoztatni, a katonákat harcra fogni és háborúztatni kell.  Amerika számára a saját a saját kontinensének déli felét már sikerült nyomorba taszítania. A Közel-keleti régió nyugalmából Irakot kioperálni, Afrika élhetőbb északi részének működőképes országainak életébe beavatkozni (Tunézia, Líbia, Egyiptom) azokat feldúlni, és az arab (afrikai) tavasz néven ismert lázítással átformálni. Gyakorlatilag az USA és Izrael közösen borította lángba egész Észak-Afrikát. Az így feldúlt országok nagy részében ma nem hogy demokrácia, de még csak egy fejlődőképes diktatúra sem található (kivéve Egyiptom, ahol Amerika segítette katonai puccsal került sor hatalomátvételre, és a jelenlegi elnöki diktatúrára), egyeneságon a káosz és anarchia az uralkodó "rend". (Szaúd-Arábia az USA szövetségeseként szintén az a kivétel, ahol megengedett a demokratikus rendezettség nélküli létforma, vagyis az uralkodói elnyomás. Innen származik Oszáma bin Láden, akit korábban a CIA segített az Iránnal szövetkező országok ellenében.) Izrael térség másik nagy kiváltságosa, vagy éppen kakukktojása. Az a nép, aki úgy lett beültetve az arab világba, mint az idegen tollazattal kibukkanó madártojás a mások fészkébe. Izrael nem csupán Amerika nagy szövetségeseként, hanem a fél világot lefedő politikai uralkodóként kíván jelen lenni. Ezért is hangsúlyozzák Európán belüliségüket, valamint szereplésüket (lásd akár Európa-bajnokság).


Szíriára ez már nem vonatkozik, hiszen Amerika többször és nyomatékkal kijelentette, hogy számára Aszad elnök legalább annyira elfogadhatatlan, mint volt Kadhafi.  Ott is egy amerikai bábkormányt, vagy pedig egy Libiához hasonlatos teljes pusztulást prognosztizálhatunk. Az orosz segítség nem biztos, hogy képes lesz megmenteni a térség ma még ellenállói rezsimjét.

Ezt látszik igazolni mindaz a csapatmozgás és összpontosítás, amit az Amerikaiak a NATO szövetsége alatt hajtanak végre a putyini Oroszországgal szemben. Amerika európai szövetségesei közül a britek nyalnak be a legmélyebben.
Mert míg az Unióból lelépnek, az atlantista bicajt továbbra is tolják, sőt, lehet, hogy túltolják. Nagy-Britannia több száz katonát küld kelet-európai NATO-tagállamokba, és átfogó intézkedéscsomagot is kidolgozott a térség katonai védelmének erősítésére. A brit védelmi minisztérium pénteken, a varsói NATO-csúcsértekezlet nyitónapján bejelentette, hogy egy ötszáz fős kontingens indul Észtországba, azzal a feladattal, hogy azonnali reagálású erőként lépjen fel bármilyen válság vagy incidens esetén.
Egy további 150 tagú brit egység közelebbről nem részletezett hadfelszereléssel együtt Lengyelországba települ. Ennek az alakulatnak a feladata a közös műveleti képesség erősítése, egyebek mellett a lengyel fegyveres erőknek nyújtott képzési támogatással.
A brit védelmi miniszter, Michael Fallon által jóváhagyott intézkedéscsomag része négyezer ukrán katona kiképzése is; ez a program 2017 márciusáig tart. A tárca ismertetése szerint Nagy-Britannia mindemellett több ezer fős alakulatot tart készültségben. Ezek az egységek néhány napon belül bárhol bevethetők a NATO gyorsreagálású erőinek részeként.
A minisztérium indoklása szerint a kelet-európai szövetségesek egyéb kockázatok mellett az orosz agresszió fenyegetésével szembesülnek.

Gorbacsov szerint Amerika a NATO háborúzni akar:

"A varsói retorika ordítóan arról árulkodik, hogy szinte hadat akarnak üzenni Oroszországnak. Védelemről beszélnek, miközben ténylegesen már támadó akciókra készülnek"

- hangsúlyozta Gorbacsov.

Amennyiben a NATO harci cselekményekbe bonyolódik Oroszországgal és háborús konfliktusba sodródik Európa keleti része, akkor a Magyarország ismét egy olyan kilátástalan és hatalmas veszteségekkel járó konfliktushelyzetbe kerül, mint egykoron az ugyancsak nyugati érdekeltségű náci Németország  (Harmadik Birodalom) melletti kiállásunk során.

*

Amerikai sajtó: Törökország vélhetően szoros kapcsolatban áll a dzsihádistákkal - ki kell zárni a NATO-ból

Egy amerikai lap szerint Törökországot ki kell zárni a NATO-ból, amiért lelőtte az orosz légierő gépét Szíria felett, és kormánya vélhetően szoros kapcsolatban áll a térségben működő dzsihádistákkal.

 

Egy az American Thinker magazinban megjelent publicisztika javasolta, hogy Törökország az orosz gép lelövését követő retorzióként kerüljön kizárásra a NATO szervezetéből. A lap hangsúlyozza, hogy az észak-atlanti katonai tömb eredetileg a Szovjetunió terjeszkedésének ellensúlyozására jött létre, ezért 1952-ben Törökország felvétele helyes döntés volt a nyugati országok részéről – mára azonban változott a helyzet, és eljött az ideje annak, hogy a NATO megszabaduljon Törökországtól, miután egyértelművé vált, hogy kormánya szoros kapcsolatot ápol az iszlám extrémistákkal.

A lap szerint a régi ellenfelekkel ma már együtt lehet működni bizonyos kérdésekben, de ennek velejárója, hogy bizonyos régi szövetségesekkel pedig ideje megszakítani a szövetségi viszonyt. Törökország mindig is problematikus ország volt a NATO számára, felvételére kifejezetten a Szovjetunió közel-keleti terjeszkedésének ellensúlyozása céljából került sor. A lap szerint a török kormány arra használja NATO-tagságát, hogy saját expanzív céljait megvalósítsa a Közel-Keleten, és ezzel a szövetség más tagjait is veszélybe sodorja.

1974-ben Törökország megszállta Ciprust, ami szintén törést okozott a NATO-tagországok közt, és ahhoz vezetett, hogy Görögország 1980-ig visszavonta fegyveres erőit az észak-atlanti szövetségből. 2012-ben a török légierő sorozatos légtérsértéseit követően Szíria lelőtt egy török gépet, ami szintén “fejfájást okozott a NATO-vezetőknek”.

Az American Thinker hangsúlyozza, hogy Törökország számára mindig is szoros köteléket jelentettek az iszlám kapcsolatok, és a NATO védelme alatt fokozatosan növelte saját térségi befolyását – egészen addig a pontig, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által Szíriában kitermelt olajat kezdte felvásárolni. A lap szerint ezek az olajüzletek vezethettek oda, hogy Törökország lelőtte az orosz légierő gépét, mely az Iszlám Állam állásait bombázta Szíriában, és jelenlétük a terrorszervezet olajkereskedelmére mért csapás miatt közvetlen bevételkiesés okozott Törökországnak.

forrás: hidfo.ru 

*

Washington és a NATO korábban rendesen kijátszotta Moszkvát - politikai becsapás volt ( - reváns és hatalomgyakorlás)

MOSZKVA: Vlagyimir Putyin orosz államfő agresszív ukrajnai fellépését részben az abból eredő harag táplálja, hogy a Nyugat 25 évvel ezelőtt, a berlini fal leomlásakor nem tartotta be szavát a NATO keleti bővítésének befagyasztásával kapcsolatban - írta újonnan nyilvánosságra került diplomáciai dokumentumok alapján a Foreign Affairs vezető amerikai külpolitikai folyóirat. 

A hidegháborút lezáró történelmi pillanatban napirendre került a német újraegyesítés ügye. Az alkudozásban Moszkva egyebek mellett külön biztosítékot akart arra, hogy Magyarország egy esetleges kormányváltást követően nem lesz az észak-atlanti szövetség része.

Orosz diplomaták rendszeresen hangoztatják: Washington megszegte a szovjet katonák Kelet-Németországból (NDK) való kivonásáért cserébe tett ígéretét azzal, hogy a NATO-t Németország újraegyesítésének napja, 1990. október 3. után 12 kelet-európai állammal gyarapította. Amerikai politikusok és elemzők azonban kétségbe vonják, hogy Washington ilyen ígéretet tett, sőt egyesek szerint a német újraegyesülésről szóló nagyhatalmi tárgyalásokon fel sem merült a NATO bővítésének ügye.

Újonnan nyilvánosságra került, 1989-ből és 1990-ből származó titkos iratok szerint a katonai szövetség kelet-németországi, sőt kelet-európai jövőjének kérdése már röviddel a berlini fal megnyitása után, 1990 februárjában téma volt. A nyugatnémet vezetőkkel szorosan együttműködő amerikai tisztségviselők a két Németország egyesüléséről szóló megbeszéléseken Moszkva értésére adták, hogy a NATO befagyasztja keleti határát. A közzétett dokumentumokból viszont az is kiderül, hogy erről - Moszkva állításával ellentétben - nem született írásos ígéret.

Az NSZK külügyminisztériumából származó iratok szerint Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet tárcavezető például 1990. február 6-án azt mondta brit kollégájának, Douglas Hurdnek, hogy Mihail Gorbacsov szovjet vezető nemcsak Kelet-Németországra, hanem egész Kelet-Európára vonatkozóan ki akarja zárni a NATO jövőbeli terjeszkedését. Genscher ezért javasolta: a katonai szövetség nyilatkozatban erősítse meg, hogy nem áll szándékában a keleti bővítés.

Három nappal később James Baker amerikai külügyminiszter Moszkvában közvetlenül tárgyalt Gorbacsovval a NATO-ról. A találkozón készített jegyzeteiben az egységes Németországgal kapcsolatban szerepel az a megjegyzés, hogy a "NATO hatásköre nem tolódik kelet felé". Az amerikai tárcavezető távozóban Moszkvából egy titkos levelet hagyott a nyugatnémet nagykövetnél a szintén a szovjet fővárosba készülő Helmut Kohl nyugatnémet kancellárnak, jelezve benne, hogy Gorbacsov számára a NATO bármiféle terjeszkedése, beleértve a keletnémet bővítést is, "elfogadhatatlan".

A washingtoni nemzetbiztonsági tanács azonban a gyakorlatban nem tartotta megvalósíthatónak azt, hogy Németország egyik fele a NATO-n belül, a másik fele pedig a NATO-n kívül legyen. A testület ezért Kohlnak még Moszkvába indulása előtt egy George H. W. Bush amerikai elnök nevével jegyzett levélben vázolt fel egy másik elképzelést, miszerint illesse meg különleges katonai státus Kelet-Németországot. Ez megfigyelők szerint minden bizonnyal azt akarta jelenteni, hogy egész Németország legyen NATO-tag, de úgy, hogy bizonyos korlátozásokat vezetnek be az ország keleti felére vonatkozóan.

Az 1990. február 10-én Moszkvába utazó Kohl a hivatalából származó feljegyzések szerint végül a Baker levelében foglaltakhoz igazította álláspontját a Gorbacsovval folytatott megbeszélésen, bízva benne, hogy a Szovjetunió szempontjából mérsékeltebb állásfoglalás meghozza a várt eredményt, vagyis Moszkva beleegyezését a német újraegyesítés elindításába. Számítása bejött: Gorbacsov a számára kívánatos biztosítékok hallatán elfogadta, hogy első lépésként megkezdődjön Kelet- és Nyugat-Németország gazdasági és monetáris uniója.

A Gorbacsov-Kohl találkozó után pár nappal a nyugati vezetők körében azonban eretnekséggé vált a kancellár NATO-val kapcsolatos kijelentése. Röviddel Moszkvából való hazatérése után már Baker is Bush álláspontjára helyezkedett, így hamarosan Kohl is Washington kedvére formálta retorikáját, ahogy az a két vezetőnek a február 24-25-i Camp David-i csúcstalálkozón folytatott beszélgetéséből is kiderült. Bush világossá tette Kohl számára, mit is gondol a Moszkvával való egyezségről. "A pokolba vele" - mondta. "Mi győztünk, ők nem. Nem engedhetjük meg, hogy a szovjetek az utolsó pillanatban győztesként kerüljenek ki." Kohl azonban fontosnak tartotta, hogy Moszkvát valamilyen módon - néhány presztízsmentő intézkedéssel - engeszteljék ki. Ennek anyagi fedezése pedig Nyugat-Németországra hárult.

Gorbacsov egyébként a megbékélés jegyében később még azt is javasolta, hogy az egyesült Németország a NATO-nak és a Varsói Szerződésnek is része legyen, sőt még azt az ötletet is felvetette, hogy a Szovjetunió csatlakozzon a NATO-hoz. Utóbbi felvetésre Baker elutasítóan reagált, hangsúlyozva: "a páneurópai biztonság álom". A szovjet vezetőt végül a hazájában uralkodó helyzet, a válság jeleinek garmadája - a gyorsan emelkedő bűnözési ráta, az egyre szélesedő rezsimellenes tüntetések vagy a romló gazdasági teljesítmény - arra kényszerítette, hogy meghajoljon a Nyugat akarata előtt, és a pénzt válassza. Utóbbit - például az NDK-ból kivonuló szovjet katonák lakhatásának megoldására szánt 12 milliárd márka formájában - megkapta, a NATO bővítésének befagyasztásáról szóló hivatalos garanciákat azonban nem.

A német újraegyesítés körüli alkunak a Bush-éra egyik fehér házi tisztségviselője szerint egy tucatnyi lehetséges kimenetele lehetett volna, és amit Washington elért, az a listán szereplő két legjobb opció közé sorolható eredmény. Ritkán nyer ekkorát egy ország nemzetközi tárgyalásokon - mutatott rá a Foreign Affairs. 

*

Most nagy a baj - a szomszédban dúl a háború, az Eu és a NATO erősen benne van ( - jó lenne kimaradni)

Aki még nem hallott volna róla, az igazán vegye a lapot, mert most nagy a baj.

Az Európából a tengerentúliak segítségével Ukrajnába telepített konfliktus elért ahhoz a kritikus gyújtóponthoz, mely belobbanthatja a térséget, ami részben magával ránthatja Európát.

Ha eddig még nem lett volna elég durva, akkor most egy merőben mélyebb szakaszába léphet az orosz-ukrán belharc, mert immáron már más országokat is bevonva egyre csak szélesedik.

A háborúiból visszavonulni kénytelen Amerika világhatalmi szerepéből adódóan újabb fejezetet nyitott a politikai válságok frontján.

A fegyverkezés és a haditechnikai fejlesztések állandó harcteret kívánnak. Az eszközök kipróbálásnak egyik legjobb módja háborús övezet.

Az afrikai átrendeződés semmiféle jelentős kihívást nem hozott. Líbia, Tunézia, Egyiptom, mind olyan gyenge frontvonal volt, amit egyszerű hadiipari fölénnyel lekezelt a nyugati szövetség. Amerika Iraki kivonulása a régi technika kitisztulásával és átadásával lezajlott. Az azóta fejlesztett eszközök próbatételére azon a hadszíntéren már nem kerülhet sorra.  Csak a magunk számítógépén, okos telefonját észlelve tapaszthatjuk az a híradástechnikai és számítástechnikai előrehaladást, amit a hadipar már jelentősen túllépet.  Ma ez az elektronikai hadviselés próbatétele zajlik a világban.

Izrael a régi Patriotokat elpufogtatva már a jelentőskorszerűsítésen átesett Vaskupola újabb generációját próbálgatja az USA tapasztalására a palesztin égbolton.

Az egyre erősödő Moszkva megzabolására nagyon fontos tényezővé vált az oroszbarát ukrajnai vezetés eltávolítása. Janukovics elnök elűzetése furcsa mód a Németországból visszatérő Klicskó aktív politikai szerepvállalásával a Majdan téren vált optikailag észlelhetővé. Az innen kiinduló „forradalom” következménye lett a Krim visszacsatolása, majd a további területeken élő orosznyelvűek felkorbácsolása.

Amerika partnere és szövetsége, Európa gazdasági nagyhatalma az a Németország, ahonnan a boksz az elszegényedett Ukrajnába helyeződött. Ezzel gyakorlatilag elkezdődött a politikai-, pénzügyi- gazdasági nyomásgyakorlás. (Ukrajna alapvető problémája az Európán átívelő gazdasági válság. Nyugat ebből a krízisből másokra nehezedve próbál talpra állni és összetartozást - akár mint függőséget - kovácsolni.)

Az eltávolított Janukovicsot követően megnyílt a lehetőség Európa előtt Ukrajna „bekebelezésére”. Mind piacgazdaságilag, mind pedig harcászatilag.  Európa és Amerika érdeke a NATO „bővítése”, ami nem mást jelent, mint az Ukrán-Orosz határig nyomulni. Ott aztán rakétavédelmi rendszert telepíteni és ezzel satuként beszorítani az orosz medvét.

Mindez egyfajta „segítségnyújtás” címszó alatt. A Valutaalap, az IMF azonnal hitelezővé vált és ezzel feltételeket szabott. Így megfogva az ukránok kezét, és meghatározva mozgásterét. Az eladósodott Ukránok gázár-vitájába a németek hozták a maguk megoldását, miszerint majd ők biztosítják az ország ellátását. Ennek természetesen meg lesz a számlája, amit a kellő időben benyújtanak. Az ország kiszolgáltatása ezzel megvalósult.

Tehát nem másról van szó, mint piacnyeréséről, területnyerésről és katonai térnyerésről. Geopolitikai célterületről. Ukrajnát ehhez használják fel.

Az oroszok ezt a geopolitikai hatalomátrendeződést akarják megakadályozni az oroszajkú lakosság szimpátiájának kihasználásával. Putyin nem engedheti a kapukig az egyesített európai-amerikai haderőt, a NATO-t.  Az Észak-atlanti Szövetség azonban nagyon nyomulni akar.  Ezért a háború.

Ukrajna mára egy feldúlt, elszegényedett és kiéheztetett országgá vált. Az európai útválasztással az oroszországi köldökzsinórt elvágták. Az onnan folyó táplálás megszűnt. Azonban az ország képtelen az önálló és önellátó életre.  

Az európai „elit” azonban semmit nem ad ingyen. A Klicskó-féle nyugat álom háborúba torkollott. Ma az ukránok harcban állnak az úgynevezett nyugat ellenes erőkkel, az orosz szeparatistákkal. Ez a többnyire orosz anyanyelvű és kötődésű „szabadcsapatok” amolyan oroszbarát haderővé kovácsolódott össze, akiknek a Putyin adta Oroszországhoz való csatlakozás a célja. 

Az „új” nyugatbarát ukrán kormány ezekkel a tényekkel szemben harcol. Jelképesen Putyin fejlődő országával szemben állnak harcban.  Áttételesen tehát nyugat és kelet háborúja folyik az ukrán próbapályán.

Ez a háború katonailag másról sem szól, mint a sajátos próbatételről és felmérésről. A próbatétel a „nyugati” illetve amerikai technikai új eszközeinek gyakorlati tesztje. Közben az ezzel szembenálló felek eszközeinek a felmérése is ez egyben. A NATO szövetségesek itt mérhetik fel az orosz haderő védekezését, ütőképességét és harci eszközeinek térnyerését. Ez a kettős cél a harcászat taktikai része, amihez egy népcsoportot, történetesen az ukránokat használják fel most. Ne szabad feledni, hogy az orosz haderő (technika) a II. világháború óta nem csapott össze a nyugattal és így nem mérte fel a kor adta változás mértékét. A korábbi afgán háború, ugyanúgy nem szempont, mint az amerikaiak esetében sem az.

Afganisztán, Irak inkább a régi technika felhasználása, úgynevezett elhasználása, lepusztítása, vagy átadása szempontjából volt fontos. Ezzel biztosítva helyet az új eszközbeszerzésnek.

Ukrajna esetében is cél a régi orosz hadigépezett felhasználása, hiszen a válság „rendezése” után az elpusztult, vagy leselejtezésre kerülő gépek és eszközöket NATO-kompatibilis nyugati és amerikai technika fogja váltani. Ez is a fogyasztói társadalom része. Az új, de már nem a legújabb haditechnika átadása a piacorientált védelmi hadpolitika része. Elvégre Ukrajna számos más szövetségeshez, csak a másodlagos, mára már kevésbé korszerű eszközöket fogja megkapni. A legújabb, legkorszerűbbeket soha. Azt mindig megtartja magának a törzs-ország. A nagy fegyverkezők, Amerika, Németország, Anglia, Franciaország, Izrael, soha nem fogja a legutolsó és legmodernebb technikai eszközöket átadni.  A szövetségesi feltöltés mindig a másod, vagy harmadsorban álló, részben elavult harcászati berendezésekkel zajlik.  Ukrajna erre van kárhoztatva. Ezért harcol. Európa és tengerentúli szövetségese pedig azért „támogat”, hogy tért, tapasztalatot nyerjen. Az egész csupán egy üzleti akció.

Ebben a harcos akciótörténetben jutottunk el odáig, hogy ma sikerült egy „véletlenül” berepülő maláj utasszállítót lelőni. És ez most a legnagyobb baj.

Baj, mert a felvetődő kérdéseken túl, nagyon nagy veszélyt rejt magában az eset. Nem csupán azért, mert egy jól szervezett akció képe rajzolódik ki, hanem a provokáció és a kívülálló civil áldozatok kapcsán is.

Pedig ez egy régi recept újrahasznosítása. Gondoljuk csak végig hány, utasszállító került már tűzcsapás alá egy-egy konfliktus során. Legutóbb 78 ember vesztette életét, amikor az ukrán légvédelem gyakorlat közben kilőtt rakétája a Fekete-tenger fölött eltalált egy Tel-Avivból Novoszibirszkbe tartó TU-154-es orosz utasszállító repülőgépet. 

Aztán ott volt a bejrúti Malév járat gépétől, a Szovjetunió felett lelőtt Dél-koreai utasszállítón át a skóciai Loclerbie-merényletig. Ez utóbbi okán 25 év múltával is képesek voltak feldúlni Líbiát és eltávolítani Kadhafit. 1988-ban a skóciai Loclerbie felett a Boeing 747-es Jumbo felrobbanása azonnali katasztrófát okozhatott, mert a levegőben ezernyi darabra esett, Nem is maradt következmények nélkül.

1988. július 3-án az amerikaiak lőttek le egy utasszállítót, az Iran Air 655-ös számú, Dubajba tartó gépet. F-14-esnek nézték egy hadihajóról, és a Perzsa-öböl fölött lelőtték. Az Airbus A300-ason 290-en utaztak, mindenki meghalt. Erről azonban nagyon nem beszélnek.

Mi pedig közel 40 éve hallgatunk mindarról, amit tudunk, s amit nem tudunk a Malév 240-es bejrúti (libanoni) járatáról. Akkor (is) sejteni lehetett, hogy kik is állhatnak a magyar gép tragédiája mögött. S az akkori hallgatás éppoly érthetetlen, mint a rendszerváltás utáni huszon-egynéhány esztendő csöndje. 1975-ben a Malév gép is feltehetőleg fegyvereket, vagy más katonai eszközöket szállíthatott. A most lelőtt maláj gép is egy olyan helyen repült, ahol elvileg nem is mehetett volna.

1983-ban a Dél-koreai gép is gyanús körülmények között lesötétítve rossz útvonalon repült.  A tragédiában 269 ember, köztük egy amerikai kongresszusi képviselő vesztette életét. A Boeing–747 típusú repülőgép éjszakai útja során Alaszkát elhagyva letért a légifolyosóról, és attól nyugatabbra beröpült Kamcsatka fölé, többször megsértve a szovjet légteret. Már Szahalin sziget közelében járt, amikor a szovjet légierő két Szu–15 típusú elfogó vadászgépe a nyomába eredt, de a pilótáknak sem rádión, sem vizuálisan nem sikerült a kapcsolatot felvenniük vele. A KAL–007 éppen a szovjet légtér elhagyására készült, amikor hajnali fél négykor az egyik vadászgép két rakétát lőtt ki rá. Máig ez a hivatalos verzió, amelyet az ENSZ Polgári Repülésügyi Szervezetének vizsgálata annyival egészített ki, hogy a szovjetek azt hitték, amerikai kémrepülőgéppel van dolguk. Ez az összegzés szemmel láthatóan megfelelt Moszkvának és Szöulnak is – de valóban ez volt az igazság? Új verzió. Egy francia repülésügyi szakértő tízévi kutatás után más eredményre jutott.

Nem a szovjetek lőtték le 26 éve a dél-koreai utasszállítót – állítja egy francia légügyi szakértő. Az újabb összeesküvés-elmélet hitelessége vitatható, ami biztos: a 269 ártatlan áldozatot követelő tragédia felgyorsította a Szovjetunió összeomlását.Valójában máig nincs magyarázat.

Nehéz idők jártak, javában dúlt a hidegháború, ezért egy ilyen esemény után a szovjetek okkal számítottak rá, hogy az USA válaszul kilövi Moszkvára az NSZK-ban telepített rakétáit. Érthető módon tehát a rakétaelhárító pajzs egységeinél riadót rendeltek el. Itt teljesített szolgálatot Sztaniszlav Petrov alezredes, akinek az volt a feladata, hogy egy esetleges támadás esetén értesítse feletteseit, hogy azok parancsot adhassanak a válaszcsapásra. 1983. szeptember 26-án éjfél körül, ahogy azt várni lehetett, jelzett is a védelmi rendszer. Petrov előbb egy, majd további négy közeledő fénylő pontot észlelt a radarképen. Ekkor tíz perce volt még, hogy döntsön: elindítassa-e a szovjet ellencsapást, és ezzel kirobbantson egy világméretű atomháborút.

Tehát nem kis dologról van szó.

Mind-mind olyan kétes dolgokat vetnek fel, minthogy mit keresett ott, mi végett pont azon az útvonalon, akkor, és ott?

A tegnapi maláj gép lelövése egy olyan pszichikai háttér-tényező, ami megfelelő táptalajt ad egy olyan nemzet számára, aki nemrég vesztett el egy gépet rejtélyes körülmények között. Ez eleve olyan feltüzelt állapotot kelt, amelyet nagy érzékenységgel él majd meg egy nemzet. Tehát ez lehet akár egy jól megfontolt célzatossággal tudatosan kiválasztott eset is.  Például provokáció. Volt már hasonló a történelem során.  

"Minden utasszállító járat légiirányítási nyomon követése Kijevből zajlik". "Érthetetlen, hogyan kerülhetett oda a (malajziai) repülőgép".

Donyeck megyében 295 emberrel a fedélzetén lezuhant a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing-777-es gépe. A malajziai gép által repült útvonalat az ukrán hatóságok 32 ezer láb (9,7 kilométer) magasságig lezárták, a Malaysia Boeing 777-ese ezer lábbal magasabban, 33 ezer lábon repült, amikor eltűnt a radarernyőkről.

Közben kiderült, a gépet lelőtték. A lezuhant maláj utasszállító után- háromszáznál is több lehet a halálos áldozat

Amerikaiak, hollandok - és a katasztrófa feltehetően a gép becsapódásának helyszínén is követelt áldozatokat.

Állítólag  Kelet-Ukrajna felett nem haladhatott volna  polgári gép- hogy került akkor oda?

Ukrán kormányerők szerint Ukrán szakadárok lőtték le a maláj repülőt.

Az Ukrajnán belüli harcok során számos katonai célpont ellen indult támadás. Lőttek le ukrán helikoptereket és katonai szállító repülőt is már. Az ejtőernyősöket szállító négymotoros Il-76 típusú gép leszállni készült a kelet-ukrajnai Luhanszk repülőterén, amikor rálőttek. Ez volt a legsúlyosabb támadás az ukrán hadsereg ellen a kelet-ukrajnai szakadárok elleni „terrorellenes hadművelet” kezdete óta.

Helyi hírforrások szerint Donyeckben a népi milíciák lelőtték a kijevi junta Dnyeper különítményének két Mi-24-es helikopterét. Az esetről a milíciák videofelvételt közöltek, amit egy orosz alternatív médiában tettek közzé.

A Youtube fájlmegosztó alig néhány óra alatt eltávolította a felvételt. A nyugati média különösen nagy hangsúlyt fektet a dél-kelet-ukrajnai események kapcsán az információs blokád fenntartására, rendszeresen, alig néhány óra után törlik azokat a felvételeket, melyek a népi ellenállás sikereit mutatnák be.

 Aztán az ukrán hadsereg egyik An-26 típusú szállító repülőgépét múlt héten hétfőn, az ukrán védelmi miniszter közlése szerint feltehetőleg orosz területről lőtték le. A legújabb hírek szerint hétfős legénység és a szállítmányt kísérő nyolcadik személy tartózkodott a gépen. A gép 6500 méter magasan repült, így hordozható rakétával nem lehetett elérni. A gépet egy nagyobb hatótávolságú, feltehetően orosz területről kilőtt rakétával lőtték le. Jelenleg folyik a mentés, hogy a gép legénységét az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt lévő területre szállítsák állt a közleményben. Az AP amerikai hírügynökség által megkérdezett londoni védelmi elemző, Charles Heyman szerint valószínűbb, hogy a szakadárok lőhették le a gépet. Heyman kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a gép 6500 méter magasan repült volna. Szerinte ennek semmi értelme nincs, ugyanis minél magasabban repül egy gép annál drágább a szállítás, ráadásul ezen a magasságon a gépben túlnyomást kellene létesíteni. A szakértő szerint valószínűleg SAM 6-os típusú légvédelmi rakétarendszerrel lőtték le a gépet, amellyel a lázadók is rendelkeznek.

Az is valószínűtlen, hogy amennyiben 6500 méteren kap találatot a gép, és lezuhan, hogy azt még túléljék. A túlélés ténye sokkalta valószínűbb alacsonyabb magasságból történő drámai (zuhanásos) földetérés esetén.

Állítólag az egy hónapja, június 14-én a luhanszki repülőtér közelében  a szakadárok lőtték le a szállítógépet. Az ukrán hatóságok ebben az esetben 49 ember halt meg.

A szakadárok szerint nincs olyan hatótávolságú fegyver a birtokukban, amivel a nagy magasságban (kb10 kilométer) közlekedő eszközöket elérnék..

Kinek lehet hinni? A konfliktus során az interneten mutatták be, hogy a zsákmányolt tankokat sem tudják kezelni. Akkor egy precíziós rakétakilövőt, olyat, ami 10 ezer méter fölött is hatásos, hogyan és honnan? Ilyen eszköz nem csak úgy hever a földön és felkapja valaki, mint egy vállról indítható rövidtávú rakétát.

Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács szóvivője szerint a szakadároknak van nagy magasságban haladó gépek lelövésére alkalmas haditechnikájuk. Ha ez igaz, akkor honnan? És ki kezeli?

Aztán amennyiben ez igaz, akkor nekem is igazam van, amikor a hadieszközök egymással szembeni próbájáról, felméréséről morfondírozok?

Egy ukrán hírportál főszerkesztője szerint a malajziai géppel egy időben a térségben repült az ukrán légierő egy Il-96-os katonai szállítógépe, és elképzelhető, hogy e helyett, tévedésből lőtték le az utasszállítót.

Az Interfaxnak egy meg nem nevezett légügyi szakértő is azt erősítette, hogy valójában az orosz elnök gépe lehetett a csütörtöki ukrajnai rakétatámadás célpontja. A szakértő azt is mondta, az orosz elnöki gép – egy átalakított Il-96-os – és a maláj Boeing-777-es útvonala keresztezte egymást Varsó közelében, a két gép kontúrja és még a színe is nagyon hasonlít egymáshoz, ráadásul nagy távolságból megegyezőnek is tűnhet.

Az orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség (SZLÜ) szerint a Malaysia Airlines Boeing 777-es gépét eltalált ukrán rakéta célpontja feltehetően Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépe lehetett.

Az ”első számú” repülőgép egy és ugyanazon ponton és harcvonalon keresztezte a malajziai utasszállító útvonalát. A két gép Varsó környékén, a 330-ik harcvonalon, 10100 méter magasságban keresztezte egymás útvonalát. Az elnöki gép moszkvai idő szerint 16:21-kor, a Boeing pedig 15:44-kor volt ott.

A forrás szerint a repülőgépek kontúrjai összességében hasonlóak, a méretük úgyszintén, a színezésük pedig kellő távolságból nézve közel azonos. 
 
A Malaysia Airlines Boeing 777 utasszállító repülőgépe, amely Amszterdamból Kuala Lumpurba tartott, Donyeck megyében zuhant le 60 kilométerre az orosz határtól.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a Malaysia Airlines Boeing 777-es gépe csütörtöki katasztrófájáért Ukrajnát terheli a felelősség.

„Ezért a szörnyű katasztrófáért kétségtelenül felelősség terheli azt az országot, amelynek területe felett ez történt” – mondta az orosz államfő késő este moszkvai értekezleten.

Orbán Viktor azt mondta, az éjszaka kapott információk alapján valószínűleg lelőtték a gépet, de mindenki hozzátette, hogy ez még nem végleges információ. “Én sem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy Magyarország jobban és biztosabban tudja a dolgokat, mint mondjuk az Egyesült Államok elnöke” – jegyezte meg.
    Hozzátette: fel kell készülni arra, hogy egy szomszédos ország légterében, valószínűleg katonai műveletek eredményeként ártatlan emberek tucatjai haltak meg.
    A miniszterelnök szerint Kárpátalján már érzékelhető számban gyűltek össze menekültek Ukrajna keleti részéből. Mozgás van a szomszédban, ami az ott élő magyar közösséget és a szomszédság okán Magyarországot is érinti – fogalmazott.
    Orbán Viktor azt mondta, fel kell készülni arra is, hogy a helyzet nem oldódik meg a következő egy-két hónapban, hanem tartós marad a következő években.

Közben a gazdasági piac is beárazza a helyzetet. Háborús árnyékok a tőzsdéken, ugrándozó forint - adja hírül a Privát bankár.

Szóval nagy a baj. A felek ismét egymásra mutogatnak és nem tudjuk, hogy valójában mi folyik a színfalak mögött. Az eset jelentősen elmélyíti a konfliktust Oroszország, Ukrajna, az EU és az USA között.

Egy biztos. Mi magyarok nagyon nem szeretnénk háborút a szomszédban sem, de minkét érintően végképp nem. Nekünk már a balkáni viaskodás is túl sok volt.

Nagyon szeretnénk kimaradni ebből. Csak remélni merjük, hogy az Eu és járulékos kötelezettségeink nem rángatnak bele ebbe a tőlünk független konfliktusba.

Forrás: Internet

*