Ukrán nácik múltja és jelene a NATO-kiképzésig bezárólag

 Az ukrajnai konfliktus érthető okokból rendkívüli figyelmet kap a médiában.   

Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen, nem függetlenek Ukrajna közelmúltjától.  Ezt a lyukat betömendő jelent meg a “Ukraine on Fire” (Ukrajna lángokban) című film, melynek producere és résztvevője a híres amerikai filmrendező, Oliver Stone.  A filmet a Youtube és a Google már cenzúrázzák, így az érdeklődők csak olyan szabadszájú fórumokon nézhetik meg mint a rumble vagy a bitchute.

 A film lényegében a Molotov-Ribbentropp paktummal (1939) kezdi, amelyben a Szovjetunió és a náci Németország különbékét kötött, és érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát.  Még abban az évben Lengyelország keleti része Ukrajna nyugati részeként ébredt.  A paktum csak késleltette a háborút, 1941 júniusában Németország megszegte igéretét, és bevonult a Szovjetunióba.  A Barbarossa művelet a történelem legnagyobb katonai művelete volt, azzal a céllal, hogy megszerezze Moszkvát, Szentpétervárt, és Kijevet.

 Ukrajna soha nem volt egységes állam.  Nyugat Ukrajnában a német megszállókat sokan felszabadítóként üdvözölték, és a lakosság egy része nyílt kollaborációba fogott a nácikkal.  Bár a kollaboráció teljes egésze máig történelmi vita tárgyát képezi, az biztos, hogy egész hadosztályok alakultak, mint pl. az SS Galizien vagy a Nachtigall.  A német megszállás első hónapjaiban a galíciai régióban 80.000 önkéntes állt be az SS Galizienbe.  A szervezet a területen élő zsidó, lengyel, és orosz lakossággal szembeni  kegyedlenségével tűnt ki.  Tagjai túlyomórészt az 1929-ben alakult Ukrán Nacionalisták Szervezetéből kerültek ki, célja egy független és etnikailag tiszta Ukrajna létrehozása volt, eszközeiben pedig nem válogatott.

 

 A szélsőségesen anti-kommunista és antiszemita Stepan Bandera 1940-ben került a radikális nacionalisták élére, és 1941-ben kikiáltotta a független Ukrajnát, de ez a németeknek sem tetszett.  Bandera a második világháború egészét börtönben töltötte.  Történészek szerint az ukrán nacionalisták zsidó áldozatainak száma 150.000-200.000-re tehető, leghírhedtebb vérengzésüket Babi Jar-ban követték el, két nap alatt 33.771 zsidót öltek meg.  Ezen kívül, Mikola Lebed vezetésével, kegyetlen etnikai tisztogatást hajottak végre főleg lengyel, és más nem ukrán nemzetiségiek ellen.  Volinyban az áldozatok száma 35-60.000 volt, Kelet Galíciában pedig 25-40.000.  Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Németország elveszti a háborút, a Banderisták a németek ellen fordultak, és gerillaháborúba kezdtek a szovjet hadsereg ellen is.

 Kevesen tudják, hogy gerillaháború a második világháború után egészen az 50-es évekig tartott.  A második világháború után a béke csak rövid életű vol, mert az USA és a Szovjetunió egymás ellen fordultak.  Ma már a CIA nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumaiból tudjuk, hogy az ukrán nacionalistákra már 1946-ban felfigyelt az USA vezetés, mint lehetséges eszközre a Szovjetunió elleni harcban.  Abban is biztosak lehetünk, hogy a CIA tisztában volt Bandera és követőinek természetével és második világháborús tevékenységével.  Bandera a háború után Németországban telepedett le.  Ő és követői elsősorban a CIA-nek köszönhetik, hogy elkerülték a felelősségre vonást Nürnbergben.  Az Ukrán Nacionalisták Szervezetét a CIA teljesen tisztára mosta a “hidegháború miatti igények” miatt.  Mikola Lebed, aki a lengyelek ellen követett el etnikai tisztogatást, 1949-ben az USA-ba költözött, 1998-ban halt meg, anélkül, hogy tetteit bármikor is kivizsgálták volna.  Történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy egy 1952-es CIA utasítás értelmében az amerikai bevándorlási hivatal (Immigration and Naturalization Service) nem vizsgálta Lebed háborús múltját.  Stepan Banderát 1959-ben KGB ügynökök Münchenben megölték.

  Bár Bandera a második világháborút börtönben töltötte, így nem volt aktív részese az eseményeknek, és rajta kívül több vezetője lehetett volna az ukrán szélsőjobboldalnak, mégis ő vált a mozgalom szimbólumává.  Viktor Juscsenko, aki 2004-ben a “narancssárga forradalomnak” köszönhetően jutott hatalomba, Banderát nemzeti hőssé avatta, de a 2010. évi választáson győztes Janukovics visszavonta rendeletét.

A Szovjetunió szétesése után több ilyen mozgalom született Ukrajnában, pl. a Narodnij Ruh, Oleg Tyahnyibok Szvoboda pártja, s a Dmitrij Jaros alapította Trizub.  Dmitrij Jaros 2013-ban a Jobb Szektor vezetőjévé vált, amit elsősorban az UDAR hivatalos ellenzéki párton belüli kapcsolatainak köszönhetett.  Tyahnyibok ellen Oroszországban pert indítottak, mert valószínűleg harcolt az orosz hadsereg ellen a csecsen háborúban.  Andrej Parubij is prominens vezetője az ukrán szélsőjobboldalnak, ő szervezett fáklyás felvonulásokat Ukrajna városaiban.

 2014-ben történt Ukrajna második színes forradalma.  Mivel az első ilyen megbukott, a CIA ezúttal nem bízta a véletlenre.  A demokratikusan választott Janukovics egyszerre találta magát szemben a külföldről pénzelt társadalmi szervezetekkel, három új TV csatornával (2013-ban kezdett el sugározni a Spilno, Hromadske, és az Eszpresszó), valamint a részben külföldről támogatott ukrán szélsőjobboldallal.  A tüntetéseken részt vettek Arszenij Jacenyuk, aki akkoriban az Apaföld (a náci német Vaterland kifejezésből inspirált elnevezés) politikai tömörülés vezetője volt, valamint Oleg Tyahnyibok is.

 A tüntetések hosszú ideig békésen zajlottak, s november végén váltak erőszakossá.  Az erőszak meglepte Janukovicsot és belső vezérkarát, nem volt számukra nyilvánvaló, hogy ki adott parancsot a rohamrendőröknek az erőszakra.  Ma már tudjuk, Ukrajna akkori vezérkari főnöke, Szergejj Ljovocskin, aki maga is szoros kapcsolatokat ápolt az USA nagykövettel, Geoffrey Pyattel, és Victoria Nulanddal, USA külügyminiszter-helyettesével. November 30. előtt Ljovocskin és Arszenij Jacenyuk kapcsolatba lépett egymással. Az egyik erőszakos szélsőjobboldali tüntetőket vegyített a békés tömegbe, Ljovocskin pedig parancsot adott a rohamrendőröknek, hogy ők is folyamodjanak erőszakhoz. Olyan újságírókat hívtak a helyszínre, akikben biztosak lehettek, hogy a szükséges optikán keresztül tudósítanak a történtekről.  A Jobb Szektor logója több fényképen is látható.

 A fentieket alátámasztja George Galloway interjúja Scott Ritterrel, az USA tengerészgyalogságának egykor hírszerző tisztjével.  Az iraki háború előtt feladata volt Szaddam Husszein állítólagos tömegpusztító fegyvereinek felderítése.  Az elsők között mondta ki nyilvánosan, hogy ilyenek nincsenek.

 Ritter szerint jó példa az ukrán szélsőjobboldal hatalmára az a tény, hogy ugyan az egykori ukrán elnök Porosenko aláírta a minszki megállapodást, amely autonómiát biztosított volna az orosz etnikumú területeknek, de a Jobb Szektor emiatt megfenyegette Porosenkot.  Zelenszkij a béke mellett kampányolt elnöki jelöltként, de tervébe nem egyezett bele az Azov zászlóalj, az önkéntes szélsőjobboldali paramilitarista csoport.  Ritter ezenkívül hozzáfűzi, hogy az Azov Zászlóaljat be lehetett volna perelni, és fel kellett volna oszlatni, ehelyett nagyrészt beolvasztották őket a hivatalos ukrán hadseregbe, ahol még NATO kiképzésben is részesültek.

 Fordította: Hetényi Balázs

*

Kevesen voltak kiváncsiak a polgármester előadására - az oldalági képviselők többsége sem ment el ( - 30 éve)

Október 23.-ai megemlékezést, ahogy minden más gyászos nap, vagy nemzeti ünnep komoly problémát jelent a polgármesteri vezetés számára.
Ócsán semmi sem fejezte ki, hogy 30 éve szabadon emlékeznénk. 

Kevesen voltak - méltatlanul elbántak ezzel a magasztos eseménnyel

Nem csak azért, mert Bukodi Károly nem jó szónok, és nem képes sem megható, sem ünnepi és főleg nem átütőerejű beszédet tartani, hanem azért, is mert ilyenkor tűnik fel igazán, hogy kik és hányan kíváncsiak rá.  

Az ünnepi eseményeken való részvétel azonban nem csak a polgármesterről, hanem annak tartalmi megjelenítéséről, méltóságáról is szól. Ezt nem képes valójában Ócsa polgármestere és a mögöttes stáb biztosítani, annak ellenére sem, hogy a diákság felhasználásával és a mögöttes tanárok önkormányzati lefizetésével, a külön pénzek biztosításával készített műsor sem vonzza már azt a közönséget akinek a pénzéből mindezt összehozzák. 

Valójában a Ócsa lakosságának ilyen irányú politikai-ünnepi részvételét, részvét kifejezését kiölték azok akik mindebből üzletet csináltak.  De nem csak a pénzért vállaló tanárok, hanem az erre felhasznált, és kihasznált, ingyen fellépő diákok átlátva a pénz szabdalta jelképen, már azt a jövőbeni nemzetéket fogják képviselni, akik pont ennek a képmutató és nem önfeláldozó műsornak az okán fogják elutasítani a további megjelenést.  Most talán éppen ezek a korabeli diákok, mint felnőttek  maradtak távol ettől a nyilvánvalóságtól. Elvégre ezt is egyfajta demonstráció a városvezetés irányába. Amolyan negatív tüntetés, ami az elutasítottságot fejezi a távolmaradásban.

Ócsán a szabadság napja a választások előtt volt - Republic

Október 6.-a, 23.-a, november 4.-e és számos más gyászos napunk nemzeti ünnepünk fejezi ki valójában mihez tartásunkat,  hovatartozásunkat.  Ha ezt egy város, egy városvezető nem képes tartalommal és mögöttes érző lelkekkel megtölteni, akkor gyakorolhatja a hatalmát az önkormányzatiságában megvett, választóikat becsapó képviselők többségével, de soha nem lesz elfogadott a pozíciójában és nem lehet magabiztos a jövőjében. 

Nem véltük felfedezni a megemlékezésen - sok mást sem

Az ilyen alkalmak nem egy választás előtti kampányban több millióért leszervezett Republic koncert közönségét célozzák meg. Azok a szavazók, akik a számukra rendezett ingyenes hacacáréra elmenve és a Facebookon lájkolva osztották a polgármester jófejségét, azok itt, és most október 23.-án nem voltak kíváncsiak a műsorra.  

Ennél azonban mélyebb morális válságot mutat az, hogy a most megválasztott képviselők közül sem jelentek meg sokan.  Pedig elvárható lett volna azoktól, akiket a polgárok bejuttattak. Kivétel ez alól Török László, aki ismét kiállt és megjelent a nép színe előtt. Többen ezt azonban nem tették meg. Őket leginkább az minősítheti, hogy a két kieső korábbi képviselő a Kardos Zoltán és Puskás Imre ott volt és megtisztelte a polgármesterét a részvétellel. A távol maradók azonban nem a polgármesternek, hanem a választóiknak mutattak be hiányzásukkal. Így azok a most nem nevesítettek, akik amúgy hajlamosak nevük felemlítése hallatán a személyes megsértődésre, de tőlük elrugaszkodva a visszatérésre készülő alpolgármester, Horváth Tamás sem vett részt az eseményen.  Jó, mondhatjuk, hogy Horváth-tól nem is várunk el mást. De valóban el kell nekünk fogadni őt így, vagy úgy ahogy a rendszeresen átszavazó, de magát függetlennek valló Gallait?  Miért kell mindig a belső ellent támogatni, amikor ez a forradalmunk sem másról szól csak az árulásról? 

Inkább leszarják, mintsem választanának

A gyalázatos részvételi arány jól kifejezi Ócsa közönyét. Azt a populációt, ami az országos átlaghoz képest is csupán alacsony választói aktivitást mutatott. Mert azok akik a polgármester csikidám-terét felduzzasztva elcsápolják a millióinkat, azok számára a polgármester egy olyan felejthető személy, akire amúgy a közéletben semmi szükség. Számukra elég egy cirkuszi porondmester is, csak legyen móka, vidámság és buli. Ócsa választói többségének semmi szüksége az értelemre a fejlődésre. Ők azok a csápos távol maradók akik 5100 a választójegyzékben szereplő 7700 közül képtelenek voltak voksolni. 

Ők és más magát értelmiségnek hívő sem érezte fontosnak az ünnepi megjelenést.

Hogy ez mennyire valós, igazolja az, mikor a mostani csókosok is szóvá teszik ezt.

 

Mostoha viseltetés - általános elmaradás ( - van itt némi érdekből papolás)

Itt nem a lovak, vagy a polgárőrök fogyatkozó számára gondoltak, hanem a koszorúzók és a mögöttes emberek hiányára. Ma már nincs ellenzék. Ócsán nincs Jobbik, nincs szociáldemokrata, Mi hazánk és semmi más. Az egykori szószólók mind elhallgattak és távol maradtak. Csak az a volt ott, aki ezt a megjelenést fontosnak érezte. Az a független képviselő, aki ott volt és képviselte a választóit.

A polgármester most nem szervezett koncertet az eseményhez, nem intézett műsort az önkormányzat elé úgy, mint korábban, vagy ahogy most a hivatalába lépő új főpolgármester összehozta a Városháza előtt. Bukodi Károly mindezt inkább a választások előtt, az október 6.-ai Nemzeti gyásznapon tette, a félárbócra engedett országzászló alatt.

 

Mindez jól jellemzi Ócsa közéletét, a közállapotokat és a népi viszonyulást.

*

Idejönnek, belepofáznak a belügyeinkbe, aztán lelépnek - amerikai diplomáciai viszonyok nálunk ( - ez van)

A Borsonline szerint belefáradt, és lassan majd elhagyja Magyarországot az amerikai nagykövet.

Persze majd jön másik, az is biztos okoskodni fog, mert valahol mind ilyenek ezek a hatalmak.

2014-ben lett az Egyesült Államok budapesti nagykövete Colleen Bell, aki – bárkit is válasszanak meg novemberben országa új elnökévé, itthagyja Magyarországot – írta a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint Bell kissé belefáradt a magyar-amerikai kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe. Még akkor is, ha előtte az amerikaiak budapesti diplomáciájának addigi vezetője, ideiglenes ügyvivője, André Goodfriend után érezhetően csillapodtak a két ország közötti kedélyek. Emlékezetes, Goddfriend ideje alatt robbant ki a magyar állampolgárok Amerikából való kitiltásának ügye, illetve az ezzel szorosan összefüggő korrupciós vádaskodás.

Bell legfeljebb jövő év tavaszáig marad, helyét a nemrég Magyarországra került helyettes misszióvezető, David Kostelncik veszi át.

MNO alapján

*

Colleen Bell cáfol, mégsem távozik Magyarországról az amerikai nagykövet

Frissítve 16:20

Colleen Bell amerikai nagykövet az MTI megkeresésére reagálva cáfolta a hírt, miszerint elhagyná Magyarországot. Bell a Magyar Nemzetben megjelent cikkel kapcsolatban kiemelte, hogy az újság nem kereste meg és nem kérte ki a nagykövetség állásfoglalását a kérdésben, mivel ebben az esetben közölték volna, hogy “semmi sem állhat távolabb az igazságtól”.

A nagykövet azt is elmondta, hogy november 8-án eldől, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akit januárban iktatnak be. Hozzátette: mint minden amerikai nagykövetet, őt is az elnök nevezte ki.

A diplomata hangsúlyozta: örömmel szolgálja hazáját budapesti amerikai nagykövetként, és addig tölti be a pozícióját, amíg csak lehetséges.

“Még nem tudom, hol van a célvonal, de szándékomban áll átfutni rajta” – fogalmazott Colleen Bell.

Előzmények

A Magyar Nemzet ma reggeli cikkében azt írta, hogy a novemberi amerikai elnökválasztástól függetlenül mindenképp távozik Magyarországról az amerikai nagykövet, Colleen Bell.

 Körkép.sk

*