A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ISIS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ISIS. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 27., péntek

Amerikai sajtó: Törökország vélhetően szoros kapcsolatban áll a dzsihádistákkal - ki kell zárni a NATO-ból

Egy amerikai lap szerint Törökországot ki kell zárni a NATO-ból, amiért lelőtte az orosz légierő gépét Szíria felett, és kormánya vélhetően szoros kapcsolatban áll a térségben működő dzsihádistákkal.

 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/t31.0-8/12307536_916909298393521_7442092736489717373_o.jpg


Egy az American Thinker magazinban megjelent publicisztika javasolta, hogy Törökország az orosz gép lelövését követő retorzióként kerüljön kizárásra a NATO szervezetéből. A lap hangsúlyozza, hogy az észak-atlanti katonai tömb eredetileg a Szovjetunió terjeszkedésének ellensúlyozására jött létre, ezért 1952-ben Törökország felvétele helyes döntés volt a nyugati országok részéről – mára azonban változott a helyzet, és eljött az ideje annak, hogy a NATO megszabaduljon Törökországtól, miután egyértelművé vált, hogy kormánya szoros kapcsolatot ápol az iszlám extrémistákkal.

A lap szerint a régi ellenfelekkel ma már együtt lehet működni bizonyos kérdésekben, de ennek velejárója, hogy bizonyos régi szövetségesekkel pedig ideje megszakítani a szövetségi viszonyt. Törökország mindig is problematikus ország volt a NATO számára, felvételére kifejezetten a Szovjetunió közel-keleti terjeszkedésének ellensúlyozása céljából került sor. A lap szerint a török kormány arra használja NATO-tagságát, hogy saját expanzív céljait megvalósítsa a Közel-Keleten, és ezzel a szövetség más tagjait is veszélybe sodorja.

1974-ben Törökország megszállta Ciprust, ami szintén törést okozott a NATO-tagországok közt, és ahhoz vezetett, hogy Görögország 1980-ig visszavonta fegyveres erőit az észak-atlanti szövetségből. 2012-ben a török légierő sorozatos légtérsértéseit követően Szíria lelőtt egy török gépet, ami szintén “fejfájást okozott a NATO-vezetőknek”.

Az American Thinker hangsúlyozza, hogy Törökország számára mindig is szoros köteléket jelentettek az iszlám kapcsolatok, és a NATO védelme alatt fokozatosan növelte saját térségi befolyását – egészen addig a pontig, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által Szíriában kitermelt olajat kezdte felvásárolni. A lap szerint ezek az olajüzletek vezethettek oda, hogy Törökország lelőtte az orosz légierő gépét, mely az Iszlám Állam állásait bombázta Szíriában, és jelenlétük a terrorszervezet olajkereskedelmére mért csapás miatt közvetlen bevételkiesés okozott Törökországnak.
forrás: hidfo.ru 
*

2015. június 28., vasárnap

Olcsóbb az Iszlám olaj, mint a szaudi - ez már megér egy beavatkozást ( - csakhogy, drága az IÁ elleni harc)

Amerika mindeddig egyszer sem ismerte el, hogy az Irak elleni háború kirobbantása amolyan "harc az olajért" akció volt.

Mára már ismert, hogy hamis "bizonyítékok" alapján és provokatív cselekedetek egész sorával provokálták ki a beavatkozást. Amerika évekig készült erre a harcra.

Elvégre geopolitikai érdekeltsége fűződött ahhoz, hogy Afganisztán, Irak és Irán után az arab világ nem együttműködő része megnyíljon előtte. Ezzel részben az orosz érdekek visszaszorítása, másrészt annak haditechnikájával szembeni fölény kifejezése és befolyásának kiterjesztése volt a cél. Mindez mögött világuralmi és gazdasági érdekek álltak.  

Amerika a jelen kor háborúit már rég nem a szabadság eszméje, vagy a demokrácia meghonosítása, hanem gazdasági szempontok alapján indítja. Ezt elemzik és mérlegeli a költségvetési szakértők.

http://images.travelerstoday.com/data/images/full/12117/syrian-air-force-launched-airstrikes-against-the-isis-militants-in-raqqa-city-people-killed-includes-militants-and-civilians.png?w=600

A Pentagon jelentése szerint naponta 9 millió dollárba kerül az iraki és szíriai jelenlét, a légicsapások és az összes váratlan kiadás együttesen - írja a BBC.

A nemzetközi koalíció tavaly augusztusban állt össze a szélsőséges iszlamisták elleni harcra, miután kiderült, hogy az IÁ komoly amerikai olajérdekeltségekre is rátette már a kezét, és többre is szeretné - mint ismeretes, a terrorszervezet legfőképp az olajbevételekből fedezi a kiadásait, nemrég sikeresen likvidálták a pénzügyi főnököt, de az olajeladás még csak le sem lassult.

Bebizonyosodott, hogy az USA teljesen feleslegesen áldozta fel 4500 katonáját Irakban, és hiába költött el egészen elképesztő, 1700 milliárd dollárt az ottani háborúra 2003 óta, mert az ország darabjaira esett. 2013 végére Núri al-Máliki kormányzatának sikerült a VII. század óta élő síita–szunnita konfliktust újraéleznie a kisebbségben lévő szunniták alig leplezett diszkriminációjával. A törzsi viszályok és kiegyezések kényes egyensúlyán alapuló szunniták így azután közömbösen figyelték, vagy egyenesen támogatni kezdték a Szíria felől beszivárgó, ISIS nevű (Iraki és Levantei Iszlám Állam (angol betűszóval ISIS) szervezet harcosait. - Index.

A napi kilenc millió dollár így annyit jelent, hogy az invázió és a nemzetközi koalícióba belépés óta pontosan 5,7 milliárd dollár ment el csak az IÁ elleni harcra. Mindezek ellenére egyáltalán nem tűnik úgy, mintha az amerikaiak akár csak egy pillanatig is fontolgatnák az iraki és szíriai inváziót - már csak azért sem, mert az iraki hadsereg jelenleg kormány-, és amerikahű csapatainak kiképzését éppen ők bonyolították, amíg az országban erős volt az amerikai jelenlét.

Reichenberger Dániel írása nyomán 
*