2021. szeptember 10., péntek

Lezárták az utat, hogy aztán politikailag átadhassák azt - bohócnak áltak a pártkatonák ( - nem jó a helyzet)

Ócsán az elcseszett 150 millióból kisimított Falu Tamás utcát lezárták, hogy aztán a pártpolitikusok saját maguk futtatása céljából boldogan megnyithassák azt.

Ahogy a városi honlapon és a kisváros közösségi oldalán is megtalálható volt, 2021. szeptember 8-án a "Falu Tamás utca nyílt kerékpársáv létesítése és csapadékvíz elvezetése" nevezetű projekt átadó ünnepségének zavartalan lebonyolítása érdekében útlezárásra került sor.


 Az ügyben érintett polgármester és ebbéli társa, Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő ünnepeltette magát az útlezárással a város közepén pusztán abból adódóan, hogy a Falu Tamás utcát sundám-bundám egy kerékpárút létesítésére kiírt pályázati forrásból sikeresen leaszfaltoztatta a haveri vállalkozói körrel, majd annak szélére szaggatott vonalat festettek, amit nyílt kerékpársávként adtak el. 

Ez persze nem egy kerékpárút, ahogy az a pályázati elnevezésben szerepel és nem is biztonságos, mint ahogy a járműforgalomtól elkülönített erre épített kerékpáros-közlekedésre szolgáló utak.

Ráadásul ennek az ócsai fejlesztésnek a nyomát sem látni, pályázati tartalom a nyilvánosság számára nem elérhető, az 5 millió feletti szerződések közt nem szerepel, és pályázati közpénzekben pénzekben érintett, azt felhasználó cégek, vállalkozások neve sem.  

A mostani takargatás ugyanarra a simlis városvezetésre utal, amelyik képes volt egy másik beruházás kapcsán olyan korrupciós műveletekre, aminek köszönhetően  több köbméternyi veszélyes hulladéknak számító építési törmelékkel szennyezték le a város területét.

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbOTR_d03S67i4xTGDCUaq_PNXRw-wS-Whymu5YvjKPOjwgwWNsPVgAFmxnKwPFkMWDjNfq3mZcl9P0grF5lhghnRSmK15eJ45hsXfH4ELI-3qOgcQSLP_Qe8lR6fWyabCdJxiOAWWQoQ/s1600/SSA40142.JPG

A bűnösök feltárása, felelősségre-vonás azóta sem törtért az ügyben. A polgármester meg mélyen lapít ez esetben is, mint minden hasonló más esetben.   És ez a mostani már nem csak, hogy nem az első, hanem a sokadik a Bukodi polgármestersége alatt vezetett városban.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPmQYik6T2b_oPeNt1cQ-E-U0qtv5qrg5iKlP5lEucxQMOk2ZG5TbvXOB_6qCr9HhdIoF3fblZPzbczhhZsPtKLiHRTV4N1x76faLuu8F0Qa_E72MLH92NOV_-sWZ7B4vx1fj9u9MP270/s1600/DSCF1260.JPG

Ahogy Székesi út és Damjanich utcában a százmilliós befektetések ellenére sem épültek meg azok a kiírásban szereplő dolgok, amikkel a pénzt megkapták, úgy a Falu Tamás utcában sem valósult meg a biztonságos kerékpáros-közlekedést szolgáló út. 

A legrosszabb ebben, hogy mindezek ellenére a kormánypárti Pánczél Károly képes idejönni és a polgármesterrel karöltve az utat lezáratva kiállni annak közepére és belehazudni az emberek arcába. 

 

 Pánczél Károly ezzel ismét egy korrupciós történetben érintett felújításhoz adta magát és biztosította a kormánypárt képviseletét.

Tették ezt akkor, amikor a Fidesz a DK-s ellenzékhez hasonló a szavazók elcsábításáért és a hívek aláírásáért küzd, hogy megnyerhessék a soron következő választást.  A kormányhivatal ez esetben is sem indít vizsgálatot, és ugyanúgy fedezi a korrupciós-gyanús kisvárosi ügyeket, ahogy eddig is tette.

Sokaknak ezért van elege a Fideszből és politikai társulatából, annak ellenére, hogy az őket váltani szándékozó ellenzék ez esetben semmivel sem külön, vagy jobb.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése