2021. április 27., kedd

Terasznyítás - politikusokkal ( - feszültséggel terhes naplopók)

 A járvány harmadik hulláma során elért érdemi oltottsággal a lépcsőzetes nyitás meghirdetésével egyfajta politikai mozgalom jött létre, mely során a kormányfő nyomán számos kormánypárti politikus igyekszik megmutatni, hogy miként foglal helyett és iszik egy pofa sört valamely vendéglátóegység teraszán.

 Ki sem maradhatott volna ebből a Fidesz ócsai vezérbikája, a kisvárosi polgármester, aki az ismerten elfogult és lekötelezett képviselőjének sarokházi teraszán foglalt helyet, illusztrálva azt a "szabad" hangulatot, amit láthatóan megengedhet magának.   

Mintha parancsba kapták volna, úgy ültek ki és fotózkodtak 24.-én a teraszokon a kormánypárti politikusok - hol másutt teraszozna a polgármester, mint a közpénzen (le)fizetett havernál

De nem csak városunk polgármestere, hanem az itt élő volt országgyűlési képviselője, a megye bukott közgyűlési elnöke, valamint a teniszben levitézlett volt szövetségi elnöke, a néhai "azori utazó", a léha városlakó Szűcs Lajánk is bemutatta magát egy szabad asztalnál párttársa társaságában. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-0/p180x540/177493952_796867561207149_5196923526929109988_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=JP05Zjz2ZZ8AX8Ra8PC&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&tp=6&oh=5f0394d754127c366968ac6960299ac1&oe=60AF0F9E
Nincs is felemelőbb érzés mint a tavaszi napsütésben meginni egy kávét a teraszon. Ha kis lépésekkel is, de haladunk afelé, hogy visszakapjuk a régen megszokott mindennapjainkat. Lépésről lépésre újraindítjuk az országot.

Aztán még ezen a napon a szintén Ócsában érdekelt, "napelem-parkos" Pánczél Károly is kitett egy közösségi posztot magáról, ahogy egy általa kedvelt helyen Ráckevén, a teraszon egy jó fogás előtt pózol nekünk. 

Pánczél Karcsi sem akart lemaradni az április 24.-ei politikai szelfizésről  - maga is feltöltött egy teraszozást

 Bár még vészhelyzet van, és a polgármesterek önhatalmúlag maguk dönthetnek fontos és lényegi dolgokban de, miért is ne örülnék mindezeknek ha már a pártpolitikusaink annyira boldogok, hogy ezt jó hírt megosztják velünk.  

Bár nekünk is jutna a napsütéses boldogságból feszültségmentesen a naplopó napelemparkosok nélkül.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése