A következő címkéjű bejegyzések mutatása: politikusok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: politikusok. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 10., szombat

Egy iskolapadba ült Szűcs Lajos és Pánczél Károly Gyálon - a területcsere ellenére érzik érdekközösnek a várost

Szerencsés lehet az a város, amely két országgyűlési képviselőt is tudhat magáénak a kormánypártok sorából. A Pest-megyei Gyál egy ilyen helynek tűnik, mivel ebben a városban két pártpolitikus serénykedik a választók kegyeit elnyerni.

Bár Pánczél Károly, korábbi gyáli alpolgármester helyet cserél Szűcs Lajos ócsai országgyűlési képviselővel az elmúlt választások során a választási körzetet, vagyis a területet illetően, de Károly valahogy csak nem akarja kollégájára hagyni azt a várost, amitől annyi mindent kapott.

Nem mintha Szűcs sikertelen lenne a saját karrierje, vagy jóléte megteremtésében, de a várost illetően valahogy nem igazán hagyják rá.  

Pánczél szükségét érzi gyáli szerepléseinek és feltűnéseinek az egyes események során, jelképezve azt, hogy mindehhez köze, vagy része van.

Nem így Szűcs Lajos, aki mintha teljesen eltávolodott volna Ócsától és nem lelni azt patrónus képviselőt benne itt az otthont jelentő városkában úgy, mint Pánczél esetében Gyálon.



ánczél Károly a minap sem volt  rest iskolapadba ülni Szűcs Lajos társaságában, csakhogy benne legyen a tudósításokban, mely szerint a digitális jövő Gyálon elkezdődött. 

Pánczél ebbéli cselekvéseit korábban is hozta, hiába is cserélt választási körzetet az ócsai illetőségű Lajossal. Ezért nem hagyta ki a szeptemberi műfüves pályaavatót sem Gyálon, ahol Pápai Mihály polgármester szintén a régi alpolgármesterként fogadta és köszöntötte őt.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xtl1/t31.0-8/14188272_1145490865506279_5606115110621517750_o.jpg

Az eseményre a polgármesterek Országgyűlés csapatának keretében Benkő Tamás, Bukodi Károly, (23) Kőszegi Zoltán,  Sándor Tamás, Sallai Sándor és Ungvári János is szerepelt. A meghívásos mérkőzés a helyi műfüves pályaavató egyik baráti mérkőzése volt. A csapatban játszó Benkő Tamás - MLSZ Pest Megyei Igazgatóság (2010 végéig: Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) - személye az, akinek sokat köszönhet Bukodi Károly polgármester az ócsai műfüves grundpálya létrejöttéért.

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t31.0-8/14196023_1253664431341625_6043440717799137384_o.jpg

 Pápai Mihály, Gyál polgármestere a saját városa mezét húzta magára. Szűcs Lajos ócsai lakos, gyáli körzeti képviselő nem játszott.  Ismereteink szerint Ő inkább a tenisz és a horgászat műfajában tüsténkedik inkább. 

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t31.0-8/14207772_1145490862172946_1175005953455123904_o.jpg

A korábbi, ócsai műfüves pályaavatót azonban Pánczél Károly mellett Szűcs Lajos is kihagyta akkoriban. Aztán az ócsai vasúti P+R parkoló átadására sem került sor, így mi Lajosunk ismét csak másutt tündökölt akkor.

Ellenben Pánczél Károly ki nem hagyta volna a gyáli vasútállomás tavalyi átadó ünnepségét. Ő bezzeg megjelent azon a területen, ami az otthonának számít. Nem úgy mint Lajos.

https://lh3.googleusercontent.com/1MjTK2uCNH7MXnz__VfPlWb27JWUzde3Qr8_1R8wsJsVUAqUA-pMHkIPSEghY8Z4AkexoVU8coQxvMA=w1920-h1080-no

A mostani azonos padsorban szereplés is inkább Páncél okossága, mintsem a Lajos "hazafiassága". 

Ez egy olyan érdekközös fellépés volt, melyre Lajosnak kötelező a jelenlét, Károlynak meg hosszútávú politikai érdeke.


A Gyálon átadott SMART osztálytermek Gyál Város Önkormányzata, a Samsung és a Gyáli Ady Endre Általános Iskola együttműködése kapcsán jöhetett létre. A több mint 20 millió forint értékű beruházás egészét Gyál Város Önkormányzata finanszírozta. A két tantermet Galaxy Note táblagépekkel és Samsung interaktív táblákkal szerelték fel, a tanárok pedig az ELTE Tanulást elősegítő Technológiai Labor munkatársainak köszönhetően sajátították el a SMART School szoftver használatát, az interaktív, digitális módszertant. A gyáli oktatási intézményben 16 pedagógus használja tanóráin a rendszert a 4-8. évfolyamon.

*

2016. június 14., kedd

Új lehetőségek nyílnak meg az emberek előtt - vitorlázás-, sielés-, és kisvasútügyi kormánybiztos is van már

Mint beszámoltunk róla, Ócsát érintően is új lehetőségek nyíltak meg a lakosság előtt az önkormányzat járdaépítési program kiszélesítésével. Ennek kapcsán a helyi lakosok nem csak az ingatlanuk előtti járdaszakaszt hozhatják rendbe, hanem az utat is foltozhatnak, javítgathatnak és árkot is áshatnak a csapadéklevezetéshez. Mindezt a helyi önkormányzat két fejese tette lehetővé a lakosság számára.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtbzMNX0Zfi_P75BDxpZs9iSgBmAHWuXWdI5WOxvfBeyU4bfcmds3swYaadbC5cwTm2saYq-Ksf-KbsP_UkKieXJ0Mke06_qhXe49at4ODIdtXVosNsXUpfUdxmp1uRsx8cpyS2TIeBNU/s640/SSA40442.JPG
Lakossági útjavítás Ócsán - a polgármester inkább mások kapujára rúgja a bőrt ( - iskolába jár grund-focizni)

Most azonban a kormány nyitott, és fejlesztette a Széchenyi Pihenő Kártya adta lehetőségeket. Az aktív kikapcsolódás fejlesztéséhez és népszerűsítéséhez megbízott kormánybiztos áll már rendelkezésre úgy ahogy a területünk ilyen magas szintű képviseletére már adott.

Mert ha nem tudná Ócsának már vagy egy kinevezett kormánybiztosa Szűcs Lajos személyében. Igaz, hozzá nem csak a mi városkánk tartozik, de hát Ő mégis csak a mienk, akár a magyar narancs. 

A jelen felállásban azonban másról van szó.

A  hétfőn megjelent Magyar Közlönyből kiderült, - amit először a 444 vett észre, - hogy Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő lett a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével megbízott kormánybiztos.

http://kep.cdn.index.hu/1/0/1199/11997/119978/11997809_2ae1152d613cfc65a06f68e92a57d848_wm.jpg

A rendelet szerint
  • a kerékpárutak fejlesztésével,
  • a Bejárható Magyarország Program megvalósításával,
  • az aktív kikapcsolódás, a természetjárás, a vízi, kerékpáros és lovasturizmus fejlesztésével,
  • a szabadidős vitorlázás, az aktív táborozás, a vándortáborok, a kisvasutak, a magyarországi sípályák fejlesztésével és népszerűsítésével,
  • az országos tömegsport és szabadidős rendezvénysorozatok szervezésével és koordinálásával, valamint
  • a szabadtéri sportparkok fejlesztésével
összefüggő feladatokat kell ellátnia.

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/13412136_1059129090833188_2086603361477858252_o.jpg
Az Első Nemzeti Regatta - Szűcs Lajos és társai éppen a földre helyezett borospalackok előtt tiszteleg
 
Ezek nyomán pusztán azt nem érti az ember, hogy miért az egykoron Azori-szigetekre látogató megyei kormánybiztos és a haverok bontottak vitorlát a múlt héten a Balatonon? 

Még szerencse, hogy Ócsa polgármesterét a focipálya és Rubint Réka kötötte le, mert különben maga is benevezhetett és kivitorlázhatott volna.

*

2015. szeptember 7., hétfő

Tortászok - hát nem megmondtam, hogy csak erről van szó ( - politikai nyomulás az emberek előtt)

Mint már annyiszor szóba hoztuk, a politikus nem a szerénységéről híres. Másként fogalmazva: a pofátlanság nem ismeretlen számukra.

Ócsa várossá válásának megünneplését tartják, de a város tortájára hárman repülnek. Mindhárman politikusok, és elsőnek akarják belevágni magukat a habzsiba. 

De minek ehhez olyan ember, aki ebbe nem is ad semmit? Minek ehhez a levitézlett közszereplő? Az, aki elhagyta a körzetét? Vagy az, aki amúgy nem sokat tett Ócsáért? 

Netán az, aki nem is itt él, nem a város lakóit képviseli, mit nyomul ott?  Mi közük hozzá?  És most nem a polgármesterről van szó. Ő még csak hagyján, mert a várost jeleníti meg. Ez a tisztje. De a másik kettő csak tetszeleg ott, ahol semmi keresnivalója. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/t31.0-8/11886136_1915474332012039_6977888308613271771_o.jpg
Bukodi Károly, Szűcs Lajos és Pánczél Károly elsőként vágnak bele a városi tortába - mind első akart lenni a felvágásban

Ők legfeljebb azt vághatják, amit maguk hoztak. Majd ha az ő pénzükből épül itt járda, kerékpár út, vagy más, akkor annak szalagját joggal átvághatják. Amihez azonban nem járultak hozzá, amibe semmit nem adtak, az mellé ne álljanak. És főleg nem elsőként.  A Bukodi is nagy pojáca ebben.  Idehozza őket, mint állat az itatóhoz a társait, hogy azok is konchoz jussanak. Csak ez nem egy bajtársiasság, hanem egyfajta kéz-kezet mosás.  A polgármester eljátssza feléjük a jófejűséget, és szereplési lehetőséget ezzel népszerűsítést biztosít számukra, ők pedig elnézik cserébe a párttárs városvezető tévútjait. 

Ép és tisztalelkű ember nem áll össze így egy ilyen megnyilvánuláshoz. Józangondolkodású politikus nem mutat közösséget olyanokkal, akinek hitele, hitelképessége és politikája nem mutat teljességet.  Valójában mindhármuknak vannak vállalhatatlan dolgaik. Ebben az egyben közösek. Meg a pártjukban. Semmi másban. 

Ha az elején fogalmazottak szerint fordítanám a szót, akkor most is azt mondanám más szóval, hogy egyikük sem különb a másiknál. 

Ebben az egyben alkotnak egységes közösséget.  A torta közös megszelése ezt jelképezi. Valójában ez egy rossz üzenet. Amolyan fricska a város felé.. Na ezért nem tolongok ott.  

Nem vagyok már megtéveszthető gyerek.

*

2014. június 24., kedd

Zsíros állások a kieső pártpolitikusoknak - nézzenek utána Ócsa kinek és mit fizet ( - mementó lószar)

Nem maradt magára a munkaerőpiacon az a több mint 130 kormánypárti képviselő, akik az új parlamentnek már nem tagjai - írja a Blikk.

http://m.cdn.blog.hu/hi/hircsarda/image/thumbs/43/4355f2d05ba880b490d91ca543d32a3d.pngA lap szerint a Fidesz nem engedte el emberei kezét, és jól fizető állami és önkormányzati állásokkal fizette ki őket. Egymilliós fizetése van például a Nemzeti Innovációs Hivatal élére ültetett KDNP-s Spaller Endrének, míg az Államkincstárat elnöklő fideszes Dancsó József ennél is többet keres.

46 polgármester, kilenc alpolgármester és két főpolgármester-helyettes is van a leköszönt képviselők között, legtöbbjüknek félmillió forint feletti a fizetése. Kilencen megyei közgyűlési elnökök vagy alelnökök lettek, nagyjából 600 ezer forintos jövedelemmel.

Jól jártak, akikből járási hivatalvezetőt csinált a kormányzat. Ők heten 700 ezres bért kapnak, a négy megyei kormánymegbízott pedig az egymillió forintot is megkeresi.

A Blikk egyetlen nagy vesztesről számol csak be: a paksi bővítésért nem az elvárt szinten rajongó Illés Zoltán a képviselői szék után az államtitkárit is elveszítette a közelmúltban. 

Ma, 2014-ben az emberek többsége nem igényli az elszámoltatást, és őszintén szólva ezen nem is lehet csodálkozni. Ha csak Ócsára tekintünk, látható, hogy senkit nem érdekel semmi. 
A lakóházak közt a legyekben pezseg a trágya és a szomszédokat fedi be a szag, de ha valaki szól az elhagyott lócitromért máris a polgárőség ugrik rá. 
A közpénzek meg úgy vesznek, ahogy a fejek nem hullanak, de mindez nem baj, mert a haveroknak buli van. No meg a foci.

*

2014. április 2., szerda

Pesti Srácok mesélik - politikai ki mit tud ( - láss át a falon, nézz be a szomszédba, mielőtt dönt a Fidesz)

Április 6.-án egy ország választ. Ez az ország Magyarország. Az, amiben élünk.

 

De az ahol élünk, az a városunk és a közvetlen környezetünk. Tehát nagyon nem mindegy, hogy kire és kikre bízzuk az elkövetkezendő éveinket, a jövőnket.

 

Különösebb esélylatolgatás, vagy a Fidesz jelöltjeinek boncolgatása nélkül most csupán három körzet három jelöltjét emeljük ki érintettség kapcsán.

 

http://pestisracok.hu/wp-content/themes/funki/themify/img.php?src=http://pestisracok.hu/wp-content/themes/funki/uploads/logo/psfavuj.jpg&w=300&h=100&zc=1A kiemelés azért esett rájuk, mert a Pesti Srácok. hu Őket vette érdemesnek górcső alá venni.

 

Az érintettségük pedig abban rejlik, hogy mindhárom jelölt olyan körzetben indul, amiben Ócsának érintettsége van.

 

 

1. szempont:

Ócsa városa, ahol a kormánypárt által támogatott aspiráns Pánczél Károly mellett vagy éppen szemben, nagy eséllyel szállhat harcba a Jobbik egyik szakpolitikusa, Zábrácki László. Velük szemben az egyik bátor ellenfél Bakó Krisztina. 

Olvassák, miként vélekednek róla a Pesti Srácok.

 

http://dabasregio.hu/wp-content/uploads/2013/12/K%C3%A9p-129.jpg Bakó Krisztina 

Város: Dabas
Választókörzet: Pest Megye 11.

Kamaszkori eszmélése óta politizál Bakó Krisztina, néha persze úgy, ahogy a szél fúj. Négy évvel ezelőtt még tanácsadóként segítette az LMP munkáját, majd az LMP Országos Választmányának titkáraként, annak adminisztratív vezetőjeként irányította a választmány tevékenységét. Az LMP-t 2013-ban hagyta hátra, és az alapítója lett a Párbeszéd Magyarországért pártnak, ahol elnökségi tag lett, és társaival együtt Bajnai Gordonhoz dörgölőztek. Most meg persze Gyurcsányhoz és Mesterházyhoz, de korábbi SZDSZ-es politikusokhoz is. Említésre méltó, hogy Bakó Krisztinát az év elején vitára hívta a Jobbik képviselőjelöltje, Zábrácki László, Bakó ugyanakkor csípőből elutasította a felkérést. Közölte, az Együtt-PM politikusai jobbikos kezdeményezésben alapvetően sem a Parlament falai közt, sem azokon kívül politikusaink nem vesznek részt. Hiába, Bajnai sztrápolitikusai megválogathatják, hogy kikkel ülnek le vitázni és kikkel nem. 

 

2. szempont:

Ócsán keveset látni, de helyi lakos és most leköszönő országgyűlési képviselőnk, (a nagy utazó) Szűcs Lajos a Fidesz színeiben váltva körzetet (cserél,) lép át  a vecsési központú választási kerületbe megmérettetni magát. Parkolópályaként azonban Ócsán marad és egy darabig még itt fog élni köztünk. Ezért választottuk a fellelhető vetélytárs portréját be a sorba.

A "mi Lajosunk" ellenpólusa egy hölgy, aki felveszi a kesztyűt. Ő Szabó Rebeka. Lássuk mit kell tudni róla. 

 

 

https://parbeszedmagyarorszagert.hu/files/public/szaborebeka_atvstrat_20130809.png Szabó Rebeka

Város: Vecsés
Választókörzet: Pest Megye 07.

Szabó Rebeka is azon hét politikus közé tartozik, akik korábbi saját magukat köpték arcul azzal, hogy a baloldalt elutasító LMP frakciójából átnyergeltek a bajnaista Párbeszéd Magyarországért-ba. Szabó Rebeka 2009-ben a Lehet Más a Politika egyik alapítója volt. Az új pártok, szervezetek létrehozásába olyannyira belejött, hogy tavaly az újonnan alakult Párbeszéd Magyarországért alapításában is részt vett. Szabó Rebekának szinte lételeme, hogy megzavarja és megbontsa a parlamenti rendet. Pénzbüntetések garmadáját kapta már az ilyen cselekedeteiért, de ezek után sem fogta vissza magát, szeret molinókkal futkározni az Országgyűlés falai között. Szabó Rebekára 70 ezer forintot róttak ki, mert egy „Itt Nemzeti Dohánymaffia működik” feliratú táblát vitt az ülésterembe, miután a Ház a trafiktörvény módosításáról határozott. Tavaly augusztusban ötvenezer forint erejéig ismét a zsebébe kellett nyúlnia, mert Orbán Viktor Tavares-jelentéssel foglalkozó beszéde kezdetén „Nem akarunk olyan Európát (áthúzva) Magyarországot, ahol a nagyobb visszaél az erejével, és a többség visszaél a hatalmával” feliratú molinót tartott fel. A téli rendkívüli ülésszakban pedig 131 ezer forintra büntették a bajnaista politikusnőt, amiért egy „Kit védtek? Ne kamuzzatok tovább NAV-ügyben” feliratú molinót vitt többedmagával az ülésterem közepére, majd a karzatra. Szabó Rebeka egészen Strasbourgig szaladt a bírságolások miatt. Szabó Rebeka a Sándor-palota erkélyének elfoglalásában is közreműködött, mert miután Bajnai Gordon három aktivistája felmászott a köztársasági elnöki rezidencia erkélyére, az akció közben Szabó úgy nyilatkozott, az onnan eltulajdonított zászlókat addig nem adják vissza, amíg az államfő nem ír ki népszavazást a paksi bővítésről. Szabó Rebeka párja az a Böcskei Balázs, aki a Népszabadságban is jegyzett már véleménycikket. Böcskei többször is földig lógó nyelvű gyurcsányistaként védte a főnököt akkor, amikor már az MSZP leghűségesebb harcosai is borzasztó kínosnak érezték Fletót. Mostanában ugyanakkor, hogy, hogy nem a Szabó Rebekával szövetséges Bajnai felé billen Böcskei.


3. szempont:

Szintén ócsai ihletése van  következő körzetben fellépő jelöltnek, hiszen ebben a választási kerületben lép színre Török László  képviselőjelölt, szárnybontogató politikusként, aki az ócsai önkormányzat egyik eddig független képviselője volt. Igaz, a helyi képviselőségét nem, csak a független mivoltát feladva ezzel, indul és egy kicsit képviseli Ócsát a "nagy" küzdelemben.
Nagy kihívás elé néz László, akinek nem kisebb falat jut a választási harcban, mit Barun Róbert. 
Lássuk mennyire jutnak a csatában a kissé távolabbi varősközpontú területen a férfiak.  
Török László ellenlábasát így vázolják a Pesti Srácok.


http://m.cdn.blog.hu/br/braunrobert/image/rob2.jpg Braun Róbert

Város: Monor
Választókörzet: Pest Megye 10.

A monori körzetben a marketingstratégát, Braun Róbertet indítja a baloldal. Braun a Sziget Fesztivál kommunikációs igazgatója, az index.hu Zrt. alapítója, stratégiai és kommunikációs igazgatója is volt. Braun minden MSZP-s miniszterelnöknél pozícióba került. Medgyessy Péternek például kommunikációs vezetője volt, majd Gyurcsány Ferencnél is megtalálta a számításait, a miniszterelnök stratégiai főtanácsadójaként. Braun 2004-ben, rövid miniszterelnökségi karrier után lemondott, később pedig összekülönbözött Medgyessy Péter utódjával, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is, és eltávolodott a baloldal irányítóitól. Két évvel ezelőtt pont ezért keltett nagy meglepetést, amikor kiderült, hogy ismét politikai pályára lépett, és tagja lett a szocialista pártnak. A belépésről az MSZP országos vezetése sem tudott, a kormányoldalról pedig összeférhetetlenségi aggályokat hangoztatva támadták, mert akkor még a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadója volt. Amikor kibújt a szög a zsákból, Braun lemondott MNB-s tisztségéről. Braun pánikszerűen hagyott fel kettős életével, mert ugye az még sem divat, hogy délelőtt Simor András MNB elnöknél ül, délután pedig az MSZP elnökénél, Mesterházy Attilánál, ahol tanácsokkal látja el a baloldal vezetőjét. A jól bejáratott szocialista kapcsolatokkal bíró kommunikációs tanácsadó tehát hónapokig úgy vett fel sokmilliós fizetést közpénzből a független jegybanktól, hogy közben politikai szervezet tagja volt.

*

2014. március 8., szombat

Ronda képeslapokkal rémisztgetik a nőket a politikusok - ízlésficam áradat Nőnapra ( - Index)

Új őrület hódít a Facebookon. Politikusok posztolnak csúnya és giccses képeslapokat a nemzetközi nőnapon. Ha valaki rondaképeslap-mentes szombatot akar magának, ne menjen fel a közösségi oldalakra. Mi szóltunk!

Kedves Hölgyek!

Nem is lényeges, hogy személy szerint ki rontotta el a szombat reggelüket. Bukodi Károly, Szűcs Lajos, Lasztovicza Jenő, Vona Gábor,  az MSZP Vas megyei szervezete vagy az összes többi politikai szereplő, aki a Facebookon van.

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t31/q71/s720x720/1957727_10152366741899623_770841715_o.jpg

https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-ash2/t5/s48x48/276463_247920204622_141590656_q.jpg
Vona Gábor új fényképet töltött fel.
Közszereplő · 196.374 kedveli


 

A felelősség közös.


A magyar politika újabb mélypontját villantotta meg, amikor csúnya, ötlettelen, giccses nőnapi "képeslapokkal" árasztották el a Facebookot.

Erre nincs mentség, ezért Hágában felelniük kell mindannyiuknak.

A helyzet drámai. Itt már nem elég a kormányváltás. 
 
KEDVES HÖLGY! 
Fogadja köszöntésemet e virtuális virággal Nőnap alkalmából. Kívánok jó egészséget Önnek és kedves családjának. Kívánom alakuljon úgy élete, ahogyan szeretné.
          TISZTELETTEL: OZSVÁTH LÁSZLÓ képviselőjelölt 

https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-frc3/t5/s48x48/592065_366899350122036_965247373_q.jpg
Ozsváth László

Közszereplő · 566 kedveli


KEDVES HÖLGY!

Fogadja köszöntésemet e virtuális virággal Nőnap alkalmából. Kívánok jó egészséget Önnek és kedves családjának. Kívánom alakuljon úgy élete, ahogyan szeretné.

TISZTELETTEL:  OZSVÁTH LÁSZLÓ  képviselőjelölt





Ízlésváltásra lenne szükség, nem is, inkább ízlésforradalomra, ami egyszer és mindenkorra végleg elsöpörné a művirág-versidézet-kombókkal támadó politikai elitet. Mert az odáig rendben van, hogy ma van a nap, amikor a politikusok nemzetközileg imádják a női szavazóikat. De ha tényleg őszintén szeretik őket, akkor miért támadnak virtuális művirágokkal?

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1/s526x395/1959812_485110861611881_1830160365_n.jpg
 
 
https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-prn1/t5/s48x48/1076037_466043650185269_660426898_q.jpgDr. Szűcs Lajos
Politikus · 1.121 kedveli


Nőnap alkalmából szeretettel köszöntöm minden hölgy ismerősömet!






Legyen ez egy szégyenpad, kezdődjön itt az elszámoltatás. Hátha megmozdul valami végre.


Addig is, amíg kikeverik a válaszcsapásnak szánt Molotov-koktélokat, nézegessék ezeket a gyönyörűségeket, borzadjunk el együtt:


https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1/1800259_830623453631094_1618181435_n.jpg  
https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-ash3/t1/c4.4.48.48/p56x56/22208_590372977656144_504644211_s.pngMSZP Vas megye
Politikai szervezet · 385 kedveli


Szeretettel köszöntjük a hölgyeket!

2013. augusztus 20., kedd

Nemzeti Nagytábor - utolsó nap ( - békesség)

A tegnapi nappal csendben végéhez ért a cserkészek Nemzeti Nagytábora. Ezzel a napi események sora is végett ért.

Vasárnap Nt. Budai Barnabás evangélikus esperes lelkipásztor hetven cserkész társaságában Istentiszteleten vett részt. Az Ócsai Református Templomban a Magyar Cserkészszövetség elnöke hirdetett Igét. Ezen a város néhány vezetője is részt vett. Ezzel egy célt alkotva miszerint a reformátusok alakítsanak a városban cserkészcsapatot. A cserkészszövetség ehhez kész minden támogatást biztosítani. Bukodi Károly polgármester azonnal támogatólag üdvözölte a kezdeményezést.  Az összejövetelen Szűcs Lajos és Pánczél Károly fideszes politikusok szintén jelen voltak, de hivatalos volt még több vállalkozó és intézményi dolgozó.

 https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/p480x480/1150978_160294064164227_440402970_n.jpg

Vasárnap reggel elkezdődött a tábor lebontása az altáborokban, a délelőtt ezzel telt el. A meleg ebéd után a cserkészek megtisztálkodtak és egyenruhát húztak a délutáni ceremóniasorozathoz. Indulás előtt altábori csoportképek is készültek.

A táborzáró programot felekezetek szerint katolikus mise és protestáns istentisztelet vezette be, egy ökumenikus igeliturgiával és áldással kísérve. Az áldás keretében Beer Miklós váci püspök úr Buday Barnabás országos elnöknek, Solymosi Balázs országos vezetőtisztnek és egyben táborparancsnoknak, valamint Henn Péter ügyvezető elnöknek a váci egyházmegye Szent István képével díszített emlékérmét adta át a tábor megszervezésének elismeréseképpen. A lelki javak után a fizikaiak következtek: Enci, a konyhafőnök, házi joghurttal és a hagyományos sajtoskenyérrel látta vendégül a tábort. Közben a cserkész fúvószenekar adott térzenét. 
https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1209113_604296179622349_206124292_n.jpgAz esti gálát Buday Barnabás beszéde indította, aki megköszönte Solymosi Balázs Balunak a tábor szervezését. Ezt követően a cserkész fúvósok nívós műsora, a kommunikációs munkacsoport rövidfilmje és a Rege néptánccsoport bemutatója szórakoztatta a tábort. Az előadásokat csatakiáltások és játékok választották el.
Utolsóként a tábor parancsnoka beszélt, aki megköszönte a törzsnek a tábor szervezését.  Balu beszédében kiemelte a tábor határkő jellegét, egy új száz év küszöbén állunk, így kell a tábort elhagynunk és tovább dolgoznunk. állunk, így kell a tábort elhagynunk és tovább dolgoznunk. Még egyszer hangsúlyozta a tábor cserkésztörténelmi jelentőségét, a NNT a harmadik legnagyobb a hazai cserkésztáborok között. Ennek és a "Csillagkapunak" fényében átvonultunk a zászlótérre, ahol egy rövid ima után a Himnusz hangjaira levontuk a zászlókat. Végezetül még felhangzott a Takarodó a cserkész fúvósok előadásában, amíg az altáborok elvonultak.

Sajnálatos tragédia árnyékolta be a búcsút. Hétfő reggel, a tábor előtt húzódó Üllőt Ócsával összekötő út egy alárendelt kereszteződésében egy fiatal hölgy vezette motorjával szenvedett balesetet.  A motoros egy mellékútról kanyarodott az Üllőre vezető útra, ahol összeütközött egy teherautóval. A motorkerékpárt vezető 35 éves hölgy a balesetben olyan a helyszínen életét vesztette.

Az halálos kimenetelő közlekedési baleset végett a táborba vezető utat Ócsa felől lezárták. Az útzár ideje alatt Felsőpakony felől lehetett a tábort megközelíteni. 

*

2013. április 19., péntek

Suttyomban utaztak, s úgy vélik, nem is ránk tartozik ( - tovább titkolják az azori listát a nép előtt)

Kardos Zoltán és Szűcs Lajos a Fidesz helyi szervezete nevében koszorúz
 Szűcs Lajos, a Fidesz és részben Ócsa kiemelt politikai vezetője, többszörös elnök, számos szervezet tagja, a nagy azori-szigeteki utazás egyik szervezésben érintett tagja sem kívánja a nyilvánosság elé tárni, hogy kivel és társai kikkel utaztak. A többször hiányolt utaslistát nem teszik közzé, azt szinte titokként kezelik. Igaz közpénz felhasználásával és állítólag közfeladat ellátása céljából utaztak ki, de az utazócsoport névjegyzéke nem publikus.  A kiruccanáson több hölgy is részt vett a politikusok oldalán. Volt aki a társát, párját vitte, volt aki a munkatársnőjével utazott. Erről több helyütt is cikkeztek. Most ismét a Blikk elevenítette fel a nyugvópontra nem térő ügyet egy bírói döntés nyomán.

Nem tartozik a nyilvánosságra, mennyi közpénzből utaztak a megyei önkormányzati vezetők az Azori-szigetekre konferenciáz­ni, és az sem, kiket vittek magukkal – döntött a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.


Szép - és drága - helyen konferenciáztak a
képviselők (Illusztráció - Northfoto, Blikk)
Így hiába nyert első fokon a Blikk munkatársa, Kozák Dániel a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) ellen a Fővárosi Törvényszéken, másodfokon elutasították a keresetét.

– A megyei önkormányzatok vezetői által létrehozott MÖOSZ nem lát el közfeladatot. Önkormányzati pénz felhasználása csupán annyiban merül fel, hogy befizetik az önkormányzatok a pénzt a szervezetüknek. Így a nyilvánosság megáll ott, ahol befizetik a tagdíjat – vezette le Kizmanné Oszkó Marianne tanácsvezető bíró.

Ezek szerint hiába gazdálkodik a MÖOSZ teljes egészében önkormányzati forrásokból, vagyis közpénzből, erről az első fokon a bíróság kérésére nyilatkozatot is tettek, nem lehet megtudni, hogy hogyan használják fel ezeket a bevételeiket. És hiába bizonygatták az érintett politikusok a Blikknek a botrány kirobbanása után, hogy rendkívül fontos önkormányzati feladatok ellátása miatt kellett utazniuk az Atlanti-óceán közepére, mégsem találta úgy az ítélőtábla, hogy az ezzel kapcsolatos információk a nyilvánosságra tartoznak.
Bár az ítélet jogerős, szeretnénk, hogy kiderülhessen, mennyibe került a 12 kormánypárti megyei vezető többnapos azori-szigeteki kiruccanása, és hogy kiket vittek magukkal a másfél évvel ezelőtti útra. Az ítélet írásbeli indoklásának kézhezvétele után döntünk arról, rendkívüli jogorvoslattal fordulunk-e a Kúriához.

2013. április 17., szerda

Módosulhat a médiatörvény a kommentelők miatt ( - Ócsa is érintett)

Az internetes médiumokat tömörítő szakmai szervezet szerint tisztázásra szorulnak a médiatörvények egyes passzusai az internetes kommentekkel, hozzászólásokkal kapcsolatos felelősségi körök tekintetében.

Ez a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) Kommentek a magyar interneten: problémák és lehetőségek című vitaindító tanulmányában olvasható, amely a szervezet honlapján érhető el. Az MTE elemezte az internetes kommentekben elkövetett személyiségjog-sértésekre vonatkozó bírósági gyakorlatot, ennek során figyelembe vette az Ipsos kutatásának eredményét is az internetezők véleményéről.

Mint ismert, nemrég Ócsa város polgármestere indított pert az ocsavaros.blogspot.hu ellen, mert a portálon Bukodi Károly állítólagos házasságon kívüli kapcsolatáról, és helyettese, Horváth Tamás ivási szokásairól írtak a kommentelők. Papcsák Ferenc, Zugló szintén fideszes polgármestere a Népszava mellett a Hír24 hírportál, valamit a 168 Óra több kommentelőjét jelentette fel a rá vonatkozó vélemények miatt, a stop.hu hozzászólója ellen pedig az ügyészség folytat eljárást rágalmazás vétsége miatt.

A történetről többször beszámolt a Népszava a DabasOnline, a Propeller, és végigszaladt a világhálón. Egyedül a dabasi hírportál volt az, aki visszavonta a két ebbéli közzétételét, valamilyen meg nem válaszolt ok folytán. Moldován Ágnes szerkesztő többszöri keresésünkre sem volt hajlandó elárulni ennek az okát. 


Mindenesetre minden jel arra mutat és mindenhol azt konstatálják, hogy itt valami nincs rendben. 

A szervezet (MTE) szerint a jogalkotóknak az internetes kommentekben érintett szereplők bevonásával kell áttekinteniük, szükséges-e módosítani az egyes jogszabályokat. Azt azonban tartalmazza az általuk készített dokumentum, hogy a médiaalkotmány és a médiatörvény e tekintetben pontosításra szorul. Az egyesület a szerkesztőségi felelősség, valamint az azt keletkeztető "beszerkesztés" fogalmát tisztázná.

A szervezet a médiatörvényben és a polgári törvénykönyvben is rögzítené, hogy a szerkesztői felelősség nem terjed ki a felhasználók által készített tartalmakra.

A tanulmány leszögezi, hogy az elmúlt évek hazai ítélkezési gyakorlata nem egységes azt illetően, hogy kinek és hogyan kell felelősséget vállalni a cikkekhez, blogbejegyzésekhez fűzött kommentárokért.
 
A szolgáltatókat arra bátorítják a dokumentum készítői, hogy kísérletezzenek a kommentek moderálására szolgáló megoldásokkal, egy lehetőségnek tartják például az offenzív kommentek megjelölését.

A dokumentum leszögezi, hogy a komment a szólásszabadság fontos eszköze, ám a jogi környezet egyelőre nem tudott ehhez alkalmazkodni. Az egyesület olyan jogi környezet kialakítását szorgalmazza, amely elősegíti a szólásszabadság érvényesülését a kommentekben, ugyanakkor a személyiségi jogsértések érdemi orvoslására szolgál.

Leszögezik ugyanakkor, hogy a problémák jelentős része sem bírósági jogérvényesítés, sem a médiaigazgatás keretei között nem kezelhető.
 
A felmérésből kiderül, hogy az internetezők 70 százaléka gyakran olvas vagy ír kommenteket. A kommentelőknek mindössze a 16 százaléka sorolható a "komolytalan provokatívak" csoportjába, többségük viszont információátadás céljából használja ezt a fórumot.

A dokumentumból kiderül az is, hogy a felhasználók kétharmada számára fontos a moderálás, de harmaduk a szűrés nélküli kommentelést sem tartja elvetendőnek. Az olvasók számára azok a moderálási formák a legrokonszenvesebbek, amelyek az olvasók értékítéletére és aktivitására alapoznak, nem pedig a központi moderáláson.

*