Vajon miért nem vállalja a felelősséget buksi, amikor a Kormányhivatalig
ér botrány, amibe maga húzta be a városlakókat
Emlékezetes, hogy blogunk is foglalkozott azzal botrányosra
sikeredett bölcsőde beruházással, aminek okán, ismét nem mert Bukodi
polgármester az emberek elé állni. Ócsa
képviselőinek egy jó része nem véletlenül szorgalmazta már a nagy csinnadrattával átadott bölcsőde
körül kialakult botrány okán a képviselő-testület rendkívüli összehívását. Bukodi ez elől menekül.
Az egészről az itt élőknek, az adófizető választóknak
jószerivel fogalma nincs, hiszen a Fidesz adta Bukodi és a mögöttes jegyző,
valamint a párttársak mind a lakosság elleniben titkolják az ott
történteket. Bukodi és bandája (beleértve
a jegyzői közreműködést – nem tekintve arra, hogy ő lenne a helyi törvényesség
felügyelője és megjelenítője,) ezt a titkolódzás olyan szintre emelte, hogy
sokszor maguk a képviselők sem tudnak arról a simlis-sumákságról, amit e-banda véghez visz.
Így volt ez az Inárcsról idevezetett magasfeszültségű távoszlopok
kapcsán, amikor előzetes polgármesteri hozzájárulásra tervezhették a
nyomvonalat a képviselők kizárásával az érintett gazdák földjeire. Minden tiltakozás ellenére a Fideszes
többségű képviselő-testület elvi hozzájárulást adott, a jegyző pedig a
polgármester oldalán állva nem kért bírtok védelmet, a felháborodott
gazdálkodók érdekében.
Ugyanezt a szélhámosságot játszották el más esetekben is.
Legutóbb a bölcsőde bővítése és érthetetlen helyválasztása, valamint az annak
nyomán kialakult helyzet volt, s lett az, ami most ismét mélypontra vitte
Bukodi amúgy is alacsony polgármesteri munkásságát és megítélését.
A történet ott kezdődik, hogy az előző bölcsőde építéssel is
egy rossz, de még úgy-ahogy magyarázható helyszínt jelöltek ki a létesítmény
megtervezéséhez. Az akkori tervek figyelembe
véve a helyet, az adott lehetőségeket, és igényeket, a lehető legtöbbet hozta
ki a projektből Horváth Zoltán (szintén Fidesz) építész, tervező, - Ócsa
főépítésze - által. Aztán vele is megromlott a kapcsolata a két
városvezetőnek, ahogy az már annyi mással (Fideszen belülivel) is
megtörtént. Igaz, az adott helyszín, a szintén
bővített Napsugár tagóvoda udvara ekkor már az adott befogadóképességhez
viszonyítva a felére csökkent, amit az új építésű bölcsőde tovább csökkentett.
Erre a túlzsúfolt telekre jött az új bővítés, ami nem egy ráépítéssel,
hanem ismételt területelvonással került megtervezésre. Ez eleve egy rossz elképzelés,
egy hibás koncepció alapján került asztalra, amit a mostani, Bukodihoz lojális
főépítész minden szakmai érv, kritika, vagy felvetés nélkül továbbvitt és
mondhatni megvalósított.
Ennek bélyege
bizony a homlokán marad, mindaddig, amíg erre ésszerű magyarázattal a lakosság
elé nem áll.
Ugyanis az építészi tervek és az engedélyezési eljárások
mind Vojnits Csaba Ferenc (E-mail: foepitesz@ocsa.hu)
nevéhez, személyéhez és szakmaiságához köthető. Bukodi felkelőssége és fejlődése megáll a Bolyai adta érettségi
szintjén, aminek után ha nem is egy le nem degradálható pizza-futárként, de egy
Lay’s chipseket kiszállító alkalmazott szintjén befejeződött.
Vojnitstól azonban ennél többet várt volna az ember. De hogy is gondolhatnánk ezt, akkor, amikor
hasonló eset nyomán távozó Horváth Zoltán helyébe lépett, hiszen azt, amit a
korábbi főépítész nem vállalt már be, és távozásával azt fejezte ki, hogy ennek
ennyi, azaz itt vége, akkor az erre érkező és Bukodi városvezetése mentén a főépítésziséget
vállaló Vojnits innen folytatva állt a magából kifordult polgármester hibás
szemléletének oldalára.
Vojnits neve és munkássága benne van abban a mostani bölcsődet érintő botrányban, amihez a polgármester sem hajlandó a képét adni.
Történik ugyanis, hogy a bölcsi bővítése nem csak az
óvodában érintett gyerekek érdekeit sérti, hanem a környezetére is hatást
gyakorol. A bölcsőde bővítésének
helyválasztása, kijelölése eleve hibás és rossz, mondhatni a polgármester által
erőltetett elképzelés volt.
A bővítéssel az óvoda egyszer már lecsökkentett, majd az
alap-bölcsődével megcsonkított területét (gyerekek szabadterét, külső
játszórészét, udvarát) tovább zsugorították. Ez eleve egy normálisan
gondolkodótól elfogadhatatlan terv volt, aminek során senki nem vette figyelembe
az oda kényszerülő gyerekek és a szomszédos környezet érdekeit.
A második bölcsőde (bölcsődebővítés) egy amúgy is csonkított,
szűk részre lett beerőltetve. Ez senkinek az érdekeit nem volt hivatott szolgálni
azon túlmenően, hogy Bukodi végre felmutathasson valamit a 10 éve regnáló
semmittevéséből.
Lényeg, hogy az épülő bölcsőde kapcsán peres eljárás
bontakozott ki. A tervezés, az engedélyeztetés
komoly hiányosságokat mutatott. Mégis áterőltették az egész építkezést.
Pánczél Károly Bukodival amolyan politikai célzatú
reklámként a területen fényképeztette magát, azt illusztrálva, hogy mennyire
kezelik ezt a folyamatot. Valójában
politikai nyomásgyakorlásról beszélhetünk annak ismeretében, hogy mi zajlott a
háttérben. A képmutogatásból kitűnik,
hogy 2023 márciusában szemlézték Pánczéllal az építkezést, amikor már tudták,
hogy peres eljárás alatt áll az egész.
Bukodi erről soha nem tájékoztatta a lakosságot. A bölcsődei
perről egyetlen beszámolójában sem tett említést. Az ócska önkormányzati újságban
sem adott hírt erről Sőt a közpénzünkből tartott williams tv sem számolt be
erről.
Nem véletlen hát, hogy a képviselő-testület a kiderült
botrányos történetek hallatán rendkívüli testületi összehívását kérte. Bukodi
azonban szinte bujkálva menekül a képviselők előtti számadás elől. Hol erre,
hol arra hivatkozik, pedig lenne mire választ adnia. A történtekért
felelősséggel tartozik, de azt hazudja, hogy nem érintettje az ügynek. Holott nagyon is.
Polgármesterként saját maga engedélyezte aláírásával az étkezést
akkor is, amikor a településképi hozzájárulást aláírta. Mindez eléggé elfogadatlan,
egyben összeférhetetlen azzal, hogy az építési engedélyt kérelmet aláíró is
maga volt.
Bukodi a bölcsődei perbe is maga vonta bele a várost a maga érintettsége okán. Mindez milliókba került az adófizetőknek. Másutt már ezért kinyírnák. Ő itt ezt nem most játssza elsőként (először). Mennyire dézsá vű (déjà vu) mindez.
Most mégis kibújni szándékozik az elszámoltatás elöl a
rendkívüli elutasításával. Ebben arra hivatkozik, hogy ez nem indokolt. Márpedig hogyne lenne az, amikor maga húzta
bele a várost. Ezt végül is meg kéne magyarázni a választás előtt álló
helybelieknek. Hogy miért is, ha nem vagyunk érintettek az ügyben? Akkor minek is az ügyvéd és annak közpénzből
fizetett díjazása? Bukodi szerint ez nem
sürgős.
-
Már miért ne lenne az Karcsi? A számodra mindez időhúzás, ami a gyávaság
jele. Azt igazolja, hogy van mitől félni, és tartani. Félsz, hogy kiderül az
igazság, bebizonyosodik, hogy hamis kártyásként cinkelt lapokkal játszottál
megint.
-
Tartasz attól, hogy kiderülhet, hogy az
engedélyezési eljárást is csalárd mód intéztétek. Hogy a gyerekintézmény
tűzoltósági (katasztrófavédelmi) engedély nélkül kapott használatbavételi
engedélyt.
-
Aztán, hogy a létesítményt rossz helyen hoztátok
létre, mert erre a város se volt és nincs is berendezkedve. Erre utal közlekedési hatóság megállapítása,
az közúti viszonyokat illetően.
- Végül és nem utolsó szempontként pedig el kéne
magyarázni, hogy minek kellett még ügyvédet és közvagyont ölni abba az
elcseszett projektbe, amihez állítólag semmi köze a városnak és annak
vezetésének.
É És ezek után még azt papírra
vetni, hogy semmi kötelezettség nem terheli Ócsa Városának Önkormányzatát,
legalább annyira hazug és pofátlan, mint az összes többi elbukott eset során
volt tapasztalható. Bukodi most sem
tagadta meg önmagát: ugyanúgy hazudik, ahogy tette eddig is. Ma sem tesz
mást, csak kibúvót, egérutat keres és időt szeretne nyerni, hogy a választások
előtt erről már ne lehessen érdemi vitát folytatni.
Bűnös mulasztás terheli a
Fideszes vezetésű Kormányhivatalt is, ahogy volt észlehető ez korábban más
esetek kapcsán. vagyis most sem tagadják
meg egymást a párttagok.
Bukodinak már csak ezért sem
lehetne maradása a város élén. Mert ha Ő
maga polgármesterként nem képes eljárni, akkor nincs helye Ócsán, a hivatalában,
a testületben, és már nem is várható el tőle az ügy feltárása.
Így nincs más,
mint felmentése, leszavazásos menesztése, valamint egy új Bukodi-mentes önkormányzat
létrehozása. Erre hivatott a mostani választás.
*