A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fényesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fényesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 3., hétfő

10 év után egy keskeny nyom aszfaltcsík mutatja a fejlődést, melyre 2 évnyi sötétség után fény derült - áttekintés

 Bukodi nagyon belehúzott a kampányba. 

 Muskátlivásárt rendezett, a piaci-áron, ha nem is drágábban. 

Alsónémediben ezt alanyi jogon biztosították az ott élőknek. Felsőpakonyban közpénzmentesen virágoztatták fel a települést.   

Ingyen muskátlik a szomszédban - mindez fizetős Ócsán

Ócsán Bukodi erre sem volt képes, csak a kampányában hozta fel a májusfa díszítést. 

Aztán kiderült, hogy a ,milliókért felújított játszótér továbbra is csak korlátozottan használható. Most, hogy kampány van, már meg is tervezték az évekkel ezelőtt felújított térre a hiányzó árnyékolót, amire a következő kampány során kerülhet majd csak sor a kifeszítésre. ez is közel 5 millióba fájhat az itt élőknek.

Itt a köztéri WC-re Bukodi nyomán még úgy két ciklust, vagyis 10 évet is lehet várni. 

Felsőpakonyon mosdó, mellékhelyiség, pelenkázó is jár a térrel - mi még árnyékolni sem tudtuk azt

A "kis" Felsőpakony ezt megoldotta sec-perc alatt egy konténerrel kulturáltan. Bukis erre sem volt képes 

Közben már kijelölt gyalogátkelőhelyeket tervez a leköszönés előtt álló polgármester. Olyan zebrákat szeretne, amiket az elmúlt 10-14 év alatt nem létesítettek. Erre is jó ez a kampány, mert ami volt ígéret, az mind elszállt Bukodi  nyomán.   

Még szlogent is eszkábált a semmire. Az van, ami nincs.

Erre ismét előjött a 2014-s ígéret a vasúti átjáró létesítéséről. Arról a biztonságos átvezetésről tesz újfent ígéretet a Bukodi, amit két ciklussal ezelőtt is megtett, de aztán még csak a járdát sem vitte el odáig hogy a kereszteződés kezdetét elérje vele az ember. De most, hogy rezeg a léc, ismét magára húzza a kutyabőrt és ígér fűt, fát, borvirágot, új világot.

Igaz, a megígért és a Damjanich felújításában szereplő járda-rekonstrukciót sem teljesítette. Nem, hogy az Üllőin bejövő és vasútállomásig futó kerékpárutat megvalósította volna.

Alsónémedi, Felsőpakony már rég előttünk jár. 

Alsónémedi és Felsőpakony is lehagyott kerékpárút építésben - Ócsán a polgármesteri ígéret ellenére  nem valósult meg

 Kerékpárút köti össze Dabast Újhartyánnal, amikor Alsópakonyról még mindig nincs kiút, Felsőbabádon meg a buszmegállót sem lehet biztonságosan elérni. Bukodinak ehhez is egy új választási ciklus kéne.

Miért lenne hiteles, vagy szavahihető ezek-után éppen most?

Erre jön azzal, hogy lám 2022-ben egy vékony aszfaltsíkot létesítettünk az egyik elhanyagolt utcarészen, aminek után világossá tettük. Mindez 10-14 hivatalban eltöltött év után.

Bukodi tempó
Ki győzi ezt mind kivárni, akkor, amikor Alsónémedid kilométernyi hosszúságban épültek ezen idő alatt kerékpárutak, újul meg a járdahálózat, és épülnek az utak.

Bukodi meg jön a lámpással, mint a mesebeli törpe a sötét éjszakában, hogy megvilágosodjunk.   

Hagyjuk már ezt az erőlködést.  Ami nem ment idáig, az nem akarjuk tovább húzni. 

Eddig és ne tovább Károly.    

Béke veled.

*

2019. szeptember 29., vasárnap

Ócsán több helyütt nincs világítás, de lagalább a D. Szabó Károly utcába felraktak vagy 1-2 lámpát ( - sötétség)

Nemhiába a druszaság, amikor a D.Szabó Károly utcába hosszas lakossági panaszkodást követően felraktak a villanypóznára pár lámpatestet, hogy legyen világítás ott is a ház előtt, ahova addig nem jutott.

Most a választások előtt a polgármesteri kampány során gondolták ez is jól jön, hátha hoz annyi szavazatot, amennyi fényt bocsát ki a pótolt lámpatest.  Nosza elő is rukkolt a 2017-képpel a végzős polgármester, hogy lám, lássátok, mennyi mindent elvégezett és köztük ezt is elintézte.

A világítás kiépítése azt jelenti, hogy lámpát helyeztek a meglévő póznára - azt is csak kérésre és sokára

Olyan ez mint villanyszerelőnél a biztosítékcsere, amit fel sem számláz. Ócsa polgármestere azonban véletlenül sem hagy ki egy ilyen ziccert.

Csak azt felejti el a kedves városvezető és a mögöttes PR-osa, hogy Ócsa más forgalmasabb helyei estékről éjszakákba hajlóan naponta borulnak sötétbe.

Például a Széchenyi utca Arany János és Damjanich közötti szakaszán egyetlen lámpatest sem világítja meg az utat ott álló lámpaoszlop egyikéről sem árad a fény. Egyedül az ivó világossága szűrödnek ki az utcára azon a szakaszon. Ott ugyanis nincs közvilágítás. 

Aztán az is közismert, hogy a MÁV P+R parkoló napjában borul sötétségbe éjjelente, mert az önkormányzati vezetés azzal spórol, hogy az ottani lámpatestetek nem kapcsoltatja be a közvilágítási hálózatba. Pedig itt nem 2-3 égő megvilágításáról van szó, hanem egy sor lámpatestről. 

Évek óta sötétségbe burkolódzik a drága parkoló - kivilágítatlan, mintha szégyellné a múltját

Csak ha már a kampányban önmagát fényezni igyekvő polgármester nyomán az igazság mellé állunk, akkor bizony fény derül a turpisságra, miszerint a Károly a nemtelen. Legalábbis a kampánya során felhasznált eszközök és célok tekintetében, mert nem tárja fel a valóság részleteit, csupán a habot igyekszik elsőként behabzsolni a tortáról. 

*

2016. május 20., péntek

Ócsán is ledes villágításban gondolkodtak - a pénztelenség mentette meg a várost a sötétségtől ( - mástól nem)

Ócsa városa sem kerülhette ki az Eu-s pályázatokat és azok buktatóit, bár más településekhez képes mondhatni sikerrel álltunk ellen.

Így amolyan kuriózumként nem épült nálunk kerékpárút, míg a régió más térségeiben bő számmal. Sikerült a pályázati források elől kitérni a Tanyafejlesztési program során is, így Alsópakony ma is az a lepusztult major, amit az egykoron hátrahagyottan ránk testáltak. De mással sem sokkal jutottunk előrébb, mert a legutóbbi Eu-s finanszírozású  parkolóberuházást sikerült úgy kihasználni, hogy az még ma is a városvezetés lelkét nyomja. Már, ha van mit terhelni. Ebben azonban sokan kételkednek.

Az viszont biztos, hogy a máshol nagy csinnadrattával átadott vasúti parkolók közül Ócsa volt az, ahol benémultak a felek. Ide nem jött Pánczél Karcsi, nem került képbe Szücs Laja és nem volt itt más, csak a Kormányhivatal ellenőre, aki aki azzal szembesült, hogy a projekthez társult vállalkozások közül legalább eggyel lepaktált az önkormányzat nevében a városvezetés prominense és így az emberek nyakára hordták a kitermelt veszélyes hulladékot. Ez a több tonnányi szemét, ma is a város környeztet terheli úgy, mintha mi sem történt volna.  

Közben meg mást sem hallani, mint azt, hogy tele vagyunk korrupciós ügyekkel. Na ezért is örülhetünk, hogy Ócsára nem kerül annyi Eu-s forrás, mint máshova, hogy nem valósult meg akkora fejlődés, mint a környéken másutt és végül nem cserélték ledesre a az amúgy nem is olyan rég felújított közvilágítást.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4fwFqcmQzCf9m7PiG2t_awcbOSDir2LtmG3q6vLixScZ_EOeqTO0ZXm2_yu5qBSzHjKgftmprxB5dABnzvbbXbe3AZdQ-0VJ2ojxGXCzT7IF0Muz9j493etyNT9J3crBCwvSGWr5vvvI/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpgA MÁV P+R parkolóban amúgy is sötétség honol, mivel ott egyszerűen nem is helyezték üzembe a kandelábereket. Minek is - ahogy Charlie barátom szokta volt mondani, - eddig is elvoltunk nélküle. És ha már eddig jó volt úgy, akkor most is jó ez így. Elvégre ez az elfogadott a két elavult vasúti átjáró vonatkozásában is. Minek is ide a fejlődés, ha abból csak a baj származik.

Erről szól  Pápay György írása - fogadják jó érzéssel.

Sötétben tapogatózunk

Mindegy, mire mennek el az uniós pénzek, csak el lehessen őket számolni?

Ki emlékszik még arra a hírre a Bajnai-kormány végnapjaiból, amikor egy vidéki városban európai uniós forrásokból akadálymentesítést végeztek, de a rámpák olyan meredekre sikerültek, hogy senki nem tudta kerekes székkel megközelíteni a közintézményeket? Az önkormányzatnak saját költségén kellett deszkapallókat leraknia, hogy a mozgásukban korlátozott helyi lakosok elintézhessék hivatali ügyeiket. A dolog egyre kínosabbá vált, ezért az illetékes kormányzati szerv vizsgálatot kezdeményezett, de végül mindent rendben talált. Az ellenőrök kiszálltak a helyszínre, és azt tapasztalták, hogy semmiféle problémát nem jelent számukra a bejutás az érintett intézményekbe – különösen, mivel lábuk ép volt, és a lépcsőket használták. Ezzel az ügyet lezártnak tekintették: miért is ne, hiszen minden olyan szépen el lett számolva, a projekt dokumentációját pedig újrahasznosítható papírra nyomtatták, ami kiemelten fontos egy uniós pályázat esetében.

http://mno.hu/data/cikk/1/34/26/28/cikk_1342628/TT20160304_023.jpgNem, nem puszta fikcióval van dolgunk, mielőtt bárki ezt feltételezné. Legfeljebb annyiban, hogy az eset nem pont így és nem pont akkor történt. Nem mintha a szocialista kormányok alatt nem futottak volna uniós pénzekből finanszírozott értelmetlen projektek, amelyek vitathatatlan szimbóluma a 40 millió forintból épült 40 centiméter magas bodrogkeresztúri kilátó (természetesen e beruházás körül is minden rendben volt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. októberi nyilatkozata szerint). A fenti történet alapjául azonban a mostani dunaújvárosi eset szolgált. Látszólag helyi jelentőségű ügyről van szó, de érthető módon az országos sajtó is beszámolt arról, hogy az új közvilágítási rendszer kiépítése után gyakorlatilag sötétbe borult a város. A helyzet odáig fajult, hogy a fokozott balesetveszély miatt az önkormányzatnak külön kellett gondoskodnia a gyalogátkelők megvilágításáról. S ha ez nem lenne elég, az ügyben valóban vizsgálatot folytatott az uniós KEOP-pályázatokért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), amelynek eredményét az Index hozta nyilvánosságra a minap. Mint kiderült, az ellenőrzésre 2015. október 14-én 10 óra és 14.45 között került sor, mely időpont köztudomásúlag kiválóan alkalmas a közvilágítás megtekintésére. Nappali fényben a papírok is jobban látszanak, ezekből pedig egyértelműen kiolvasható volt, hogy minden szabályszerűen zajlott: a számlák hiánytalanul megvoltak, elkészült az előírt elő- és utódokumentáció, a sajtómegjelenéseket is szorgalmasan gyűjtötték. És igen, az NFM éber ellenőrei az újrahasznosítható papír mennyiségét sem hagyták figyelmen kívül.

Megszokhattuk, hogy uniós csatlakozásunk után az EU-s pályázatokkal együtt egy új beszéd-, sőt gondolkodásmód jelent meg életünkben. Eszerint fontosabb, hogy egy támogatott beruházás során foglalkoztattak-e esélyegyenlőségi munkatársat, mint az, hogy a megvalósult fejlesztés milyen hatással van az érintett közösség mindennapjaira – egyáltalán szükség volt-e rá. A jelek szerint mi, magyarok gyorsan és sikerrel alkalmazkodtunk ehhez a gondolkodásmódhoz, és az uniós bürokrácia, valamint a posztszocialista észjárás különös nászából megszületett a kelet-közép-európai abszurd új válfaja: a formai kritériumoknak való megfelelés művészi tökélyre fejlesztése. Nem számít, hogy az elégtelen fényerő miatt egy egész város lakossága kénytelen sötétben tapogatózni, ami a közbiztonságot és a testi épségüket egyaránt veszélyezteti. A lényeg, hogy a pénz a megfelelő zsebekbe kerüljön, és minden szépen le legyen papírozva. Jobb lett a közvilágítás Dunaújvárosban? Nem, sőt romlott. El lehet vele számolni az uniónak minisztériumi jóváhagyással? El. További kérdés? Nincs.

A 250 millió forintból megvalósult – ennek több mint 80 százaléka EU-s forrás – dunaújvárosi (vissza)fejlesztés kirívó eset, de egyáltalán nem példa nélküli. Ezt mutatja, hogy a Csalás Elleni Európai Hivatal vizsgálatot kezdeményezett a vízközműhálózatok fejlesztésére kiírt uniós pályázatok ügyében. Hiába, nálunk még a szennyvíz is piszkosabb. Persze ezt hajlamosak vagyunk némi kurucos ellenérzéssel fogadni, mondván, mit okvetetlenkednek itt jöttment bürokraták. De mint arra nemrég Lázár János is felhívta a figyelmet, mi az uniótól tulajdonképpen nem kaptunk semmit, minden EU-s pályázati forrás a magyar emberek pénze. A kormány pedig bizonyára nagyra értékeli, hogy Brüsszel végre csinál valamit, és segít megvédeni a magyar emberek pénzét.

Ennél csak az lenne kézenfekvőbb, ha ezt maga a kormány tenné. Ha az NFM nemcsak a papírokra lenne kíváncsi, hanem a dunaújvárosiak panaszaira is. Gondoljunk csak bele, milyen vehemenciával vetették volna rá magukat a fideszes politikusok egy ilyen ügyre az MSZP– SZDSZ-kormányok idején! A jelek szerint ez most elmaradt, ki tudja miért. Talán mert a hatalom elkényelmesít, nehezebben megy a vetődés? Vagy más oka lenne? Nem tudjuk, sötétben tapogatózunk.
 MNO
*