A következő címkéjű bejegyzések mutatása: folklór. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: folklór. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 29., vasárnap

A Települési Értéktár Bizottság felvette az ócsai Bolyai János Gimnázium előtti útszakaszon álló buszmegállót

Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy városunk vasúthoz vezető fő utcájának örökségét, a Bolyai Jánosról elnevezett gimnázium előtti régi buszmegállót az Ócsa Települési Értéktár Bizottság Megyei Értéktár Bizottság  határozatával felvette, és mint valós élethelyzet, valamint életmód kategóriájú értéket a Települési Értéktárba felvette.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqXqpXhvJA0nfF9O35lF2cWD0rW4TRubF6otStNoqxtoDv2uxokhNXNi1fJqq2IuuOUGipTesfNfML22RJ9EoO3qaEbvSn8EfLaxMaENg7EcC8TieWWGzyi32pHqEpc7scOZnI33CXFSk/s1600/002.jpg
Felvételre került a helyi értéktárba ez a megálló - ilyen messze környéken nincs ( - kértük kiemelt védetté nyilvánítását)

Ócsa Települési Értéktár Bizottság elnök asszonya egyben kérte a gimnázium Falu Tamás utcai, vasútállomás felőli irányban álló buszmegállójának a Pest Megyei értékek közé sorolását és egyben védetté nyilvánítását az eredetiség és az érintetlenségének védelme, valamint megőrzése céljából.

Ez, a régi állapotában hagyott megálló. a városi értékek rangsorában olyan egyedi és a városra jellemző, ami önmagában olyan érték, mely nem maradhat regisztráció nélkül. Mindezzel az előzménnyel kérte, és javasolta a helyi Települési Értéktár Bizottság a Megyei Értéktárba történő felvételét, és besorolását a bizottsági honlapon is megjelent szöveges leírással, fényképes bemutatóval. 

 
Az előzményeket Ócsa honlapján város blogján is olvashatják.

*

2014. szeptember 2., kedd

Választási tájkép - ócsai folklór és várospolitikai elemzés ( - ciklust záró szociográfia)

Nem tudom, hogy másnak is feltűnt-e vagy sem, de Ócsa közélete mintha kezdene megváltozni. 
Az aranyos, barátságos kisvárosi jellegből egyre mogorvább, szürkébb és rendezetlenebb kép tárul elénk.  Ennél pedig többre érdemes ez a városka.

http://mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/21523887.jpg
Ez egy nagyon régi, de impozáns  fénykép - azóta sokat romlott a helyzet

Az, hogy a városba vezető főutak mentén sem gyalogjárda, sem kerékpárút és barátságos virágos környezet nincs ami bevezetné, vagy fogadná az embert aki közúton érkezik, már eléggé lehangoló. Annak, aki ezt naponta látja, tapasztalja, már egyenesen elkeserítő. Sajnos az elmúlt évek során a városvezetés ennek minden jelzés, felszólamlás ellenére nemtörődöm mód viselkedett.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjPiKsL96IkOEeoZdzGOprh597ekc9wHyjrSrjnvqOlMUQ6Hf3sGnH8qz9QekJab9l_2DnQemd7TzpaGGGC5vMv_EhAcxH3dpT-k0mICDY7Ar8XyoExAqb4yGy4A93OGpZdSfAVg1vnV0A/s1600/SSA41017.JPG
Aki e táj kultúrát magába akarja szívni, azért idefárad, hogy eljusson a Premontrei kolostorig, az ezzel a közállapottal, és az illyes fajta viszonyokkal szembesül. Mert ugyebár odáig el kell jutni, és ez idő alatt is lát, tapasztal az érkező.  Nem véletlen, hogy hozzánk nem jönnek tucatjával a kerékpáros turisták, sem a városlátogató buszok, vagy éppenséggel a vasúton érkező kirándulók. A város erre nem készült fel. Pedig alkalmas lenne rá és a turjános megfelelő célállomás lehetne. Az elmúlt négy év során ilyen jellegű városkoncepcióban senki nem gondolkodott. Ez irányú fejlesztési pályázatot nem adott be a városvezetés és a képviselő-testületi ülések anyagában sem lelni ebbéli felszólalást, vagy javaslatot. Sem az újra induló Buza Ernő, sem pedig Kardos Zoltán  bizottsági elnökök nem szorgalmazták és kezdeményezték ezt. Ők amolyan pátkatonaként inkább a köztartozással bírókat segítették meg szavazataikkal, az odaítélt odaítélt támogatásokkal, mintsem a város érdekeit nézték volna ez ügyben. De az Ócsai Természetvédelmi és Idegenforgalmi Közhasznú Egyesület és annak képviselője sem járt élen a természetvédelem bevonásával a helyi idegenforgalmi érdekek érvényesítése és a kisvárosi turizmus fellendítése érdekében az önkormányzat ülésein. Az elmúlt ciklusban efféle javaslatot sem tudunk felmutatni az egyesület neve alatt.  Most mégis megújulva kívánja indítani az egyesület azt, aki korábban is képviselhette volna mindezt. E-közben az évek óta tapasztalható tétlenségen túl semmi remény nem látszik a másként gondolkodásra. Így sem közúton, sem vasúton nem vagyunk képesek vonzani, ha úgy tetszik, idecsalogatni a látogatókat  Nincs egy népművészeti boltunk, az Ó-falúban ahol népi alkotásokat, képzőművészeti tárgyakat, emlékképeket, szuvenírt lehetne vásárolni. Az erre alkalmas önkormányzati tulajdonban álló Lakatosházat a városvezetés zokszó nélkül eldózerolta, ahelyett, hogy megvédte volna. Valljuk be, Ócsa jelen állapotában nem alkalmas a népi hagyományok megjelenésében, infrastruktúrájában a vendégfogadásra, a tájjelleg bemutatására, az ezzel szemben elvárható kiállásra, a turistacsoportok napi szintű fogadására. Ócsa nem egy vonzó látványosság. Ebben a lepukkadt állapotában nem képes ennek a szerepnek a betöltésére. Ez pedig egy olyan hiányosság, aminek anyagi és társadalmi kihatásai vannak és az önkormányzat a felelőse. 
 
Erről a tájékoztatótábláról bizony semmit nem tudunk meg - gazdátlanul korhad a reformátusok szentélye előtt

Nem elég baj, hogy mindkét főút-vonalbeli bejáratunk egy ipari környezetszerű bevezetést ad a városnak, ezek az útvonalak még több tonnás teherautókkal is terheltek. Az ilyen szerelvények nem csak az Ócsai Malom és Semmelrock előtt képesek a lakott területen kívüli szakaszon szabálytalanul várakozni és forgalmat akadályozni, hanem még bosszúságot is okoznak a tiltott zónában az általuk generált balesetveszélyes helyzetekkel. Egy ilyen bevezető után, ha talán el nem is megy a kedve a látogatónak, de az biztos, nem a legrózsásabb hangulatban érkezik ebből az irányból. Aztán már azon sem lepődik meg, hogy a műemléki kolostorhoz nem vezet járda, és hogy a korábbi tájékoztató tábla mára már teljesen olvashatatlan. Ha pedig körbenéz, akkor nem lát mást, mint az egyik sarkon a volt TSZ-Iroda omladozó épületét, Az Ady Endre utcában pedig az alátámasztott "Hantos Péter református-emlékházát", amit a város a katolikusokkal és az ateistákkal alkotott össz.-közössége által pénzelten dúcolt alá. Ezért is képez emléket a politikai pályára tévedt református lelkész itteni tevékenységének. A népnyelv csattanós és egyben elnevezést találva adta ennek az épületnek az említett református-emlékház elnevezést, utalva arra az állapotra, amit a képviselőjelölt lelkész több éves tevékenysége kapcsán elért a mai állapotába az épület. Mert amíg a város fizeti a templomi villanyszámla egy részét, addig a reformátusok a sajátjukra sem képesek költeni. Ezért az ő lelki békéjük nem szenved kárt, de más pénztárcájából bizony hiányzik az erre fordított összeg. Az ebből fakadó lelkészi indulás legalább annyi kétséget vet fel, mint az egyszerű juhász esete az önkormányzati támogatások vonatkozásában.

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2012/10/ciganykurva_0_0.jpgAzonban az autópálya felől sem felhőtlen a helyzet. Mostanság ismét előbukkantak az útszéli kurvák az Üllői út városon kívüli köztes szakaszán.  Ez magával rántotta a stricik helyi megjelenését és itt forgolódását, az erdőszéli lesben állást és az ottani szemetelést. A strichelés, a kurválkodás bizony nem egy környezetbarát  tevékenység. A sok szemét itt marad. Nem kéne, hogy ezt elviseljük. Hiába a nemrég alakult lovasőrség ezen a helyzeten, mint állapoton sem tudott javítani. Ha ugyanis minden nap az adott ponton strázsáló ismert négy lotyót körbelovagolnák, vagy maguk is ott tartózkodnának, akár mellettük, - ahogy Buza Ernő nyilatkozta a közösségi oldalon, - akkor biztos, hogy nem lennének kuncsaftok, és egy idő után elkotródnának. Elvégre az útszéli "szolgáltatásra" vágyó és ezért fizető kereslet szűnne meg, aminek hiányában a posztos lotyó sem álldogálna ott a semmiért. Persze ehhez az, kell, hogy a közpénzből támogatott polgárőrség parancsnoka ne a Facebookon üljön, és fotelból ossza az észt, hanem közterületen szolgáljon. Hogy a polgárőr ott legyen. Hogy ne hagyják magára az embert, a településrészeket és hogy ne legyen itt kurvaság, betörés és mi egyéb. Ezért áldozunk erre. Mert a korábbi közterületi-, polgári szolgálatot egyre inkább a Facebook őrzése váltotta fel. Nem véletlenül nevezik mostanság Facebook-őrségnek őket.  Az internetet általuk így megjelentett temperamentum amolyan fölényeskedésbe, és bunkó megnyilvánulásokba csapott át, ahelyett, hogy a tapasztalható webes arrogancia a közterületi határozottságban a stricikkel szemben jelentkezne. Mert nem csak Tihanyi Attila lócitromainak virágoztatása, és feletetése, hanem az Alsónémedi önkormányzat kötelékében dolgozó, és a helyi polgárőrszervezet vezetőjének szeretetét élvező, a közösségi oldalakon garázdálkodó és beszólogató kutyaugatást produkáló Wellmann Feri is inkább itt erélyeskedne, vagy a saját portáján söprögetne össze először, mintsem, hogy másokat próbálna moderálni, vagy ugatással fegyelmezni. Erre maradjon ott számára az a lehetőség hogy a futtatókkal szemben álljon ki ilyen vehemenciával.

Ócsa Városi Polgárőrség nemrég alakult lovas csoportja támogatókat keres, ha tud segíteni bármivel, kérjük jelezze itt, privát üzenetben ill tel. Tihanyi Attila :06203787817 Tibor Boros :06309944925

 A valós tolvajkergetésre, amúgy sem telik tőlük, mert még nem sokat hallhattunk arról, hogy az alsópakonyi házfeltörésnek miként nem sikerült elejét venni, vagy hogy a pincesori lopások miként kerülték el a bátor lovastagozat figyelmét. Mert az nem elégséges szolgálat, hogy ha valaki azt jelzi az általuk ellenőrzött közösségi oldalon, hogy egy elszabadult ló vágtat az utcán, akkor a polgárőrség nyom egy like-t. Ez már kabaré kategória. Ezért nem véletlenül említik egyre gyakrabban, hogy ez nem más, mint egy Facebook-őrség. Mindez teszi őket alkalmatlanná a valós problémamegoldásra. Erre pedig legalább annyira értelmetlen közpénzt fordítani, mint a vasúti aluljáróra volt.

https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQNULj7UjYBvp-tknq4j2uawnVVj6tsebg4YWkxB_MElKYdCboF9A
Arról is nem beszélve, hogy az iskolából Alsópakonyra közlekedő iskolásbuszon utazó diákság milyen látványban részesül a sokszor koszos bugyijukat mutogató, vagy éppen a nélkül ott lebzselő, máskor meg valamelyik hiányában posztoló útszéli nőstények látván. És ez fogadná a turistákat is, ha a pályáról jönnének. Erre pedig nem lehet csoportokat szervezni. Hogy jöjjön Ócsára az ember, ha nincs megfelelő fogadtatás, és színvonal és szolgáltatás ehhez. Az utóbbi évek várospolitikája nem hogy segít volna ezen, hanem még rombolta is ezt.

 a vasútállomás és környéke sem nyújt jobb képet. És ebben most nem MÁV a hibás, hanem az önkormányzat. A polgármester bódévárosa, a konténerek mögötti "szabad-kocsma" a diszkont italozók Mekkája. A sínek mellett álló Nemzeti Dohánybolt, mint valami diszkont piálda nyomja a szeszes italt és a ontja füstöt a felújított vasúti aluljáró és a vasútállomás környezetében. Ott olyan kerthelyiséget engedélyezett a hivatal, ami egy valós kocsma számára is irigylésre méltó lenne. Ha most valaki azt gondolja, hogy nem engedélyezte ezt senki, az téved, mert amint láthat működik, üzemel és a hatóságot kurvára nem zavarja. Egyébként ugyanezen elv alapján nyit ki napjában Széchényiben is a zugkocsma, meg sem várva  a szemben levő játszótér bezárását.  A térfigyelőkamra, a polgárőrség és a helyi hatóságok figyelme erre már ugyanúgy nem terjed ki, mint ahogy Gallai képviselő is említette, csak az zavarja, hogy a téren este még a padokon ülnek és hangoskodnak. Erről legalább van jegyzőkönyv.

Két éve milliókba került a főépítész által vezetett felújítás - most meg ismét málladozik ( - ismét kezdik jó pénzért)

Nos egy ilyen környezetbe érkező bizony nagyon kevés skanzen érzést kap a mostanság egyre ritkuló ó-falusi részen. Mert nem csak a Lakatos ház hiányzik a régi falusi tájképből, hanem egy újabb tájjellegű parasztház lett oda. Sajnos mindez a városvezetés számlájára róható. Erre mondhatnánk azt is, hogy elég volt a pusztításból!

Sajnos a Vasútállomás mindkét oldala olyan rendezetlen, hogy az már szinte elviselhetetlen. Nem csak látványban, kialakításban és környezetben, hanem abban a káoszban is amit a maga az önkormányzat vezetése az elmúlt 4 év alatt sem volt képes megfelelően kezelni. Az átellenben lévő "retro" talponálló és annak célközönsége az utcát, a zebrát kifoglalva állja el az közterületet és teremt nem csak olyan lezüllött látványt, ami az idegen számára rémisztő, hanem még balesetveszélyt is, amivel szemben valójában nekik hivatalosan kéne fellépni.

http://criticalmass.hu/files/CIMG6539half.jpg
Ebben csupán az a baj, hogy nagy az összefonódás. A mostani polgármesternek és csipetcsapatának ez a lepusztult állapot megfelelő, mert saját bevallása szerint is Ő maga is ott fogyaszt. És hogy ez mennyire igaz az ócsai mentalitásra, itt minden ezen áll, vagy bukik.

Az egyik ember azért tűri a másik szabálytalanságát, mert maga is részesévé válik és elfogadja azt. Itt ugyanazt fogyasztjuk, ott együtt iszunk, amott együtt focizunk, a távolabb együtt bírtok-háborítunk, azután pedig együtt birkázunk, vagy közösen trágyázzuk teli a város. Már kész is helyi népi kultúra a sajátos folklór, aminek következtében szépen leépül a város.

Jelenleg ezért tartunk itt. Ez látható mindennapokban és a közéletben. Vagy egy bizonyos kör, aki kapcsolódik egymáshoz. Ők azok, akiket nem lehet megszólni, nem szabad bírálni és szintén ők azok, akik alakítják, formálják a közéletet.  Ennek káros következménye az a letapadtság, ami már nem engedi be a fejlődést, a kultúrát és a jobblétet. Mert nekik ez a jó.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiCwvoomFfXaVc00KPjg4Ryvuymx8A2tOdfNJRMkh6he9ahoBsPDCOnDW4nAwEf0W1sBCO4MASFlwwIXuoONGid5kzwOhAJ136Yp8MqiYGLl42mxpR4ZvyLaI-8jFXkTMywKyIVKOkA6Sg/s1600/kib%C3%ADr%C3%B3-+fidesz.jpg
Érdemes szemügyre venni - valóban ők lennének a legmegfelelőbbek ( - nem hiszi már el az ember)
 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzB6lvYvCyqDiEtzxd6h6NqAVSKrJWCMtlyCDmYnyxuH9uD4nd6KFvfl6h9tXinqU4J1CZ9y5H9vkpMDQBPaO7KG2oAcp6bV8Ggo1KbiKOiP8AdGx1BChUfQvVTitPdcDx8BM9bGRfVRc/s1600/001.jpg
Így képesek adóhátralékos képviselő-jelöltet indítani, befogadni és támogatni. Ezért nem képesek a pártok az egyesületek a helyi szervezetük által megújulást és jobbulást hozni a városra, mert azok itteni vezetői egy csapatban játszanak, közösen bratyiznak, és végül egy húron pendülnek a kollaboráns, korrupt és  gátlástalan egyénekkel, akik most mind ott lebzselnek a választások alkalmával az önkormányzat ajtajában a bejutásért, holott  szürke hétköznapok alkalmával oda csak akkor mentek, ha pénzre volt szükségük. Egyetlen ülésen, nem vettek részt, egyetlen döntéshozatal körülményeit nem firtatták, számos esemény hátterét nem ismerik, sőt Ócsa elmúlt években történt önkormányzati cselekvéseiről sincs tudomásuk. Most mégis mind önkormányzati tagságot szeretne. Nagy is a dáridó. Gyűjtik az aláírást tucatjával, hogy a tűz közelébe kerülhessenek.

De valójában kit is érdekelnek ezek az egyének, amikor tudjuk, hogy jelentős részüktől semmit sem várhatunk. Ne higgye el senki, hogy azért, mert a választásokra ruhát váltva átöltöztek, akkor jobbak lesznek.  Csak arra ügyelnek, nehogy kiderüljön valami, mert akkor a blog megírja. Ez pedig több mint ciki.

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/t1.0-9/10171192_1601792003380275_7981119361097067203_n.jpg
A Juhfesztivál kamionján a főszereplők - a kommunális adónk is benne leledzik

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1.0-9/10170794_944083415638926_6269064215661948739_n.jpgKi az itt helyben, aki komolyan gondolja, hogy egy köztartozásokkal terhelt, és eddig is közpénzekből finanszírozott vállalkozó képes lesz képviselőként tisztességgel és becsülettel helytállni akkor, amikor ezzel eddig híján volt. Szabad-e egy ilyen embert a kasszához közel engedni és a közpénzeket, a sorsunkat ekként rá bízni?

Még az is lejáratja magát, aki az ilyennel szóba elegy, támogatja, vagy segíti ebben a kizsákmányoló tevékenységében.

Van itt Ócsán számos tisztességes csendes és normális ember, akik mind jobbra érdemesek. Akikre szívesen bíznám a jövőmet és a beszedett adómat. Olyanok, akik ezt nem eltékozolják és nem magukra, vagy a haverokra költik.

Van itt még olyan, aki nem egy tálból cseresznyézik, és abból a birkapörköltből táplálkozik, amit mi fizettünk ki a közös támogatás által a számukra. Én biztos, hogy nem ülnék vele sem egy asztalhoz, és nem fogyasztanák vele egy tálból sőt nem játszanék vele egy csapatban, de nem is hallgatnám el és nem is támogatnám a városi közéletben való részvételét, vagy az önkormányzatba való bejutását. Én úgy vélem ott a tisztességnek, a becsületnek kell érvényesülnie. A tisztességtelenségnek, a pénztolvajlásnak, a bűnösöknek van más hely és ház fenntartva. Az előbbit Városházának, az utóbbit Törvényszéknek hívják.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqXqpXhvJA0nfF9O35lF2cWD0rW4TRubF6otStNoqxtoDv2uxokhNXNi1fJqq2IuuOUGipTesfNfML22RJ9EoO3qaEbvSn8EfLaxMaENg7EcC8TieWWGzyi32pHqEpc7scOZnI33CXFSk/s1600/002.jpg
Erre meg már nem futja, mert az erre valót elvitték a tartozással bíró haverok - négy évük volt rá ( - szégyen)

Aki nem így gondolja, vagy nem így van ezzel, az nem csak, hogy nem oldja meg a város jelenlegi problémáit, hanem még  plántálja is a törvényenkívüliséget és a korrupciót.  
 
*

2014. január 19., vasárnap

Hurkatalálkozó - Ócsáról Kakucsra a disznóságért ( - folklór nélkül)

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/1604730_655411257831474_2017913028_n.jpg
Szűcs Lajos  poharazik Ecseren

Egy hete számoltunk be róla, hogy a Szűcs Lajos mennyire fontosnak tartja az új választókerületének ápolását. Ennek érdekében más tájakra is szívesen ellátogat ismerkedni és barátkozni az emberekkel, ahol nem áll restellni áldomást inni sem a győzelemért.

De milyen is lenne a disznóvágás hurka és pia nélkül. A kedves politikus pedig ezzel a leereszkedéssel bizonyítja, hogy maga is a nép fia.

Ecserről a sült-vér elfogyasztása után indult Lajos tovább Kakucsra, ahol szintén sok baráttal, rengeteg finomsággal és jó kedvű versenyzővel, köztük földivel (ócsaival) találkozott az elnök.

Az idén végül Kakucson jöttek össze a hurkás denevérek, mivel disznóság nem az ócsai folklór része. 

Időközben előkerültek a fényképek is a múltheti eseményről.

A megosztásból blogunk sem kíván kimaradni. 

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1/1604675_655421997830400_1891169798_n.jpg
Csapattagok - az ócsai kisbíró(né), a közterület helyi felügyelője és a ciklus végéhez érő polgármester társaságában  a "denevérek"





*

2013. november 28., csütörtök

Győzött a véreshurka a fesztiválon - nemzetközi, országos és megyei küldöttség ( - ócsai töltő)


 A falusi disznótorok leghangulatosabb, legtöbb találékonysággal és gasztronómiai ihlettel megáldott szakasza a hurkatöltés. E tevékenységnek hódolhattak, akik elmentek a Nemzetközi Hurkatöltő Fesztiválra Tápiószentmártonba. 

http://www.kormany.hu/download/6/a3/11000/tn726c406.jpg
Megnyitó - kormányzati szinten

A nagy megméretésbe az idén 50 csapat nevezett be, közöttük most először bolgár és csángó versenyzők, akik a hazai, a szlovák és délvidéki vetélytársakkal küzdenek meg a díjakért.
Szűcs Lajos a a megyeházi csapatát Pánczél Károly társaságával feltöltve állt a disznóságokhoz versenyszerűen.

http://kep.cdn.index.hu/1/0/509/5094/50940/5094052_219375303fca41189d451bd83e0004f4_wm.jpg
Disznóság minden mennyiségben

A "csupán" 575 éves Tápiószentmártonban hagyomány, hogy a falu névadójának – Szent Mártonnak – tiszteletére több napos programot rendeznek (Borszentelő, Generációk találkozója, Sportprogramok, Örömzene, stb.).
Az idei évben kibővült a rendezvénysorozatuk. Tápiószentmárton lehetőséget vívott és kapott a három napos Tápió EXPO megrendezésére, melynek fő célja a térség településeinek, nevezetességeinek, helyi termékeinek, vállalkozásainak bemutatkozása. Ennek a rendezvénysorozatnak a jeles gasztronómiai eseménye a IX. Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál volt, - amit az ócsai Szűcs Lajos sem hagyhatott ki.
November 9-én Tápiószentmárton Önkormányzata kilencedik alkalommal rendezte meg ezt az eseményt, ami, a régi disznótorokra emlékezve a Hurkatöltő Fesztivált nevet viseli.  A fesztivál célja a falusi disznótorok teremtette étkezési kultúra megőrzése. (Elnökünk, Szűcs Lajos ebben mindig fontos szerepet vállal.) 
Az eseményen igyekszenek feleleveníteni a hagyományos disznótorok hangulatát, de a látogató érdeklődők is részben megismerhetik a disznóvágás és a feldolgozás folyamatát; - akár a politikusaink által (- szolgáljon ez emlékeztetőként vagy példaként Ócsa számára is). 

A hurkatöltő verseny résztvevői három kategóriában mérhették össze gasztronómiai kreativitásukat. Készíthettek fehér hurkát, véres hurkát és hurkakülönlegességeket.

A fesztivál célja: a falusi disznótorok teremtette étkezési kultúra megőrzése. Felelevenítik a hagyományos disznótorok hangulatát, az érdeklődők megismerhetik a disznóvágás és a feldolgozás folyamatát. Az idei évben a Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivált a Tápió-expó keretében rendezték meg.

http://www.kormany.hu/download/3/b3/11000/tn726c406.jpg
Nemsócsa benevezett  - Lajosunk idén sem ócsai színekben indult
Kár, hogy Ócsán az önkormányzat prominensei 2012. augusztus 20.-ára lédózeroltatta azt a népi parasztházat, ahol akár egy ó-falusi kocsma, vagy akár egy falusi mangalica fesztivál háttérbeli kiszolgáló épületeként szolgálta volna a kisváros érdekeit.

Ócsán azonban nincs hasonló rendezvény, mely az öreg falu táj-védett környezetébe csalhatná a hosszabb, rövidebb időre a turistát.  Jelenleg Ócsa nem rendelkezik olyan komplex programmal (és tegyük hozzá adottságokkal sem), mely alkalmas lenne egy- egy hétvégi program kitöltésére, hogy az idelátogatók és az itt elköltött forintok száma növekedjen.

A vasútállomás és környéke rendezetlen, a Nemzeti Dohányozót konténerei és az ott lebzselők határozzák meg a hangulatot. A Falu Tamás utca nem egy olyan útvonal, melyen végigsétálva, elnézelődve lehetne a faluközpontba eljutni.  
A városban ugyebár kerékpár út egy méternyi nincs, így a kerékpáron érkezőket sem vagyunk képesek méltón fogadni, netán ide vonzani. 

Az elképzelt mangalica fesztivál, a meglévő és rendbe rakott falubelsőn álló vályogházak mentén tartott kisállatok az erdei iskolához hasonlatosan csábíthatná a nagyvárosi gyerekeket, arról nem is beszélve, hogy Szűcs Lajosnak és Pánczél Károlynak sem kéne máshova menni vagy kikocsikáznia, hogy disznót, vagy lovat foghasson. 

http://www.szucslajos.com/images/2013/11/11/3785_hurkatolto-fesztival-2013_20131111100019_29.jpg
Együtt a kompánia - fotó és mosoly a népnek

De visszatérve a Tápióságba, ahol éltek az alkalommal és belefogtak a hurkatöltésbe, ott bizony nagy volt a sürgés-forgás.

Minden csapat öt kiló sertéshúst, három kiló rizst és 20 méter hosszú sertésbelet kapott az induláshoz, ahogy Szűcs Lajos, Pánczél Károly és Szabó István alkotta fideszes kollektíva is. 

http://www.szucslajos.com/news_images/1554/hurkatolto-fesztival-2013-1_2013111195021_64.jpg
Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének sok egyébnek elnöke, országgyűlési képviselő, Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke, Pánczél Károly, országgyűlési képviselő, alpolgármester  - egy csapatban, közös erővel

Az alapanyagokat aztán ki-ki saját fűszereivel, saját ízlésének megfelelően dolgozhatta fel. Neves zsűri értékelte a versenyben résztvevő csapatokat, nyolcadik éve a zsűri elnöke Németh József, aki a Magyar Gasztronómiai Szövetség Vendéglős és Hagyományőrző Bizottság Elnöke, Venesz-díjas chef.
 
http://www.iranymagyarorszag.hu/kepek/feszt/nagy/hurka.jpgAz idei esztendőben a Vármegyeháza csapata (dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének és több tömörülés elnöke, országgyűlési képvisel, Pánczél Károly, országgyűlési képviselő, gyáli alpolgármester, Szabó István, a közgyűlés alelnöke) által készített véres hurka nyerte el a legjobb címet. 
A csapat tagjai a nyereményüket, a 7 éjszakás görög utat felajánlották a legfiatalabb csapatnak.

*

2013. augusztus 25., vasárnap

Motiva zenekar -"Kicsike" klipp ( - hazai pálya)

”Szeretnénk a zenénket minél több emberrel megismertetni. Népszerűsíteni dalainkon keresztül a hagyományainkat, értékeinket.” 


http://www.nepzene.hu/getdata.php?id=131651025418512A Kicsike című új klippel jelentkező, új tagokkal felálló Motiva zenekar két tagjával, Kovács Nórival és Szathmári Tamással beszélgettünk.

Mikor és hogyan alakult a zenekar?

Nóri: A zenekar 2008 végén alakult. Már jóval előtte foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan lehetne a népzenét és a mai pop kultúrát szerencsésen összeilleszteni. 
Így született az ötlet, és ehhez kerestem tehetséges zenészeket. Nem tudok olyan popzenekarról, ahol népzenei gyűjtéseket használnának fel eredeti formában, tehát úgy látszik sikerült újat, egyedit alkotni.

Tamás: A zenekar folyamatosan alakul, mindig befogadunk valami újat, vagy épp elhagyunk valami mást. Lehet, hogy holnap találkozunk egy zenésszel, akivel kicsit más ízt kap a stílus. Nagyon hasonló az elképzelésünk Nórival arról, hogy mit képviseljen a zenekar, és hogy ez nagyjából milyen hangzást hoz magával, de ezen kívül nyitottak vagyunk mindenre.  Az alakulásra jó példa hogy idén remek népzenész lányok és egy gitáros csatlakozott a csapathoz.

http://www.nepzene.hu/getdata.php?id=131651041221911Ti sok produkcióban dolgoztok, hogyan egyeztethető ez össze a Motivával, hogyan osztjátok be az időt?

Nóri: Minden csak elhatározás kérdése. Ami fontos az ember életében, arra szakít elég időt. A Motiva zenekar pedig szerintem mindkettőnk értékrendjében az első helyen van.

Tamás: Én hajlamos vagyok nagyon túlvállalni magam, de a Motiva olyan feladat, amivel szívesen és eredményesen töltöm az időmet már több mint 3 éve, tehát komolynak tűnik a dolog.  Nem haszontalan ugyanakkor az egyéb tevékenységeimre fordított idő sem, nem csak tanulok belőle, de például a filmkészítéssel kapcsolatos tudományomat közvetlenül a zenekar szolgálatába tudtam állítani.

Hogyan születnek a dalok?

Először általában a népdal, vagy egy saját szöveg, dallam születik meg, és utána megpróbáljuk elképzelni, milyen hangszerekkel, milyen hangzással tudnánk legtökéletesebben visszaadni mindazt, amit gondolunk a dalról, amilyen érzéseket kelt bennünk. Sok népi hangszert is használunk a hangszerelésben. Sokszor az Erdélyben gyűjtött élményeinkből táplálkozunk.

Tamás: Szépen. Például a Kisírom magamat kezdetű számunk nagyon hagyományosan, zongora mellett ülve született. Zongoráztam valamit, Nóri énekelt hozzá, aztán igazodtunk egymáshoz és végül kialakult a dal. Újabban egy barátunk Barnabás is segít a végső keverésben, és néha beletesz olyan finomságokat a hangszerelésbe, ami nekünk eszünkbe sem jutott volna. 

http://eger.innenindulj.hu/blog/wp-content/uploads/2012/07/Kovacs_Nori.jpgMeg tudjátok határozni, milyen műfajt képvisel a zenekar? Mi a véleményetek erről a műfajról? Divat, üzlet, vagy fellángolás?
Tamás: Érdekes a kérdés, én is kerestem erre a választ magamban az utóbbi években. Szerintem a népzene soha nem ment ki a divatból, csak a kultúra különböző szeleteiben volt jelen. Pár száz évre visszatekintve a falusi mindennapok zenéje volt ez, de már az akkori klasszikus zene is merített belőle. Így volt ez mindig, megjelent a rockzene, a jazz, és sorolhatnám, minden stílusban van és volt képviselője a népzenei befolyásnak. Az a stílus, amivel mi keverjük, azt én úgy nevezem, hogy “jóindulatú pop”.

Hogy mennyire üzlet? Sajnos, ha valaki egy népdalból merít témát a lemezére, akkor szinte alig keres vele pénzt, mint szerző, hiába dolgozta ki mesteri és egyedi módon a dalt. Ebben az értelemben két akkordra egy halandzsa szöveg eléneklése jobban fizet.

Ami a fellángolást illeti, én városi emberként teljesen elektronikus területről érkeztem, magamon tudom megfigyelni, hogy mióta a népzenéhez közelebb kerültem, megfordultam Erdélyben, felvidéken, láttam, hogy hogyan őrzik az ottani egyszerű emberek azokat a hagyományokat, amiket mi Magyarországon már régen elcseréltünk egy Gorenje hűtőszekrényre, azóta új jelentést kapott egy-egy régi magyar dal. Nem hiszem, hogy ez nyom nélkül elmúlna, különösen, hogy ezzel a szemlélettel egy zenész még jobban átérzi, hogy tulajdonképpen küldetést is teljesít, amikor a népzenét életben tartja. Az angol mintára készülő popzenéket ma már üresnek érzem, ha nem töltik meg valamilyen helyi tartalommal, még akkor is, ha technikailag egyébként szépen van megvalósítva.

http://www.kovacsnori.com/thumbnails/webtools2go_sites/kovacsnori_webtools2go_com_live/pages//stretch/459x306/transparent/none/1327959375/IMG_7878.JPG

Hogyan fogadja a közönség az élő koncerteket?
Tamás: általában a második sortól már együtt éneklik velünk idősek és fiatalok egyaránt. A népdal feldolgozásának a jó oldala az az, hogy nem kell elmagyarázni, miről szól. Ezt a zenét nagyon gyorsan befogadja a közönség.
Mik a tervek a jövőre nézve, mik a céljaitok?
Nóri: Szeretnénk a zenénket minél több emberrel megismertetni. Népszerűsíteni dalainkon keresztül a hagyományainkat, értékeinket.
Tamás: Tudom, hogy nagyon prózai lesz, amit most mondok. Vannak konkrét elképzeléseink, merre tovább, de szerintem nem szabad az egészség rovására túlhajszolni magunkat, nekem egy harmonikus munka-pihenés arány lenne az álmom, most nem ritka hogy 20 óra felett hajtok egy nap.
Egyik számotokban együtt énekel Nórival Józsi bácsi. Meséljetek erről a dalról és Józsi bácsiról.
http://www.nepzene.hu/getdata.php?id=13042781284247Nóri: Kovács Józsi bácsival pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg Erdélyben, egy Szék nevű községben. Népdalokat gyűjtöttem tőle.
Nagyon megfogott a bácsi közvetlensége, gyönyörűen énekelt, életvidám volt és igaz magyar ember. Az egyik énekét később feldolgoztuk a Szerelem, szerelem c. dalunkban, ahol Józsi bácsi hangját is felhasználtuk. Mikor megmutattuk neki a végeredményt, megkönnyezte és azt mondta: Kislányom nekünk több ilyen közös nótát kell énekelnünk, mert nagyon "összestimmol" a hangunk.
Később videó klip is született a dalhoz, amelyben Józsi bácsi is szerepel, és ez rendszeresen látható, kérhető például a Duna tv Kívánságkosár című műsorában.
Kinek szól ez a zene? Az időseknek nem túl fiatalos, illetve a fiataloknak nem túl unalmas, öreges a népzenék világa?
Nóri: Szerintem minden korosztály megtalálja a zenénkben a számára kedves, értékes zenei motívumokat, szövegeket. Az idősebb korosztály szívesen nosztalgiázik, ismerős dallamok csendülnek fel az emlékezetükben. A fiatalok pedig belekóstolhatnak népi gyökereink kultúrájában, mégsem egy direkt, hanem egy számukra sokkal fogyaszthatóbb zenei közegbe ágyazva, ezáltal nem elutasítják, ha nem befogadják, sőt megszeretik ezeket a dalokat.
"Belenyúltok" a népdalokba, vagy igyekeztek megtartani az eredeti szerkezetet?
Nóri: A dalok egy részén nem változtatunk, mert úgy szép, úgy kerek, ahogy azt már valaki megfogalmazta. A mai korosztály is teljesen azonosulni tud vele, érti.
Más dalokat kisebb, nagyobb mértékben megváltoztatunk, saját zenei közegünkbe formáljuk. Újabban pedig születnek saját dalok, szövegek, amelyek főleg a saját, megélt élményeimből táplálkoznak.

Tamás: Volt, hogy nem is ismertem az eredeti dalt, és a saját harmóniavilágomból tettem alá valamit, ami aztán Nórinak is megtetszett. Érdekes játék ez. Hogy őszinte legyek, nagy segítség a népdal a zeneszerzésben, mert túl nagyot tévedni nem lehet. Ha jó szándékkal és érzékkel állunk hozzá, akkor a végeredmény biztos, hogy szép lesz.
Az ilyen zenekarokat mindenki a Nox-hoz hasonlítja. Ismeritek, figyelitek a műfajt? Mi az, amit hallgattok? Hogy tetszenek mások munkái, akik a népzenét hasonlóképpen alkalmazzák? Vannak példaképeitek?
Nóri: Már több, mint húsz éve népzenei berkekben mozgok, ezért nagyon sok olyan zenekart ismerek, akik népzenei feldolgozásokat muzsikálnak, készítenek.
Példaképeim azok az adatközlők, nénik s bácsik, akik megosztják velem népdalaikat egy-egy gyűjtés során.
Hangzásukban, akik nagyon megfogtak, Enigma, Deep Forest, akik jóval korunk előtt jártak a népek zenéinek feldolgozásában, és csak később szivárogtak be hazánkba ezek az elektronikus hangzások.
Tamás: Én kísérletezőbb kedvű vagyok, néha elvarázsol egy elektronikus hangzás, aztán Nóri húz le a földre azzal, hogy ez rajtam kívül nem sokakat fog érdekelni így aztán kidobjuk. Dédelgetek magamban egy kicsit elvontabb hangvételű közös dalt, de lehet, hogy soha nem lesz erre idő.
Teljesen érthető a Nox „skatulyázás”, mindenki megkapja, akinél szintetizátor van a színpadon és népdal szól. A Nox ennek a műfajnak az úttörője, és legsikeresebb képviselője volt, nagyon profi és színvonalas produkció, mindenkiben nyomot hagyott.
Aki nem jártas a komolyzenében, könnyen összekeveri Mozartot Wagnerrel, de akár Lehárral is. Aki viszont mélyebben belehallgat az egyes zenekarok munkáiba és megismeri azt, hallhatja a különbséget.
A mi zenekarunk talán abban különbözik a többitől, hogy amit hallunk, nem popéneklés népdal dallamára, hanem Nóri tényleg a több száz éves hagyományos népdaléneklést tárja elénk.
Én zenei mindenevő vagyok, és ez nem csak a nyitottságomból ered, hanem úgy gondolom, képes vagyok felfogni a zene valódi mondanivalóját, függetlenül annak stílusbeli csomagolásától. Kedvelem a bonyolult ritmusú és dallamú energikus zenéket, de ennek a rossz oldala az, hogy sokára tanultam meg, hogy hogyan kell tisztán hangszerelni, mi az, ami valóban előrevisz egy dalt. Lehet, hogy ha Nóri nem csapna a kezemre, akkor a progresszív jazz polcról lehetne leemelni a lemezünket az üzletekben.
Ami a kortársainkat illeti, meg kell említenem a Balkán Fanatik, a hangszereléseik, ritmusaik példaértékűek, különösen a korai időszakban, vagy a Holdviola zenekart, akik a súlyosabb dalaikkal nagyon különlegeset alkottak, és mivel kortársaim, amikor a zenéjüket hallgatom, akkor magamban visszabontom az összegyúrt hatásokat, amiből építkeznek, tehát úgy érzem, hogy az a zene az egyik legjobb ismerősöm.
http://kovacsnori.webtools2go.com/uploads/webtools2go_sites/kovacsnori_webtools2go_com_live/pages/MVI_7438_11-02-27_13-12_parkfilm_hu.jpg
Ejtsünk pár szót az új videóról. Hogyan készült, miről szól?
Nóri: Igazán nem akartunk semmit megfejteni ebben a klipben, sem nagy életigazságokat mondani. Egyszerűen egy vidám, néhol vicces, könnyen emészthető történetet próbáltunk bemutatni, hogy mosolyt csaljunk az emberek arcára. A felvételeket júniusban rögzítettük, és ezúton is szeretnénk megköszönni annak a sok szereplőnek, akik teljes odaadással közreműködtek a klip elkészítésében.
A történetben egy piros boríték kalandos útját követhetik a nézők, de hogy mi van a levélben, az maradjon titok a klip végéig.
Tamás: Meglepetés volt nekem a forgatás. Mivel operatőrként jó pár tucat klip forgatásán vettem már részt, ezért csak mosolyogtam, amikor Nóri a szervezésről és a történetről beszélt, de a forgatási nap végén megdöbbenve vettem tudomásul, hogy mindent kitalált megszervezett, levezényelt és egy jópofa klip teljes nyersanyaga ott volt a gépeken. 

http://www.nepzene.hu/getdata.php?id=131651034019998
Ki a zenekar új tagja? Bemutatnátok röviden?
Nóri: Kovács Judit: – brácsa, furulya, vokál, Tóth Luca Réka: – hegedű, vokál, és Gönczi György (Apuka): gitár

A zenekar honlapján a videók, zenék megtekinthetők, meghallgathatók. http://www.motivamusic.hu/
 Népzene.hu  2011-09-20.  
*

2013. július 28., vasárnap

Motiva zenekar - Kovács Nóri ( - hazai pálya)

Saját bevallása szerint a zene az élete egyik, és jelenleg a nagyobb részét kitöltő lételeme. Szó szerint, mert nem telik el úgy nap, hogy valami ne szóljon a fülében, vagy valamit ne dudorásszon, ne vessen papírra. Amikor lazít, akkor is szól. A zene a lelke egy darabkája, és amikor énekel, akkor egy kaput nyit meg, és enged belátást a gondolataiba, a szívébe 

http://www.bevezetem.hu/images/1211/kovacs-nori-sajto-1.jpg 

Engem az érdekelne leginkább, hogy ki bújik meg az alkotóember, az előadó mögött? 

- Egész egyszerűen egy majdnem teljesen hétköznapi ember vagyok, némi bogaras zenei beütéssel, nyitottsággal és nagy befogadó készséggel a művészetek iránt.

Érzékeny lelkű, aki kicsit naivan hiszi, hogy a világ alapvetően jó, és minden ember pozitívan összekapcsolható valamilyen módon a zene által. Nagy ambícióim vannak, és addig nem nyugszom, amíg az adott célokat el nem érem, az elképzeléseimet meg nem valósítom. Észérvekkel meggyőzhető vagyok, de negatív kompromisszumokat nem kötök. Nem mindent, mindenáron.

Hogyan fordult az érdeklődésed a népzene felé?

- Egész kis koromban, amikor bekerültem az iskolarendszerbe. Lelkes tanáraim bevontak mindenféle népzenei szakkörbe, citeráztam, furulyáztam. Először Muzsikás lemezekről hallottam népdalokat, később sok eredeti felvételről tanultunk a Pántlika énekegyüttesben. Versenyekre jártam, sokat szerepeltettek. A szüleim is mindenben támogattak, büszkék voltak rám. Úgy beszippantottam a népzenét, hogy sokáig ez volt az egyetlen zenei nyelvem. 

http://www.koncert.hu/uploads/concerts/normal/koncert-20130415-4037-motiva03.jpg
Később tudatosan kezdtem magamat képezni. Sokat olvastam néprajzi könyveket, zeneelméletet tanultam, népzenei táborokba jártam és lassan megnyílt előttem Erdély világa. Tíz évvel ezelőtt jártam először Erdélyben, Gyimesben. Azóta is minden alkalommal lenyűgöz a kinti világ. Szerencsére nagyon sok helyre eljutottam Mezőségtől, Székelyföldön át, Gyimesig és rengeteg érdekes, értékes emberrel megismerkedtem. Többekkel szoros barátságot kötöttem, és rendszeresen látogatom őket azóta is.

Inkább az az érdekes, ahogyan elkanyarodtam a népzenétől, majd újra megtaláltam magamnak.

Éppen a Mondanék én valamit népzenei albumomat vettem fel, amikor betévedt két eléggé alternatív kinézetű fickó a stúdióba. Ott ragadtak, és a végén megkérdezték, nem lenne-e kedvem velük dolgozni? A Balkán Fanatik két tagja volt. Most már öt éve vagyok velük. Kitártak számomra egy más megközelítésű zenei világot. Aztán én is kísérletezésbe fogtam. 

Megalapítottam a Motiva zenekart, amely szintén világzenét játszik, de megint egy kicsit másképp. Sok népzenei gyűjtéssel, elektronikusan. Egyre szélesedett a zenei világ. Énekeltem egyházi zenét, saját dalokat, megzenésített verseket, műdalokat, csuvas dalokat Berecz Andrással. Sokáig háttérbe szorult az autentikus népzene. Ami visszarántott, azok a hétköznapi erdélyi emberek, akik a szívüket-lelküket adták egy-egy látogatásom során, és „hogy ezt okvetlenül énekeljem otthon is, mert ez a kedvenc nótájuk”. Megint nagyon kezdett érdekelni a folklór és kialakult egy hivatástudat is bennem, hogy ezt tényleg közkinccsé kell tenni, gyűjteni kell és átadni.

Hogyan készülsz fel egy-egy fellépésre, koncertre? Egy más zenei stílusú zenei felkérésre?

http://mymusic.hu/image/galery/4320/.435x330/21395.jpg- Nagyon precízen készülök. Az alapötlet általában hamar megfogalmazódik, de sok-sok gyűjtő munka, utánajárás, tanulás és gyakorlás előzi meg a koncertet.

Vannak olyan témák, amik számomra is meglepő gyorsasággal kidolgozásra kerülnek. Annyira elkap az ihlet, a hév, hogy például a húsvéti koncertem anyagát egy nap alatt összeválogattam, és műsorrá is rendeztem. Szó szerint nem aludtam, és így másnap délelőtt 10-re meglett.

Aztán vannak olyan műsorok is, amelyeket hosszasan érlelek, sokszor átfogalmazom, hogy a lehető legjobb legyen. Vannak nagy álmok, amik még mindig nem kerültek megvalósításra, mert még mindig formálódnak bennem. Ilyen a Széki koncert és cd.

http://i3.ytimg.com/vi/bPjIeWB3lR8/mqdefault.jpg
Más stílusú zenei felkéréseket mindig nagy beszélgetés előz meg, amikor meghallgatom a koncepciókat, hogy miért engem szeretnének. Egyáltalán nem biztos, hogy engem is megfog a téma, stílus vagy, hogy alkalmasnak érzem rá magam. Ilyenkor nemet kell tudni mondani. Ha minden sikeresen összejön, akkor itt is sok gyakorlás előzi meg a kész produkciót. Mindig nagy elvárásaim vannak magammal szemben.

Úgy vélem, hogy sokféle műfajban kipróbáltad magad (népzene, világzene, egyházi zene..stb) Hogy "viseled" el ezeket a stílusváltásokat? Vagy hogyan tudod ezeket összefogni?

- Szeretek kísérletezni az életben is, a zenében is. Olyan félig meddig rokon műfajokat választok, amelyekben érvényesülni tud a hangom, a személyiségem. Érzem, hogy egyre bátrabban játszom a hangszínemmel, a stílusokkal. Rengeteget tanulok a többi zenésztől, énekestől. Bennem ezek a műfajok egy kerek egészet alkotnak, műsoromban is gyakran vegyítem őket és úgy látom, ez a közönségnek is tetszik. 

A sok kihívás közt nem veszel el egy kicsit? Emberileg? Előadóként?

- Remélem, hogy nem veszek el. Mivel fontos, hogy amivel éppen foglalkozom, legyen az a zene, vagy bármi más az életemben, az szívből jöjjön, és teljes odaadással tegyem, ezért megpróbálok csak annyit vállalni, amennyit testben és lélekben egészségesen el is tudok végezni. Attól hogy az ember sikeres valamiben, még nem kell elrugaszkodnia a földtől. Nekem még mindig ugyanazok a barátaim, akik voltak.

Mit jelent a zene az életedben? (kifejezési mód, közösségi alkotás, ...stb)

- A zene az életem egyik, és jelenleg a nagyobb részét kitöltő lételemem. Szó szerint, mert nem telik el úgy nap, hogy valami ne szóljon a fülemben, vagy valamit ne dudorásszak, ne vessek papírra. Amikor lazítok, akkor is szól. A zene a lelkem egy darabkája, és amikor énekelek, akkor egy kaput nyitom meg, és engedek belátást a gondolataimba, a szívembe. Így is hívom: A zene, számomra lélektükör. Aztán az együtt muzsikálás és éneklés élménye is nagyon fontos, olyan doppingszer ez nekem, ami örömet okoz, együtt, másokkal megosztani egy zenei élményt.

http://kovacsnori.webtools2go.com/uploads/webtools2go_sites/kovacsnori_webtools2go_com_live/pages/6n.png

Hogyan látod a zenei jövődet? És általánosságban?

- Pozitívan. De egyébként is nagyon pozitív gondolkodású vagyok. Szeretném továbbra is azt csinálni, amit szeretek, és minél többekkel megosztani.

Szépen, sorban megvalósítani az ötleteimet, nem elkapkodva, nem sietek sehova.
Egyébként nem vagyok egy nagyon jövő tervezgetős ember. Nálam működik, hogy amit az ember nagyon szeretne, azt előbb-utóbb bevonzza. A kudarcok hosszú távon nem keserítenek el, persze egy időre megtorpanhat az ember, de aztán mindig történik valami, ami előre mutatja az utat. Az életemben is. A magánéletemben is az egyensúlyra törekszem, és szeretnék egy biztos, nyugodt családi légkört teremteni magam körül

Véleményed szerint hogyan lehet még több emberhez eljuttatni a zenédet, a mondanivalódat?

- Sokat tanulmányoztam az emberek zenei ízlését, és megpróbálok egy olyan közeget találni, amelyen keresztül eljutok az ő zenei világukhoz. Aki a népzenét szereti, annak nem gond bemutatni egy autentikus műsort, de aki ódzkodik ettől a műfajtól, annak is szeretnék egy kis népzenei élményt becsempészni az életébe. A világzenei műfajok erre adnak lehetőséget. Kicsit modernebb formában tálalni a zenei anyanyelvünket. Aztán másik praktikám, amikor egy koncerten belül vegyítem a műfajokat, így olyan dalokat is hallanak, amiért egyébként nem biztos, hogy külön eljönne egy műsorra a közönség, itt viszont felkelthetem az érdeklődésüket.


http://i1.ytimg.com/vi/6DvYn_4pDoM/maxresdefault.jpg

 A média, és az egyre fejlődő technika is segít a zeném közvetítésében. Videó klipeket forgatunk, így a hangzás mellé egy képi élményt is kap a befogadó. A közösségi portálokon pedig a zenén kívül egy kicsit a magán életembe is bepillantást engedek, mert fontos, hogy az előadót más oldaláról is megismerhesse a közönség. Így személyesebb a kapcsolat. Sok levelet kapok, amikre időm függvényében szívesen válaszolok is. Rengeteg buzdítás, pozitív energia áramlik felém, ami megerősít abban, hogy jó úton járok.

Itthoni és külföldi fellépések?

- Szerencsére sok van. Nem is számolom, hány helyen fordultam már meg. Pl. Amerika, Anglia, a környező országok, most Brüsszelbe megyek. Itthon meg mindenféle kulturális fesztiválokon, és a vidéki művelődési házakban lépek fel. Nagyon fontos, hogy a koncertjeimen lássam az emberek reakcióit. Nevetnek, sírnak, vagy éppen unatkoznak. Ezekből sokat tanulok, és finomítok. Én nem tennék különbséget a kinti magyarok, és az itteni magyar közönség között. Nekünk, előadóknak az a kötelességünk, hogy elbűvöljük őket, és a lelkes közönség meg is hálálja. A külföldi közönség kicsit nehezebb. Először rácsodálkozik a különös magyar zenére, de nehezebb fenntartani az érdeklődését.

A külföldi fellépéseket mindig összekapcsolom a pihenéssel is. Felfedező körútra indulok, emberekkel ismerkedek, zenei és egyéb ízeket próbálok ki. Sokat tanulok tőlük.
 
http://www.nepzene.hu/getdata.php?id=13042782587592Milyen zenéket hallgatsz otthon?

- Hangulatomtól függ. Az egészen meditatívtól a rockig mindent, de nagyon válogatós és kritikus vagyok. Kedvenceimet viszont szinte minden napszakban. Enigma, Deep Forest, pop előadók. A népzene hallgatásához különösen meditatív és befogadó hangulatban kell lennem. Azt nem lehet mosogatás közben hallgatni, mert elvész a lényeg. De most, a Liszt projekt kapcsán sok rapszódiát, és komolyzenét hallgatok, az is nagyon megnyugtat. Amikor meg nem tudok megülni egy helyben, és főleg a nap első felében, akkor mindig valami pörgős szól, pl. Tankcsapda.

Kik a példaképeid?

- Bárkiből lehet példakép, aki őszinte, egyenes ember. Én általában a személyiségük és nem a tehetségük alapján választok ki olyan embereket, akikre felnézek. A tehetség egy isteni adomány, csak tudni kell élni vele, viszont, aki minden körülmények között Ember tud maradni, számomra az az igazi érték. Lehetnek ők egyszerű, hétköznapi emberek is.

Kik a támaszaid, a segítők, akik segítenek neked az "életed és munkád káoszában"? 

http://www.kovacsnori.com/uploads/webtools2go_sites/kovacsnori_webtools2go_com_live/imageGalery/Kov_cs_N_ra_037.jpg- A családom. Teljes mértékben. Rájuk mindig számíthatok. Rögtön a kezdetektől mellettem állnak. Aztán van pár olyan barát is, akik bármiben segítenek.

A munka oroszlánrésze azonban az enyém. Sajnos még nem találtam olyan embert, akire nyugodt szívvel rá merem bízni a zenei tevékenységeim koordinálását, így mindent nekem kell megcsinálni. A kapcsolatteremtéseken át, a reklám tevékenységig, a koncertszervezésen át a CD kiadásig mindent.

Testvéreddel milyen a kapcsolatod?

- Nagyon jó kapcsolatban vagyunk, nem csak, mint két testvér, hanem, mint két barátnő is. Jól megértjük egymást, és kikérjük egymás véleményét fontos dolgokban.

A zenében is hasonló az ízlésünk, és mivel „szintén zenész”, több közös produkcióban is részt veszünk.

Nem kívánnád magad köré inkább a csendet, mint az állandó pörgést?

- Néha jól esik a nyugalom, de hosszú távon nem tudom elviselni a csendet. Hiányoznak a hangok. Ugyanígy az életben is. A lazítás után hamar feltöltődöm, és újult erővel folytatom a munkát.

Terveid, álmaid, vágyaid? (Rajkó zenekar - Liszt év)

http://www.kovacsnori.com/uploads/webtools2go_sites/kovacsnori_webtools2go_com_live/imageGalery/DSC_8267.JPG- Nagyon sok álmom van. Ezek egy része most még tényleg csak álom, de más részül már kezd körvonalazódni.

Szeretném például a széki, erdélyi élményeimet zenés könyv formájában megjelentetni, vagy a húgommal egy közös lemezt készíteni. Aztán jó lenne külföldön utazgatni, persze koncertezni is. Egyik kedvenc helyem, ahova szívesen elmennék: Kína. A Motivával is szeretnék koncertezni a MŰPA –ban. Hamarosan megvalósuló álmaim egyike a Liszt év kapcsán létrejövő közös produkció a Rajkó zenekarral, vagy a Matokabindével a Húsvéti Nagykoncert, valamint a Duna tv-vel forgatott erdélyi dokumentumfilm. Egyszer szeretnék a gyerekeknek egy mese lemezt készíteni, de ez még nagyon távoli álmom. Mindenre nincs egyszerre idő. Idén még többször kimennék Erdélybe, meglátogatni a barátokat, dalokat gyűjteni, kirándulni, fotózni. 

Mi a véleményed arról, hogy egy felmérés szerint a 15. legismertebb népdalgyűjtő vagy. (Hihetetlen, de van ilyen lista is)

Ez nagyon érdekes! Megtisztelő, de én nem is tudtam róla, hogy van ilyen.

Pászti Péter 2011 április. Népzene 2011-05-01 21:24:16  
*