Samu István: Van feltámadás, de nem felejthetünk!

A mai napon a keresztnek hatványozott jelkép ereje van a felvidéki magyarság köreiben. Tudatosul bennünk, hogy nagypéntek után van feltámadás, és mindig van remény, még ha a történelem viszontagságai meg is tépázták közösségünket. 

 

Bár április 12. emlékezeti napjának történelmi eseményeihez képest február 29-i mélyrepülése a felvidéki magyar közéletnek csak egy mélypont, nem tragédia, azonban a feltámadástól messzire vitte közösségünket. Egy újabb történelmi mélypontot élhettünk át, nincs politikai érdek-képviseletünk a törvényhozásban az újkori szlovák, demokratikus, parlamentáris berendezkedésű államban. Ez több okból kifolyólag történhetett így, egy biztos okot azért leírnék az pedig a megosztottságunk.

Játszunk el a gondolattal és közben feltéve egy költői kérdést, ha mondjuk 1945 után, a háború után, bár nyomorúságos körülmények között, de ilyen demokratikus helyzetben élhettek volna őseink, és érezték volna, hogy semmi jóra nem számíthatnak a világtól, mint magyarok, akkor is a megosztottságot választották volna politikailag, vagy társadalmilag?…

Válaszolja meg mindenki csendesen magában.

Már csak erre a történelmi helyzetre is rá illik húsvét üzenete, hogy semmi nincs véletlenül. Bűnhődnie kell közösségünknek, amiért kényelmes életünkben, megengedtük azt a luxust, hogy a megosztottságot választottuk. Politikusaink és választók egyaránt felelősek ezért. Persze azon vitatkozhatunk, hogy ki jobban, ki meg kevésbé… nem nehéz kitalálni. De mi, magunk is olyan politikai vezetőket juttatunk pozíciókba, az elmúlt évtizedekben, akiknek ez volt a csúcsteljesítménye. Ez a helyzet nem csak az Ő felelősségük, hanem a társadalomé is. Tartja a mondás ugye, olyanok a vezetőink, amilyeneket mi magunk választunk! A vezetői elit a társadalom tükörképe. Ez az amit Istentől az ember, a társadalom kapott, a szabad akaratot, a szabad választás lehetőségét. Ráadásul 1989 óta mi a politikai szabad választás jogát is megkaptuk. Tehát mi is döntöttünk erről.

Tehát a mi (politikai) nagypéntekünk bekövetkezett, hogy húsvéti analógiát vigyek bele. Lesz- e vajon feltámadásunk? Vagy már esetleg ez megtörtént? Nem hiszem, talán részben. A választ társadalmunk történelmében lehet keresni.

Itt ez a mai emléknap. A mai generációk tagjai nem is tudnak vele mit kezdeni. Ugyanakkor a jelenben az emlékezeti napot elhalványítsa a kereszténység legnagyobb ünnepe. Annak fennkölt, és nemes üzenete. Nem is gondolnánk, hogy mennyire összefonódik és kiegészíti az emlékezeti napunkat jelkép és történések tekintetében: felvidéki magyar golgota, 1945 – 48-ig tartó passiója, megcsonkítása a társadalom közösségének, a felvidéki magyarság keresztre feszítése, bűnösnek való kikiáltása, mártíromságok, sorolhatnám…

Ráadásul a második “belső Trianonját” megélő közösségben ott van kódolva a feltámadásának lehetősége is. Az ötvenes évektől a lelkileg, szellemileg, gazdaságilag, létszám tekintetében megcsonkított felvidéki magyarság a hetvenes évekre elérte ismét a félmilliós lélekszámot. Csonka társadalmát újraszervezve ismét kialakította értelmiségi köreit. Igaz, mindmáig érződik a lenyomata annak, hogy újjá kellett születnie társadalmunknak. Ezért írtam előzőleg, hogy kódolva van feltámadásának lehetősége, mert érezhető, hogy bár külső “csonkítás”, “keresztre feszítése” most hála az isteni gondviselésnek nem várható, de a jelenben lelkileg és szellemileg visszaesés tapasztalható, ezért a tényleges feltámadása még várat magára.

Akkor érkezhet el “feltámadása”, ha saját múltjából, hagyományaiból táplálkozni fog, legfőképpen akarni és tudni szeretne táplálkozni…

 A valódi feltámadása közösségünknek tehát akkor érkezhet el, ha a mostani generációk komforthelyzetükből kilépve tudatosítják, hogy emlékezeti napjaink, keresztény hagyományaink, hitünk, vagy a mai április 12-nek emlékezete miért is fontos! Ha tudatosítják, hogy a mai Szlovákián belül az ellopott, elkobzott vagyon visszaadásából, a tönkretett emberi életek után járó kártérítési összegekből, ami mai árfolyamon több milliárd eurót jelent, egy nagyon gazdag régióban élnének, boldogabb, megbecsültebb, egészségesebb közösségként, amelyet valószínűleg vonzóbbnak találnánk az asszimilációtól, de lehet a politikai megosztottságtól is. Ugyanis akkor az egészséges szellemi potenciáljukból kifolyólag a politikai megosztottság narratívája egy kisstílű megnyilvánulássá fog zsugorodni. Tehát nem felejthetjük a történelmi pillanatainkat, táplálkozni kell belőle!

Folytatva a húsvéti analógiát, a zsidóság, amelyik megszenvedte ez elmúlt történelmi századokat, szintén táplálkozik múltjából, élteti a mai generációkban is az emlékképeket, arról az időkről, amikor gyűlölt ellenségnek voltak kikiáltva és nem számíthattak a “világra”. Nem felejtetik el generációkon átívelve a holokauszt tragédiáját, mi sem felejthetjük el az 1945-48-as lakosságcserét, kitelepítéseket, csehországi deportálásokat! Nem felejthetjük el, azt, hogy ha nem fogunk össze, mi magyarok a Kárpát-medencében, vagy politikailag és társadalmilag a Felvidéken, mi sem számíthatunk másokra. Ezt a leckét – feladatot, tapasztalati tudást jelentő információt csak a történelmi emlékezet adhatja meg nekünk. Végezetül akkor ne felejtsük valóban kiket, honnan telepítettek ki, kik honnan hiányoznak hova kerültek!

(…) 

Körkép.sk / Samu István: Facebook

*