Mi más is lehetne az első, és legfontosabb egy olyan napon, amikor gyászba kéne borulnia léleknek.
A diktatúrában március 15.-e sem volt munkaszüneti nap, csupán egy eltűrt esemény emléke, amit az iskolai tanórák keretei közt tartottak. A magyar ember, a nép összessége azonban mégis kiment és nemzetivé tette ezt a napot. Október 6.-a sem másabb ettől. Nem csak összefüggéseiben és következményeiben, hanem társadalmi, nemzeti jelentőségében is.
Gyászos ez a nap, mint a bukott forradalmaink és vesztett harcaink összessége. Mégis egy kiállást, egy becsületbeli ügyet, egy ország egységét és erejét, kitartását, véráldozatát hozza emlékezetünkbe, mely során a magunk lelkületét is formázzuk ezzel.
Az aki mindezt átlépi, az nem a nemzet, nem a nép és nem a magyarság képviseletében jár el. Az a vezető, politikus, aki nem képes erre emlékezni, önmaga jogán ráérezni, és megemlékezni, az méltatlanná válik a nép megbecsülésére és önmaga becsületére.

Ócsán valahol itt tartunk most, amikor annyi év távlatában még mindig ott tartunk, hogy a városvezetés nem képes a gyászra, a Nemzeti Gyásznapra a megemlékezésre akkor sem, ha a mai napforduló kapcsán amikor 170 éve éppen e napon végezték ki az aradi vértanúként számontartott 13 hős és a Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajost, Magyarország első független, felelős kormányának vezetőjét.
A központi rendezvények reggel a budapesti Kossuth téren kezdődnek,
ahol ünnepélyesen felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország
lobogóját.
A Batthyány-mauzóleumnál Áder János köztársasági elnök és Tarlós István főpolgármester mond beszédet.
Ócsán a városvezetés rossz szokásához híven nem tartanak megemlékezést.
Remélhetőleg a hivatalát elvesztő jelenlegi polgármesterre és alfelére sem fogunk a későbbiekben megemlékezni, ha csak nem valami visszatérő rossz emlékként.
2019 október hónapja erről is szól.
Mert van más választás.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése