2020. május 30., szombat

Meny(h)é(r)t az ATV-ről: - Veiszer és az aprajafalviak ( - mérlegen a böszme vadkapitalisták vezető csatornája)

https://pbs.twimg.com/profile_images/974197910345797632/LlpjAsNw_400x400.jpgÁprilisban egyszer bejött nekünk az ATV panoptikum, amikor is a hazai diktatúra egyik máig is élő aktív kiszolgálója jelent meg ismét azon a képernyőn, ahol egy demokratikus berendezkedéssel bíró csatorna legfeljebb csak az elszámoltatásakor venné elő. 

Az ATV azonban nem ilyen. Itt mindig is helyet és szerepet kapnak a letűnt kor emberei.  A korábbi elnyomó rendszer akkori kiszolgálói úgy, mint a mai kor abszolút demokratikus elemei, vagy éppen  megmondó emberei. Ők azok a hamis értékmérők, akik megmondják, mi a frankó.


Mindezt most nézzük, olvassuk és éljük át egy másik - tőlünk elrugaszkodott (idegen) - szemszögből lát(tat)va.  Ez a Fullank.

https://m.atv.hu/thumbnail/772x0fit/7/8d/c3000.jpg

Jött Veiszer Alinda és ettől még kellemetlenebbé vált egy pillanat alatt, a többi ATV-n magát szerepeltető beszélő jelenléte.

Friss, beszélgetve kérdez és elhiszem, hogy érdeklődik. Nem tudom, ki ajánlotta a már régebb óta kallódó televíziós újságírót, de a Németh gyerek, aki valószínű áment mondott a szerződtetésére, talán még nem tudja, hogy ezzel Somoson és Svábyn kívül minden ott pénzt kereső képernyősre most még jobban felhívta a figyelmet. Már, hogy mennyire nem odavalók,felejthetetlenül rosszak.

https://www.mediapiac.com/uploads/articles/142/14145/1_original.jpg
Talán már a legelszántabb ATV nézők is rájöhettek, hogy ez a csatorna nem ellenzéki tévé, csak helyet ad a nem kormánypárti politikusoknak és azok már ezerszer elrágott, sokszor unalmas mondataiknak.

Eleddig a kereskedelmi tévék elhullajtott embereivel töltögették az ATV-t, mint például a nézők által mondhatni komplettül rühellt Kárásszal, aki talán valamilyen csomagban érkezett, ha hinni lehet annak a szóbeszédnek, hogy a tévé tetemes pénzt kapott a hatalmon lévőktől, és azzal Kárász is járt. Merthogy egyébként épeszű tévé vezető nem ad teret ennek az embernek, aki hétrét görnyedve "beszélget" a fideszes potentátokkal, viszont nagyon bátor mer lenni a jelen ellenzék embereivel. Csorog a képernyőről a középszer, de azt azért észre kell vennünk, hogy önmagával bármikor rendkívül elégedett. Ahogy a 24.hu oknyomozó cikke felderítette, az alapítványa is inkább az ő királykodását segítheti, visszaélve a támogatók szándékaival. A csatorna mélyen hallgat az ő embere vélt vagy valós ügyeiről... Havast korábban azért kidobták, mert egy képességeiben nagyon korlátolt celebliba rányafogott néhány mondatot. Kárász pedig, vélhetően visszaélve az ATV adta lehetőségeivel is maradhat.

Ugyanilyen érhetetlen Tatár Csilla szerepeltetése, aki csak eljátssza-elég szarul-, hogy riporter s talán csak azért küszködte magát erre a pályára, hogy maga is celeb lehessen. Az ő "kvalitása" az RTL klub reggeli műsorában a semmin lelkendező Peller lányok és túlfizetett társaik színvonala. Most, hogy lelépett a beszélni nem tudó Mikike, lenne helye az ottaniak között, akiknek léte teljesen értelmetlen a köz-térben.

https://mandiner.hu/attachment/0312/311987_fiala_janos.jpg Egyszer már elküldték az ATV-től a komoly viselkedési kihívásokkal küzdő Fiala Jánost. Akkor hosszasan és sokszor ócsárolta  Németh Sándor fiát, na és még a csatorna üdvöskéjeként ünnepelt Kálmán Olgát. Utóbbit feltehetően irigységből, előbbit dühből. Tette ezt többször a saját rádió műsorában, ahol egy ízben, feltehetően párás szemmel emlékezett meg egy fideszes karácsonyi összejövetelről, amikor is, saját bevallása alapján érezte azt a jó akol meleget.Aztán a fideszes polgármesterek mentek és megint jó a "ballib" városvezetők pénze. Akol melegről már szó sincs. Ezt egyébként annak az L. Simon Lászlónak mondta, aki a saját öccsét semmizte volna ki a családi vagyonból, ha az nem perli be. Az ügy harmadfokon van, kettőt a rokon megnyert, aki jelenleg fűnyírásból él. Fiala a tipikus példája annak a fajta embernek, aki felfele nyal, lefele tapos. De ezt tudjuk be azoknak az önismereti problémáknak, amiket minden reggel szemléltet önmagán.

Szót ejthetnénk még Bombera Krisztináról, aki ugyanazzal a drámai hangsúllyal jelenti be, hogy kész a finomfőzelék, vagy, hogy kitört a sorrendben lll. világháború. Ő ugyanúgy szóra sem érdemes, mint a saját gondolatokat  teljes mértékben mellőző, csak a valahol hallott, leírt ismeret anyagot visszamosolygó Lampé Ágnes. Akiről a legérdekesebb múltbél tény csak az lehet, hogy valamikor Révész Sándor barátnője volt. Sajnos a "gyülibe" benősült Rónai E. elhitte, hogy ő Kálmán Olga, az arca már csak épp, hogy befér a stúdióba, oly nagyra tudott nőni.

Na, ide érkezett Veiszer a sok méreten aluli közé, akikről azért eleddig is tudtuk, hogy mennyire picik.
-menyhért-
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése