Az Ócsán és a jelenlegi Alsópakonyon élők kedélyét a több zavaró tényező is borzolja, ami összefüggésbe hozható a Városháza és a kormány által építtetett devizatelep - új-falu kapcsán.
Minként közismert a kormányzat a hitelkárosultak megmentése céljából kívánt egy elkülönített városrész létrehozni az Ócsához tartozó Alsópakony településrészen. Ócsa városvezetése az első vázlatos elképzelés után azonnal a projekt mellé állt és mind Bukodi Károly, polgármester, mind Horváth Tamás alpolgármester teljes támogatást és segítséget, alázatot megadott a vázolt elképzelés elősegítése érdekében. A két városvezető rábírta a testületet, hogy a kért intézkedéseket támogassák, a szükséges rendeletmódosításokat megszavazzák. Cserébe semmiféle garanciát, vagy lakossági kérést, beszámítást nem vettek figyelembe. Helyi szinten még a megbízott városi főépítészt is bevonták, és pozícióba helyezték. Már az első tájékoztatón a vezetők mellett kiemelve, hogy ez a fejlődés része. Ő vázolta az elképzeléseket, ami(k) végül nem is valósul(t) meg. Az ügy főszereplői természetesen mind fideszes politikusok, akik a kormányzati beruházás befogadása kapcsán a városnak előrelépést, köztük kerékpárutat, bölcsődet, óvodabővítést ígértek úgy, hogy az nekünk itt élőknek nem fog fájni. Vagyis mindezt támogatásból, kormányzati összegekből ígérték. Bukodi Károly és Horváth Tamás nem volt rest odáig ragadtatni magát, hogy mindezt a .... legnagyobb fejlődést aposztrofálta.
| Bukodi Károly a polgármester Ócsán - itt pont Alsópakony előtt magyaráz |
Mindez véletlen mellényúlás volna? Vagy a választók tudatos megtévesztése? Netán hozzá nem értés, behódoltság a kormányzati nagyságok előtt, miközben az itt élőket tette kiszolgáltatottá? Mindez tudatlanság, egyéni érdek, vagy mi lehet valójában? Mert véletlenül nem léphet félre ekkorát az ember. Vagy sz is véletlen volna, hogy az autonóm, önellátó falu gondolata annyira kifordulhatott magából, hogy az egész beruházást Ócsa nyakába akasztották? Véletlen, hogy pont a minket érintő legfontosabb dolgok nem valósulnak meg?
| Horváth Tamás az alpolgármester aki itt és most is köz-szerepel - mikor hiteles |
A beígért buszforduló nem épült meg. A kigondolt körforgalom nem valósul meg, a buszjáratok továbbra sem fogják elérni az autópályát, és előreláthatólag az Alsópakony térségében élők közlekedése sem javul. Előrejelzések szerint továbbra sem fog sűrűbben járni a busz és nem kap igazi vérkeringést az új település sem. A házakhoz nem fog bejárni Volán, és csak az Üllő-Ócsa összekötő úton lehet majd le- és felszállni a környéken élőknek. Tehát a gyaloglás sem a régi, sem az új telepen nem fog megszűnni, azok számára, akik a városba, vagy munkába közösségi közlekedéssel akarnak eljutni.
Ráadásul a régi telepi majorban élők sem jutottak egészséges ivóvízhez az új-telep megvalósítása során, holott Horváth Tamás ennek okán módosítatta terjesztette a testülettel elé a major vízhez-jutási elképzeléseinek módosított változatát.
| Az alpolgármester birtokon belül éppen feldobott hangulatban sajtó-nyilatkozik - mi a valós |
Ezzel gyakorlatilag az Alsópakonyon élő honpolgárainkat háttérbe szorították, és visszasorolták a feudális középkorba azzal, hogy máig nem biztosított számukra az a hálózati vízforrás, és csatornázottság, vagy közlekedés, ami Ócsán elérhető.
| A nyilatkozók által beígért kerékpárút már sem Ócsára, sem az állomásra nem vezet - kit csapnak be |
Mi itt a blogon, éveken keresztül hiába próbáltuk rávezetni az érintetteket a beruházás buktatóira, mindhiába aggályoskodtunk, és ösztönöztük, vagy ostoroztuk a képviselőket és a városvezetést, jelezvén, hogy rossz úton járnak. Hiába, mert mentek a saját fejük és beszűkült látásuk szerint. Sajnos a helyi lakosság sem volt elég közreműködő és éber ahhoz, hogy jó irányba terelje a vezetést és ezzel magát az ötlettel teli, de kiüresedett építkezést.
| A beruházók levonultak, az őrzés maradt, a rászorulók, az önkéntes száműzöttek sehol - a megmentésre várni kell |
Ma amikor már az építkezők is levonulnak, nem marad más hátra, mint a körbetekintés és a pusztítás szemrevételezése. Az erdőirtás nyoma, a feszület letarolt magánya, a tarra vágott fák félig kifordított égbekiáltó gyökérzete, mint valami intelem. Kérdés, hogy az okozott kárt ki téríti meg. A terepet ki rendezi a buldózerek nyomán, A tájba vájt sebet ki gyógyítja ha már az önkormányzat sem foglalkozik vele?
| Ezeket a kifordított törzsgyökereket hátrahagyottan a városvezetés figyelmébe ajánlom - ha már senkit nem érdekel |
Kérdem, én, hogy volt valaki, aki összehasonlította az építkezés előtti tájat a mostanival? Aki felelős mód végigjárta volna a beruházás nyomvonalát, megtekintve a látható pusztítást? Vagy mindenki úgy érzi, hogy elég kimenni a most még mutatós, új házak elé és egy jópofát nyilatkozni?
| Ezt is az építkezők hagyták itt - de hol a városvezetés |
Hol van ilyenkor a szót-szóló polgármester, a pénzügyi bizottság és hol az a pénz, amiből mindez majd finanszírozhatóvá válik? Miért nem állnak ki most azok aki korábban beígértek, és mondják el, hogy az embereknek, hogy szeptembertől mindez súlyos milliókba fog kerülnie (fájnia) a városnak. Csak gondoljunk bele az üzemeltetési, fenntartási költségekbe, amihez semminemű többletforrás nem áll rendelkezésre. És hol van még a lajtos kocsi a normálisan fogyasztható ivóvízzel vagy a vezetékes víz eljuttatásának megvalósításával a régi major házaihoz?
Kit érdekel már az a hazugság, hogy kerékpárút köti össze a vasútállomást és Alsópakonyt, amikor ennél nagyságrendekkel nagyobb a gond. Mert most nem hogy bekerékpározni, de még belakni sem lehet a települést. A környék lepusztult romlott állapota jól illusztrálja a városvezetés viszonyulását.
| Ez itt nem Ócsa (Alsópakony) és nem a Vasútállomás - itt csak a sehova nem vezető kerékpárút ér véget |
Hiába is várunk választ a feltárt rombolásra, az elmaradt beruházásra a milliós ráfordításokra.
Hiába kérjük, hogy tegye nyilvánossá az önkormányzat az anyagokat, a számbeli adatokat a pénzügyi listát, összehasonlítás
céljából, amikor még a kötelezően előírt tájékoztatási kötelezettségét sem teljesíti a hivatal, és az adat, valamint információ-hiányban szenvedő képviselőt is lekezelő mód hallgatásra ítélik. Inczeffy Szabolcs képviselőnek azt tanácsolták, hallgassa az ülések hanganyagát. Dönti Károly felvetéseit sokszor bántó mód és szidalmazva elutasítják. Ők nem egyszer kaptak már arrogáns visszautasítást, mint az "ellenzék" képviselői. Máskor meg választ sem a kérdésre.
| Az "ellenzékiek" hiába is próbálkoznak, vagy reklamálnak - a városházi gőzhenger itt is dózeról. |
De a nem válasz, is egyfajta felelet, azaz válasz. Mi persze ebből is értünk.
Ócsa polgárai most talán döbbenettel, talán közönnyel értesülnek
arról, hogy a városban nem lesz kerékpár út, hogy a külső részen nem létesül sem óvoda, sem bölcsőde, de nem lesz ott helyben ABC-üzlet, orvosi rendelő, gyógyszertár, posta és még csak rendezett buszjárat sem. Ócsán, az önkormányzat saját erejéből továbbra sem épül járda, nem lesz biztonságosabb egyik vasúti átjáró sem, és nem lesz rendezettebb virágosabb a környezetünk sem.
![]() |
| Az itt élők évek óta hiányolják a rendezést - ez nem foglalkoztatja a városvezetést |
Városunkban a kormánypárt legmagasabb rangú/tisztségű politikusa Szűcs Lajos, országgyűlési képviselő, számos szövetség, egyesülés és formáció elnöke, időszakos jegyző, megyei tisztségviselő.
Mégsem érezzük hasznát, mert a nem leljük a közéleti döntések hátterében abbéli térnyerését, mely a városlakó hasznára lenne. Hiába állt ki a FÉG kiebrudálása árnyékában az új vállalkozó mellett, az elvesztett munkahelyek száma azóta sem rendeződött. Hiába vágta fel két éve a város tortáját, amikor a közreműködésével díjazott központi díszburkolat nem ér templomtól templomig. Pedig ezen címszóval propagálták és tapsolták fennhangon. De hiába koszorúz alkalmanként nemzeti ünnepünkön, amikor más napokon csak jelképesen bemutat. És hiába keressük a hétköznapokban, amikor mással van mindig elfoglalva, és ugyanúgy nem leljük, mint a város jobblétében sem. Mostanság a piacot járja és feltűnik az pártos aláírásgyűjtők mögött egy fénykép erejéig. Máskor főzőversenykén vagy teniszrendezvényeken népszerűsíti magát. Ócsán utoljára az Egészségház átadását Dönti Károly oldalán szerepelt, majd legutóbb a rendőrsőr átadáson volt jelen, ahol beszédét mondott. Legközelebb az alsópakonyi csonka lakónegyed átadásán, majd az óvodabővítés után és a bölcsőde szalagátvágásán várható a felbukkanása.
| Így állunk Alsópakony új részén magára hagyottan, beköltözőkre várva - Ócsa lakossága tudja, hogy ez mivel jár |
De, hogy a vasútállomáshoz vezető belső városon belüli kerékpárút szakaszát, az alsópakonyi major vezetékes ivóvíz és csatornahálózatát, az új buszjáratot, az első ötszáz méter önkormányzati építésű külterületi járdaszakaszt, a biztonságosan átépített vasúti átjárót mikor adja át, azt nem tudjuk.
Aki esetleg ennek alakulását, vagy időpontját megtudja mondani, azt külön díjaznánk.
| Szerencséjükre ez nem egy zsidó kegyhely, így a rongálásért sem felel senki |
Ez mostantól - akár a hivatalos átadás előtt - már az Önök személyes felelőssége.
*

