Napra pontosan ötven évvel ezelőtt, azaz 1967. július 20-án került bemutatásra az Ezek a fiatalok című film, mely azon túl, hogy nagyszerű zenék sorát vonultatja fel, az első magyar beatfilm címével is büszkélkedhet.
Az alkotás olyan, azóta legendássá nemesült művészeket vonultatott fel, mint az Omega, a Metró, Koncz Zsuzsa avagy személyes, hosszúéves kedvenceim, az Illés együttes
tagjai. Csak elképzelni lehet, mekkora erővel hatott a film a kor
ifjúságára, az ifjúságra, akik ki voltak éhezve az egyszerű, őszinte,
tiszta mondanivalóra, s akik – ahogy azt a film egyik dala is tudtunkra
adja –másképpen akartak élni, mint szüleik.
Mindehhez egy másfajta zene is dukált természetesen, s a film, miképp
szereplői is mindezt megadták: új kifejezési formákat, új zenei
hangzást nyújtottak, és mindenekelőtt megteremtették a magyar nyelvű
beatzenét, legendát is alkotva egyúttal ezzel.
A filmet megelőző korszak zenei világa nem engedett komolyabb teret
az ifjúság igényeinek. Nem voltak dalok, melyek hozzájuk és róluk
szólhattak volna, amelyek kifejezhették volna vágyaikat, igényeiket és
lázadásukat, így hát maradtak a külföldi slágerek, a nyugati ifjúság
imádott és irigyelt zenéje, melyet a hazai zenészek estéről-estére
változó halandzsa angol szöveggel adtak elő.
Ez volt a legtöbb, amit tehettek, magyar beat-slágerek, dalok,
amelyek hozzájuk szólhattak volna, akkoriban nem akadtak. Az angol
szöveg, az volt a tuti! Legtöbb esetben persze nem eredeti szövegeiken
szólaltak meg a rockdalok, ez azonban nem jelentett gondot, hisz a
fiatalság jelentős része nem sokat konyított az angol nyelvhez.
A kor zenészei, a beatzenét játszó vagányok nem is igen tartották
fontosnak, hogy eredeti dalokat írjanak, illetve ha ez meg is történt,
tisztán instrumentális mederbe terelték azt. Akkoriban úgy gondolták,
beat zenét nem is lehet magyarul énekelni.
Így hát maradtak az angolszász klasszikusok, a Beatles, Stones és Shadows dalok,
amiket hazai, messze nem csúcsminőségű gitárokkal és házilag
összeeszkábált erősítőkkel adtak elő estéről-estéről az újdonságra, a
nyugati, lázadó, szabad életre és zenéjére kiéhezett ifjak előtt, akik
számára Illésék, Zorán és a többiek igazi hősök voltak…
Egy nap aztán egy a zenét komoly érdekélődéssel művelő pattanásos,
szemüveges, kistermetű srác bukkant fel a színpadon, aki Bródy gitárján
valami olyat produkált, ami a zenekarvezető Illés Lajos tetszésére volt.
A pattanásos srácot Szörényi Leventének hívták.
A tinédzser évei végén járó fiatal óriási műsort, igazi rock and roll
hangulatot kerekített a színpadon, a padlón fekve gitározott, őrült
szólókat préselt ki a hangszerből, megőrjítette és lenyúlta a csajokat –
amit Bródy szóvá is tett aztán -, és mindössze két szál húrt hagyva
Tini (Bródy beceneve) gitárján adta vissza neki a hangszert.
Ez az este volt az, ami örökre megváltoztatta nemcsak a magyar zenei
világot, de a magyar kultúra egészét is. Szörényi érkezésében Bródy
életre szóló szerzőtársat talált magának. Levente szerezte a zenét,
Bródy adta a szöveget, s korai műveik megjelenése jelentette a zenei
forradalom kezdetét.
Miután bebizonyosodott, hogy igenis lehet magyarul beatzenélni,
divatossá váltak a saját szerzemények, a magyar nyelvű szövegek, hiszen
legyenek azok bármilyen kezdetlegesek is, többet meséltek és adtak az
akkori magyar fiatalságnak, mint a menő, de érthetetlen angol szövegek.
Ezek a dalok róluk szóltak!
Bródyék első közös szerzeménye az Oh, mondd címet kapta, s
mikor egy koncertjükön ügyesen becsempészték azt az angol feldolgozások
sorába – félve az elutasítástól – meglepődve érzékelték, hogy a
fiataloknak tetszik, s jót buliznak rá. Csak a koncert után derült ki a
félreértés.
Megkérdezték a hallgatóságtól, hogy tetszett nekik a magyar dal, az
első igazi Szörényi-Bródy szerzemény, mire azok fejüket kapkodva
hebegtek, hogy hát „milyen magyar dal, énekeltek magyarul?” Így vette
hát kezdetét a felülmúlhatatlan sikersztori. (íme, egy másik
klasszikus)…
Az Oh, mondd eredményén felbuzdulva egymás után születtek a jobbnál jobb s sikeresnél sikeresebb Illés dalok, mint például Az utcán, avagy a Légy jó kicsit hozzám.
1967-re, a címben szereplő filmünk idejére az Illés már óriási
népszerűségnek örvendett országszerte, népszerűségüket kislemezeik
táplálták, stúdióalbummal azonban még nem rendelkeztek. Nem volt ez
akkoriban túl könnyű.
Az áttörést aztán – ezen a téren is – a film hozta meg, ami – el kell
ismerni – remek reklámot és kitörési lehetőséget jelentett a benne
felbukkanó sztárpalántáknak. Végülis a filmben elhangzó dalokból
összeállitott lemez lett az Illés együttes első nagylemeze, mert bár más
előadók is szerepelnek a korongon, az album 12 dala közül 10-et
mégiscsak az Illés együttes tagjai jegyeznek, s minden kétséget kizáróan
a film is elsősorban a legendás együttes karizmájára épít. Bámulatos,
mennyi kreativ energia szabadult fel ezekben a fiatal zenészekben!
Az együttes nem hivatalos tagjaként jelen volt korának szépségideálja
Koncz Zsuzsa is, aki a Metro és Omega énekesnője is volt akkoriban,
neve azonban az Illésékkel forrt össze elválaszthatatlanul.
Olyan legendás Illés dalokat énekelt, mint a Miszter alkohol, a Szőke Anni balladája vagy éppen az Ez az a ház
című szerzemény, melyben a film címéül szolgáló Ezek a fiatalok!
felkiáltás is megtalálható, ami nagyszerűen kifejezi a kor ifjúságával
szemben érzett ellenszenvet. A filmet Banovich Tamás rendezte, s
megtekintése után teljesen világossá válik, hogy nem sokatmondó és mély
története volt az, ami legendássá tette az alkotást.
A történet már-már gyerekesen egyszerű, teljesen másodrangú, a
főhangsúly a zenén van, mint ha csak azért készült volna, hogy keretet
adjon a kor zenei remekeinek. Az Illés és Koncz Zsuzsa mellett Zorán is dalra fakadt, mégpedig a Gyémánt és arany című dalban, melyet a fiatalság magasztos s érdeklődő bódulattal szemlélt.
Ezen kívül a fiatal Zalatnay Sarolta nagyszerű hangjának is fültanúi lehetünk a Sztevanovity Zorán és Dusán jegyezte Mostanában című dalban. A filmben felbukkanó Omega együttes
csak halvány mása jelenkori legendájának, s a filmben csupán egyszer
tűnik fel, akkor is mint Koncz Zsuzsa kísérőzenekara a már említett Ez az a ház című Illés-Bródy nótában.
A film azóta klasszikussá vált, mérföldkővé a benne szerepelő dalok
miatt, s a mi igazán szép, hogy szerzői és előadói: Zorán, Szörényi,
Bródy, Koncz azóta is jelen vannak a zenében, azóta is reflektorfényben
állnak, s azóta is pompás kincsekkel gazdagítják a magyar kultúrát.
Igazi Gyémánt és arany ez számunkra:
Ez a félszázéves film épp azért bír nagy jelentőséggel, mert örökre
átformálta a magyar kultúrát, s olyan folyamatot indított el, s olyan
legendát teremtett, amelyre mindamainapig büszkén tekinthetünk vissza.
A filmet, s elsősorban a nagyszerű zenéjét ajánlom mindenki figyelmébe.
Kerepesi Igor
Megjegyzés: a magyar beatzene
kialakításában az Illés együttesen kívül természetesen más előadók és
zenekarok is komoly részt vállaltak, a fenti írás azonban – a filmben
való Illés szerzemények túlsúlya okán – elsősorban ezzel az együttessel
foglalkozik. A cikk elején szereplő fénykép az Illés együttest és Koncz
Zsuzsát ábrázolja, azonban nem az Ezek a fiatalok című film forgatása
idején, hanem 1972 környékén…
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése