Szokatlanul gyorsan, már tegnap tárgyalták a
Budapest Környéki Törvényszéken a legújabb komment-ügyet; ezúttal Ócsa fideszes polgármestere kifogásolta a kritikus véleményeket. Ezúttal a
felperesnek, vagyis Bukodi Károlynak - a település vezetőjének -, és
Fodor Lászlónak - az ocsavaros.blogspot.hu szerkesztőjének - sikerült
egyezségre jutnia.
A polgármesternek az nem
tetszett, hogy az olvasók a blog Valentin-napi jókívánságához
kapcsolódva, de attól teljesen eltérő témában megjegyzéseket írtak
Bukodi Károly állítólagos házasságon kívüli kapcsolatáról, és
helyettese, Horváth Tamás ivási szokásairól. Az érintettek jogi
képviselői a médiatörvényre és a Polgári Törvénykönyvre hivatkozva
először helyreigazítást követeltek az oldal szerkesztőjétől egyebek
között azzal a szöveggel, hogy a blog többször megalapozatlanul
állította, "Bukodi Károly Úr hűtlen hitveséhez, kicsapong,
erkölcstelen...", illetve szintén többször megalapozatlanul és
valótlanul állította, hogy "Horváth Tamás alpolgármester Úr iszákos,
alkoholista, négykézláb megy haza...". A polgármester nem a kommentelők,
hanem a szerkesztőség ellen emelt kifogást. A blog vezetője
válaszlevélben fejtette ki, hogy ők soha nem közöltek valótlanságot,
Bukodi Károly és Horváth Tamás sem a blog írásai, "hanem a kritikus
hangot megütő lakossági bejegyzések" miatt érzik magukat sértettnek.
A blog egyébként nem tartozik a médiatörvény hatálya alá, az ocsavaros.blogspot.hu-nak nem is kellett a médiatanács felé regisztrálnia. Ebben az esetben az elektronikus kereskedelmi törvény szabályait kell alkalmazni. Eszerint viszont legfeljebb arra lehet felszólítani a blog szerkesztőit, hogy távolítsák el a kifogásolt kommenteket. A történet ilyen előzmények után viharos gyorsasággal került a bíróságra - számolt be lapunknak a blog szerkesztője. Mint elmondta, a felperes, vagyis a polgármester ügyvédi keresetlevele március 27.-én készült, amit a törvényszék másnap, 28.-án fogadott be. Ezt követően március 29.-én, húsvét előtt pénteken született meg az idéző végzés, a levelet még aznap postára is adták. Három munkaszüneti nap következett, az első munkanap április 2.-a volt. Fodor László április 4.-én, csütörtökön délután vette át a postán a levelet arról, hogy másnap (vagyis tegnap) 9 órakor kezdődik az ügyben a tárgyalás. Mivel a szerkesztő ilyen rövid idő alatt nem tudott ügyvédi védelmet kérni, szerette volna, ha a tárgyalást elnapolják.
Végül azonban sikerült egyezségre jutni. Eszerint a kifogásolt sértő megjegyzéseket leveszi az oldalról, a jövőben pedig moderálja a kommenteket. A helyreigazítás szövegében is egyetértettek a peres felek, aszerint ugyanis nem a blog állításai, hanem az olvasók megjegyzései valótlanok.
Divat lett a kommentelők miatt feljelentést tenni, több ügy Papcsák Ferenchez köthető. Zugló szintén fideszes polgármestere a Népszava mellett a Hír24 hírportál, valamit a 168 Óra több kommentelőjét jelentette fel a rá vonatkozó vélemények miatt, a stop.hu hozzászólója ellen pedig az ügyészség folytat eljárást rágalmazás vétsége miatt. Papcsák minden esetben a kommentelőket és nem a portálokat idéztette, a véleményüket leírók büntetőjogi felelősségre vonását akarja. A Népszava vezetői, Láposi Elza ügyvezető igazgató és Németh Péter főszerkesztő korábban úgy döntöttek, nem adják ki a polgármester által feljelentett kommentelőink adatait, hanem "érintettként" ők vállalják a felelősséget. Ám a XVI. kerületi rendőrkapitányság ezt nem fogadta el, levelükben azt írták, "Papcsák Ferenc hatóságomnál nem kérte a Népszava vezetőinek felelősségre vonását, így ez nem tárgya az eljárásnak".
*
