A következő címkéjű bejegyzések mutatása: máltaiak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: máltaiak. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 18., vasárnap

Többen voltak, kevesebbet balhéztak - a Szigeten hagyott tárgyakat rászorulók kapják ( - Máltai segítséggel)

Több mint félmillió ember szórakozott a 27. Sziget Fesztiválon, ahol az idén közel 20 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint 2018-ban.

A rendezvény rendőri biztosításának fő feladata 2019-ben is a közrend és a közbiztonság fenntartása volt. A biztosításban a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti, közlekedésrendészeti és bűnügyi állománya mellett polgárőrök, egy brit, valamint egy francia járőrpáros és készenléti rendőrök is részt vettek.

http://www.police.hu/sites/default/files/styles/751x500/public/Sziget%201.jpg?itok=RUQNtXJ9

Három teherautónyi matracot, hálózsákot, tábori felszerelést gyűjtöttek össze a Sziget fesztivál helyszínéről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei. A jó állapotú adományokat rászoruló embereknek, nehéz körülmények között élő családoknak, hajléktalan embereknek, és partnerszervezetein keresztül határon túli családoknak juttatja el a szervezet - írja a szervezet weboldala.

 https://www.maltai.hu/img/assets/MMSZ_logo_LR_neg.png

Az idei volt a második év, amikor a Máltai Szeretetszolgálat a fesztivál szervezőivel kötött megállapodás értelmében, a nagytakarítás előtt átválogatta a helyszínen maradt felszereléseket. A kétnapos akcióban a Máltai Szeretetszolgálat százötven embere működött közre, hogy összegyűjtsék a még használható, rászoruló emberek számára tovább adható matracokat, hálózsákokat és tábori felszereléseket.

 https://www.maltai.hu/upload/cke/sziget2.jpg

A Szeretetszolgálat emberei körülbelül 600 otthagyott sátrat, 500 kempingszéket, 400 felfújható matracot, és még egyszer ennyi polifoam fekhelyet, kb. 17 köbméternyi törölközőt és hálózsákot, takarót, rengeteg ruhát, cipőt, papucsot szedtek össze. (Illetve, amint a képen is láthatjátok, rendesen összecsomagolva is leadhatták adományaikat azok, akik mondjuk nem akartak hazafelé menet vagyonokat fizetni a légitársaságoknak egy olcsó sátor szállításáért...)

https://www.maltai.hu/assets/uploads/files/f2eac-szigetcim.jpg

És mielőtt megkérdezitek, mit csinálnak a sátrakkal és strandpapucsokkal a hajléktalanok: a rászoruló lehet például olyan család, közösség, akik megélni megélnek, de mondjuk sosem jutna pénzük sátortáborozni menni, extra kempingfelszerelést venni. 

*

2015. május 10., vasárnap

Bedolgozói programot indít a Máltai Szeretetszolgálat a nőknek - Ócsa-Alsópakony ( - szolgálatban)

Bedolgozói programot állít össze a Máltai Szeretetszolgálat az ócsai szociális lakóparkba költözött, jelenleg munka nélkül lévő fiatal családanyáknak. A karitatív szervezet segítségével negyven háziasszony sajátíthatja el, többek között, a csomagolás, a használt háztartási gépek szétszerelésének fogásait, a zöldségfeldolgozás és -válogatás előkészítésének munkafázisait – tájékoztatta a szolgálat szociális segítője az MTI-t.

http://kozpontban.hu/wp-content/uploads/2015/05/M%C3%A1ltai-Szeretetszolg%C3%A1lat.gifKormos Rebeka szerint e feladatok elvégzésére van igény a munkaerőpiacon. Elsősorban a budapesti agglomerációban működő vállalatok, raktárbázisok, logisztikai központok számíthatnak a Pest megyei településre költözött friss munkaerőre – jegyezte meg.

http://magyarnarancs.hu/data/cikk/8/80/88/cikk_88088/ocsa3.jpgElmondta azt is, hogy nem csupán otthon elvégezhető tevékenységek jöhetnek szóba. Amennyiben a megrendelt feladat azt kívánná, az ócsai önkormányzat a városban akár külön helyiséget is biztosíthat a lakóparkban összeálló alkalmi vagy állandó csoportnak. A szolgálat hamarosan levélben fordul a környékbeli cégekhez, vállalkozásokhoz, hogy figyelmükbe ajánlja a kínálkozó foglalkoztatási lehetőséget – tette hozzá.

Kormos Rebeka közlése szerint a Máltai Szeretetszolgálat sok irányú támogatást nyújt a bedőlt devizahitelesek, szociálisan rászoruló családok számára nyolcvan házból kialakított, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által üzemeltetett lakóparkban élők szociális körülményeinek javítására. Mivel az ideköltözött családok nagyobb része halmozottan hátrányos helyzetű, a 370 lakót a szolgálat három tagja segíti a beilleszkedésben – jegyezte meg a szociális segítő.

https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/s168x128/10521982_282040668659453_7172290782718497484_n.jpg?oh=5c1e6b11290f5565876c60e7d4d6227a&oe=55CB4572
Bukodi Károly (Fidesz-KDNP), Ócsa polgármestere az MTI-nek elmondta: a várostól 4,5 kilométerre fekvő lakóparkban élők integrálódásának megkönnyítésére naponta tizenegy buszjárat hozza-viszi az utasokat. A nemrég átadott új bölcsőde, a kibővített óvoda és az iskola a megnövekedett gyermeklétszám ellenére is képes fogadni a lakóparkba költözöttek gyerekeit. A városban alacsony a munkanélküliek aránya, a lakótelepen élők többsége a környéken vagy a fővárosban talált állást.

MTI
*

2015. május 3., vasárnap

11 buszjárat, integrálódás, alacsony munkanélküliség, bedolgozás - Alsópakony, de csodás ( - pártszolgálat)

A Máltai Szeretetszolgálat segítségével az ócsai szociális lakóparkba költözött, jelenleg munkanélküli fiatal családanyák sajátíthatják el többek között a háztartási gépek szétszerelésének fogásait.

https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-xap1/v/t1.0-1/p56x56/10660148_701670469919194_5289109236866107690_n.png?oh=685963c1c16bac4de230e7eee53e6415&oe=55CDA361&__gda__=1439247703_9cc7f012257c880ca84256654f85ea7b 
 Máltai Szeretetszolgálat
http://static.estihirlap.hu/upload/2015/05/csai_lakopark-540x405.jpg
A lakótelepen élők többsége a környéken vagy a fővárosban talált állást -  Forrás: index.hu
Kormos Rebeka, a szolgálat szociális segítője szerint elsősorban a budapesti agglomerációban működő vállalatok, raktárbázisok, logisztikai központok számíthatnak a Pest megyei településre költözött friss munkaerőre.

– Amennyiben a megrendelt feladat azt kívánná, az ócsai önkormányzat a városban akár külön helyiséget is biztosíthat a lakóparkban összeálló alkalmi vagy állandó csoportnak. A szolgálat hamarosan levélben fordul a környékbeli cégekhez, vállalkozásokhoz, hogy figyelmükbe ajánlja a kínálkozó foglalkoztatási lehetőséget – tette hozzá.

Kormos Rebeka közlése szerint a Máltai Szeretetszolgálat sok irányú támogatást nyújt a bedőlt devizahitelesek, szociálisan rászoruló családok számára nyolcvan házból kialakított, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által üzemeltetett lakóparkban élők szociális körülményeinek javítására. Mivel az ideköltözött családok nagyobb része halmozottan hátrányos helyzetű, a 370 lakót a szolgálat három tagja segíti a beilleszkedésben.

http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2013/07/12/rtl-54454/rtl-54454-01071200.jpg
Öröm és boldogság - Karcsi nyilatkozik
Bukodi Károly (Fidesz-KDNP), Ócsa polgármestere elmondta: a várostól 4,5 kilométerre fekvő lakóparkban élők integrálódásának megkönnyítésére naponta tizenegy buszjárat hozza-viszi az utasokat. A nemrég átadott új bölcsőde, a kibővített óvoda és az iskola a megnövekedett gyermeklétszám ellenére is képes fogadni a lakóparkba költözöttek gyerekeit. A városban alacsony a munkanélküliek aránya, a lakótelepen élők többsége a környéken vagy a fővárosban talált állást.

Forrás: MTI
 *