A következő címkéjű bejegyzések mutatása: korrupciógyanús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: korrupciógyanús. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 2., hétfő

Nem dobhatunk ki mindent szemetet - befuccsolt a polgármester környezetvédelme ( - szenny zöldülés helyett)

Tavaly hirdette meg Ócsa polgármestere és a mögöttes kör a Zöld Ócsáért programot, mely a múló hónapok során kiderült, nem egy áttörés volt, mely új szemléletet, törekvést, továbbá más életvitelt vázolt volna fel és végül a környezettudatos szemléletet vezette volna be Ócsa közéletébe és az emberek irányultságába. 
 

Nem, mert ez csupán egy célt szolgált, méghozzá a Föld Órája keretében meghirdetett környezettudatosságot meglovagolva azt látszatot kelteni, hogy Ócsa mindent megtesz a a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémák mérséklése érdekében. Ez persze nem volt igaz, mert maga az ócsai önkormányzat vezetésének hozzájárulásával sikerült a város legnagyobb környezetszennyezését elkövetni. És, hogy micsoda képmutatás lakozott ugyanezekben az emberekben, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maguk az engedményesek tűzték a lobogójukra a Zöld Ócsáért szlogent, amivel a természetbarát zöldítés képzetét keltették, miközben már a Pest Megyei Kormányhivatal PE-KTF/25740/2015 és PE-KTF/7751/2016 sz. alatt már hónapok óta vizsgálatot folytatott az Ócsa 090/3 hrsz.-ú önkormányzati ingatlanon illegálisan elhelyezett veszélyes hulladékokkal kapcsolatosan. A Kormányhivatal 2015 májusában fedezte fel egy be nem jelentett helyszíni bejárás során a nagy mennyiségben többszörösen jogsérve lerakott törmelékeket.

Ócsa önkormányzati vezetése elismerte, hogy annak nevében a vezető tisztségviselője állapodott meg a terület hasznosítására akkor, amikor azt az építkezésen kitermeltek lerakásra és az önkormányzati ingatlanon elhelyezésre engedélyezte

Volt pénz a beruházásra és a hulladékelhelyezésre - Ócsán csak segíteni akartak
 Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy az önkormányzatunk nevében valaki megállapodott az ócsai parkolóberuházásban résztvevő egyik alvállalkozóval, - aki éppen az ott keletkező építési törmelék, a sitt elszállítását vállalta, - hogy az önkormányzat biztosította területen elhelyezheti az építkezés során kitermelteket. A Kormányhivatalnál azonban azt mondták, hogy csak termőföld elhelyezésére adott engedélyt az a megállapodás, amit az önkormányzatunk illetékese kötött a fuvarozóval. Ilyen egyezségre - megkötésre,  képviselőtestületi döntés és határozat, testületi felhatalmazás nélkül - a polgármesternek és az alpolgármesternek sincs (önálló) lehetősége. 

Ezt támasztja alá az is, hogy korábban már abból is balhé volt, hogy az alpolgármester maga engedélyezte a volt strand területén a városban összeszedett zöld hulladék (lehulló levelek és avar) elhelyezését ott, ahol a testület nem járult hozzá. Aztán a strandot, mint önkormányzati ingatlant azóta is csak testületi jóváhagyással engedélyezik átadásra, hogy aztán azt a maguk javára hasznosítsák (akár méhkaptárak kihelyezésére) a helyi vállalkozók. 

A jegyzői is tudott a cselekményről, hiszen időt kért - intelem a lakosságnak
Más korábbi esetekben szintén botrány lett abból, a mikor a testület megkerülésével született döntés, vagy megállapodás a városvezető és más vállalkozó közt. Ilyen ismert eset volt, amikor az iskola tornatermének hasznosítására úgy kötött megbízási szerződést a polgármester, hogy arra vonatkozóan nem volt mögöttes testületi jóváhagyás (határozat). 

Hasonló balhé lengte körül a Lakatos-ház elbontását, ami úgyszintén nem rendelkezett előzetesen testületi engedélyezéssel avagy jóváhagyással. 

Mindezek az esetek azt igazolják, hogy a városvezetés képes a képviselők megtévesztésére, kijátszására illetve a testületi döntés nélkülözésére bizonyos esetekben vagy érdekek mentén.  

Látható mód a számos botrányos ügy sem okozott gondot és nem jelentett akadályt egy újabb  testületet mellőző különmegállapodás, egyfajta egyezség megkötésére, amikor 2015 tavaszán alkalmat és lehetőséget biztosítottak szintén egy haszon-érdekelt vállalkozónak arra, hogy egy Eu-s beruházás keretében kitermelt építési felesleget, (a szemetet a törvényes lerakó helyett) a város területén ássák be.

A mögöttes rakódóval igyekeztek gondosan betemetni, "elásni" a szemetet a város területén- mégis lebuktak - mi ez, ha nem korrupciós cselekmény (- ráadásul a meghatározás szerint mindez a veszélyes hulladék)
 
Ezzel a "jótéteménnyel" a Bukodi-Horváth adta ócsai vezetés a város legújabb-korabeli történetének egyik legnagyobb környezetszennyezését követte el azzal a megállapodással, amit az önkormányzat nevében mint valami engedélyt kontrollálatlanul kiadtak a vállalkozónak. Az önkormányzati ingatlanok felett amúgy sem dönthettek volna maguk a város vezetői, de a jelen "hasznosítás" esetében ezen túlmenően egy olyan volumenű gazdasági érdek - egy részről előny, vagy más részről akár sérelem, - állt elő, ami nagyon erősen gazdasági jellegű bűncselekmény (korrupció) gyanúját veti fel az engedélyező és a fuvarozást végző (önkormányzat nevében eljáró képviselő és a fuvarozást végző B2 Trans egyezségben érintett ügyvezetője) közt. 

Nemzeti cégtár - B2 TRANS Kft: Bognár Csaba (an: Huth Szilvia) ügyvezető (vezető tisztségviselő) 2200 Monor, Kodály Zoltán utca 12. (- elérhető, nyilvános adatbázis szerint)

http://nagykovacsi.hu/wp-content/uploads/2015/08/pmkh2012.jpgA Pest Megyei Kormányhivatal illetékesei azonban nem akartak büntetőfeljelentést tenni az észlehető érdeksérelem, másrészről a mértéktelen illetve nagyfokú előnnyel járó, a városi önkormányzatnak hasznot, bevételt nem hozó, de azt aránytalanul megterhelő ügyben. Ezzel a Kormányhivatal zöld-hatósága, az ügyben eljáró Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya is komoly cinkosságot vállalt, hiszen ez esetben semmiféle vizsgálati szakot, nyomozati eljárást nem kezdeményezett, és hivatalból sem tett büntetőfeljelentést. Máig nem tudni, hogy mindezt a főosztályt vezető dr. Bartus Adrienn vállalja magára, vagy felettesi nyomásra amolyan kötelezettként tette és viseli? 

Tamás sem igényelt erre jogsegélyt
Mindenesetre a rendőrség szerint azért nem indult eljárás, mert azt nem jelentették feléjük. Sem az önkormányzat, sem a közterület-felügyelet, sem pedig a Boros vezette polgárőrség, de még a lakosság részéről se érkezett hozzájuk bejelentés, illetve feljelentés az ügyben. Más esetben apróbb esetekben pedig többször fordult már az önkormányzat az igazságszolgáltatáshoz. Most azonban nem, annak ellenére sem, hogy a becsapott fél látszatát hozták fel védekezésül. Az ártatlanságuk védelmében mégsem fordultak most a jogi rendezés felé. Vajon miért nem indítottak eljárást az önkormányzatoldaláról? Miért nem perelték az egyezséget megszegő B2 Trans ügyvezetőjét, holott több ügyvédet is fizettek más ügyek során?

http://www.csaladinet.hu/gallery/2011-11-29_rendorseg_pestmegye_logo.jpgA Pest Megyei Rendőr-főkapitányság-on szintén nem tudnak arról, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal részéről bárki is ügyet kezdeményezett volna az ócsai környezetszennyezés vonatkozásában.

Mindez tehát azt mutatja, hogy a felek nem a feltárásban, hanem inkább az eltüntetésben voltak mind érdekeltek. Ez pedig úgy tűnik nem más, mint egy nagy szemétség együttes elhallgatása, eltusolása. Amolyan szerecsenmosdatás, aminek egyetlen célja a piszkos gyerek szennyesének kisikálása. 

Ócsa vasútállomás P+R parkolóberuházás során kitermelt (nem termőföld) képezte az alapot az önkormányzat 090/3 hrsz.-ú ingatlanján - megegyeztek a fuvarossal

Nos egy ilyen mögöttes cselekménysorozattal álltak neki a Zöld Ócsáért programot meghirdetni és lakossági szemétszedést kezdeményezni. Micsoda arcátlanság volt ez az intézményvezetők, a polgárőrség bevonásával, miközben mindannyian tudhatták, hogy az útmentén elszórtakon túl az önkormányzat zárt területén tonnaszámra áll a helyi vezetés által engedményezetten átadott ingatlanon a szemét. Az, amit a városi parkolóberuházás során törmelékként felszedtek és hónapokon át hordtak, majd az önkormányzat földterületén leterítették, s beásták; - mindezt tudták, mégis elhallgatták. Amúgy az építési betontörmelék veszélyes hulladék, amit egy normálisan működő hivatalnál nem lehetne úgy kezelni, ahogy itt és a kormánymegbízott által képviselt megyei hivatalnál teszik.

Még a májusi lebukást követő hónapokban is vittek ki szemetet - a Boros vezette polgárőrség nem jelezte a visszásságot ( - tudták honnan fúj a szél)

 Visszaemlékezve az akcióra elmondhatjuk, hogy 2016 legnagyobb arcátlansága és képmutatása volt a Föld Órája kapcsán, és a Zöld Ócsáért címen meghirdetett szemétszedés. Mert miközben az út menti szemetet szedették zsákokba, a szülőkkel, gyerekekkel karöltve a hivatalhoz kötöttek, addig az önkormányzat területén tonnaszám áll a hulladék. Bukodiék véletlenül sem küldték arra a rakodógépet, vagy a teherautót. Horváth sem állt be a szemétszedők közé. Aztán még azt sem szedték fel, amit ennek a meghirdetett akciónak a keretében kellett volna, mert az egész látványosság délt követően egy közös bográcsozással be is fejeződött. Az összes ezt érintő dolog, tájékoztatás, csak parasztvakítás, és propaganda volt.

A hulladékok azóta is ott vannak, ahol hagyták. Sőt a város szélét újabb kupacok színesítik. 

Nem dobhatunk ki minden szemetet az erdő mentén - az önkormányzat és a városvezetés is hibáztatható ( - senki nem felügyeli a területet)

Ócsán sem a közterület-felügyelet, sem a polgárőrség nem képes megakadályozni az illegális hulladéklerakásokat.  De miként is várható ez el tőlük, amikor köztudottan az önkormányzat az, aki nem tesz meg mindent a tiszta, egészséges és zöld környezetért, a városban élő lakosságért.

A Boros elnökölte polgárőrséget is inkább csak az érdekelte, hogy miként tud minél több támogatást szerezni és a városvezetés elvárásainak megfelelni. A lakossági érdekek képviselete, a panaszok már kevésbé foglalkoztatták. Erről nem egy eset vált ismertté. Az is mert és mások által feltárt hulladéklerakásokkal kapcsolatosan semmit nem képesek felmutatni. Ebben nem mutattattak fel olyan eredményességet, mint a focimeccsek ész oxyfa ültetvények biztosítása során. Egyetlen jelentésük, beszámolójuk nem ismert, melyben Ócsa legnagyobb környezetszennyezéséről tennének beszámolót. Az ezzel kapcsolatosan végzett munkájukról, érintettségükről nem  tett említést az azóta már lemondott elnök.

Ócsán máig nincs aki gátat vetne a szemétkihordásnak - se közterületes, se mezőőr, se polgárőr nincs erre ( - továbbra is szemetelnek)

Boros Tibor korábbi elnöksége alatt így az sem került az anyagba, hogy Ócsa 090/3 hrsz.-ú ingatlanját építési törmelékkel terhelt betontömbökkel hordták tele. Ezt az elnöksége alatt közismerten senki nem jelenthette a hatóságok felé. Még a polgárőség lovassága sem volt képes felfedezni az esetet, pedig pont az ilyen külterületi esetekre hivatkozással kaptak központi segítséget az egység megalakításra. Bár a városon belül szeretnek parádézni, és erről fényképeket közzétenni, de a szemétkupac mellől vagy azok megakadályozásról még egyszer nem láttunk jelentést.

Ócsán pedig köztudott, hogy a rendőrséghez is eljutott a helyi környezetszennyezés híre. A benne érintettek mind ismertek. Nagy nyomozásra sem lenne szükség, hogy feltárják az ügyet, hogy vádemelési javaslattal továbbküldhessék. Hivatalból azonban nem indult eljárás annak felderítésére, hogy történt-e bűncselekmény. Ócsa körzeti megbízottjai valószínűleg nem mernek lépni a mögöttes politikai vonulat okán.

Elvégre a Kormányhivatal, a Polgármesteri Hivatal mind egy párt képviselte hatalmi egység része. Ki lenne az a tökös legény, aki képes ezzel a pártos egységgel szemben fellépni? Inkább Boros is lelép, mintsem ezt tenné.

45/2004.(VII.26) - (2) Az építési és bontási tevékenység során keletkező veszélyes hulladék kezelésére külön jogszabályokban foglaltak az irányadók. .... Betontörmelék.

És amíg Ócsa városvezetésében nem lesz változás, addig az emberek hozzáállása sem lesz más, mint amit az önkormányzatból tükröződik feléjük. 

*

2016. február 8., hétfő

Hibás döntések, kétes beruházások, mocskos üzelmek és szemétség a hátterében - helyt adtunk a hulladéknak

Nem tudhatni, hogyan, s miként ellenőrzik a közbeszerzéseket, valamit az Eu-ból finanszírozott beruházásokat.
Ez a tábla egy ideig Ócsán volt látható - ez mögött zajlott a beruházás, melynek minden hozadéka a városé

Itt van példának okáért, a mi kis vasútállomásunk mentén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. kivitelezésében épített P+R és P+B tároló, amit igencsak túlméreteztek a helyi közlekedéshez mérten. A kialakított parkolókhoz és az új buszmegállókhoz azonban nem társul semmi. Még buszkapcsolat sem, hiszen sem az önkormányzatunk, sem a Volán nem szabta át a járatainak vonalát az új kialakításhoz. Járda sem fut hozzá. De nem csak ez a gond. Nincs itt a városban egy kerékpárút, ami itt végződne, vagy innen indulna, és a lerobbant, abszolút korszerűtlen vasúti átjáró nem újult meg ezzel a munkákkal párhuzamosan. Így ismét csak egy torzó jött létre, ami sem funkcionalitásában, sem pedig kialakításában nem tölti be a neki szánt rendeltetést. (Ráadásul az építkezés során kitermelt építési hulladék a nyakunkon maradt és az élő környezetünket terheli.)

Ócsán a helyzet változatlan, a vasút-menti P+R  parkolóberuházás kitermelt hulladéka az önkormányzatnál landolt - ma is a környezetünket terheli
Szétbarmolt kerítésvég, mert az alúljáró nem jó


A gyalogosoknak nem hosszabbították meg az aluljárót, a középső peronra nincs kivezetés, és így "műsorba" és nem készítették fel arra az áthaladó forgalomra, amire a parkolót tervezték és létrehozták. Ez pedig roppant visszás és kiütköző hiányosság. továbbra is a síneken át közlekedhetnek. A peronok is maradtak a régi elnyűtt, keskeny és alacsony építésűek, ami nem segíti elő a biztonságos közlekedést. A mozgássérültek utazási igényeit pedig semmiféle mód nem támogatják. Az utazni szándékokozók sem kaptak még egy fikarcnyi járdát sem megközelítéshez, majd az átjárón való átkeléshez. Holott, ha nem ez a túlméretezett és máig kivilágítatlan parkolóban gondolkodtak volna az illetékesek, akkor legalább azon oldalon, ahova ez a létesítmény csatlakozik az úthálózathoz, vagyis történetesen a Székesi-Damjanich kereszteződésében lehetett volna rendezni a rég elavult átjárót. A mostani sem keresztmetszetében, sem kialakításában nem felel meg a mai kor követelményeinek. Roppant balesetveszélyes és csak szabálysértő átkelésre ad lehetőséget az itt közlekedőknek.

Valakik úgy gondolták, hogy ennyi elég is a kerítésből - ledöntötték és máris szabad a pálya ( - mert ide már nem jut felügyelet)

Ezt a hibát azonban nem vették számításba és nem illesztették a projektbe. A tervezett parkolókapacitás lebonyolítására alkalmatlan vasúti kereszteződéssel nem kalkuláltak. Az maradt ahogy volt és nem tették alkalmassá arra az áthaladó forgalomra, amire a mögöttes parkolót létrehozták. Ez pedig roppant visszás és kiütköző hiányosság.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj83QsPohUbW9uOBACQzKypIkQe3hQMSPeOiDMUxqZEEUVgucgN5y2UsU2UG2QDkxP1zS4FxyQiZ6xKmvZdCgSE6JpopPn0fX5jEAFlwu-Euy_9wlYQy9AGD8j5Vp1OxPjj8a3CAqQRnV0/s1600/SSA40984.JPG
Ez a rész mit sem változott az elmúlt évek során - itt megállt az idő, nincs fejlődés ( - csak a polgármester autója lett új, az átjáró maradt a régi)


Az ember el sem hiszi, hogy ez már nem a posztkommunista Szovjetunió elfuserált szemlélte, hanem az ezt követő nyugati váltás Európai-uniójának egyik közpénzből támogatott végeredménye.

Ugyanaz a markoló a kivitelezés alatt álló parkolóberuházáson, amelyik az önkormányzati területen a hulladék elfedését végezte

Itt is ugyanaz az a markoló látható, amelyik a vasúti parkolóépítésen munkálkodott. Ez rakta meg a MAN-t, majd itt elsimította nyomokat


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVVbrcr7uYKu3CPQ98Vtg7wzt4w57CukYafeHFv6Ko5E3TuZPRT6MPgHVEC-IjIh69tAP0BexU9Akc9-uyZ0UezZ3NjS62Crxv1qDJmWSPyxn5xynM-XRzh9rlQEbx-3PCWeM5avULK1s/s400/DSCF7029.JPG
Ez tábla az Eu-s támogatást propagálta, ami mellé a sittet hordták
De ki gondolta volna, azt, hogy ennek a beruházásnak kapcsán maga az önkormányzat vezetése fog engedélyt adni arra, hogy a beruházás során keletkezett építési (többnyire beton-) törmeléket a város területén, az egyszer már Eu-s támogatással félig rekultivált önkormányzati terület tőszomszédsága helyezzék el. Ki gondolta volna, hogy ehhez a városvezetés (képviselő-testületi felhatalmazás nélkül) engedélyt adjon, és egyfajta környezetszennyezésben részese legyen az elkövetőnek, avagy cinkosan összekacsintva részt vállaljon. Miként lehetséges mindez?  Hol voltak a faluvédők, a mostani polgárőrök, a rendőrség, a környezetvédők, a természetbaráti körök, a politikai pártok helyi szervezetei, az ócsai egyesületek képviselői, a városüzemeltetés, és az önkormányzat emberei, amikor napjában többször fordulva tonnaszám hordták az erdőaljába az építkezés szemetét a munkálatok során?

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xal1/v/t35.0-12/11286568_438616679646238_2109508446_o.jpg?oh=e8890ad68eca42bfb8208a1dcbc976bd&oe=56B99008&__gda__=1455015327_e18f0435a2e0c59630c5c1f4463e09f3
Az Eu-s beruházásban épülő P+R parkolóból kinyert betontörmeléket az önkormányzat rekultivált területe mellé hordták és elfedték

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t35.0-12/11294413_439073766267196_1992306286_o.jpg?oh=dcc86d4bb5b840d0cb33842297eed686&oe=56B93FE1&__gda__=1454992116_d934fd460742a70d634d9a398d24c544
A kitermelt sárga homok helyére a sittel vegyes betontörmelékeket temették - a háttérben a kivezényelt munkagép látható

Mert ez is pénz és idő. A parkoló meg ott áll, üresen, közvilágítás és láthatóság nélkül egyfajta mementóként a korrupciót hangosan kereső és kiáltozók számára, kihasználatlanul. Az Eu illetékes bizottságai, az OLAF vigyázó tekintetét, hova veti, amikor itt ilyen állapotokat találni?

Kihasználatlanul üres parkoló, egy középen magára hagyott szabálytalankodó kamionnal - mi értelme így ennek az eszetlenségnek

Miért lehet milliók tucatjait egy elfuserált tervbe, egy kihasználatlan létesítménybe, egy szerepét betölteni képtelen torzóba ölni? Miért nem lehet ennek töredékéből egy megfelelő járda és útkapcsolatot létrehozni a vasút és a környék közt, egy korszerű, és biztonságos átjáró kialakításával?

Kijelölt buszmegálló, valós járat nélkül, távol az állomástól és nagyon messze a perontól - ez is átgondolatlanul jött létre

Ezt nem tették, mert vagy nem futotta erre, vagy eleve nem is számoltak vele. Inkább az elenyésző forgalommal bíró Kölcsey utca fél szakaszát szélesítették ki, mert az is olyanszerűk keresztmetszetű volt, hogy a mostani előírásoknak nem felelt meg. Csakhogy az átjáróinkon átvezető nyomvonal sem szélesebb ennél a most felhozott utcarésznél. Annyi csupán a különbség, hogy a Kölcsey új szakaszán nincs számottevő forgalom, és nem jár arra a busz, míg a keskeny Székesin az Damjanichon menetrend szerinti forgalom van.

Elavult, korszerűtlen, szűk-keresztmetszetű és roppant balesetveszélyes vasúti kereszteződés a milliárdos beruházás mellett

Fennáll a gyanú, hogy a pályázók, a tervezők, majd az ellenőrök nem megfelelően mérték fel az ócsai helyzetet. Talán az is előfordulhatott, hogy a hivatal adott meg valamit rosszul, vagy hagyott ki az egykori elképzelésekből, amikor ehhez a közreműködését, majd hozzájárulását adta. 

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/t31.0-8/12291034_991761767529753_4958468769333387579_o.jpg
P+R parkolókat adták át megyeszerte - Szűcs Lajos választási képviselő ehhez gratulál

Azt is csak vélelmezni lehet, hogy a mostani állapotok közel véglegesnek tudhatók, mert a megjelenés előtt álló Pest Megyei Újság már elérhető oldalán úgy számolnak be minderről, mint amit átadtak a többi megyei szintű korszerűsítéssel egyetemlegesen. P+R parkolókat adták át megyeszerte, így öt Pest megyei településen: Herceghalmon, Gödöllő-Máriabesnyőn, Maglódon, Ócsán, (Dabas) Gyónon lett kényelmesebb a közösségi közlekedés elérése.

Gyakorlatilag üres parkoló, valós forgalom nélkül, ahol többnyire csak a szél jár - inkább másra áldoztak volna feleennyit

"A most átadott beruházás keretében biztonságosabbá vált a kapcsolódó út- és járdaszakaszok, térfigyelő rendszert alakítottak ki, és ahol szükséges volt."

Még a világítást és a térfigyelőkamerákat sem üzemelték be, máris szétbarmolták a fél kerítést - itt ez sem normális ( - ledöntve, megtaposva)

Ócsára azonban ez nem vonatkozik. Itt nem szükséges semmi. Ócsán nem épült meg a kapcsolódó út- és járdahálózat. Ebben a városban nem lett biztonságosabb a közlekedési góc elérése. És még csak nyilvános átadás sem volt, nem hogy ünneplés, vagy taps.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t34.0-12/11117673_439074002933839_1500064321_n.jpg?oh=a1698d333588240857856a6d58285d17&oe=56B9856D&__gda__=1455017528_27b5d30162d2ff19a4a218acebbafd39
Szörnyű pusztítással járt a munka - pótlás nélkül
Az ócsai polgár azonban nem érti, hogy miért ez a lapítás. Ő miért nem érdemel ki egy normális átadót, egy a városhoz illő parkolót a hozzácsatlakozó átjáróval, és járdahálózattal, hogy végre itt is legyen lehetőség ennek megünneplésére úgy, mint másutt?  Miért kell a helyi lakosnak máshova elcammogni egy-egy létesítmény átadójára, amikor itt helyben is lehetne az országgyűlési képviselőknek, a sajtónak bulit szervezni? 

A kivágott öles fák kivágásáért sem emeltek szót, de a pótlását sem véli felfedezni az itt élő.

Ne mondja nekünk senki, hogy ezzel nem a Bukodiék szekerét toljuk, toszogáljuk!  Itt azonban valaki vagy rendre behúzza a féket, vagy pedig keresztbe rak az önkormányzatunk vezetésnek, az itt élőknek, a helyi emberek sokaságának. Ezért nem halad ez a város és ennek közössége. 

Hiába nyilatkozta az egykori országgyűlési képviselőnk, hogy minden este ide járok haza, ha nem segíti, vagy nem  érzi otthonának ezt a várost.

A mostani parkoló kialakítás esetében sem volt itt akkor, amikor kellett volna, - akár, - hogy megakadályozza a bajt. Aztán a hivatalos átadásnál is másutt tetszelgett.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmvGhY9yvYJtTPdZKSvKpdFs9utMWU-ElvAVBqNg_Y06dX8WOo-ZQ1roHAggHjXcX843CTVa-TDT_T3HKDlFljcczAYJDUXWM2t9E-Amt61wd677jokcJyOGDIV6g9qYAjgbHwLrlKc38/s400/11297445_438617629646143_2053852370_o.jpg
Tonnaszám felszedett betonhulladék került így ki az épülő parkoló területéről
Aztán most azt sem tudni, hogy ki volt az a mérhetetlen korrupt barom, aki megengedte, hogy az önkormányzat területére hordják a vasúti rakodóvágányok előtti betontörmelékes talajt? Ki adott engedélyt, arra hogy a Székesi erdősávjából kitermelt homokot elszállítsák és az Eu-s beruházáson történő felhasználásra, hogy ezzel részévé tegyék a kisvárosi emberek ennek úgy, hogy annak költségvetési vonzata nem jelenik meg látható mód számokban a bevételek közt, vagy legalábbis nem tetszik ki a polgármester és a pénzügyi vezetés költségvetési beszámolójából? Ki az a helyi vezető, aki mindezek mellett még azt is megengedi, hogy a város területén  a veszélyes hulladékként kezelendő építési törmeléket csak úgy ad-hoc elhelyezzenek az egyszer már lezárt területen? Olyan visszás ez, mint aki az esküjével szemben nem a városért, hanem ellene tesz!  Miféle emberek uralják Ócsa életét? Kik hoznak és hozhatnak itt (ilyen-olyan) döntéseket, (a jogszabályokat, a hatóságok kikerülve) az itt élő emberek háta mögött, és kárára?!? 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjt6klXc3A9AQ_G_245DTgAzguCWg4MLPQg7u9sN3uXp5Mx9ZIY9vfGx30hN3oFRjegGXWpr_pXOQYYeazRfCrbUTP-V4Gss7IwEDb0dhj4MPjNPOBSiR7hxdNr-i7HSo9QEqP4AZWi1EQ/s640/DSCF1108.JPG
Tonnaszám hordták ki így az építési hulladékot az Eu-s támogatással épülő parkoló alapozásakor - napi több fordulóban

Az ócsai MÁV parkoló építési területéről sittet fuvarozó MAN - frsz-a: FJB 976
Igaz, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya már május óta vizsgálódik az ügyben, de nehezen haladnak, mert önkormányzati falakba ütköznek. Az eddig ismert megkeresésre mintha tagadták volna az elkövetést, sőt még olyan talajmintát is küldtek, melyben az átlagos érctartalom vehető ki, majd amikor kiszálltak a hatóság emberei és megnézték a tetthelyet, akkor került fény a jéghegy csúcsára. Mindez a leleplezés felfedezés bizonyítja a turpisságot a helyi beruházás során.  Egyesek azt is tudni vélték, hogy az építési naplóban és a MÁV munkanaplójában nem szerepeltek ezek a fuvarok akkortájt. Pedig a 20 tonnás MAN teherautó napjában többször fordult, oda-vissza.  Mindezt csak a vak nem látta. (No meg a rendőrség, és a polgárőrség, hiszen ők nem észleltek semmi furát. Még behajtási engedélyt se ellenőriztek, nem hogy lerakási engedélyt, vagy fuvarlevelet kértek volna.) A helyi közterület-felügyelői szolgálat meg annyit ér, mint az erdőszéli szemétkupacok nagysága, hiszen az ilyen kaliberű belső ügyekben láthatóan nem jeleskedik a szolgálat. Ahogy más sem.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xtp1/v/t35.0-12/11294485_439725259535380_1314191683_o.jpg?oh=5b6097972aa060e7076e6e95b0a9d0e6&oe=56B9CFEF&__gda__=1455006656_ef7131d5ed2ce2bb3ccb42bc006393a3
A törmelék nagy részét májusban helyezték el az önkormányzat erdőszéli területén - a környezetvédelmi hatóság vizsgálódik

Ócsán sokszor az is elég, ha az egy szem korcsolyázóra három településőr felügyel. A város lényeges történései után nem küldi őket senki. Ezért is tudnak szemétkupacok nőni a szántások mentén. A helyi gazdaság és gazdaságosság, a termelékenység mércéje azonban mégsem ez lenne. A megelőzés, a leleplezés célravezetőbb és fontosabb lenne az utólagos kezelésnél, vagy a sporttevékenységek "biztosításánál". A polgári védelem részét kell, hogy képezze a tájvédelem, és az illegális cselekmények megakadályozása. 

Látható, hogy az önkormányzati vezetést nem érdekli, a kihordott betonhegyek felszámolása - a környezetszennyezés emlékműve Ócsán

A terület ma is nyitva áll,. látogatható - a betontörmelék, a beruházásból hátrahagyott mocsok emléke méltó hagyatéka a mostani városvetésnek

Ezek a lényegretörő dolgok nem foglalkoztatják mozgatják a helyi közvéleményt. Az önkormányzat pedig nem fogja kiteregeti a saját szennyesét. De mosni, illetve eltüntetni  sem nagyon igyekszik azt.

http://ocsa.hu/userfiles/image/zoldpalyazat3.jpgAz Ócsai Kisbíró nem erről szól. Abban ezekről szó nincs. Ott szívesebben reklámozzák a Zöld Ócsá(ér)t akkor is, ha ellep minket ez a sok szemét. A civil kontrollt Ócsa város blogja biztosítja.

Elvégre a helyi fideszes vezetők sem jobbak az utcán szemetelő, cigarettavégeket dobáló megrészegült futballhuligánoknál, ha mindebben partnerekké válnak.