2020. november 30., hétfő

Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének korszakalkotó írása nyomán - polgárőrség elnökségi tagjának kiterjesztése

Demeter Szilárd ugyanúgy belecsapott a lecsóba, ahogy az összes volt kommunistából lett szociál-liberális nácizó geci, amikor elkezdődött ez az egész alja folyamat.

Hát persze, hogy a polgárőrség is részt vállal ebből  az ellenszenves geci mocskos gyűlölködésből, a visszatérő nacizásból az ismerten kormányellenes ellenzékiként elhíresült elnökségi tagjával, aki véletlenül sem hagyna ki egy ilyen piszkosan trágár ziccert a megosztásaiból, ahogy rendre az Orbán gyalázókat sem. 

https://kaposvarmost.hu/files/7/1/71636464a28e312a22dc44946206b6cd.jpg
Gyurcsány: a Jobbik egy náci párt

 

Nem ő, és nem Simicska volt az első csepp geci ebben a történelmi folyamatban. Őt már megelőzte az elbaszott Gyurcsány a kurva országával, és a maga kommunista múltjával, a legutóbbi beházasodásával az egykor elrabolt és lenyúlt zsidó vagyon haszonélvezőjeként.

Hiába jött aztán a maga kis náci történeteivel a Jobbik és a történelmi Árpád-sávos zászló fasiszta ábrázolásával, amikor már az általa vezetett, amúgy is kivéreztet ország romjain próbált feltápászkodni. 

Igen, Gyurcsány volt az a féreg, aki elhintette ennek a trágár gyűlölködésének a lárváit.  Ő volt, aki kijelentette, hogy ez egy kurva ország, hogy a kormányzást elbasztuk, hogy el lehet innen menni, hogy a Jobbik egy náci párt.  És ő volt, az a hangadó akinek nyomán a gyűlöletkórus beindult.  

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT4kqyeaTOSRW-viXyVn_m_r5KzqPlaaKip_w&usqp=CAU
A baloldalt az a Gyurcsány vezeti, aki tönkre tette az országot

 

Gyurcsány már a mocsokban fetrengve rántotta le magához az egész valaha volt kommunista, majd szocialista később liberális, meg elferdül  kocsmai közösséget a buziktól a LMBTQ mozgalmakon át a Jobbikig bezárólag.

Ma mind ezt a kör ugyanazt mocskot dagonyázza a Gyurcsány házaspár budijában.  Ma ezek a szaros-lelkű gyilkos hátterű elődökkel terhelt Kun Béla legények utódai azok, aki adott esetben a kommunista Apró Antal gyermekeként született Apró Piroska valamint bolgár férje Petar Dobrev (pártállami bolgár titkosszolgálat vezetője) viszonyából Szófiában világra jött Klára, aki ma éppen Gyurcsány (vagy) harmadik felesége.

https://img4.indafoto.hu/5/3/93603_168e22aaf09ce16c6654770344e53ac6/7260647_86022eff49181ccad5e451465a85577a_xl.jpg

A KISZ-es Gyurcsány és bolgár származású Gyurcsányné, (Dobrev Klára) ma is a gyilkos kádári-diktatúra által zsidóktól elkobzott egyik ingatlanban lakik, amit még a szocialista diktátor jóvoltából a rendszer iránti elkötelezett hűség jutalmául kapta a család. Ez a villaépület a nyilas, a kommunista, majd a vadkapitalista zabrálás megtestesítője. Gyurcsányék ma is ebben élősködnek.

Gyurcsányné Dobrev Klára ezzel a nyilas és a kommunista hagyományok egyik örököse és továbbvivője is egyben.  Nagyapja, Apró Antal volt az, aki a forradalom idején 1956. október 23-án éjszaka az MDP KV Katonai Bizottság tagjává választották. Másnap egy belső utasításban „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalomban résztvevőket.  Később ezt a csőcselékezést vette át és vitte tovább Kádár és a mögöttes szocialista rezsim az "ellenforradalomként" aposztrofált történelmi eseményekben részvevő forradalmárokra utalva.   A náci szál ezzel még nem szűnt meg, mert Dobrevben ez tovább élt.

Gyurcsány mostani feleségeként bontakozott ki mindez a férje által, amikor is Feri anyósa, Klára anyja, Apró Piroska a Magyar Hitel Bank elnökeként hétszázmillió forint kölcsönhöz segítette Gyurcsányt, így az új családtag ötmillió forintos önerővel hozzájuthatott a Motim többmilliárdos értékű vagyonához, amelynél a kisrészvényesek kivásárlása révén száz százalékban a Gyurcsány kizárólagos tulajdonában álló Altus lett a tulajdonos. Maga Gyurcsány Ferenc egyébként 1996-ban költözött be a Szemlőhegy utca 42. szám alatt lévő rezidenciába: abba a nyilas, a kommunista, majd a vadkapitalista zabrálás örökségébe, amiről már szót ejtettünk.

Gyurcsányban ezek után tört elő a Dobrevtől átvett náci ösztön. Ő volt az, aki elsőként húzta elő ezt a vonulatot, úgy mint korábban a cigány-kártyát.  Gyurcsány kiáltotta ki nácinak a Jobbikot.

https://mandiner.hu/gallery/2019/n%C3%A9pszava_2012_dec_3_c%C3%ADmlap.png
Az MSZP még Gyurcsánnyal együtt fasisztázta 2012-ben azt a Jobbikot, akivel végül összeállt - Gyöngyösi felszólalását követően az MSZP és a DK a párt betiltását kezdte el követelni.

https://www.egerhirek.hu/wp-content/uploads/2019/08/Jobbik-%C3%B6sszefog%C3%A1s-baloldal.jpg

 2012-ben még nyilasként ábrázolták a hozzájuk köthető sajtóban azt a Jobbikot, akit 2018-ban is még báránybőrbe bújtatott farkasnak titulált Gyurcsány.


Igaz, 2017-ben még a Jobbik is azt propagálta közösségi oldalán, hogy soha nem áll össze a baloldallal.  
 
Aztán az idő múltával Gyurcsány mögött sorra bukkantak fel a nácikat méltató párttagok és a Hitlert éltető kollaboránsok. A DK-s László Imre, Újbuda polgármestereként dicsőítette Hitlert és próbálta elismertetni, népszerűsíteni életművét, vagy (ahogy utólag magyarázatba kényszerült,) annak bizonyos elemeit.    

 Később ugyanez a László Imre a náci Mengele doktorba botlott bele egy tévényilatkozata során, amikor az orvosi munkásságról szólt.

Ugyanakkor a Gyurcsányhoz köthető Vágó István sem nagyon kedveli a zsidókat, hiszen róluk neki is megvan a vaskos véleménye.

És hogy mennyire náci, vagy nem náci a Gyurcsány baloldalisága által megítélt Jobbik, azt mi sem igazolja vissza jobban más, mint az, hogy ez a párt ma annak a Gyurcsány-Dobrev alkotta koalíciónak része, amit a kommunista múltú Gyurcsány-Dobrev család képvisel.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1807/18079/180791/18079123_7528b7a326fdf19a9aa6fccd0555679b_wm.png
Korózs Lajos ugyanúgy forg, mint a szélkakas, nem mond igazat és hazudik, mint Gyurcsány

Az MSZP-s Korózs Lajos Rónai Egon vendége volt az ATV-ben. Rónai arról kérdezte Korózst, hogy mit szól ahhoz, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a Jobbik soha nem volt cigányellenes és rasszista párt, csak félreértelmezések történtek. Korózs hirtelen se köpni, se nyelni sem tud, de persze kiderül, hogy a kérdés "álkérdés" volt, hiszen Korózs jó előre felkészült rá, és ekkor felmutat egy "jobbikos" plakátot, amin szerinte "nem a tinédzser korú" Vona látható.

https://m.blog.hu/tu/tuzok/image/200811/N%c3%a1ci-k%c3%a1rtya/58919.jpg
Gyurcsány mindig képes előhúzni a náci-kártyát

 

Azonban ma már nem zavarja Korózst, az MSZP-t és Gyurcsányékat a zsidók Gyöngyösi Márton-féle összeírása. Már nem veszik elő a korábbi náci kártyát velük szemben. Ma már nem zavarja őket a saját kis náci múltjuk. 

Nem is a történelemhűség itt, ma a lényeg! Az önmagáat baloldalinak és szocialistának nevező terrorista multi milliárdos párt, ugyanazt a módszert követi, mint anno: előveszi a náci-kártyát, és „antifasiszta” indulatokat akar gerjeszteni, felkorbácsolni.

Őket nem zavarja sajátjuk nácizása. A DK-s polgármester Hitler dicsőítése, vagy Mengele méltatása. Nem zavarja a fasiszta nácik által üldözött zsidóktól elkobzott vagyon haszonélvezete, és más nácibarát megnyilvánulások sem. 

Gyurcsányék és a vele szövetséges politikai köröket nem foglalkoztatja a Dunába lőtt zsidók cipőibe köpködés, az antiszemita Judapestezés, vagy a Bíró László általi tetűzés.  Ma mindez belefér abba a gyűlölet-koalícióba, ahova Gyurcsány és Dobrev vezette pártos ellenzéket.

Gyurcsányt már nem zavarja a Jobbik náci mivolta. Az, amit maga akasztott rá. 

Sőt Gyurcsány az igazság sem zavarja, ahogy Szanyi Tibor meglátása sem. Holott ő maga is „aktív nácinak” nevezte a jobbikos Bírót.   Igen, azt a Bíró Lászlót, akihez Karácsony és Gyurcsány is odaáll és támogat.

Gyurcsány a mögöttes Dobrev-koalícióval ma már közel sem olyan együttérző a cigányokat és a zsidókat érintően, hogy magukra tűzzék a billogot, mint azt a bizonyos sárga csillagot. 

https://mandiner.hu/gallery/2019/vadai_%C3%A1gnes_varju_laszlo.jpg
Ők már nem a zsidókkal, hanem sokkal inkább a nácikkal szimpatizálnak - A DK nem határolódik el László Imre Hitlert dicsőítő szavaitól ...

Ma már Budapest főpolgármestere sem tartja elítélendőnek a szidók összeírását. Karácsony Gergely a főváros vezetőjeként állt ki a szintén náci attitűdöket felmutató borsodi jelölt mellett ugyanúgy, ahogy a Hitlert éltető DK-s polgármester mentén is kiállt a nácibarát gondolatok mentén.

https://tv2.hu/data/files/63238/63238386.jpg
Karácsony főpolgármester sem a zsidók oldalán áll

Szóval bár hogy is nézzük, a nácik ma már a baloldali összefogás pártján állnak.  Ott, ahol a DK-sok, a Momentumosok, a Párbeszéd, és a Jobbik is egy haláltábort képez.   

https://demokrata.hu/wp-content/uploads/2020/10/1200x630/karigeribirohirtv.jpg
Karácsony G. és a Párbeszéd a Gyurcsány adta nácik oldalán

Ma ezek azok a magukat liberálisnak valló ellenzékiek, akik a saját gyűlölködésükkel szítják és gerjesztik a hangulatot. Ezzel a kiterjesztett gyűlöletkeltéssel próbálják meghatározni a politikát és az emberek hozzáállását, a nézeteit.

https://d3knx7v8i1y46b.cloudfront.net/2020/10/b%C3%ADr%C3%B3-l%C3%A1szl%C3%B3-1200x630-merce-overlay.jpg
Összeálltak a maguk szabta nácik pártosságával

És lássuk be, nem sikertelenül.  

Ma már nem csak a kormányellenes aktívan politizálók, hanem már egyes civil szervezetek is átvették ezt a gyűlölethullámot. Ma már többen folytatnak gyűlöletkampányt, mint ahány politikai párt van. 

Ha csak a közösségi megosztó oldalakat tekintjük, akkor is látható, hogy az emberek tudatába miként épült be mindez. A polgárőrség egykori pufajkás őskommunista vezetése nyomán nem csak az elnökségi tagok egy része, hanem más polgárőr egyének is úgy szidják és fideszribancozzák az embereket, mint egykoron a nácik a billogozták a zsidókat.  Ma szép beszédet az alantas és aljas szavak váltották fel. 

A nyugatot képviselő Eu, pedig ugyanúgy kifordult magából, ahogy az egykori kommunista pribékek is kaméleon mód változtak át bolsevikokból szovjet és náci-ötvözetű liberálisokká.  Ma, vagy 30 évvel a berlini fal leomlása és a Szovjetunió összeomlása után már Berlinhez köthetően a kommunisták egyik atyjának tekinthető Marx-szobrot avat Jean-Claude Juncker és még kiállítást is szerveznek mellé. 

https://nepszava.hu/i/16/10/1/592923.jpg
A kommunista Karl Marx szoboravatása Trierben - egy ilyen unióban a bolgár titkosszolgálat gyermekeként világot látni igazi sikertörténet

Aztán Triel után a másik nagy bolsevik ideológust megörökítő Lenin-szobrot avatnak  a németországi Gelsenkirchenben. kommunista Karl Marx szoboravatása Trierben

https://static.korkep.sk/2020/06/53883780_401-870x450.jpg
Lenin szobrot avattak az Eu-s Németország nyugati felében - micsoda kapitalizmus ez

Hát persze, hogy a hazai liberálisoknál is elérkezettnek látják az időt a náci propagandagépezet beindításához. 

Erre jött Demeter Szilárd, aki megírta az igazat és lerántotta a leplet a mostani uniós törekvésekről. Demeter jogosan érzi úgy, hogy az Eu elveszi a levegőt és Zyklonnal telíti a hazai légkört. 

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2020/11/demeter-szilard3.jpg
A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók

 Igen ez az Eu így fojtogatja a nemzeti konzervatívokat ahogy a lengyeleket is. Ez lehet így, vagy úgy, teljesen mindegy, de ahogy Gyurcsány is magára akasztotta a cigány táblát, úgy mi is érezhetjük magunkat azoknak a zsidóknak a helyében akiktől a korabeli nácik vonták el a levegőt. 

 https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=1a888c55-6057-4ce2-bef2-2ac7e88451cd&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Ma ugyancsak német közszolgálati kezdeményezés alapján vágnának ki két sárga csillagot a közösségi zászlóból és dobnák azt ránk lepelként, mint egykoron a zsidókra a béklyót.

A lengyelek és a magyarok ellen uszít a német közszolgálati média - két csillagot kivágnak

Igen ez a megbotránkoztató és nem az, hogy ezt Demeter Szilárd megírta.

Az a felháborító, hogy még ezek a liberál-kommunista náci-fajzatok azok, akik egyfajta pufajkás vezette kommandóként, vagy akár a munkásőr utód szervezeti egységekben támadnak rá azokra akik minderről beszámolnak, vagy ezt megírják. 

A polgárőrség elnökségi tagja is nácizva vizionál gyűlölködve nácit
  Igen itt tartunk ma, és itt jár Európa.  

Ebben a posványban ugyanúgy felszaporodnak a korábbi diktatúrák egykori haszonélvezői, mint lápban a mocsári szúnyog.  Most ezek piszok kis lények zizegnek és akarják szívni a vérét a másiknak.  Számukra ez az élősködés létkérdés.


A kommunista utódok ugyanúgy a lefüggönyözött spájzban vannak, ahogy a velük megbúvó nácik, akikkel kéz a kézben várják a kibontakozást. Addig is a liberalizmus zászlaját használják fedésként.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése