A minap már megfogalmazást nyertek a hír kapcsán bennem azok a gondolatok, amiket a fórumpótló közösségi oldalán közzétettem az inárcsi emberöléses eset kapcsán, aminek hátterében egy dolgos devizaadós és egy alulfizetett hivatali ügyintéző, a teljesen vétlen családos anya, valamint a mögöttesen ért családi tragédiája kapcsán szövődött.
Az eset még mindig foglalkoztatja sajtót, és a vétlen család felkarolása helyett, vagy a devizahitelesek máig hurcolt problémáinak feltárása nélkül a gyilkos biztonsági őr oldaláról tálalják a híreket.
Mint kiderült, egy volt rendőr a nevezett Cs Attila aki az egyik hipermarket biztonsági őreként dolgozott Ócsán, de itt pár hónappal ezelőtt elvesztette foglalkoztatottságát, így maga is devizahiteles érintettként, teljes kilátástalanságában annyira elkeseredett, hogy a lakhelyén illetékes ügyintézőn élte ki bosszúját. Ez pedig nem más volt, mint az inárcsi családanya, aki gyámügyesként volt kénytelen foglalkozni a személyhez fűződő mögöttes, de itt előzményként szereplő üggyel. Ő végül ennek lett áldozata.
A 60 év körüli férfi egykori rendőrként, majd biztonsági őrként egyfajta önvédelmi alapképzettséggel, ami itt a támadás szempontjából kimagasló fölénynek számító képzettséget jelent a hivatal egy külön épületében egyedül hagyott gyámügyes dolgozóval szemben. Az ismert társadalmi szituációk és megvalósult jelenetek során, mondhatni valójában veszélyeztetett munkakörében érthetetlenül magára hagyott és kiszolgáltatott volt az ilyen és ennél sokkalta rosszabb arcokkal szemben az a családos anya, akit mindennek kitettek. Hivatali munkatársként mégis el kellett vállalnia ezt a feladatot, hogy a gyerekeinek lakhatást, meleg ételt, fejlődést tudjon biztosítani.
Ezzel szemben Cs Attila támadó közel hasonló mögöttes érzelmekkel fűtött felindultságában és a családjának kilátástalansága kapcsán esett neki annak, aki szinte hasonló terhekkel nyomasztottan végezte feladatát. Azt a munkát, amit nem akart elveszíteni és ezzel úgy járni, mint az őt meggyilkoló devizahiteles.
Ez az eset bárhogy is forgatjuk, rávilágít arra a problémára, mely a jelen társadalmának egyik ma is ott lappangó belső feszültségét kelti. Ez pedig nem más, mint az a devizahitlelet terhelt lakossági-, munkás szféra, aki nem volt képes megbirkózni azzal a kiszolgáltatottsággal, amit ez a teher jelent számukra.
A korábbi évek során, vagyis az akkori társadalmi rendszerben uralkodó politika és a bankrendszer kiszolgáltatottságba és eladósodásba hajtotta a köznépet. Ez sajnos nem csak hazánkra, hanem a környező országokra is vonatkozik. Így a törvényesített uzsorakamatokkal terhelt banki kölcsönöket az érintettek közül sokan máig nem tudták még visszafizetni. Több ezren váltak hontalanná, kizsákmányoltakká, és kerültek mélyszegénységbe. Másoknak mindenük ráment. Az egzisztenciájuk, az családjuk a lakhatásuk, a korábbi életük. Volt olyan is aki öngyilkos lett, más pedig mint az ócsai üzletből ismert férfi, gyilkossá vált.
Bár a magyar kormány próbált valamit enyhíteni a hitelben vergődök szorításán, de mindaz amit ennek érdekében tettek, kevésnek bizonyult. Többek maradtak az út szélén, mintsem kerültek volna védelem alá.
Az Ócsa-Alsópakony területén létesített lakónegyed nem váltotta be az ígéreteket. Az új építésű ingatlanokkal létesített telep nem lett paradicsom. A házak jelentős részét már nem is a közvetlenül devizahitelesek, hanem a szociálisan másként érzékeny családosokkal töltötték fel. A beruházáshoz ígért ínfarstruktúra kiépítésével mindmáig adós a kormány és a vele egyhúron pendülő önkormányzat.
Aztán a kormányzat által kieszközölt devizahitelek befagyasztása sem hozott áttörést. Hiába volt az átállás, a nyűg ugyanúgy megmaradt. Túlzott visszafizetési kötelezettség megnyomorítja a társadalmat.
Hazánkban azonban olyan hathatós és megváltó lépést, mint a Horvátország, nem volt képes kieszközölni a kormány és a függetlennek kikiáltott bíróság. Erre a horvátok példamutató kiállása olyan iránymutató kapunyitás lehetne, amit befogadna a haza társadalom. Erre azonban kezdeményezés, kormányzati akarat és hazaszertő, nem pedig tőkeérdekeltségű bíró kar szükségeltetne.
Az inárcsi gyilkos eset a hazai közigazgatás teherviselésére és a lakosság gondjaira ugyanúgy rávilágít, mint arra a szinte elviselhetetlen teherre, amit a devizahitelesek csapdába ejtése rejt és hordoz magában.
A 60 év körüli férfi egykori rendőrként, majd biztonsági őrként egyfajta önvédelmi alapképzettséggel, ami itt a támadás szempontjából kimagasló fölénynek számító képzettséget jelent a hivatal egy külön épületében egyedül hagyott gyámügyes dolgozóval szemben. Az ismert társadalmi szituációk és megvalósult jelenetek során, mondhatni valójában veszélyeztetett munkakörében érthetetlenül magára hagyott és kiszolgáltatott volt az ilyen és ennél sokkalta rosszabb arcokkal szemben az a családos anya, akit mindennek kitettek. Hivatali munkatársként mégis el kellett vállalnia ezt a feladatot, hogy a gyerekeinek lakhatást, meleg ételt, fejlődést tudjon biztosítani.
Ezzel szemben Cs Attila támadó közel hasonló mögöttes érzelmekkel fűtött felindultságában és a családjának kilátástalansága kapcsán esett neki annak, aki szinte hasonló terhekkel nyomasztottan végezte feladatát. Azt a munkát, amit nem akart elveszíteni és ezzel úgy járni, mint az őt meggyilkoló devizahiteles.
Ez az eset bárhogy is forgatjuk, rávilágít arra a problémára, mely a jelen társadalmának egyik ma is ott lappangó belső feszültségét kelti. Ez pedig nem más, mint az a devizahitlelet terhelt lakossági-, munkás szféra, aki nem volt képes megbirkózni azzal a kiszolgáltatottsággal, amit ez a teher jelent számukra.
A korábbi évek során, vagyis az akkori társadalmi rendszerben uralkodó politika és a bankrendszer kiszolgáltatottságba és eladósodásba hajtotta a köznépet. Ez sajnos nem csak hazánkra, hanem a környező országokra is vonatkozik. Így a törvényesített uzsorakamatokkal terhelt banki kölcsönöket az érintettek közül sokan máig nem tudták még visszafizetni. Több ezren váltak hontalanná, kizsákmányoltakká, és kerültek mélyszegénységbe. Másoknak mindenük ráment. Az egzisztenciájuk, az családjuk a lakhatásuk, a korábbi életük. Volt olyan is aki öngyilkos lett, más pedig mint az ócsai üzletből ismert férfi, gyilkossá vált.
Bár a magyar kormány próbált valamit enyhíteni a hitelben vergődök szorításán, de mindaz amit ennek érdekében tettek, kevésnek bizonyult. Többek maradtak az út szélén, mintsem kerültek volna védelem alá.
Az Ócsa-Alsópakony területén létesített lakónegyed nem váltotta be az ígéreteket. Az új építésű ingatlanokkal létesített telep nem lett paradicsom. A házak jelentős részét már nem is a közvetlenül devizahitelesek, hanem a szociálisan másként érzékeny családosokkal töltötték fel. A beruházáshoz ígért ínfarstruktúra kiépítésével mindmáig adós a kormány és a vele egyhúron pendülő önkormányzat.
Aztán a kormányzat által kieszközölt devizahitelek befagyasztása sem hozott áttörést. Hiába volt az átállás, a nyűg ugyanúgy megmaradt. Túlzott visszafizetési kötelezettség megnyomorítja a társadalmat.
Hazánkban azonban olyan hathatós és megváltó lépést, mint a Horvátország, nem volt képes kieszközölni a kormány és a függetlennek kikiáltott bíróság. Erre a horvátok példamutató kiállása olyan iránymutató kapunyitás lehetne, amit befogadna a haza társadalom. Erre azonban kezdeményezés, kormányzati akarat és hazaszertő, nem pedig tőkeérdekeltségű bíró kar szükségeltetne.
Az inárcsi gyilkos eset a hazai közigazgatás teherviselésére és a lakosság gondjaira ugyanúgy rávilágít, mint arra a szinte elviselhetetlen teherre, amit a devizahitelesek csapdába ejtése rejt és hordoz magában.
Mindezen áldozatok arra következtetnek, hogy a kormánypolitika tárgyává kell tenni a devizacsapda fogságába ejtettek kiszabadítását. Fel kel oldani a banki uzsoraterror alól a npet és ki kell mondani nálunk is, hogy eddig és ne tovább: - a banki deviza alapú hitelek kiváltása nem megoldás, azok alapjaiban olyan rossz és álnok konstrukciók voltak,a mik csakis az ügyfél egyoldalú kockázatvállalására épültek. Mindez pedig nem egy választható lehetőség, hanem kötelezvény volt.
És ez az, ami összességében megengedhetetlen.
*
