A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Felderítő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Felderítő. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 21., péntek

Ócsán sem idegen a dolog - mégis szőnyegalásöprést végez a Kormányhivatal - illegállis a "mezei" foglalkoztatás

Miközben Ócsa és a környező települések nem képesek mit kezdeni az illegális és idegen munkavállalók sorával, az úgynevezett mezőgazdasági fekete munkásokkal, addig a gazdálkodók már ott tartanak, hogy lassan nem lesz aki betakarítsa a termést.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2016/10/k%C3%A1posztaf%C3%B6ld.jpg
A kecske és a káposzta meséje - Alsónémedi nem kér az idegen napszámosokból

Az ellentmondás kettőssége abban rejlik, hogy a drága eszközökkel és jó anyagi haszonnal kecsegtető mezőgazdaságban a napszámos az, aki a legkevesebbet keresi. A méregdrága felszereléssel, traktorokkal, kombájnnal rendelkező és jó módban élő gazdák azonban nem hajlandók normálisan megfizetni a hazai munkavállalót. Inkább a Balkánról beáramló alulképzett, be nem jelentett alkalmi- és idénymunkások hadának adnak szállást és éhbért a foglalkoztatásáért. Ezek az elszegényedett emberek tartják fent a mai kulákoknak számító pipec gazdákat, miközben ezzel a hazai mezőgazdasági munkásokat lehetetlenítik el. 

Az éhbéres, adóelkerülő foglalkoztatáshoz ma már nem nagyon találni magyar embert. Így lassan nincs aki betakarítsa a termést. A törvényes, és drágább foglakoztatás, állítólag meg a gazdálkodónak nem éri meg. A látszat azonban mást mutat.


Nem véletlen, hogy Ócsa, Bugyi és Alsónémedi is a maga módján próbál küzdeni a jövevény feketézőkkel szemben. Ócsa polgármestere ezek visszaszorítására együttműködést ígért a rendőrséggel, akik ellenőrzésekkel, felderítéssel, járőrözéssel próbálják segíteni az önkormányzatot.

Az ócsai rendőrőrs parancsnokával, a körzeti megbízottakkal, a polgárőrség vezetőjével és jegyző úrral folytattam megbeszélést ma délután. A téma a külföldi idénymunkások megjelenése, a jelenség megállítása, visszaszorítása volt. Megállapodtunk, hogy mindenki a saját eszközeivel, de összehangoltan, közösen lépünk.
Akció indul!




Anikó Fucskóné
Anikó Fucskóné Tessék már mondani, hogyan van ez az összehangoltság? Kaszát, kapát, kutyát ragadjunk, vagy esetleg hívni kell segítséget? Milyen számon kit? ? ? :)
Erzsébet Ladák
Erzsébet Ladák Igen! Lécci, lécci!
Wellmann Ferenc
Wellmann Ferenc Van nálam egy dokumentum , hogy mi szükséges a mezőőrség felállításához . Ha van rá igény beviszem a hivatalba és át lehet olvasni és gondolni. A környező településeken mindenütt van, intézkedési joggal rendelkező külterületi őrszolgálatról van szó nem csak puszta és káposztavigyázásról.
Csilla Gyenei
Csilla Gyenei Ha támogató aláírásra van szükség, lesz....
Katalin Garai
Turbucz Ferencné
Turbucz Ferencné Sok sikert kívánok! Segíteni csak annyit tudok, hogy nem adok idegennek munkát sem, lakhelyet sem, és körültekintően figyelem a környezetet.
Tibor Boros
Julianna Ruska
Julianna Ruska Sok sikert mert már ez elviselhetetlen !
Zellei László
Zellei László Ha szukseges onkentessre ram szamíthattok
Zellei László
Zellei László Hol vannak a kemeny legenyek? Vergodjunk mar osze aztan hajra.... termeszetessen nem mint a birkak kiket a kuya terelget jo paran ismerjuk a torvenyt. Am biztos vagyok abba is hogy a polgarorseg is segitene ebbe / torvenyek idevalo jogszabalyok, idoint...Bővebben



Diószeginé Szőcs Erzsébet
Diószeginé Szőcs Erzsébet Engem végtelenül elszomorít, amit itt olvastam.
Katalin Garai
Katalin Garai Van jobb ötleted várjuk!! :-)
Zellei László
Zellei László Kedves Diószeginé Szőcs Erzsébet nem ertem mi szomoritotta el a torvenyes kereteken beluli varos vedelem es redfentartoi segitseg hogy esetleg ne az on hazat dobaljak be kovel vagy kart okozzanak a szomszednak esetleg ranalirozzanak termeszetessen varom tisztelettel ha van jobb otlete.
Fosztó Zsolt
Fosztó Zsolt Ki az aki foglalkoztatja őket? Talán őt kellene felkeresni,hogy intézkedjen ez ügyben!!! Miért mi tegyünk ez ellen és mit? Talán történt valami incidens a városunkban? Szemetelni látok ócsai lakost is! Na meg a tesco parkolóban a rokkant helyre szeretettel állnak meg olyan emberek is akikről nem is feltételezné az ember!! Ilyenkor hol van a hatóság? Ez úgy lenne jó ha mindenki szólna annak aki szemetel vagy éppen rossz helyre parkol!! A lejárt műszakis kocsikat meg meg kell állítani és tenni amit tenni kell!

http://mno.hu/data/cikk/1/36/9/21/cikk_1360921/VL20160829_0565_896_504_1473429828.jpg
Valóban megszállták Alsónémedit az idegenek ? - kiűzetés a paradicsomból

Alsónémedi pedig nem csak az ismert mezőőri szolgálattal próbál védekezni, hanem rendelet útján is. Ezért megalkották az egyik lehető legjobb olyan önkormányzati határozatot, amivel a törvénytelen munkavállalókat próbálták visszaszorítani.

Mária Mészáros
Mária Mészáros Bugyin is szét lehetne nézni,lassan vége a betakarításnak,ne csellengjenek az utcán a nyári napszámosok !
Kozma Miklós
Kozma Miklós
Nagyon sokat küzdünk az áldatlan állapottal Alsónémedin.
Először is tegyük tisztába: semmiféle pénzbírságról nincs szó. Legalább te ne nehezíts a helyzetünk, mert a balliberális sajtó már igen komoly hadjáratot indított
ellenünk, hogy „munkanélküli adót” vezettünk be, „bírságoljuk a szegényeket” címmel. Mi is küzdünk, legalább annyira, mint Ásotthalom, csak nem a nyilvánosság előtt.
Küzdünk a helyi gazdákkal, akik alkalmazzák őket, és aggódnak, hogy nem tudják betakarítani a termést, hogy „tönkremennek” (pénteken ez ügyben –immár második alkalommal- fórumot tartunk a gazdáknak 17 órától a Fő út 73. szám alatt, melyre szeretettel meghívlak, lásd micsoda ellenállással kell helyben is megbirkóznunk). Küzdünk a szállásoltatókkal, akik komoly hasznot húznak a bérbeadásból. Küzdünk a kormányhivatallal, aki visszadobta a rendeletet, amit meg is szüntettünk, de azon nyomban újat alkottunk. Küzdünk az ombudsmannal, aki rasszizmussal, szegregációval vádolja településünket. A ballib sajtót már említettem.
Két hete jártunk a polgármesterrel azon a székelyföldi településen, ahonnan a legtöbb „Kárpát-medencei migráns” jött. Tárgyaltunk az ottani polgármesterrel, iskolaigazgatóval a helyzetről. Azt hiszem, nem haszontalanul. A közelmúltban a Románia Magyarországi Nagykövetségének magas rangú tisztviselői jártak Alsónémedi a helyzet tisztázása érdekében.

Alsónémedin és szerintem Ócsán sem a „rabszolgatartás” a jellemző, a legfőbb probléma.
Nálunk a legtöbb romániai cigány bejelentett albérletben lakik. Legtöbbjük lakcímkártyával, egyesek magyar állampolgársággal rendelkeznek.
A mi legnagyobb problémánk, hogy jogilag nem kifogásolható az itt tartózkodásuk.
Éppen ezért az állami szervektől, hatóságoktól semmiféle segítséget nem kapunk az áldatlan állapot felszámolására.
Sajnos, a környékbeli települések vezetői nem csatlakoztak hozzánk, pedig, így könnyebb lenne „felfelé” és „lefelé” elfogadtatni a rendezést.
Ettől még folytatjuk a küzdelmet, nem adjuk fel a harcot, mindent megteszünk, hogy falunkat megóvjuk egy közbiztonsági, demográfiai katasztrófától.
Hazánk legnyugatibb részétől a keleti végekig számtalan önkormányzat megkeresett bennünket, hogy megismerje az „Alsónémedi modellt”.
Ezek után úgy érzem, Alsónémedi polgármestere, alpolgármestere tisztában van az adott problémával, és úttörő szerepet vállalva fellép annak kezelése érdekében.

Dömötör GergelyDömötör Gergely Na most az a gond, hogy mind ócsán mind alsónémedin helyiek hozatják és alkalmazzák a rabszolgákat. Nem olyan egyszerű szembemenni a város gazdagjaival.


A bátor kezdeményezés azonban számos olyan sajtóvisszhangot kapott, mely valójában a hazai munkavállalók tisztességes megfizetése ellenében a jövevény fekete munkások mellett állt ki, mondván ez a számukra hátrányos lehet.  Az  alsónémedi eset sok vitát váltott ki. A közösségi oldalakon és a Kormányhivatalban is foglalkoztak vele. 

http://www.monor.hu/uploads/images/logok/pmi_kormanyhivatal_Logo.png
Sokan persze nem értik a dolog lényegét. Mások meg nem is akarják azt megérteni. A Kormányhivatal, pedig mintha nem is a polgárság oldalán állna. Ott mintha csupa olyan vízfejű bürokrata tevékenykedne, aki nem a lakosság boldogulását, jobb létét kívánná elősegíteni, hanem csupán a maga eszementségeit terjesztené.  Erre jó példa az ócsai környezetszennyezés, és az alsónémedi rendelkezés. Az első esetben a Pest Megyei Kormányhivatal képtelen a városi önkormányzattal szemben hathatósan fellépni, míg a másikban kötelezték Alsónémedi Önkormányzatát az illegális munkavállalókat sújtó rendeletének visszavonására.  

Az egyszerű ember meg csak forgatja a fejét és nem érti, hogy hol terem ennyi hülye? Mert mintha a Kormányhivatal is csupa káposztafejűvel lenne tele.

A földeken meg lassan nincs aki learassa, vagy leszedje a termést. Ezeket meg nem lehet már kivezényelni a földekre, mint régen,  pedig rájuk férne pár nap munka.

http://valasz.hu/data/cikk/11/9790/cikk_119790/Morahalom_vendegmunkasok850.jpg
Negyven százalékkal több vendégmunkást foglalkoztattak tavaly hazánkban - főként képzetleneket ( - romániai cigányok települnek át erre)

A káposztafélék termelésének kézimunkaerő-igénye magas, és ez egyre inkább megoldhatatlanná kezd válni. Az olcsó munkaerőt az illegálisan munkát vállaló, feketézők biztosítják. Azonban amíg a termelőnek ebből haszna származik,. addig a településeknek kára. Nem csak a kieső adókban, hanem a velük járó környezeti hátrányok által.  Egyes vélekedések szerint a jelenlétükkel csökken a közbiztonság érzete, és növekszenek a bűncselekmények eshetősége. Több boltos és vásárló panaszkodott már a jelenlétükre. Akár a koldulásra, vagy a kifizetetlen számlákra. Mások a velük járó koszra és ápolatlanságra tettek említést.

De egyes vélekedések szerint a gazdák nagyban felelősek mindezért, hiszen nem akarják a hazai munkavállalót tisztességgel megfizetni.

*

2016. augusztus 7., vasárnap

"Mi közük hozzá" - teszi fel a kérdést a polgármester - "ha tudom, fel sem veszem" ( - tranzitált hulladék)

A héten itt járt a Nemzeti Televízió. Az ócsai parkolóberuházás kapcsán megvalósult környezetszennyezés érdekelte őket. 

Legalább negyven tonnával púpozottan megrakva hordták hónapokon át az erdőszélre a veszélyes hulladékot.

Mint ismert, a vasúti parkolóberuházás során a rakodóvágányok mellől felszedett betonaljzatot a kivitelező feltételezett társvállalkozója egy vezető önkormányzati tisségviselőjével kötött egyezség alapján a város ingatlanára szállították, ahol azt beásták és homokkal vegyes földdel fedni szándékozták. Erről a blogunk egy éve - Ócsán egyedüliként - többször adott már hírt.
Most ez a szennyezés érdekelte a tévéseket.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s1600/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpg
Ócsa város - Polgármesteri Hivatal
Ócsa Város Önkormányzata minderről valahogy elfelejtette tájékoztatni a lakosságot.
Mint az idők során kiderült, az egész tranzakciót a vezető tisztségviselők intézték, amikor  azt nem vitték a testület elé, csak maguk döntöttek az engedélyezésről.  Így hivatalosan eljárási keretek közt nyoma nincs a dolognak. 2015-ben például egyetlen előterjesztésben nem szerepelt, az önkormányzat azon ingatlanának a hasznosításával kapcsolatos felvetés, ahova az építési hulladékot helyezték. Arról sem találni testületi döntést, hogy ehhez a lerakáshoz bárki hozzájárulást, engedélyt állított volna ki. Sőt, önkormányzati határozat és testületi jóváhagyás sem ismert a nyilvánosság előtt. És persze a polgármester sem számolt be az eseményről, de a kommunikációs munkatárs sem készített anyagot ebből a Kisbíróba.  

Tovább menve azt is sikerül megtudni a tévériportból, hogy a városi közterület-felügyelet szintén nem regisztrálta az esetet és nem járt el a környezetszennyezés kapcsán, aztán az esetről nyilatkozni sem kívántak, a felettesükre hivatkozással. Az ócsai közterület-felügyelők az önkormányzathoz tartozó munkavállalók, akik a városüzemeltetés keretében jegyzői irányítás alatt szolgálnak. Gyakorlatban ez egy olyan massza, ami jól jellemzi azt  az átfedést, ami a mostani szeméthegyek körül tapasztalható.

2015 májusában az városvezetés adta területet már ennyire telehordták - az illegális lerakást igyekeztek azonnal elfedni (- a közterület-felügyelet és a polgárőrség valószínűleg értesült a cselekményről, csak hivatalosan nem jelentették)

Amikor a tévések előhozzák ezt a szennyes ügyet, akkor mind úgy néznek, mint borjú az új kapura.  A közterület-felügyelet meg hallani sem akart az egészről.  A városi polgárőrség vezetője közölte, hogy Korfun nyaral, ezért csak Valóczki Melindát ajánlották és érték el, aki viszont azonnal hívta Boros Tibort. Ő mintha azt tolmácsolta volna, hogy perben állnak, és ezért nem nyilatkoznak.  Persze, hogy kivel és ki áll perben, azt már nem tudta elmondani a fiatal lovaslány. De szerintünk ez csak egy újabb kibúvó a megnyilatkozás alól. Elvégre a Boros úr sem szeret a saját kínos ügyeiről szót ejteni, legyen az a tűzoltóság kudarca, vagy a szeméttel teli közterület látványa. Mert ügyebár, a sok polgárőrségi felvétel között az elmúlt egy év során egyetlen egy nincs, ami a kihordott betontörmelékekről megjelent volna. Tehát a polgárőség is a polgármester hátsó fertályát takargatja azzal, hogy nem lát, nem hal és nem beszél ez ügyben.  Valahol a közterület-felügyelettel karöltve az alkalmatlanságukat bizonyítják, hiszen milyen munkát végeznek, és miként teljesítenek szolgálatot, ha éppen csak azt nem vélik felfedezni, ami a lábuk előtt hever? 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhf0AZes7rQIc8D9-pLCq887wLFKoBYmt8Z70sI7DdvhAPUrmGAop_K35Kv7yaH07JHLAJLenzzXePjWh15ods3hiSpT6fyWTOetjJSkM5Nych4g8wYy2uWGSispQ81vEmgw8EFARuA9sw/s1600/z%25C3%25B6ld+%25C3%25B3cs%25C3%25A1%25C3%25A9rt.pngTudható, és tapasztalható, hogy van ez az ócsai parkolóval valamint a kenyéradó gazdival.

Szóval a tévéseknek nem volt hajlandó nyilatkozni egyik fél sem. A stáb a kiérkezés előtt felhívta a polgármestert, aki miután megtudta, hogy honnan jöttek, még azt is megbánta, hogy felvette a telefont.  Ezt kifejezve kérdőre is vonta az érdeklődőt, hogy mi köze ehhez?

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjGCJ2dDBGfgzxWrDzuvTrIzPXhn2mf5_RJY0rjySa8jJaxcVtESmzK-Wdick6EiT8t3Mcl_J6jDspqqPVMF7DJtNrZ6r64zV1c_b0VL045wgiQjMKr_BWvBBYdGGUNvMAe6TGdy2jVuv8/s1600/Bukodi+K%25C3%25A1roly.JPG
Ha tudom, hogy az N1, fel sem veszem! - pedig nem a magánügyei felől érdeklődtek

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjb3ucnyk4acV66ttazQBzCOKsAbEzmDpd_q38BYcO7Dmbl4RddSPeeD99Q7AOQbd5SSIyEIfhKXM7GGmvCw_G45rBXzqknwft7qCZIyssYB3rtWezufEmeKsRWRhy0XVACA-3XNm31CNY/s1600/Buksi.png
B.Károly Zoltán Ócsa polgármestere
Nem is értjük, hogy normális ésszel, hogy gondolta ezt Bukodi Károly, Ócsa polgármestere?  Leszennyezik a várost, erre nem hogy kiöntené a lelkét vagy panaszkodna, esetleg feljelentést tenne, mint más polgári ügyekben már annyiszor, hanem még kérdőre is vonja azt, aki jó szándékkal és a nyilvánosság segítségével érkezett. Elvégre Bukodiék egy éve nem képesek eltüntetni azt a kupacot, (több száz tonna és köbméter - becsült adat) aminek lerakásához hozzájárultak akkor, amikor a testület megkerülésével egyéni megállapodás alapján adták át hasznosításra az önkormányzati tulajdont. Ez és a veszélyes hulladék illegális elhelyezése meg eléggé bűncselekménygyanús. Erre a polgármester most nem szalad a rendőrségre, nem ugrasztja a jegyzőt és nem tesz feljelentést, mint tette máskor, más ártalmatlan esetekben. (Például a Valentin-napi hozzászólásokat követően, amikor is a jókívánságokat küldték, vagy amikor az útdíjhátralékokat akarta kicsikarni, illetve más perekben, mint az iskola és a grundpálya.) Akkor bizony azonnal belebújt a mundérba és meg sem állt a bíróságig. Akkor fontos volt rászállni valakire. Egy szegény magánszemélyt meghurcoltatva. Más esetben másokat választva cselekedett hasonlatosan. Egyes hátralékosoknak kedvezményt, másoknak bíróságot biztosítva. Most bezzeg nem intézkedik, hanem felháborodik, hogy ezt előhozzák! "Mi köze hozzá" - mondta szinte sértetten a telefonba.

Megmondjuk mi közük hozzá: - az élhető környezet védelme, megóvása társadalmi közügy. Hogy egy városvezető miként sáfárkodik a város értékeivel, nem lehet egyéni akció, vagy magányos célkitűzés. Az önkormányzati ingatlant sem lehet csak úgy odaajándékozni, vagy egyéni egyezség keretében, vezetői felajánlásra hasznosítani. Hulladékot sem lehet oda lerakni. Ha ilyen történik, akkor bizony jön az érdeklődés, és a kíváncsiság. Az információs törvény írja elő az adatszolgáltatást és a sajtótörvény határozza meg a média feladatát. A polgármesternek kötelessége tájékoztatni a közvéleményt. Egy működő demokráciában a civil kontroll jelenti a biztonságot. Ennyi a minimum, amivel tisztában kell lenni. Az, hogy egy városi köztisztségviselő, nem védi meg a városi környezetet, hanem külön alkukban átengedi azt és hagyja elszennyezni,, az bizony érdeklődést von maga után.  A történet pedig a lakosságra tartozik, akit köteles lenne erről az eseményről tájékoztatni. Ezért érdeklődik a sajtó is. Érdekli a városvezetés válasza, hogy miért és miként történhetett meg mindez? Hogy miként fordulhatott elő mindez észrevétlenül, és az elmúlt egy évben ki, és mit tett a kárelhárítás érdekében. Továbbá, hogy ki a felelős mindezért? A polgármester erre nem válaszolt. Ezeket a felvetéseket érezte provokatívnak. E-kiállás egy választott vezetőtől elfogadhatatlan. A polgármester igazából most keveredett gyanúba, mert mi másért nem hajlandó beszélni a történtekről? Ismerve Károlyt, és múltját, tudjuk hogy másokkal szemben már rég eljárt volna, Most akkor miért nem teszi? Na ezek azok a kétes dolgok, melyek előrevetítik a bűnelfedés, illetve a pártolás árnyékát. Mi másért nem tettek még feljelentést az elkövetővel szemben?

Ez a botrányos eset már nem maradhat szó nélkül.

http://static.168ora.hu/db/00/9A/csa-devizahiteles-lak-park-sop-mg-1392-d0002409A602e1efbf5dc.jpg
H. Tamás Ócsa jól fizetett alpolgármestere
Ócsa alpolgármestere - akihez a szóbeszéd alapján amúgy az egész ügy kötődik, -  kicsik disztingváltabban nyilatkozott. Ő, azonnal képben volt és komplett történetet varázsolt elő. Elmesélte, hogy valóban engedélyezték(?) az önkormányzat területére a MÁV parkolón kitermeltek elhelyezését, de azt mondta, hogy csak termőföldről volt szó.  
Itt álljunk meg egy pillanatra. Az alpolgármester ezzel beismerte, hogy a testület kizárásával, egy vagy két személy döntött az önkormányzati telek sorsáról. Annak az ingatlan hasznosításáról, amit ezzel átengedtek a kft-nek hasznosításra.  Azt is beismerte, miszerint arra adtak engedély, hogy oda terméket - "termőföldet" - fuvarozzanak és ott elhelyezzenek.  Ezzel ismét több kérdést vetve fel. Példul' milyen hatáskör és jog alapján rendelkezhetett bárki is erről Ócsán, testületi jóváhagyás és határozat nélkül? Ki döntheti el, és ki döntötte el, hogy ezt megengedheti magának a polgármester, vagy annak alfele? Honnan a vette az alpolgármester, hogy a MÁV parkoló Eu-s beruházásába belenyúlva a kivitelezéssel megbízott céget a testülethez hasonló mód megkerülve és kijátszva engedélyt adjon egy illegális lerakáshoz?  Honnan vette az alpolgármester, hogy a beruház során a vasút mentén folyó munkálatok során termőföld kerül kinyerésre?  Volt erre valami bizonyítéka, mintavételezése, vagy más dokumentációja? Aztán a kiszállítások, a fuvarok ellenőrzését kire bízták, kinek adták feladatul, mert a közteresek tudni nem akartak erről, de intézkedni sem volt merszük, ahogy a polgárőség tagjai is nagy ívben kerülték az egészet.  Szóval, kedves Horváth Tamás erről miért tetszett nem szólni? Avagy mi volt a fizetség mindezért, mert azt ügye nem akarja elhitetni a lakossággal, hogy mindezt önzetlenül hagyták és engedték a Károllyal? (Csupán Ócsa javát szolgálva, esküjükhöz igazodva?) Ennyire csak nem bárgyú Ócsa vezetése? 

Inkább az tűnik ki az egészből, hogy hülyére akarják venni az embereket. Szinte minden ócsai lakos tudja, hogy a termőföldeket nem a vasúti rakodóvágányok közt kell keresni. Ott legfeljebb beton, szennyezett talaj, meg zúzottkő terem. Elvégre az egykori honvédségi területek talajrehabilitációja sem a véletlen műve. Horváth meg termőföldről hazudozik hantázik a tévésnek.

Ma is hegyekben áll az önkormányzat vezetői által engedményezte földterületen az Eu-s parkolóberuházásból hátrahagyott betontörmelék - már a második határidő módosításon is túl vagyunk  (- a Kormányhivatal is mismásol)

Aztán arról meg nem beszél, hogy járulhatott hozzá ahhoz, hogy a területet kiadja, vagy leüzletelje bárki is, a testületen kívül?

Az sem tisztázott, hogy az alpolgármestert ki hatalmazta fel, árajánlatok bekérésére azzal kapcsolatosan, hogy az önkormányzati ingatlant terhelő hulladékmennyiséget ki, és mennyiért hajlandó elvinni? Azt, amit az ingatlan megnyitásával és átadásával engedélyeztek. Horváth Tamás gondolta, hogy ezt majd a város költségére elvitetik? Erre kért ajánlatot? Azt gondolja, hogy azt az elhelyezést, amit ők engedélyeztek, majd  a lakossági kasszából tisztázzák? Hogy gondolták mindezt? Az egyszemélyes B2Trans Kft akivel sikerült okosba és gyorsan megállapodni 2015-ben, majd kiperkálja azt, amit korábban sem akart? ki hiszi el, hogy ez a cég meglesz még és fizet majd az önkormányzat helyett, amikor az elszállítási költségeket benyújtják majd, Ugyan már!  Humbug az egész, mert ha valóban megtévesztették volna a városvezetést, akkor rég rá küldték volna a rendőrséget, mint tették ezt más esetben. Ezt egy éve nem teszik meg. Ezért hamis az alpolgármester nyilatkozata. Nagyon korrupciószagú ez a dolog. A Horváth és Bukodi adta városvezetés csak és kizárólag akkor válhat hihetővé ez ügyben, ha feljelenti az illegális lerakást végző vállalkozót, és nyilvánosságra hozzák a köztük lévő megállapodást. Akkor, ha a testület előtt is beszámolnak a különmegállapodásukról és felfedik azt a lakosság előtt. Itt nem lehet titokra, vagy más hivatkozni! Különben nyakig benne vannak.

Az illegális kiszállítást végző négytengelyes MAN az akkori építkezés helyszínén és a kiszállítás/lerakás során is felelhető volt - a Pest Megyei Kormányhivatal előtt ismert a cég, akivel Ócsán megegyeztek (- senki sem jár el megfelelően)

Közben a tv-riporter megtalálta a kiszállítást végző vállalkozót, és nem nem volt rest Monorra leutazni, hogy beszéljen vele. A Kormányhivatal szerint a B2Trans Kft - Bognár Csaba (an: Huth Szilvia) ügyvezető (vezető tisztségviselő) 2200 Monor, Kodály Zoltán utca 12. - az önkormányzat illetékesével megállapodott az önkormányzati terület hasznosításáról úgy, ahogy Horváth Tamás részint említette. A felkeresett Bognár Csaba vállalkozó azonban szintén nem akart nyilatkozni a tisztességesnek egyre kevésbé látszó megállapodásról és annak hátteréről.

Dokumentumokkal sem támasztotta alá egyik fél sem az általuk elmondottakat. Az is elképzelhető ezek után, hogy szóban állapodtak meg, vagy kéz a kézben, papírok nélkül. Most ezért nem vállalják fel a nyilvánosságot. Tisztességes üzletember, és hasonszőrű városvezetés nem így jár el.
Látható, hogy egymást fedezik ez ügyben az érintettek.

http://www.kormanyhivatal.hu/download/7/52/42000/DSC_0126.JPG
Itt éppen vasút menti parkolókat adnak át a megyében - a Kormányhivatal részéről Tarnai Richárd, Ócsáról Szűcs Lajos ogy. képviselő, többszörös elnök, ogy.aljegyző az egyik átadón, azonban Ócsát már nem vállalják fel (- elvárható a jelen ügyben tőlük az áldozatvállalás, egy tisztességes feltárás?)

Sajnos a Pest Megyei Kormányhivatal is elég furcsán és határozatlanul viselkedik. 

http://www.kormanyhivatal.hu/download/f/28/c1000/857081_983867931647106_4789501667349143689_o.jpg
Dr. Tarnai Richárd - Ócsa, vagy a vezetés mellett áll ki?
Kíváncsiak várjuk, mikor tesz adott esetben és mikor születik döntés a feljelentésről? Mikor kéri fel a Kormányhivatal, hogy a rendőrség felderíthesse végre az esetet.

A Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya azonban eddig nem sokat tett annak érdekében, hogy az eljárást lezárhassák.

Az elmúlt egy év másról sem szólt, csak a halogatásról. A felmerülő bűnügyben a feljelentést nem tették meg, így valójában az eset körülményei továbbra is feltáratlanok. Olyan ez, mintha maguk is leplezni, vagy fedezni próbálják az emberek életkörülményeit, pénzét tékozló önkormányzatot. Másutt ennél kevesebbért is milliós bírságokat szabnak ki. Mi ez, ha nem politika? Vagy talán Dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott, netán Dr. Rosdy Tamás György főigazgató nem engedélyezi a feljelentést? Vagy csupán dr. Bartus Adrienn főosztályvezető gyakorol kegyet Ócsa városvezetőinek? Nem hisszük, hogy ezt egymaga felvállalná, avagy megtehetné!  Ezért továbbra is kérdés, hogy miért nem jár el, s nyomoz a rendőrség? Elvégre ahogy Ócsa jegyzője is hivatkozik, ez bűncselekmény. Legalábbis az lehet mögötte, ha hinni lehet itt még valakinek.

  Az illegális hulladéklerakás bűncselekményi kategóriát is kimeríthet, amely esetben a cselekmény akár szabadságvesztéssel is büntethető. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 248. § (1) bekezdés a) pontja értelmében, aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

Érdekes az egész jelenség, mikor a két vezető tisségviselő így áll a dologhoz. Akár a jegyzővel szemben, akár általa is elhallgatva az ügyet.  A hivatali kötelességről, és a bűncselekmény vázolt tényállásán túl nincs ezzel más dolga a jogi embernek? Hagyja Ócsát elveszni? Ez az állás, ez a vállalás megér ekkora kockázatot?

 Persze, az LMP, a Jobbik és ás pártok, vagy közhasznú egyesületek (pl. OPKE, Ócsai hagyományőrzők és társaik) felemelhetnék a hangjukat, de ők is egyfajta bűnpártolóként szótlanok maradtak egy ilyen volumenű, jelentős hátrányt okozó gyanús ügyben. Csak a blog volt az, aki mindvégig hírt adott erről a városi mocsokról.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhf0AZes7rQIc8D9-pLCq887wLFKoBYmt8Z70sI7DdvhAPUrmGAop_K35Kv7yaH07JHLAJLenzzXePjWh15ods3hiSpT6fyWTOetjJSkM5Nych4g8wYy2uWGSispQ81vEmgw8EFARuA9sw/s1600/z%25C3%25B6ld+%25C3%25B3cs%25C3%25A1%25C3%25A9rt.png

Erre most, amikor szélesebb körben is foglalkozni kezdenek ezzel, akkor az eddigi közszereplők mind visszahúzódókká válnak, és nem adják az arcukat, nem mondják el a maguk történetét. Inkább másra mutogatnak.  

Talán így jutott el a stáb ahhoz az egyetlen emberhez, aki tesz is valamit annak érdekében, hogy a hulladékot ne hagyják Ócsa földterületén beásni.  

  Az N1TV-nek már olyan híre van, hogy ott is rettegnek tőlünk, ahol még nem is forgattunk. 
Értelmetlen aluljáró felújítás ötmillióból, vadonatúj parkoló autók nélkül, veszélyes hulladék, termőföld helyett. 
 Ócsán jártunk, ahol a polgármester még a telefont sem vette volna fel nekünk.   

Mint ismert, a blog kapcsán mindig Fodor László neve merül fel az elsötétült Fideszesekben. Ha erről beszélünk, akkor úgy jut ez az eszükbe, mint a viccbeli Móriczkának a pina. Mindenre ez a válasz, függetlenül attól, hogy igaz, vagy sem. (Most azonban eláruljuk, Fodor úr nem tartozik a bloghoz, nem admin, nem szerkesztő és semmi köze hozzá. Ja, és nem úgy,  mink a kis buksinak a vasúti szeméthez.) Erről azonban a vele szemben pert vesztett felek (most név nélkül) tudnak igazán nyilatkozni. (Vagy érdemben, vagy az ítélet kapcsán. Egyébként az oldalsávban évek óta fel van töltve, ott olvasható, hogy ki kicsoda.) 

A most kutatott témában is Fodor Lászlóhoz irányították a stábot, hiszen a ha a polgármester nem, az alpolgármester, a közterületes, a polgárőrség részéről, és más sem, akkor ki tudna itt bármit is mondani? Erre közölték, hogy keressék meg Fodor urat, Ő biztos még mer arccal felvállaltan nyilatkozni az ügyről. Elvégre évekig Ő járt a testületikre és biztos képben van. Aztán valamikor helyi egyesületi elnök is volt, egészen addig, míg  az önkormányzatból meg nem torpedózták azt. Igaz, mióta perek tömkelegét zúdították rá, már nem foglalkozik Ócsa közéletével, visszavonultan él. Blogunknak sem küld már rég tudósításokat. Az N1Tv-nek azonban sikerült elérnie és megkérdeznie az ügyről.

Ezek után jöjjön a Nemzeti 1Tv  (Felderítő) híradása. Ismerkedjenek meg a storyval.


A blogunk köszönetét fejezi ki Fodor úr számára, hogy adta magát  ehhez. Ezzel együtt javasoljuk, hogy a helyhatósági választásokon induljon és legyen kihívója a jelenleg visszahúzódó, magát szabadságoló vezetésnek. 

*