A következő címkéjű bejegyzések mutatása: narcizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: narcizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 14., vasárnap

Bukodi köldökzsinorján csüngő jegyző ráhajrázott Ócsa polgármesterére - ezért érdemes tanulni ( - narcizmus)

 Lassan megszokottá válik, hogy Ócsa polgármestere a közügyek helyett a mag profiljával foglalkozik. 

Nem véletlen a napi megjelenés polgármesteri oldalán, ami semmi mással, csak önmagával foglalkozik. 

Az sem meglepő, hogy narcisztikus személyiségének szüleménye a kényszeres magamutogatás az a fajta önkielégülés, amit a közösségi oldalán közzétett - többnyire képek - után kapott lájkokban, mint valami elismerésben teljesedik be.

A narcisztikus személyiség alapvonásai a beteges önhittség és a beképzeltség, ami gyakran párosul hiúsággal, egoizmussal és túlzott önbizalommal – azonban mindez csak a látszat! A narcisztikus személyiség valójában éppen az önmaga iránt érzett elégedetlenséget próbálja enyhíteni, a belső űrt szeretné kitölteni azzal, ha környezetétől megkapja a vágyott figyelmet, az elismerést, sokszor a tiszteletet.


 Bukodi önbecsülése a városlakók előtti tisztelete hiányos, mivel megosztó személyiség lévén a többség elutasítja. A szavazóképes állampolgárok sorában eddig is csak kb egy harmadnyi támogatással bírt, ami elégségesnek bizonyult a polgármesterré választására.  Mindez részint a távol maradó és a másra  szavazók alakulása révén valósulhatott meg.  Bukodi ennek haszonélvezőjeként lett polgármester.

Legnagyobb riválisát a második legtöbb szavazatot szerző polgármester-jelöltet méltatlanul félreállította és háttérbe szorította a jelenleg ellenzékiként ismert képviselőtársak felhasználásával.  (Ezért álltó helyükben nyugodtan felköphetnek és alá állhatnak.) Bukodi önelégültsége innen és ettől számítható.

Bukodi polgármester rendszeresen méregeti magát cselekedetei, tettei által sokszor másokat fenyegetve, elnyomva, hivatali hatalmát rosszindulatilag felhasználva, azzal akár visszaélve lép fel. Jó példa erre a testületi ülésekben olvasható fenyegető, máskor meg cinikus megszólalásai, vagy a lakosság egyes neki nem tetsző, vele nem szimpatizáló tagjainak beperlése.  Több esetben láthatólag összehasonlítja magát másokkal, mindenhol ő akar lenni a legjobb, legtehetségesebb, vagy a legszebb, hogy kompenzálja az egészséges önbecsülése hiányát. Ezt igyekszik pótolni a hivatala árnyékában működő vállalkozók  felkeresésével és a velük készült fényképek bemutatásával. 

Ugyancsak erre hajaz a képviselő-testület által megszavazott Ócsai Életút Program ajándékcsomagjainak személyes átadása, ami úgy jön le és jelenik meg a közösségi médiában, mintha azt maga adná, az ő jótéteménye lenne. Ez az önámítás, és a mögöttes látszatkeltés a megjelentett közös fotózással mind a narcisztikus alkat pszichikai jellemzői közé sorolja.  


 A látható narcisztikus vonások gyakran párosulnak túlzott exhibicionizmussal és empátiahiánnyal (nem ritka a narcisztikus szociopata személyiség sem).  A narcisztikus személyiség a gyermekkori traumája okán folyamatosan monitorozza az őt körülvevő társadalmat: úgy érzi, ő hátrányos helyzetből indult, míg mások érdemtelenül és indokolatlanul élvezhettek elsőbbséget. 

Karácsonyi barátjaként jellemezve elmondta, hogy már iskolás korában polgármester szeretett volna lenni, akkor, amikor ők még csak focizni akartak, mások pedig vasutasnak, vagy buszvezetőnek képzelték magukat felnőttként.  Ezért is segítettek neki iskolatársakként, mind egyénileg, mind haverilag, majd társadalmilag a vágyott tisztség eléréséhez.  Azóta ezt többen megbánták. Sokuk már nem áll beszélő viszonyban vele.  

Bukodi a polgármesteri szék megszerzését követően az előző polgármester ellen lépett fel, holott évekig a helyetteseként próbált felnőni a tisztségre. Nem sikerült. 

Akkoriban még nem látszott, de valahol ott lapult benne az a baljós félelem, ami a narcisztikus személyiségzavar esetében mind a beteg lelkivilágára, mind az emberi kapcsolataira mérgező hatással tör elő.  Az évek múltával ez jött elő.  

Ma mondhatni nyílt sisakrostéllyal látható narcizmus megköveteli a hozzá kötelezettektől az elismerést. Ennek felel meg a legtöbb híve, amikor lájkolja a polgármester személyes baromságait. 

Ez jön át Puskás Imre, vagy a jegyző általi (szinte azonnali) visszajelzésekből. 


A narcisztikus személy életében az olyan természetes emberi alaptulajdonság, mint a mások tiszteletére való vágyakozás, vagy például az önzőség, rendellenes mértékben mutatkoznak.  A narcisztikus személyiségzavar egyik alapvető vonása, hogy a narcisztikus ember folyamatosan elvárja környezetétől a figyelmet és a tiszteletet – sokszor szélsőséges, istenítő formában. A tiszteletlenség vagy a lenézés bármilyen apró jelére felszakadhatnak régi sebei és dühbe gurulhat. Hogy ne legyenek kegyvesztettek, így folyamatosan visszajelzik hűségüket, hálájukat a közösségi oldalakra kihelyezett lájkokkal.  Ennek felelnek meg tucatjával, százával azok, akik egyrészt befolyásolhatók, másrészt haszonélvezői ennek a személyiségzavaros állapotnak.

A narcizmus gyakran párosul irreális mértékű hiúsággal, a torz személyiség páratlan szépségű, vagy sármos embernek tarthatja magát – és természetesen a környezetétől is elvárja a pozitív megerősítést.  Ennek is meg van a látható visszacsatolása. 

A narcisztikus személy úgy érzi, rendeltetése van, eredendően „több”, tökéletesebb, rendkívülibb ember másoknál. Önmaga hibáit másokra vetíti ki, az önkritika ellentétjeként.  - Így van ez a város évek óta sújtó áramkimaradásokkal is.  Egész addig, amíg a BÉKE nem kezdett aláírásgyűjtésbe, nem foglalkozott az üggyel. Aztán ügybuzgóként jelentkezett be közösségi oldalain és úgy tett, mintha csinált volna valamit. Közben meg a BÉKE  ellen  lépett fel suttyomban. Aztán meg másokra kezdett mutogatni, mondván nem ő az okozója az évek óta fennálló áramkimaradásoknak. Megpróbálta az időjárásra, a fákra, a nyomvonalra és a szolgáltatóra, meg egy vállalkozásra terhelni azt amivel igazából mégis csak a polgármesternek kellett volna az elmúlt évek során foglalkoznia. És nem úgy, ahogy tette ezt most illetve legutóbb. 


A narcisztikus személyiség csak és kizárólag olyan dolgok iránt mutat őszinte érdeklődést, amihez neki is köze van, róla szól. Mivel saját igényei kielégületlenek, folyamatosan az érzelmi űr kitöltésével foglalkozik, ettől már nincs energiája mások igényeire figyelni, mások lelkivilágával törődni. - A fenti eset ezt is lefedi, ahogy a közösségi oldalon megjelentetett tartalmak is egyfajta hiúsági próbatételként jelentkeznek. 

Gátlástalanul dominálja környezetét (tipikusan egy munkahelyen, vagy a szűk családi körben), lelkifurdalás nélkül tapos át más embereken, minden célt megragad, hogy erőre, vagyonra, csodálatra tegyen szert. - Erre csupán neveket tudnék sorolni.  Horváth Zoltán főépítész, a Horváth Tamás korábbi alpolgármester, akkor a volt képviselőtársa, polgármester-jelölt személye, aztán az őt előző, korábbi polgármesterrel szembeni cselekedetei, szóhasználata, tettei, aljassága, mind erre adnak igazolást.  Sokszor elég visszaolvasni. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbiKop0lNKa64EPN5G9Cly2jqcumFuH9Pv2bgxk0tNEzIuuuGraTlmuWeEbnI72d3ebMM_w-D2xTt9G_HNxYPKKUboG54lsAQKa9oJLaJUzfLna7AkMx7wqsyluGkqCCmWvSg0Qgzsi-k/s1600/j%25C3%25B3.png

A narcisztikus ember beképzelt, szörnyen önzően és önelégülten tud viselkedni másokkal szemben, mindez látszatmagabiztossággal párosul. A környezetében élő embereket lenézi, túl butának tartja őket ahhoz, hogy elismerjék érdemeit. - Erre visszakeresni és elolvasni a felvetésekre adott válaszait, az ülések jegyzőkönyveibe foglalt szavait. 

Nem képes megérteni, ha saját hibája okán történik vele valami rossz, mindig külső okokat keres. Gyakran ő maga is elhiszi, hogy minden ilyen szituációban ő az áldozat, holott – például mások ellenszenvét – csak magának köszönhette.   - Ehhez sem kell külön képeskönyv. Ez a blog maga a történeti kronológia, a virtuális vádirat, egyben örökítője azoknak a szituációknak, amiket megcselekedett, elkövetett, és amiért haragszik, hogy megírták. Ez az a bizonyos áldozatpóz, amit próbál kivetíteni.

A narcisztikus ember úgy gondolja, mások többet kaptak az élettől, holott ő azt sokkal jobban megérdemelte volna. Folyamatosan elégedetlen önmagával, emiatt gyakran fantáziál hírnévről, gazdagságról.  - A gazdagság már adott, a negyedmilliós gázgrill bemutatása erre utal. A szolgálati gépkocsi közpénzes megvétele és mögöttes finanszírozása a maga "megérdemelte" szintrehozatalának szimbóluma. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEier86ukFkx07m0y7Oef1B0WcBddmt9TdKkoZ05JMMthXuiARPxyiJrmL1xPvD0H_tyt8kyZJORFnAKcEwCFFCBTs3HF4cW1hUwrewghGopD5z9EVq5VcogJI41z8130ai57zAemqGs1eIzowaf-HMHXv5mx-83-zuVCqCwXIosy5zwjv6WSsYmYqkNElk/s777/Bk.%20gondoltam%20m%C5%B1k%C3%B6dik.png

Csak olyan emberekkel törődik, aki hasznot hajt számára – például jobb munkahelyi pozícióhoz, iskolai jegyekhez segíti, vagy simán csak csodálja őt – ők jelentenek könnyű példát, hogy kizsákmányolhassa őket. - Ennek alapján látogatja meg azokat az embereket, akikkel közös képen pózolhat. Akikkel ezt nem viheti véghez, azokon átlép.  Az alagsori garázsból induló Kecskés Zsolt és a mögöttes Computerfutár, valamint Bukodi közös megjelenítése, magamutogatása mindezt megfelelően illusztrálja.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVP8MXikPGrPJ5WcMv_f5iN0LDRO9bbAAYzXOWIrwjUnaBg1zxNpVsK-hdaNJpMP9MtuuNRPBAQ2YPR9jZ3FqqPugzkmWk5pRTXpJ_IWp_4hwaGaHAn3dr2AJKhvrMm73TsSdQhBiSc7-OVWnEjuxOqW1BMhIb0osng9jkKGqf2c4KDjxXSoHpe9I-HeI/w636-h640/Bk%20kecsk%C3%A9je.png

A narcisztikus személyiségzavar miatt a beteg képtelent a szégyent egészségesen megélni és feldolgozni. Gyakran előfordul a „narcisztikus szégyen” kifejezés is, ami szintén önértékelési problémákra vezethető vissza, minden ilyen esetre dühvel reagál; a szégyent sokszor másokra vetíti ki. - Minderre a hivatal dolgozói a tanuk, valamint a református lelkész és felesége a megmondhatója, de a közösségi oldalról is kiolvasható, hogy miként jár el bizonyos esetekben, ha megharagszik valakire. Az önkormányzat által indított pereskedésekben (azok mögött) szintén ott lapul a polgármester narcisztikus személyisége, hiszen több esetben maga volt a perindító, a kezdeményező. 

Csapongó lelkülete könnyen megunja a dolgokat (sőt, az embereket is) és vált irányt, mert nincsenek olyan meghatározott elvei, melyekhez minden áron ragaszkodik. - Ez a csapongás szintén fellelhető a személyiségében. Ismert a kapcsolat az egykori  kommunikációs munkatársak és a polgármesteri viszonyulások során, vagy az ékszerészbolti eladóból lett  dadus, a skóciai Dalgety Bay testvárvárosi kapcsolatok alakulása,  mind erre a kicsapongásra utal. 

https://ocsa.hu/userfiles/image/tt2.jpg

Ugyancsak ez mondható el a volt Tsz-Iroda épületének (számunkra) értelmetlen drága bevásárlása, majd még drágább elbontása tárgyában. A polgármester csapongásai rendre a városlakók veszteségét okozta. Akár a polgármester erőltette Oxyfa-ültetvény, vagy a MÁV parkolóberuházás hulladékának illegális lerakása, beásása.

A narcisztikus betegek emberi kapcsolatai felszínesek: nem tudnak olyan mély érzelmi kötődést kialakítani, mint amilyenre szükségük lenne, mert minden energiájukat saját magukra szánják. Mindemellett az jelenti a kezelések szempontjából is a problémát, hogy – nem csak nekik, hanem bárkinek – nagyon nehéz valakinek felismernie azt, hogy lelki világa torz, rendellenes. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhxJRw-MdSVmvtUmDb75nx_Hb326X430n0wkpjybRibbw2unEhQ1KCnkdecveVjzUWAApJtCIH0YsLZgQJo83Bu6dV_myHVGHQdWIMhi-_YO04mo4QZbyBHb0S9dmfZ406Ya3UirQ6xgak/s1600/%25C3%2593csai.png

Ahogy írtuk, a narcisztikus személyiség elvárja környezetétől a figyelmet és a tiszteletet – ez pedig leginkább a közvetlen hozzátartozóira, a párjára és a családjára igaz, mert bennük keresi a folyamatos megerősítést, amivel önbecsülést akar szerezni. A nárcisztikus személyiség kapcsolatai nagyon gyakran mérgező klímában zajlanak: a torzult személyiség kihasználja, sokszor megalázza hozzátartozóit, míg azok el nem hiszik, hogy tudatlanok és hogy érdemtelenek mindenre, amit kaptak az életben.

Egy narcisztikus emberrel egy családban élni nagyon nehéz, hiszen a narcisztikus személyiségzavar okozta problémáknak ők a legnagyobb elszenvedői. A narcisztikus szülő különösen kegyetlenül bánhat házastársával és gyermekeivel, hiszen saját gyermekkori traumáit vetíti le jelenlegi kapcsolatára, ugyanazt a traumát adja át (akár lelki, vagy fizikai terror formájában is), ami őt magát ilyenné tette. Mivel minden embernél más mértékben jönnek ki a narcisztikus személyiségzavar tünetei, ez a párkapcsolatoknál sem egyforma: vannak olyan narcisztikus személyiségek, akik csak a folyamatos elégedetlenségüket, vagy tiszteletigényüket fejezik ki, míg mások elmennek a tényleges, traumatizáló szokásokig.

Fontos kiemelnünk azt is, hogy minden emberre más mértékben jellemző a narcisztikus személyiségzavar: egyeseknél csak alkalmanként jelentkeznek a narcisztikus személyiség tulajdonságai, míg másoknál állandósult, nyomasztó légkör formájában ül meg a probléma. Minél inkább jellemzőek valakire a felsorolt narcisztikus tulajdonságok, annál nagyobb szüksége van mind a betegnek, mind a tőle szenvedő hozzátartozóinak a segítségre!

 *

2024. március 30., szombat

Kitekintés - összehasonlítás (- igény a változásra, a váltásra)

 Szeretnénk felhívni az Ócsaiak figyelmét a szomszédos Alsónémedi község közösségi oldalára.

Alsónémedi közösségi oldala, nem egy személytől függő, annak kiszolgáltatott, öncélú propaganda, hanem a lakosság céljait veszi előtérbe, annak érdekeit szolgálja és valódi a tájékoztatást nyújt

Tesszük ezt nem csupán azért, hogy rálátással bírjuk az ottani életre a szomszédban történtekre, hanem azért is, hogy az ócsaiak lássák, miként kell funkcionálnia egy önkormányzati kezelésben levő közösségi oldalnak.

Mindez jól illusztrálja azt a különbséget, ami itt Ócsán Bukodi polgármestersége alatt zajlik, illetve megjelenítésre kerül az általa kezelt közösségi oldalain.  

Bukodi kisvárosi hangulatát ábrázoló pózolásai, odabújós, magamutogató képi megjelenítései mind a narcisztikus személyisége és politikai célzatú propagandájának az ábrázolása - ez nem lakossági érdek, ez nem hírértékű tájékoztató megjelenítés (- magamutogatás)

Mindennapjainkban az exhibicionizmus hétköznapi jeleként megfigyelhetjük az egyre gyakoribb szereplési vágyat, amely a magamutogatásnak egyik válfaja. Természetesen ez nem perverzió, annak ellenére, hogy elég gyakran a nézőknek kevesebb örömöt nyújt, mint némely szereplőnek.

Vannak olyan szakmák, hivatások, amelyhez exhibicionizmus, önmegmutatási vágy szükséges, de ezt csak akkor tekinthetjük művészetnek, művelőjét pedig művésznek, ha önmegmutatási vágya mellé tehetség és kiemelkedő képesség, valamint a közönségnek való tetszeni vágyás is társul, vagyis a másik szempontjának figyelembe vételének képességével és empátiájával is párosul. -Webbeteg

Látható, hogy amíg az Ócsa - Kisvárosi hangulat tele van a fideszes polgármester propagandájával, addig Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata nevű közösségi oldal pusztán lakossági tájékoztatásra szakosodott és szolgáltatást nyújt.  Itt nem a polgármester mozgásáról, a magamutogatásról szólnak a bejegyzések, hanem a település lakóit érintő és érdeklő dolgokról.

Ócsán ezzel szemben minden magáról a polgármesterről szól. Érdembeli polgármesteri munka helyet a (Rákosi-féle) személyi kultusz, a meghatározó elem a megjelenítésekben, a közlendőkben (kommunikációban). 

A mai információs társadalom alappillére a kommunikáció: éppúgy elképzelhetetlen nélküle a mai civilizációnk, mint ivóvíz, elektromosság vagy akár internet nélkül.
A kommunikáció valamilyen eszköz, és egy közös jelrendszer segítségével történő információcsere. Bár a szinonímaszótárakban a “beszélgetés, szövegelés, diskurzus, véleménycsere”, stb. szavak is rokon értelmű szavakként szerepelnek, a kommunikáció valójában ennél sokkal több. Érzéseket, akár megérzéseket is közvetíthetünk a másik fél irányába anélkül, hogy megszólalnánk.
 
Visszatérő elem a gyerekes környezetben való megjelenés, a közös ábrázolás, vagy az érintés

Állandóan a polgármester a főszereplő, ő van előtérbe helyezve, hol más pénzéből (városi közpénzből) összeállított csomagot ad át személyesen első-kézből, majd jön a fénykép az eseményről, amit aztán közzétesznek.  Ezeken Bukodi a csomag és a "megajándékozott" átvevő, illetve a kiskorú gyerek és a polgármester, vagy a szülő, gyerek polgármester avagy a személyek és a csomag mutatkozik.

Kádár János az 1956-os forradalom leverése után a Rákosi Mátyás köré kiépített erőltetett személyi kultuszt, illetve az általa alkalmazott módszereket és erőszakot tette felelőssé az „ellenforradalom” kirobbanásáért.  - wikipédia
 
 A lényeg, hogy a polgármester mindenek előtt. Ő a jótevő, az ajándékozó és a központi szereplő, a fő figura. A másik fél csak alárendelt, egy felhasznált (kihasznált) személy. Ezt helyezi nézőpontba és megjelenítés fókuszába a fizetett propaganda alakulata. A polgármester "köz"szereplését, a látszat-, vagy hamis nyilvánosságot.
 
Polgármesteri intermezzo - nyilvános (köztéri) propaganda

 Ehhez szükségeltetett Bukodi ellentmondást nem tűrő személyisége, agresszivitása, hatalomvágya és az ebből fakadó félelme, valamint narcisztikus önhittsége, mögöttes politikai támogatottsága. 

Alsónémedi közösségi oldala rávilágít arra a két település vezetői különbözőségére, és arra a fejlődésbeli kontrasztra, ami Ócsa (városa) esetében süllyedést az elmaradottságot, Alsónémedi (község) tekintetében a felemelkedést, a fejlődést ábrázolja. 

Alsónémedi önkormányzatának közösségi oldala a tájékoztatást, a biztonságot, vagyis a lakosságot szolgálja

Látható, hogy Alsónémedin fontos az ott élő, nem csak választáskor számít, míg Ócsán a polgármester a fontos és az itt élő nem számít.   Csakis Ő maga.

Bukodi mindennek számos jelét adta már. Nem csak az általa kezelt közösségi oldalakon való megjelenítésekkel, hanem a közéleti dolgaival. A gazdák semmibevételével, amikor a népakarat ellenében a földekre vezetve áterőltette a távvezetéket. 

Ugyancsak ez a semmibevevő nemtörődömség jellemzi a járdaépítések terén, az áramkimaradások esetében, a szennyvíztelep, Alsópakony gazdasági majorjának közművesítése, Felsőbabád bekötése, közlekedési biztonsága és minden egyéb lakosságot érintő közös dolgaink esetében.

Mindez a negatívum természetesen nem jöhetett volna létre az elvakult Bukodi-fanok és a lelki szegények tábora nélkül. Lássuk be, Karcsi idejemúlt, alkalmatlan figurája lett a városnak. Népszerűsége Szűcs Lajos segge alatti. Személye, önmeghatározása kétségeket ébreszt, munkássága pedig rettenetes. 

Valakinek tényleg fel kéne rá hívnia a figyelmét

  A minap már a saját táborához tartozó játékostársánál is felmerült a lemondatása.  Igazán itt az ideje a váltásnak. 

*

2024. március 23., szombat

Bukodi magamutogatásából soha nem elég - fényképezkedik, mint egy mennyasszony ( - a honlapra nincs idő)

 Nem véletlenül hozzák össze a narcizmussal (narcisztikus személyiségzavarral) Ócsa jelenlegi polgármesterét. 

Bukodi imádja magát megjeleníteni, amihez lassan egy közpénzes stáb, egy fotós, szövegszerkesztő és a Fidesz adta háttér áll rendelkezésére. Karcsi pedig imádja a közszereplés azon részét, amikor amolyan pillanatképeken pózolhat látványosan illusztrálva azt polgármesteri munkaként.

Bukodi és haverjai a Bp-i honvéd pálya előtt szelfiznek - minidg is szerette magát mutogatni

Közben pedig semmi másról, nincs szó mint arról, hogy a politikai választási csapatának ötletgazdája a napi megjelenítést tolja, mivel ez a képmutató pózolás áll inkább közel a polgármesternek alkalmatlan figurának, mintsem az eredményesség, avagy a korábbi választási ígéretek teljesítésének a bemutatása. 

Bukodi folyamatosan hazudozik - nem tart be semmit
És lássuk be, az amit 2019-ben ígért polgármester-jelöltként Bukodi, nem valósult meg. Valójában becsapta a választóit. Erre most újfent itt a kampány és nincs mit felmutatnia. Nem tudja elővenni az akkori ígérvényeit és kipipálni a rajta szereplő vállalásait, mert azok nem valósultak meg. 

 Nem épült meg az ígért kerékpárút. Nem valósult meg a vállalt biztonságos átkelés kiépítése a két vasúti kereszteződésben. A Damjanich utca útfelújításában leírt járdaépítés nem teljesült.  Alsópakony régi gazdasági telepére tett vállalásait nem tartotta be/meg. 

  Továbbra sem javult Ócsa szennyvíztelepének kilátásai. A fejletlen, túlterhelt és kapacitáshiányos telepre az utóbbi években úgy engedték rákötni az új építésű ingatlanok szennyvizét, hogy annak hatástalanítására, megtisztítására már képtelen a telep. Így nem csak Ócsa közvetlen környezetét veszélyezteti a távoli Kakukcsról, Inárcsról ide küldött szar. hanem az Ócsáról beérkező szenny is végül a város határában levő nyárfásban landol. Az ezzel járó bűz, a legyek és a szúnyogok pedig nem mást, mint Ócsa lakosságának jóérzését borzolja.   Mindez méltatlan a városhoz.

A tisztítatlan bűzös-mocskos szenny az erdős nyársak aljába van kivezetve - Ócsa vezetése szarik rá

Bukodi arra is képes volt, hogy városvezetése alatt megengedje, hogy a Székesi kiserdőbe az önkormányzat területén ássák be azt a veszélyes hulladéknak számító építési törmeléket, amit az Eu-s pénzekből finanszírozott vasúti parkolóberuházás során kitermeltek. Az ismert alvállalkozó érdekes mód talált kapcsolatot a városvezetéssel az oda szállítást érintően, miközben a beruházó, a fővállalkozó a legális befogadó lerakóba való díjtételt fizette ki az itt mutyizónak.  

Az EU-s forrásokból úgy tűnik nem telt a törmelék szabályos elhelyezésére - Ócsa vezetése kegyes volt a fuvarozóhoz, és (nem korrupt, ahogy azt sokan vélik) engedélyezték a városi erdős tisztáson a lerakást

Aztán amikor lebuktak, és a Kormányhivatal a helyreállításra kötelezte a várost, akkor természetesen ezt a területet a költségvetésünkből, vagyis a mi pénzünkből rekultiválták. Részlegesen, mert ha ma beásnánk a talajba, még mindig találnánk a felszín alatt az akkori törmelékből rendesen. Mindez Bukodi polgármester, az akkori alpolgármester Horváth Tamás (szintén Fidesz) és a korábbi kis jegyző, a ma is talpnyalóként alárendelt  Molnár Csaba munkásságának hozama. 

A városvezetés lebukott, de nem kerültek elszámoltatásra ez ügyben - végül városi közpénzből rekultiválták a területet

 De arról nem esik sok szó amikor a polgármester közösségi oldalára kitett személyeskedő reklámfotóit tekintjük, hogy a most átadott bölcsőde használatbavételei engedélyét úgy adták ki, hogy a műintézmény peres eljárás alatt áll, mivel jogsértő mód került kialakításra és felépítésre.  Ócsán ez lassan visszatérő momentum, mert ezt hasonló mód az iskola tornacsarnokában felhúzása idején is eljátszották. 

Ebben csupán annyi a különbség, hogy a mostani helyi főépítész Vojnits Csaba, (URBANITAS - Tervező és Tanácsadó Kft.) aki együtt lapít a cinkosokkal és pártolja a vezetést a bűnben. 

Persze, hogy erről nem olvashatsz az Ócsai Kisbíróban, amiért milliókat vesznek ki a kasszából.  

A közpénzből kiadott önkormányzati újságba nem kerül be minden Ócsát érintő hír - a BÉKE nem kap helyt és lehetőséget Bukoditól

Ezek után elmondhatjuk, hogy sem a polgármester, sem a Kisbíró, sem a Williams tévé nem szolgál mást, csak a Fidesz adta polgármesteri propagandát, a személyi fényezést.   Erre egy egész apparátus szolgál.

Bukodit napjában fényképezik különböző pózokban. A narcisztikus (amúgy meg arrogáns) polgármester, meg pózol, miközben tényleges munkát alig végez.  Hol a fodrásszal, a boltossal, a masszőrrel, vagy a fiatalkorúakkal fotózkodik.  Erre mindig készen áll a fényképész és aztán a szövegszerkesztő lektoráló személy, aki ugyancsak nem buksi két szeméért teszi mindezt.

Közpénzből gyerekekkel fényképezgetni nem éppen elfogadott és dicséretes polgármesteri tevékenység

Aztán ha valóban érdekli az itt élőt valami hír, információ, akkor hiába is látogat el az önkormányzat internetes honlapjára, mert ott alig tud meg valamit. 

https://www.computerfutar.hu/images/cf_title.png  A felületet a hamis tanúként felhasznált Kecskés csapata kezeli a Computerfutár nevezetű céges jegyzéssel, ahogy az Öreghegyi Pincesor Egyesület webes felületét is. 

 Aztán ha rátekintünk az önkormányzati weblapra, akkor azt látni, hogy a Barátságos Élhető Kisvárosi Egyesület nem került ki az oldalra. Mintha nem is jegyeznék.  Kérdezhetnénk, hogy mi ez? 

Bukodi vezette város honlapján nincs helye a BÉKÉ -nek - nem teszik láthatóvá

 De nem csak ezzel van probléma. Hiányosak az információk. Nem látható a közpénzek valós forgalma. Nincs az oldalon a közpénzes köztisztséget betöltők havi járandóságai, és nem aktuálisak, így nem nyilvánosak a közérdeklődésre kötelezett szerződések  java-része.

Nem látni tartalmat Kardos Zoltán és más külsős tagok honorálásáról. Arról sincs fent semmi, hogy Kardos felügyelőbizottsági delegálása megtörént, de erről sics híradás hiába a Williams tévé ócsaiak pénzéből történő kifizetése, az önkormányzati lapra költött városi összeg és a Computerfutárnak utalt pénzek sem. Az adófizetők időszerű, aktuális tájékoztatása a kifizetések ellenére sem megfelelő.

Mindez nem fér bele Bukodi idejébe, mert a napi fényképezgetés, a helyszínkeresés, a vállalkozók rábeszélése a közös képre, továbbá a megjelenítés, a szövegezés mind időbe telik. Ezzel tölti napjai egy részét a polgármester a valós munka a városépítés a fejlesztés helyett. 

Bukodi minidg is szeretett fiatalabb nőkkel közös pózban állva  fényképezkedni

Láthatóan Ócsa városvezetése mivel foglalkozik és mivel nem. Bukodi titkolódzik. Nem közöl időszerű-, aktuális-, és így nem ad valós tájékoztatást a várost érintő közérdekű ügyekről. Természetesen nem Kecskés és mögöttes Kft-je tehet erről, mert ha nem kap utasítást a "főnöktől", akkor nem fogja frissíteni az adatbázist. Aztán, ha nem kap hírt, ha nincs közlemény, csak az, hogy vedd le a legutóbbi béreket, mert az már nem aktuális, akkor jó szolgaként megteszi, de az újat nem tudja feltenni, mert arra nem adtak felhatalmazást. Így Ócsa népe kapja azt, amit a polgármester tálal. 

Aztán marad a blog, a háttér-információ, és a polgármester semmitmondó, vagy mutogatós fotója a Facebookon.

Idén az adófizetők pénzéből több mint 11 milliót szánnak Bukodi egyesületének támogatására - ebben nincs benne az MLSZ pénze

Várom már, a következő képsorozatot, ahol Bukodi és a volt ékszerbolti eladó pózol együtt, vagy Felcsúti, netán Fentor, avagy Horvát, Magyar, Spák, Torma és még jó páran összeállhatnak egy, egy képért a láthatóságért. Mert a választások előtti polgármestert kicsit megtolva segíteni szükségeltetik. Bukodi akadozó szekerét valakinek csak ki kell segíteni a sárból. Ahogy tették ezt korábban akár a múltbeli választás során, akár a jelenben.

Elvégre kéz-kezet mos alapon a jövőbeni boldogulásért mindenre képesek egyesek.

Ócsa polgármestere és jegyzője a lelátón - Ócsán a városi tulajdonú focipályát kisajátították, a lakosságot kizárták a használatból, de pénzt csak mi költünk rá

Erre pedig egy kép, vagy a mögöttes képmutatás is elég lehet a hiszékeny választó megtévesztésére. 

*

2024. március 8., péntek

Ócsa polgármestere a virágot is kampányfogásként egy fényképért cserébe adja - közpénzes Nőnapi üdvözlet

Március 8.-t a nőnapot is kampányolásra használta fel Ócsa narcisztikus polgármestere. 

Még a virágot is kampányolva úgy adta át, hogy vele volt a kampánystábjának fényképésze, aki lassan már a WC-re is elkísérő, bemutatva, hogy mennyire hétköznapi az ember, aki városvezetőként alkalmatlanságáról tett bizonyságot.

Bukodi Károly nem egyszerű eset. Mostanság többnyire fényképésszel jár kell a városban és akivel lehet, fotózkodik. Így ment Nikolhoz, de a borbélyánál is hasonmód jelentkezett be.  Bár a jelen polgármesteri közzététel szerint Nikol nem kapott virágot, és a feleségéről sem láthattunk aktuális felvételt a köszöntésről, ahogy a volt ékszerüzlet eladójának szánt virágait sem látható mód adta át, mert ma az utcán kereste Ócsa városvezetője a boldogulást.  .

A nárcisztikus személyiségzavar létező rendellenesség, amely a beteg önmaga iránt érzett erőteljes szégyen- és elégedetlenségérzetéből táplálkozik - olvasható a Medbroadcast internetes portálon.

Annak érdekében, hogy a betegek megbirkózzanak szégyenérzetükkel, védekezésként saját érzéseik másokra való kivetítését, az ellentámadást, mások okolását használják, illetve mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák maguknak különleges mivoltukat.

A nárcisztikus embereket általában kora gyermekkorukban éri a sérülés, mely az egészséges énkép kialakulását gátolja. Valószínűleg azt éreztették velük, bármit is tesznek, nem elég jók, alkalmatlanok.

 Felkapott hát egy csokor tulipánt és a háttérfotóssal bement a DM-be majd a közeli üzlet elé, majd a megszűnt orvosi ügyelet iránymutató táblájához állva amolyan fricskaként utalva arra, hogy ezt is csak elhalt az irányítása alatti Ócsán. 

https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/419567157_927650962697501_3156538582752568370_n.jpg?stp=cp6_dst-jpg&_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=_sehbY4KX1QAX9V-8kN&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AfBdJxIZXYMhhzO5i_X7i_Lb5cMZJ2Sq-efylBwHuKPxsw&oe=65F26615

Végül elosztogatta a tulipánjait, jutott akinek jutott, majd az elkészült hét darab zsákmányolt képpel a szolgálati laptopjához rohant, amivel fellőtte azokat közösségi oldalára.  Ezzel a napi álságos szentencia a részéről beteljesült.

Így jelent meg a nőnapot kihasználva és polgármesterként ismét hülyére véve az embereket. 

Valóban erről szól ez a nap? Tényleg politikát polgármesteri kampányt kellett ebből is kreálni? Ezt ötletelték a fizetett tanácsadók? Valóban erre kellett felhasználni az ünnepet, kihasználva a mögöttes nőt? 

És lássuk be, ezt sokan kajolják.

*

2024. március 3., vasárnap

Ócsa polgármesterének virágos bevásárlása - van pofa rendesen ( - egy mosolygós magamutogató vasárnap)

 Nem telik el hét, hogy Ócsa idén júniusig polgármestere nem menne el valahova fényképezkedni. 

Úgy tesz, mint valami hétköznapi ember, és áll le a pékkel, a boltossal, majd Nikollal és mindenki mással egy közös fotós megosztásért. Úgy használja fel ezeket az embereket, mint valami porcelán figurát az önkifejező narcizmussal társult exhibicionizmusához, mint pedo a magamutogatásához. És mindig akadnak olyanok, akik ehhez adják magukat. Még akkor is, ha mások előtt megvetik az alacsony műveltségű embert.

Az  exhibicionizmus magamutogatási vágyat, szereplési vágyat jelent. Gyakran társul extroverzóval, tehát kifelé éléssel, illetve narcizmussal. Bár a köznyelv gyakran használja negatív értelemben, a kifejezésnek ilyen vonatkozása nincs. Már csak azért sincs, mert színészek, művészek valamilyen szinten mind exhibicionisták, ez része hivatásuknak. Ugyan e személyiségjegy sok pszichiátriai kórképnél is jelen van, viszont ez esetben már nem exhibicionizmusnak nevezik. Például egy bipoláris zavar felhangolt szakaszában lehet valaki magamutogató, de ugyanígy előfordulhat ilyesmi skizofréniánál, személyiségzavarnál is.

Bukodi polgármester feladva a tegnapi léhaságot, most azzal a Balázs Zsolttal állt össze, aki amúgy rendesen szidta mikor már nem volt képviselő.  Aztán mégis adta magát ehhez az általa megvetett fickóhoz arcostul, kényszeredetten mosolyt csalva a mellette álló szőrös pofához.

Az ember pedig csak örül, mert végre ott találja a törpét, ahova a legjobban illik. Mégpedig a virágok közt állva. 

*