A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szelfi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szelfi. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 24., vasárnap

Álljon a polgármester mellé és élvezze annak előnyeit - kapjon csomagot, vagy keressen pénzt közös szelfivel

Lehetőséget kíván biztosítani a Polgármesteri Hivatalon belül Bukodi Károly a helyi lakosoknak, az itteni vállalkozóknak és a sportrajongóknak egy közös arcoskodásra. 

A milliárdos költségvetéssel bíró Ócsa a polgármester szerint nem költ elég pénzt önmaga reklámozására, a polgármesteri munka megismertetésére és olyan hétköznapi dolgok feltárására, mint például a péknél történő kenyérvásárlás, vagy egy hétköznapi szendvics megvétele, a gyerekszoba tévéjének cseréje, az ékszerüzlet eladójának felfedése, a helyi jóga megismertetése helyett egy férfilelket masszírozó kép bemutatása, mert mind ez a momentum, amire bizony többet kell áldozni.

Anitát is rávette, holott nem kellett volna - kétségeket ébreszt

Bukodi a maga módján ezt lehetőségei szerint meg is teszti. Fényképésszel megy a pékhez, a borbélyhoz, a szendvicsezőbe, és a tévéért, de ez látszik akkor is, amikor mások eredményességére mutogat és narcizmusával az ép testben az ép lélekről tesz bejegyzést.

 A polgármester számára mindez kevés.  A jövő hónaptól kezdve ez talán megváltozik. Immáron nem csak ajándékcsomagot fog átadni egy közös szelfiért az érintetteknek, mint ahogy tette ezt eddig a közpénzes Ócsai Csemete,  

Hiába a bömbölő csemete, a polgármester mosolyog és ez a lényeg - képes üzenet a közpénzes csomaggal

az  Óvodába megyek csecsebecséi, és az Elsős vagyok ajándékai után kért-, elvárt közös fotóért cserébe.  

Az elkövetkezőkben talán anyagi megváltás is elérhetővé fog válni egy-egy képért?

Az óvodás csomag is a városlakok költségvetéséből áll össze - a polgármester ezt is a gyerek felhasználásával a maga javára igyekszik fordítani (- véletlenül sincsenek jelen az önkormányzati képviselők)

 A jövőben a szülők, a gyerekek, az időskorúak és az az ideköltözők után immáron a vállalkozókat is bevonja a polgármester abba csomagba amit Ócsai életút program részeként igyekszik előadni. 

 

Molnár a jegyző Bukodi mellett együtt űzik
Amint látható volt, kísérleti jelleggel Nikol szendvicsezőjének polgármesteri reklámja, vagy Kis Anita üzleti vállalkozásának  bemutatása,  Misi BarberShop-jának illusztrálása, Czakó Laci Elektroporta üzletének látlelete, vagy a hétvégi csöves kukorica vásárlásának önábrázolós bemutatása. Mindez nem csak a polgármester magamutogatását szolgálja, netán a narcizmusát elégíti ki, de politikai hasznot is remél mindettől. Azt várja el ezektől és ezek után, hogy elismertsége, népszerűsége nő.  Vagyis ezért érdemes áldozni.  Ugyanis nem kifizetődő már a vegzálás, a vállalkozók fenyegetéssel felérő kényszerítése az együttműködésre, mert különben jön a háttérben álló jegyző az engedélyek felülvizsgálatával, a büntetések belengetésével.  Nem egy helyi vállalkozótól tudjuk, hogy Molnár Csaba képes volt semmisségért is 200 ezres bírságot belengetni, amit a panaszt követően a Kormányhivatal dobott vissza. 

Természetesen minderről ezek nem tesznek közzé semmit.

"Hosszú lesz a hétvége" írja bejegyzésként az elmaradhatatlan szelfihez a tékozló

Tehát nem ismeretlen az a túlkapás, amit megengednek maguknak városvezetői szinten. Így nem egyszerű és boldogságos üzenetről van szó akkor, amikor a polgármestert közös képen látjuk valamely helyi vállalkozóval.  Mindez egy kényszeredett, kikövetelt helyzet. A mosoly nem igazi, csupán egy képmutatás. 

Bukodi csöves kukoricája igazán megérhet egy közös fotót - mert ide is csak fényképezkedni jár

Eme tarthatatlan helyzet okán a jövőben a polgármesternek nem pénzelvonással kell elérni a együtt fotózást, hanem éppen ellenkezőleg, jutalmazással. 

Lássuk be, jó trükk a különböző csomagok átadásával kicsikart közös kép. Rávette a tanárokat, hogy a Színes által biztosított pizza átadásával gyerekeket beáldozzák a polgármester kampányára, és a képmáshoz fűződő jogaik átadásával arcmásukat felhasználja az internetes felületen azáltal, hogy megjeleníti azt közösségi oldalán, ami ettől fogva oszthatóvá válik. A Facebook ezt kínálja, A polgármester és a mögöttes tanárok pedig ezt teszik a maguk esze és a polgármester ráhatása, a maguk kiszolgáltatottsága mentén. 

https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/419257929_936714685124462_3030094154249503862_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=28_4SntiVQkAX83S2SB&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AfA_rstpSDqHJo1F_3Z1l7reDjPI5pIavaNEg6a_IjzTgA&oe=660203AF
Közpénzes beszerzett pizzával ékesedik a polgármester a maga népszerűsítése érdekében - vajon ki járult hozzá a gyerekek képmásának felhasználáshoz az interneten

Ezért az elkövetkező kampányidőszakban csakis úgy lehessen közös képet kirakni a polgármester felhasználásában és más személyek általi (közös) megjelenítés formájában, ha azért a fényképet felhasználni szándékozó (adott esetben a polgármester) megváltást fizet.  

Ez pedig nem lehessen  közpénzes csomag, önkormányzati ajándék, helyben vásárolt kenyér, szendvics,  az iskolásoknak adományozott pénzünkből vett pizza, vagy éppenséggel a saját gyerekeinek vett tévékészülék.  Mindez elég visszás, és nem a város, nem az itt élők érdekeit szolgálja, Ezért ezzel ne kérkedjen a polgármester és nem használja, ne használhassa fel, ne használhasson ki másokat a maga szerencsétlenkedésének pozitívba fordítása érdekében. 

A március 15.-i ünnepi műsor betanításáért a tanárok pénzjutalomban részesültek - most virágot kaptak egyazon kasszából, miközben a gyerekek képeit áldozzák és használják fel ( - mely szülő biztosított ehhez hozzájárulás) 

Ezért kell nyilatkozatot bemutatni,ebben  hozzájárulást biztosítani, vagy éppen fizetni azért a szolgáltatásért, amit a polgármester a közös képi megjelenítéssel birtokosként felhasznál.  

Megengedhetetlen, hogy Bukodi Károly polgármesteri hivatalával felvértezve, azzal visszaélve megtévessze, kihasználja az emberek félelmét, vagy jóhiszeműségét és a személyes képmásukat, a gyerekeik képét csak úgy átadják a világhálós megjelenítésre amolyan szabad felhasználásra a közösségi oldalak megoszthatósága által. 

Egy pillanatkép, egy felvétel arról, mikor egy száll virágért is képes önzetlenül összeállni valaki a polgármesterrel  (- mire jó ez)

Egy közpénzes csomag és vele a közösségi fotó

 

Aki kamera elé áll, az igen is kapjon érte pénzt, fizetséget. Ez így dukál. Ez a tisztességes módja annak, hogy a polgármester politikai játszmájának a részese, netán közös haszonélvezője legyen az aki mindezt felvállalja. A csomag, az ajándék vagy a kényszeredettség nem lehet megváltás arra hogy oda adjuk, feláldozzunk magunkat a fideszes polgármester választási oltárán.  

Nem kell ehhez ellenzékinek lenni. Elég, ha a józan meglátásunkat, értékítéletünket, az eszünket használjuk. A lényeg, hogy ne váljék senki se kiszolgáltatottá. Amennyiben az otthonunkban, a házunk tornácán, vagy az iskolában a polgármester velünk, rólunk, netán a gyerekeinkről akar képet akkor azt csakis a hozzájárulásunkkal igazoltan és ha úgy kívánjuk fizetség ellenében tehesse meg, ne pedig a maga vagy a háttérben meghúzódó kampánystábja által kitalálva. 

Ne engedjük az otthonunka tolakodni és ott a gyerekekkel közös képet készíteni a csomagért cserébe - ne szolgáltassuk ki magunkat és gyerekeinket Bukodi polgármester ármánykodásának

 Legyen elég a közpénzes garázdálkodásból, a személyiségi jogok felrúgásából és az iskolába adott gyerekek felhasználásából.  

Anyukák ne áldozzák be/fel gyerekeiket a polgármesternek - na adják képüket, hozzájárulásukat csecsebecséért szabad felhasználásra, kitéve internetes megosztásra

Legyen elég a polgármester ámokfutásából, abból a narcisztikus magamutogatásból, amiből senkinek semmi haszna. 

*

2024. március 23., szombat

Bukodi magamutogatásából soha nem elég - fényképezkedik, mint egy mennyasszony ( - a honlapra nincs idő)

 Nem véletlenül hozzák össze a narcizmussal (narcisztikus személyiségzavarral) Ócsa jelenlegi polgármesterét. 

Bukodi imádja magát megjeleníteni, amihez lassan egy közpénzes stáb, egy fotós, szövegszerkesztő és a Fidesz adta háttér áll rendelkezésére. Karcsi pedig imádja a közszereplés azon részét, amikor amolyan pillanatképeken pózolhat látványosan illusztrálva azt polgármesteri munkaként.

Bukodi és haverjai a Bp-i honvéd pálya előtt szelfiznek - minidg is szerette magát mutogatni

Közben pedig semmi másról, nincs szó mint arról, hogy a politikai választási csapatának ötletgazdája a napi megjelenítést tolja, mivel ez a képmutató pózolás áll inkább közel a polgármesternek alkalmatlan figurának, mintsem az eredményesség, avagy a korábbi választási ígéretek teljesítésének a bemutatása. 

Bukodi folyamatosan hazudozik - nem tart be semmit
És lássuk be, az amit 2019-ben ígért polgármester-jelöltként Bukodi, nem valósult meg. Valójában becsapta a választóit. Erre most újfent itt a kampány és nincs mit felmutatnia. Nem tudja elővenni az akkori ígérvényeit és kipipálni a rajta szereplő vállalásait, mert azok nem valósultak meg. 

 Nem épült meg az ígért kerékpárút. Nem valósult meg a vállalt biztonságos átkelés kiépítése a két vasúti kereszteződésben. A Damjanich utca útfelújításában leírt járdaépítés nem teljesült.  Alsópakony régi gazdasági telepére tett vállalásait nem tartotta be/meg. 

  Továbbra sem javult Ócsa szennyvíztelepének kilátásai. A fejletlen, túlterhelt és kapacitáshiányos telepre az utóbbi években úgy engedték rákötni az új építésű ingatlanok szennyvizét, hogy annak hatástalanítására, megtisztítására már képtelen a telep. Így nem csak Ócsa közvetlen környezetét veszélyezteti a távoli Kakukcsról, Inárcsról ide küldött szar. hanem az Ócsáról beérkező szenny is végül a város határában levő nyárfásban landol. Az ezzel járó bűz, a legyek és a szúnyogok pedig nem mást, mint Ócsa lakosságának jóérzését borzolja.   Mindez méltatlan a városhoz.

A tisztítatlan bűzös-mocskos szenny az erdős nyársak aljába van kivezetve - Ócsa vezetése szarik rá

Bukodi arra is képes volt, hogy városvezetése alatt megengedje, hogy a Székesi kiserdőbe az önkormányzat területén ássák be azt a veszélyes hulladéknak számító építési törmeléket, amit az Eu-s pénzekből finanszírozott vasúti parkolóberuházás során kitermeltek. Az ismert alvállalkozó érdekes mód talált kapcsolatot a városvezetéssel az oda szállítást érintően, miközben a beruházó, a fővállalkozó a legális befogadó lerakóba való díjtételt fizette ki az itt mutyizónak.  

Az EU-s forrásokból úgy tűnik nem telt a törmelék szabályos elhelyezésére - Ócsa vezetése kegyes volt a fuvarozóhoz, és (nem korrupt, ahogy azt sokan vélik) engedélyezték a városi erdős tisztáson a lerakást

Aztán amikor lebuktak, és a Kormányhivatal a helyreállításra kötelezte a várost, akkor természetesen ezt a területet a költségvetésünkből, vagyis a mi pénzünkből rekultiválták. Részlegesen, mert ha ma beásnánk a talajba, még mindig találnánk a felszín alatt az akkori törmelékből rendesen. Mindez Bukodi polgármester, az akkori alpolgármester Horváth Tamás (szintén Fidesz) és a korábbi kis jegyző, a ma is talpnyalóként alárendelt  Molnár Csaba munkásságának hozama. 

A városvezetés lebukott, de nem kerültek elszámoltatásra ez ügyben - végül városi közpénzből rekultiválták a területet

 De arról nem esik sok szó amikor a polgármester közösségi oldalára kitett személyeskedő reklámfotóit tekintjük, hogy a most átadott bölcsőde használatbavételei engedélyét úgy adták ki, hogy a műintézmény peres eljárás alatt áll, mivel jogsértő mód került kialakításra és felépítésre.  Ócsán ez lassan visszatérő momentum, mert ezt hasonló mód az iskola tornacsarnokában felhúzása idején is eljátszották. 

Ebben csupán annyi a különbség, hogy a mostani helyi főépítész Vojnits Csaba, (URBANITAS - Tervező és Tanácsadó Kft.) aki együtt lapít a cinkosokkal és pártolja a vezetést a bűnben. 

Persze, hogy erről nem olvashatsz az Ócsai Kisbíróban, amiért milliókat vesznek ki a kasszából.  

A közpénzből kiadott önkormányzati újságba nem kerül be minden Ócsát érintő hír - a BÉKE nem kap helyt és lehetőséget Bukoditól

Ezek után elmondhatjuk, hogy sem a polgármester, sem a Kisbíró, sem a Williams tévé nem szolgál mást, csak a Fidesz adta polgármesteri propagandát, a személyi fényezést.   Erre egy egész apparátus szolgál.

Bukodit napjában fényképezik különböző pózokban. A narcisztikus (amúgy meg arrogáns) polgármester, meg pózol, miközben tényleges munkát alig végez.  Hol a fodrásszal, a boltossal, a masszőrrel, vagy a fiatalkorúakkal fotózkodik.  Erre mindig készen áll a fényképész és aztán a szövegszerkesztő lektoráló személy, aki ugyancsak nem buksi két szeméért teszi mindezt.

Közpénzből gyerekekkel fényképezgetni nem éppen elfogadott és dicséretes polgármesteri tevékenység

Aztán ha valóban érdekli az itt élőt valami hír, információ, akkor hiába is látogat el az önkormányzat internetes honlapjára, mert ott alig tud meg valamit. 

https://www.computerfutar.hu/images/cf_title.png  A felületet a hamis tanúként felhasznált Kecskés csapata kezeli a Computerfutár nevezetű céges jegyzéssel, ahogy az Öreghegyi Pincesor Egyesület webes felületét is. 

 Aztán ha rátekintünk az önkormányzati weblapra, akkor azt látni, hogy a Barátságos Élhető Kisvárosi Egyesület nem került ki az oldalra. Mintha nem is jegyeznék.  Kérdezhetnénk, hogy mi ez? 

Bukodi vezette város honlapján nincs helye a BÉKÉ -nek - nem teszik láthatóvá

 De nem csak ezzel van probléma. Hiányosak az információk. Nem látható a közpénzek valós forgalma. Nincs az oldalon a közpénzes köztisztséget betöltők havi járandóságai, és nem aktuálisak, így nem nyilvánosak a közérdeklődésre kötelezett szerződések  java-része.

Nem látni tartalmat Kardos Zoltán és más külsős tagok honorálásáról. Arról sincs fent semmi, hogy Kardos felügyelőbizottsági delegálása megtörént, de erről sics híradás hiába a Williams tévé ócsaiak pénzéből történő kifizetése, az önkormányzati lapra költött városi összeg és a Computerfutárnak utalt pénzek sem. Az adófizetők időszerű, aktuális tájékoztatása a kifizetések ellenére sem megfelelő.

Mindez nem fér bele Bukodi idejébe, mert a napi fényképezgetés, a helyszínkeresés, a vállalkozók rábeszélése a közös képre, továbbá a megjelenítés, a szövegezés mind időbe telik. Ezzel tölti napjai egy részét a polgármester a valós munka a városépítés a fejlesztés helyett. 

Bukodi minidg is szeretett fiatalabb nőkkel közös pózban állva  fényképezkedni

Láthatóan Ócsa városvezetése mivel foglalkozik és mivel nem. Bukodi titkolódzik. Nem közöl időszerű-, aktuális-, és így nem ad valós tájékoztatást a várost érintő közérdekű ügyekről. Természetesen nem Kecskés és mögöttes Kft-je tehet erről, mert ha nem kap utasítást a "főnöktől", akkor nem fogja frissíteni az adatbázist. Aztán, ha nem kap hírt, ha nincs közlemény, csak az, hogy vedd le a legutóbbi béreket, mert az már nem aktuális, akkor jó szolgaként megteszi, de az újat nem tudja feltenni, mert arra nem adtak felhatalmazást. Így Ócsa népe kapja azt, amit a polgármester tálal. 

Aztán marad a blog, a háttér-információ, és a polgármester semmitmondó, vagy mutogatós fotója a Facebookon.

Idén az adófizetők pénzéből több mint 11 milliót szánnak Bukodi egyesületének támogatására - ebben nincs benne az MLSZ pénze

Várom már, a következő képsorozatot, ahol Bukodi és a volt ékszerbolti eladó pózol együtt, vagy Felcsúti, netán Fentor, avagy Horvát, Magyar, Spák, Torma és még jó páran összeállhatnak egy, egy képért a láthatóságért. Mert a választások előtti polgármestert kicsit megtolva segíteni szükségeltetik. Bukodi akadozó szekerét valakinek csak ki kell segíteni a sárból. Ahogy tették ezt korábban akár a múltbeli választás során, akár a jelenben.

Elvégre kéz-kezet mos alapon a jövőbeni boldogulásért mindenre képesek egyesek.

Ócsa polgármestere és jegyzője a lelátón - Ócsán a városi tulajdonú focipályát kisajátították, a lakosságot kizárták a használatból, de pénzt csak mi költünk rá

Erre pedig egy kép, vagy a mögöttes képmutatás is elég lehet a hiszékeny választó megtévesztésére. 

*