A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bérlakások. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bérlakások. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 30., kedd

Hiteltelen politika - Ócsa alsópakony kapcsán a devizahitelesekről és a gondokról ( - társadalmi jelenség)

Az MSZP továbbra is hiteltelennek tartja a kormány adósmentési politikáját. Az Ócsára vezető kerékpárutat félbehagyták, az nem vezet el a vasútállomásra, a buszjárathoz ígért forduló (körforgalom) nem valósult meg, a gázt nem vezették be, az üzlet nélküli kies lakónegyed üresen álló házait pedig havonta ötmillió forintért őrzik - adják hírül a netes portálok.


Mint a blogban közreadtuk, Szanyi Tibor is meglátogatta az Ócsa határába telepített szociális lakónegyedet, amikor az ellenzéki párt részéről egy demonstráció keretében hívták fel az itt folyó politikai jelenségre a figyelmet. Még peticióva l is készültek, amit Pánczél Károly Gyáli alpolgármester vett át, majd később tovapasszolta a visszafogott Szűcs Lajosnak. (Váltásban lesznek a választókerületet illetően.)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg405xCZzSpP73f6-uvmSQv6UpwTxLCejlfTDLBhyphenhyphennV59TtAxR6b4I1q0j0sJfV11BDlhXMvKJRaxo1pZkVj-tIaCB4WZuJUsKM3R6EQBcHSQq6H8Jsii-I8axlkBFmRp0NPUysz37sYOY/s640/DSCF9291.JPG
A korábban Pánczél Károlynak átadott  piros dossziéba helyezett petíció már Szűcs Lajos kezében ( - minek tapsolni)

Akkor mégis a helyi Fidesz vonult ellenzékbe akkor, amikor ezzel szemben egy viszonozó tüntetést kezdeményezett, amit az itt élő többség már távoli közönnyel kezelt. Ezt nevezték ellentüntetésnek, ami ellent ment a szocialista demonstrációnak. Horváth Tamás és Buza Ernő rendezők állták az eső áztatta terepet, amire több fideszes politikai szereplő is készült. A nagy csörte az Ócsát képviselő fideszes tömeg sértegető bekiabálásaival lezajlott.


A videofelvételt a tüntetésen részvevő  délegyházi fidesz-tagozat tagjai készítették és állították össze.

Na, Szanyi akkor, Ócsa-Alsópakony láttán késő már délután a tévéstúdióban megmondta, hogy hova tették, illetve hordták a pénzt. Ahogy a feliratból is kiolvasható állítólag "a lopás került" sokba.  A szocialista politikus elmondta: abból a pénzből, amennyiből felhúzták a 80 házból álló ócsai lakóparkot, 7000 panellakást lehetett volna vásárolni. Ott se óvoda, se semmi nincs azon a helyen, fával kell majd fűteniük az embereknek, de egy fáskamrát sem építettek oda - magyarázta az ATV esti adásában.

És igaza lehet. Nyilatkozatát, szavait a kormány, vagy Ócsa részéről azóta sem cáfolta senki. Lehetséges, hogy ez így van rendjén? Vagy ez esetben Ócsa és annak önkormányzatának jó híre nem sérül? Tisztességes ez? Vagy Szanyi Tiborral szemben Bukodi Károly már nem képviseli a várost? Miért ez a némaság? Nem kéne erre reagálni?  Szanyi Tibor szavaiban van akkor ott az igazság?



https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjU72PNwAqhhxs1m4Vz964iSTiiDCSnQhMsWvfv6O6T0pQjp8J-HZTKJGsd8IGe1gUh-al2VNrU0KZFfqFuPLkL1yHaduZMJ3monflLdkiwVQUWGi8jEZowNx1QesQQbmdGOHycBT4X8mw/s400/DSCF9293.JPG
Horváth Tamás - rendező (- ellentüntet)
Horváth Tamás vagy Ócsa önkormányzata máig nem árulta még el, hogy melyik helyi cégnek adta oda a szociális telep őrzési jogát, ahogy arról sem nyilatkozott még senki, hogy mennyi is az, amibe ez kerül. Horváth Tamás és a városvezetés úgy ül a közérdekű adaton, mint valami titokgazda.  Azt sem tudni, mi alapján választották ki azt az őrző-védő vállalkozást, aki a megbízást kapta. Arról sem közöltek semmit, hogy a 24 órás őrzésbe miért nem vonják be az alsópakonyi lakosokat, hogy ezáltal legalább részesülhessenek a munkában és ne segélyből kelljen élniük. Arról sem beszél senki, hogy a beígért munkahelyteremtéssel miként állnak a városban. Nagy a némaság a történéseket övezően.

Korábban az MSZP-s Korózs Lajos már kifejtette a véleményét a szociális telep kapcsán.

Korózs, húsvét előtt bejelentette: megbukott az ócsai lakóparkberuházás, amikor kiderült, hogy alig húsz család költözhet be "a mindentől elzárt, megközelíthetetlen, szegregált környezetben" létesülő "szocgettóba".


Az ismert ellentüntetők ezt a gettózást vélték sértőnek, ezért adták meg azt a választ, amit a tiltakozásukkal kifejeztek.

Most meg, az ellenzéki párt elnökségi tagja a hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt: - bérlakásprogramra, valamint a magáncsőd intézményének bevezetésére lenne szükség.

A politikus a Nemzeti Eszközkezelőt és az ócsai szociális lakásprogramot csődnek nevezte. Bírálta, hogy az eszközkezelő érdemben nem tud beavatkozni a nehéz helyzetbe került devizahitelesek érdekében, csak utólag kezeli a problémájukat.

Ugyancsak kifogásolta, hogy az ócsai lakóparkba eddig csupán 24 család költözött be, akik közül mindössze három ember helyezkedett el. A buszjárat vagy üzlet nélküli lakópark üresen álló házait havonta ötmillió forintért őrzik - tette hozzá.


Úgy vélte: a magáncsőd intézményének bevezetésével még a végrehajtás előtt lehetne segíteni a nehéz helyzetbe jutott adóson, a bérlakásprogramra pedig "Ócsából vagy a stadionokból" lehetne forrást találni.

Korózs Lajos arra kérdte a kormányt: senkit ne akarjon úgy megmenteni, ahogy a magán-nyugdíjpénztárakkal tette, vagy ahogy a takarékszövetkezetekkel tervezi.

Ócsán még mindig nagy a gond és nem csak kimondottan Alsópakony, vagy a devizacsapda kapcsán.
*

2013. április 25., csütörtök

A máltaiak biztos költöznek, aztán majd csak lesz valahogy - "nem lesz targédia" ( - Ócsa a kiválasztott)

Ma a Máltai Szeretetszolgálat tartott sajtótájékoztatót Alsopakny új negyedének egyik lakóházában. A lényeg, hogy már azzal is számolnak, hogy a meglévő 80 ház sem fog benépesedni. 

http://hirportal.sikerado.hu/images/kep/201212/hu_mmsz.gifEzért is a megismételt, és könnyített eljárás, valamint az új jelentkezők körének kibővítése, azaz becsalogatása. Ez pedig nem más, mint a kudarc beismerése. Ha lakók nem is, az Máltai Szeretetszolgálat beköltözik Alsópakonyra.

http://ingatlan.net/magazin/wp-content/uploads/2011/11/kozma_atya.jpgA már kész házak egyikében tartott sajtóbeszélgetésen sem Kozma Imre, sem Morva Emília, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője nem kívánt találgatásba bocsátkozni arról, hogy a szociális és családiház-építési program nemrégen meghirdetett második körében eddig hányan regisztráltak. Emlékeztettek arra, hogy június elsején költözik be a lakóparkba az első 20 család.
Közölték: "nem lesz tragédia", ha a 80 ház egy része hosszabb távon sem népesül be. A lényeg, hogy a lakóparkban igazi közösség formálódjon, amihez az egyik házban másfél évig jelen lévő szeretetszolgálat minden segítséget megad.

"A szeretetszolgálatnak nem volt egyszerű igent mondania a pályázat lebonyolítását illető felkérésre, miután hatalmas kereszttűzbe került az ócsai projekt, de igent mondtunk, mert kötelességünk az emberek megsegítése" - húzta alá Kozma Imre.

Hozzátette: nem firtatják, hogy mennyibe került a nyolcvan ház felépítése, azt sem, hogy miért éppen Ócsa lett a "kiválasztott", mint ahogy a családokat sem faggatják arról, miért kerültek nehéz helyzetbe. Ezek az emberek a kilátástalanság közepette "hallatlan nagy ajándékot kapnak", fedelet a fejük fölé, és egy olyan közösséget, ahol kiteljesedhet az életük - tette hozzá az atya.

http://84.2.38.22/gallery/keyframe/2012/05/18/m1-44394/m1-44394-02415400.jpgMorva Emília elmondta, hogy a kritikák ellenére a pályázat első fordulójában sem jelentett akadályt az elektronikus kérdőív kitöltése - ezzel 588-an éltek. Közülük nyolcvan családot látogattak meg a szeretetszolgálat munkatársai, és több esetben más utat javasoltak, hiszen nem mindenkinek oldotta volna meg a gondját az ócsai lakhatás. Végezetül húsz nyertessel közölték, hogy június elsején költözhetnek.

A régióvezető ismertetése szerint sokféle ember lakja majd be az első, zömmel kisebb alapterületű házakat. Példaként megemlített egy ikerházát elvesztő testvérpárt, egy gyermekeit egyedül nevelő orvosnőt és egy kelet-magyarországi sokgyermekes, albérletbe kényszerült családot, melyben az apa naponta öt órát ingázott a munkahelyére.

Morva Emília elmondta, kétszáz gyermeket várnak a faluba, akikkel külön foglalkoznak majd, miközben szakértőket bevonva a családok adósságproblémáját is igyekeznek orvosolni.

A pályázat második fordulójával kapcsolatban elhangzott, hogy a kormányrendelet néhány, "nem túl életszerű" pontján változtattak, így a korábban kiesettek közül többen újra eséllyel indulhatnak.

Kérdésre válaszolva Morva Emília elmondta: a második körben eddig "megnyugtató mennyiségű" (száz alatti ) érdeklődő kezdte meg az adatlap kitöltését, de többen még meggondolhatják magukat, és újabb regisztrálók is "beleférnek" még a határidőbe.

A gyakorlati tudnivalókról elhangzott: a kártyás villanyvételezés révén spórolhatnak a családok, a kertben is sok mindent termeszthetnek, és civil segítők jelentkezésében nincs hiány. Egy helyi áruda jóvoltából két hét múlva megkezdődik a fásítás, és mire kell, a lakóparkban élők közlekedését is megoldják. 

Zárt terület - célállomás, vagy végállomás

Az ócsai szociális lakóparkban mindig segítséget tudnak nyújtani majd a rászorulóknak – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.

http://www.hirado.hu/~/media/Images/Hirado/2013/04/25/07/bscap005.jpg_400x300.ashx
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, az ócsaiaknak nem kell attól tartaniuk, hogy egy olyan közösség telepedik most rájuk, amelynek tagjai felrúgják az eddig megszokott életüket.     

"Ez a terület mindig itt lesz az államnak és mindig segítséget tudunk itt nyújtani bárkinek" – fogalmazott Soltész Miklós. Mint mondta, van egy olyan tartalék, amely a jövőben segítséget adhat. Az államnak ilyen tartaléka nem volt az elmúlt időszakban – jegyezte meg.

Soltész Miklós emlékeztetett, újra lehet pályázni az ócsai szociális és családiház-építési programban való részvételre. A jelentkezési határidő május 10. A pályázat nyitott marad – jelentette ki az államtitkár.

A puszta kép - kilátás, vagy kilátástalanság
(MTI - HVG - M1)
*