A Biblia szerint így szólottak Bábel lakói: „Építsünk magunknak
várost és tornyot, amelynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak
nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén!” Ezt a jeles
nekibuzdulást megörökítette Kézai Simon is a XIII. században, a hatalmas
vállalkozás okaként egy másik szempontot említve: „Menróth óriás, Thana
fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde
építeni, hogy ha az özönvíz ismét találna jönni, a toronyba menekülve a
bosszuló ítéletet elkerülhessék.”
A dolog tehát úgy esett, hogy
ezek a szorgos emberek készítették a terveket, hordták a követ,
szervezték a munkát. Remekül is haladtak vele, elvégre nagy, virágzó
kultúrában éltek. Monumentális emléket akartak maguknak állítani, no meg
praktikusan is szükségük volt a toronyra. Nem lazsáltak, ügyesen
tettek-vettek, senkit sem kellett kényszeríteni. Egy darabig úgy
látszott, minden sínen van, ám a torony még mindig messze volt az égtől.
Ráadásul arról is érkeztek híradások, hogy olvadoznak északon a
gleccserek; lehet, hogy rövidesen itt az újabb özönvíz, ebben az
épületben nem fér el mindenki. Márpedig Bábel vezetői nem szívesen
hagytak volna odaveszni senkit.
– Kevés a munkaerő – ismerte el egy forró délutánon a legfőbb koordinátor. – Fel kell vennünk idegen kőműveseket.
Jöttek
Mezopotámia távolabbi vidékeiről, sőt a sivatagon túlról is fiatal
férfiak, ám nem beszélték a nyelvet, nem érdekelte őket a magasztos cél.
Az roppant módon tetszett nekik, hogy jófajta, tápláló élelmet, friss
vizet kapnak, tágas, komfortos szállást, sőt telefont és internet
használatot is. Az utasításokat azonban nem hajtották végre, a már
elkészült falakat ledöntötték, az emeleteket széthányták, zaklatni
kezdték az őslakosokat, akik többé nem érezték magukat biztonságban.
Mindenki
szétszéledt, a torony ezután torzóként árválkodott. Eltűntek a lelkes
építők, az egész civilizációnak csak az emléke maradt; néhány sor a
Bibliában és Kézainál.
- Ungváry Zsolt -
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése