A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiesés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiesés. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 28., szombat

Megvannak a csoportbeosztások - polgármesteri csaptunk a ráfordítások ellenére a megye III. osztályába került

Bár Ócsa polgármester különösen odafigyel az általa vezetett labdarúgócsapat támogatásra, ami szerintünk messze meghaladja azt a városvezetői gondoskodást, amit polgármesteri teendői során amúgy hiányolunk.

Mindez többnyire csak a csapat támogatásában és a város elmaradottságának arányaiban mutatkozik, mintsem az eredményességben.  A csapat munkája mondhatni jól illusztrálja mindezt.  A tavalyi bajnokságsorán a szerencsének köszönhetően épp, hogy felkerült felnőtt együttesünk nem volt képes megőrizni bent maradását, annak ellenére sem, hogy a városgazdálkodás kárára jelentős támogatásban részesültek. Mindezért az ócsaiak az hiányos és javításra szoruló utakat és csapadékelvezést rendezését voltak kénytelenek beáldozni a polgármesteri foci őrület oltárán.  A jelentéktelen számú szurkoló ugyanis nem finanszírozza a csapat és a saját szórakozását. Ezt jelentős részben a város kasszájából és más forrásokból teszik meg számukra.  Mindennek ellenére azonban a siker rendre elmarad. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjymnmiHnJ1csrA4qjKStz3xeStLFDxZUlDP4cs6XaXEHCQJCr5D6KSA_bunInhFz7OWEFNHtmDo1XkYzMhgNwlf9PGaq6kODe0Fy5uYurSmuBHO5gdjIh-MrsyVMvfcWg5lf2MFMYQs3U/s1600/Buksi+focilabda.pngNekik már az is öröm, ha egy-egy alkaalmommal nyerni tud a csapat. a 2017/18-s éved 30 mérkőzéséből ez csak 6 alkalommal sikerült. A szerzett 20 ponttal kiesett Ócsa együttese a Felsőpakony által vezetett és 76 ponttal nyert mezőnyből. Mindez jól illusztrálja, hogy városkánkat a mögöttes polgármesterrel a szerényebb körülményekkel és háttérrel rendelkező kisebb települések is messze előzik.

Nem csoda, hát ha mindig szóba kerül az ócsai csapat eredménytelensége és a mögöttes finanszírozás. A kettő ugyanis nagyon éles ellentétben áll egymással.

Most, hogy elkészül az induló szezon csoportbeosztása, ami szerint már egy osztállyal lejjebb került a polgármesteri csapat, jogosan teszi fel a kérdést az emberfia, hogy vajon a teljesítményarányos finanszírozás mikként valósul meg ennek tényében?  

Sajnálatos azonban, hogy a mögöttes képviselők mindezt nem veszik számításba és inkább a polgármesternek nyalnak alá, mintsem a választóknak tennének szolgálatot. 

Hagyjuk hát az anyagias megfontolású dolgokat nézzünk bizakodóan a megyei harmadosztály kiosztására. 

https://pest.mlsz.hu/adat/newse/20673/gyorskep/nagykep/megye_iii_terkepen_2018-page-001.jpg

A nevezések összesítése, a hiánypótlások befogadása és a feltöltési procedúra lefolytatása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2018/2019. évi Pest megyei férfi felnőtt nagypályás III. osztályú labdarúgó-bajnokságban.

Mindezek szerint Ócsa felnőtt csapata a Pest megye III osztály nyugati csoportjában kapott helyett, ahol 16 egyesület méretteti meg magát. Az új csoportbeosztás újabb helyeket és kihívásokat tartalmaz, aminek ebben az évadban sem lesz könnyű megfelelni. 

A lejtmenet ellenére Ócsa városa költségvetése terhére továbbra is nagyjából ugyanannyi támogatásban részesíti polgármesteri focit, mint tette korábban és évekre visszamenőleg. 

Inkább maradjanak a kátyúk, és a járdázatlanság, csak a csapat boldoguljon.
Hajrá Ócsa!

*

2016. május 2., hétfő

Szellősre sikeredett a III. Juhfesztivál Ócsán - miként ezután ( - a városi környezet is megérne ennyi ráfordítást)

Nem a helyszín, nem az  időjárás és nem is a programok végett, de nem voltak annyian kíváncsiak az idei fesztiválra, hogy ezért többen látogassanak ki a Rácz tanyára az idei Juhfesztivál műsoraira.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/13087010_981277495274641_5029407635520695216_o.jpg
Volt, hogy a polgárőrök többen voltak, mint a közönség - itt legalább tájba illően használták a lovasokat

Valószínűleg a rendezők nem gondolták át, hogy az ilyen rendezvényeken tömeget mindig a köznép adja. Köztük a fiatalok, a nyugdíjasak, majd csak ezt követően a potenciális fizető réteg.  Az első két csoport tagjai azok akik nagyrészt nem rendelkeznek megfelelő közlekedési eszközzel és olyan anyagi tőkével, hogy a fizetős tanyasi rendezvényre számukra megérve kimenni. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/13123167_981277505274640_765583574322806476_o.jpg
Ismét volt birkanyírás, csak érdeklődő nem igazán volt hozzá 

Ezért is jeleztük már az elején, hogy nem a helyszín és a program a fiaskó oka, hanem az átgondolatlanság. Mert abból kiindulva, hogy egy focipályányi területesen soknak tűnő ingyenes látogató a mezőt fizetős vendégként is betölti, hiú ábránd. Ahhoz nem elég ismert, népszerű, és sikeres ez a rendezvény.  A fizetőssé tétel és a távolság meg elég volt ahhoz, hogy elriasztja az emberek nagy részét. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/13086845_981276638608060_8294289186229066328_o.jpg
Volt nyájterelés, de erre sem sokan voltak kíváncsiak - a közönség valahogy elmaradt

http://www.fertopart.hu/images/1297/utazas_kisvonattal_a_mithras-szentelyhez_02a652b280.jpg
Vélhetőleg egy ilyen ingával több látogató lett volna
Az idén ezt az új helyen (első alakalommal) nem lett volna szabad fizetőssé tenni. Ha jól emlékszünk, 600 ezer forintnyi önkormányzati közpénzes támogatásban részesültek a szervezők, ami szintén ellene szól  az 500 forintos belépti díjnak.  
Ráadásul ebből még arra sem fordítottak, hogy a városközpont, (vasútállomás) és a rendezvény helyszíne közt egy vásári körjárat, amolyan gumikerekes kis vonat, vagy fogatolt lovaskocsik várták volna az érdeklődőket. Akár óránként ingázva. Ha az ekkor és erre fizetett (nem öt, hanem) 600 Ft belépésre is szolgált volna, akkor biztos, hogy a kilátogató vendég is több lett volna.
Valószínűleg ez, vagyis ennek hiánya volt a legnagyobb bakija a szervezésnek. Feltételezhetően ezért nem érte el a kilátogatók száma a várakozásokat.

Valóban kevesen voltak erre kíváncsiak.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13151423_981280871940970_5677548278932565405_n.jpg?oh=0852b3fe20fbab6c1f2ceb8580b2881c&oe=57ACA866
A csikós bemutató sem valami nagyközönség előtt zajlott - az ostorpattogtatás csak lakott területen kirívó esemény
 
A koncertek fellépői is inkább egy szűk körben elfogadott, mintsem a populáció széles rétegében kedvelt lenne. Mindezek összessége az, ami Ócsán a III. Juhfesztivál után érdeklődőket nem hozta lázba.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/13086858_981280928607631_3575984073248877900_o.jpg
Teljes, körkörös védelemben vezetik fel a zárónap előadóját - túlfavorizált jelenség, és némi szereptévesztés

Talán az önkormányzati képviselők is bölcsebben döntöttek volna, ha az idei rendezvényre biztosított támogatást a városi piac környezetének rendezésére, a vasútállomás jobb megközelíthetőségére, vagy az átjárók járdázásra fordították volna. Túl sokat áldoztak már a közösből a birkák oltárán, ahhoz, hogy mindezeket a hiányosságokat a lakosságnak tovább keljen tűrnie.Szóval volna a közpénzeknek másutt is helye, mintsem a haveri kör értelmetlen szórakozására költeni.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/13063072_467963000067218_2775560839503761336_o.jpg
A rendezvény önmagában nem lett volna rossz - színvonalas és jó volt a fogathajtó verseny és volt más pozitív dolog is

Összességében ennyi volt az egész. 

*