A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díjak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díjak. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 28., vasárnap

Rezsicsökkentésen gondolkodnak más szektorokban is ( - nem bíznak a helyi érdekképviseletben)

A kiszivárgott információk szerint az eddig szóban forgó szektorokon kívül is szeretné alkalmazni a hatósági árképzést a kormánypárt – írta a Privátbankár.  

A Fidesz rezsicsökkentést előkészítő munkacsoportja jelenleg is vizsgálja, hogyan lehet kiterjeszteni a hatósági árképzés rendszerét a lakossági szolgáltatások egyre szélesebb körében. Az információt a kormánypárt egyik vezetője mondta a Magyar Nemzetnek.

A javaslat a jelenleg hatályos szabályozás kiegészítésével azt teszi egyértelművé, hogy az ágazati különadókon túl egyes egyéb, az energetikai szektort érintő adók sem háríthatók át a fogyasztókra, ezzel is csökkentve a lakosságot terhelő energetikai költségeket.

Eszerint átalakul a Magyar Energia Hivatal, és az eddigi kormányhivatal helyett önálló szervet hoznak létre Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal néven.

A hivatal látja el egyrészről a Magyar Energia Hivatal feladatkörébe tartozó vezetékes energiaellátási (földgáz, villamos energia és távhő) és a víziközmű-működtetési tevékenységekkel kapcsolatos hatósági felügyeletet és részben működési szabályozást, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos díjszabályozás előkészítő feladatait.

A hivatal központi költségvetési szerv lesz, amelynek költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez. Elnökét a miniszterelnök hét évre nevezi ki, és az elnök egy alkalommal ismételten kinevezhető.

Az indoklás szerint a hivatal létrehozásával megvalósul a rendezett, átlátható szervezeti és hatásköri keretekben működő, a közjót szolgáló, erős és egységes piacszabályozó állami szerepvállalás. A hivatal jogállásának szabályozásáról az Alaptörvény 23. cikkének megfelelően sarkalatos törvényt kell alkotni.

A konkrétumokkal kapcsolatban az MN-nek nyilatkozó politikus az úgynevezett települési folyékony hulladék (szennyvíz) szállítását említette (szippantás) még. A korábban már többször szóba került PB-gázpalackok és a tartályos gáz árának, illetve a kéményseprés díjainak hamarosan várható csökkentését is lehetségesnek tartják.

Mint kiderült azért van szükség a kormányzati beavatkozásra, mert a szolgáltatók gazdasági- piaci érdekei ellentmondanak a rezsicsökkentés végrehajtásának. A nonprofit cégek is képesek eltüntetni a bevételeket a túlzott kifizetések, vagy költségelszámolás által. A nyereségérdekeltek pedig mindig a fejlesztésre hivatkozással nyelik be, vagy kérik el a többlet pénzt.

Ez igen jól érezhető a települések többségében, ahol a helyi személyes érdek sokszor szembe megy a lakossági- és választói érdekekkel. Ki nem hallott még az infláció feletti rezsiemelésről? A szemétszállítási (hulladékkezelési) díj emeléséről? Ezek a díjemelések mindig a helyben élő emberekre hárult. Számos esetben ennek a helyi képviselő-testület sem szabott gátat. Sokszor ehhez a szándék sem volt meg. Valami érdekkapcsolat, fonódás, vagy éppenséggel tagság, vagy más betöltött tisztség játszott közre abban, hogy egyes képviselők rendre elfogadják a szolgáltatói díjemelést. Ezt a fizetségnövekményt sorra az emberekre hárították. A tisztességtelen folyamatot úgy látszik demokratikus eszközökkel már nem lehetett féken tartani. Ezért vált szükségessé a kormányzati beavatkozás.

A Településüzemeltetési Tanács tagjai máris összeültek és keresik a megoldást. 

Rogán: Van minek a terhére megvalósítani a rezsicsökkentést
 
Rogán Antal szerint akár 10 százalékos csökkentés is bekövetkezhet ezeken a területeken, de hangsúlyozta, hogy egyelőre semmi konkrétum nincs az ügyben. Az Országgyűlés várhatóan április végéig fogadja el a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, amely a díjcsökkentések megvalósulását biztosítja. 

Ócsa városa sem kivétel.  A térség egyik kiemelkedő víz- és csatornadíjával vezető helyen áll. Az úgynevezett szippantás díját legutóbb nagymértékben emelték, a környezetvédelemre, és a gazdasági számításokra alapozva. A szemétszállítást költségeit amint felszabadították, azonnal megemelték. A képviselői szavazóbázist adó többség ezeket vita nélkül megszavazta. 

Természetes, hogy a jelen kormányzati elképzelés milyen ellenállást és érdeksérelmet okoz a szektorban nyereséget termelő ellenérdekelteknek.  Épp ideje a kormány beavatkozásának, mert a lakossági tűrőképesség már igencsak a végét járja. 
*