A következő címkéjű bejegyzések mutatása: böszmeség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: böszmeség. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 3., szerda

Ócsa polgármestere már annak is örül, ha mások képesek pályázati sikert elérni - böszmesége a büszkesége

 A tegnapi nap folyamán újabb jelentős állami támogatásban részesült az ócsai telephelyű Dr Bata Zrt. 

Ennek kapcsán a szimbolikus átadás során megjelent a cég telephelyén Szíjártó Péter külügyminiszter, valamint többek mellett Pánczél Károly térségi országgyűlési képviselő és Bukodi Karcsi ócsai polgármester.

Az eseményről "természetes" mód a Fidesz kommunikációja árnyékában Pánczél Károly és Bukodi Károly is beszámolt a maga módján.

Ócsa polgármestere ezt tudta városvezetőként ehhez mellékelni: "Büszke vagyok rá, hogy egy magyar cég, egy "ócsai" cég beruházásba kezd a világ másik felén."

Bukodi saját polgármesteri sikeretlensége okán már más sikerét is örömteli büszkeségként éli meg

  Karcsi! Te szerencsétlen, neked kisvárosi polgármestereként nem mások pályázati nyereségére, külföldi sikerére kéne büszkének lenni, hanem az általad képviselt város okossága során elnyert kormányzati- vagy más pályázati forrásból elnyert pénzek, helyi fejlesztések megvalósítására. Az, hogy polgármesterként nem vagy sikeres és tehetséges a város élén, és a pályázatok elnyerése tekintetében, azt nem helyettesíti az, hogy Te már mások eredményeit is képes vagy a magad polírozására hasznosítani.  Az, hogy a magad bugyutaságát közvetítve kiírod az oldaladra, hogy a Bata Zrt "beruházásba kezd a a világ másik végén", az minket annyira érint, mint, hogy Alsónémedi városunkat messze hátrahagyva szépen fejlődik. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/155948521_1623848904671119_1679506528040927050_o.jpg?_nc_cat=110&ccb=3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=yg1ltAijPe8AX_q4TWp&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=8238c842020e3f448380870fd9876b8e&oe=6066BF80
Amikor kisvárosi polgármesterként csak ülsz más rendezvényére - mondhatnánk azt is, hogy produktum híján betársul más sikeréhez

Miért nem írod ki mindezek alapján, büszke vagy arra, hogy a szomszédos Alsónémedi már már túl van a 10 kilométer kerékpárút-fejlesztésen? Elvégre a Bata Zrt sikerének örvendezése kapcsán arra is büszke lehetsz a helyi sikertelenséged leplezve, hogy Alsónémedi képes volt a szennyvíztisztítójának kapacitásnövelő fejlesztésére, miközben Ócsa erre képtelen és lassan már a fekália és annak tisztítatlan bűze lepi el a várost.  Mindezek után az is büszkeséggel tölthetne el, hogy Alsónémedi ipari parkosítása Ócsa határáig ér, és már nem Ócsa a térség munkaerő-felvevője, mint volt egykor régen mikor a FÉG volt a fő foglalkoztató a környéken.  Polgármesteri közreműködésetekkel ezt is sikerült átjátszva elbaltázni. 

Te még arra sem voltál képes polgármesterként, hogy a hivatásforgalmi kerékpárutak létesítésére kiírt pályázaton sikeresen részt vegyél a mögöttes hivatalod, az önkormányzati többséged által,  és legalább a Bajcsy Zsilinszky út egy szakaszáról biztonságos eljutást biztosíts a két-kerekező munkábajáróknak a Bata Zrt-ig. 

Mert ha legalább ennyit elértél volna, akkor lenne némi fikarcnyi létjogosultságod ott ülni, szerepelni és díszelegni a Bata Zrt pénzátadó fogadásán.  Ha az elmúlt 10 éves polgármesteri kartételezésed enyhítéseként ennyit elértél volna, akkor annyiban büszke lehetnél arra amit a cég és a város érdekében megoldottál. Ennek hiányában azonban még erre sem vagy képes és így méltó arra, hogy bárki is büszke lehessen rád. Legalábbis magadon kívül. 

Szégyelld magad Karcsi. Neked nem magadra, vagy másra, hanem az ócsaiakra kéne büszkének lenned. 

Dr Bata Zrt sikere nem Bukodi eredményessége

Neked regnáló polgármesterként nem más sikerét, hanem Ócsa felzárkóztató fejlődését, az itt élők jobb létét kéne örömként megélned.  Azt, hogy ne csak az elcseszett, helyrehozandó dolgaid maradjanak utánad a választásokat követő, új polgári vezetés számára. Te 10 év szerencsétlenség vagy Ócsa képében. Neked nincs miért gratulálni.

*

2019. augusztus 20., kedd

Gréczy rémálma - Gyurcsány ünnepi vitorlázása ( - Merkel európai léptékű munkatalálkozója Orbánnal )

Augusztus 20.-át megelőzően, miközben Magyarország miniszterelnöke Sopronban Angela Merkellel találkozott, Gyurcsány Ferenc a Balatonról közepéről jelentkezett be közösségi oldalán; - erről a Blikk számolt be tegnap, - a szóvivőjét meg rémálmok gyötrik.

https://www.promenad.hu/wp-content/uploads/2019/08/angela-merkel-a-nemetek-mindig-halasak-lesznek-magyarorszagnak.jpg
Orbán és Merkel munkatalálkozóján Európáról üzentek a világnak

https://varosikurir.hu/wp-content/uploads/2018/03/greczy.jpg
Gréczyt sem az esze, hanem a gyűlölködő rosszindulata köti a böszméhez
Mit ad Isten, a böszme szóvivője, az epésen indulatos, és már mondhatni rosszmájú Gréczy pedig egy indulatos közleményben nyomta a tőle megszokott gyűlöletes propagandát a Facebookon.  Gréczy a Demokratikus Koalíció szóvivőjeként olyan beleéléssel nyomja a showt, mintha azt belőlen fakadóan maga is átélni. Vagyis olyan szerencsétlen mint az akiről beszél, vagy pedig olyan aljas és gonosz, mint aki mellett kiállva hazudik.  

Nos, bár melyik változat is jön képbe, egyik sem jobb a másiknál. Gréczy úgy rosszindulatú és ellentmondásosan hazug, mint kitartója.

Most történt, hogy a Gyurcsány-párt morcos ítésze egy felmérésre hivatkozva arról írt, hogy „négymillió magyar nem is álmodhat arról, hogy eljut nyáron pihenni”, s szerinte „négymillió magyar ember fulladjon meg a város porában és álmodozzon egy jobb életről – így gondolja ezt a magyar kormány”. Gréczy hozzátette: „nem a kormánytól kell várni a változást, hanem attól a négymilliótól, melynek többsége ma még csendben tűr”.

Nem tudni ilyen rémálom kísérti ezt a túlburjánzott embert, de hogy nem lehet komolyan venni, az annyira igaz, mint az öszödi beszéd.  Történt ugyanis, hogy eltartója, vagyis maga Gyurcsány jelentkezett be a tó közepéről, amivel rendesen alápakolt az önmagát is túllövő szócsőnek. Mert  mielőtt Gréczy megalkotta volna azt a közleményt, amiben a pihenni vágyókat, a nyaralókat felhasználva velük kívánta ostorozza a kormányt, meggyőződhetett volna arról, hogy a tartótisztje véletlenül nem-e ugyanazt teszi. Mert ugyanis, a közlendőjében fogalmazottak olvasottja szerint amíg Gyurcsány tehetősen hajókázik addig „négymillió magyar nem is álmodhat arról, hogy eljut nyáron pihenni”.  Ezzel a kijelentéssel és a mögöttes Gyurcsányi jóléttel pedig a mostani kormányt, hanem a párttársa alkotta elődöt hozta kellemetlen helyzetbe. 

Miközben a szóvivő a kormánypártiakat próbálja filézni, addig az öszsödi böszme a Balaton közepén ücsörög - a helyesírás a DK-nál is a szocktól megszokottan rossz

Gréczy főnöke, a bukott miniszterelnök alighanem máig meg van győződve arról, hogy a nagyvilág őáltala ismerte meg a csöppnyi Balatonőszöd nevét. Az azért csak nem mellékes, hogy korábban, vagyonszerző kalandozásai során Gyurcsány miniszterként és szocialistából kapitalizálódott privatizátorként innen, a kormányüdülőből is kiharapott egy jókora ingatlant – pontosabban cége lízingelt az államtól, hogy majd egy haveri (állami) vállalat visszabérelhesse azt tőle. „Véletlenül” éppen annyiért, amennyi az éves bérleti díj volt. Régi bolsevik trükk ez a privatizáció daliás éveiből…   Később,  10 évi bérlet után, 2004-ben aztán szinte aprópénzért lett övé az ingatlan, amit bérlőként kivehetett az államtól és kiadhatott egy állami cégnek, aminek után az egészet benyelte. 

https://i.ytimg.com/vi/6ZjpTpxNTU0/hqdefault.jpg
Így persze könnyű volt gazdagodni. Grécy azonban nem erre és az ebből kimaradt milliónyi embertárásra gondolt a közösségi oldalán panaszoltakban, hanem az általa felfedezni vélt nélkülözőkre. Gréczy Zsé Orbán-fóbiája nem engedi a normális gondolkodást számára. Szerinte a mostani nyaralók csak a napos oldalon állnak, miközben Ő az árnyékba is lát.  Ő ugyanúgy, ahogy a nagy szocialista elődök is fenyegetődztek 23 millió román állampolgárságával, úgy Gréczy sem különb a jogelőd komcsik hasonlatos rémtetteinek vonatkozásában.  

A Magyar Nemzet nyomán a Flag magazinban be is jelentik, hogy megőrült a szóvivő.

Ezért fel is ajánlják számára a gyógyszert, miszerint: "javasolnánk neki, hogy böngéssze kicsit a turizmussal kapcsolatos statisztikákat, amelyből a szöges ellentétére lehet következtetni annak, mint amit ő állít."

De talán az is segítene, ha Gréczy Zsolt elmenne egy kicsit a Balatonra nyaralni, tájékozódni. Már ha önmagát nem a „csendben tűrő négymillióhoz” sorolja.

 Magyar Nemzet, Blikk, Flag Polgári Magazin nyomán
*

2018. április 5., csütörtök

Mindenkihez eljut a tél végi- tavaszi eleji rezsicsökkentés - még az ellenzékiek is hasznát veszik ( - nem azért)

Nem hiába ígérte az MSZP énekesmadara, hogy nem lesz gázár emelés, majd kontrázott az öszödi böszme, hogy nem kell majd fizetni a mandulaműtérét, és nem fog fájni, bizony nagyon nem esett jól sokak számára, amikor mégis csak kurvára megemelték a gáz árát, meg amikor bevezették a vizit díjat, meg a többit.

 lett az embereknek a Bokros-csomagos pojácákból, a hazug böszme elkúrtuk, nem kicsit, szövegeléséből és választott magának egy olyan politikai formációt, mely képes mindezekkel szemben stabilizálni az országot, vele pedig a itt élő honfitársaink sorsát. 

Persze lehet most fikázni, meg szövegelni újra, mint rég, hogy nem ad elég pénzt a kormány az embereknek és biztosíthatnának több forrást adhatnának nagyobb lehetőséget, magasabb béreket az embereknek. Csakhogy ezt maguk sem tették meg akkor, amikor kormányon voltak.

Akárhogy is, mégis csak ez a kormány emelte évről évre folyamatában a minimálbért. E-nélkül ma is ott tartanánk, ahol a szoclibek hagyták az országot. IMF hitellel terhelten adósságok sorában elszegényedetten, pénz nélkül a gázárakkal szemben.  

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcROWPKkvHr311h-FhjHjUuD2sXhKT0q6tOmD7QECCR6xQnOCnOiLehet erre szemfényvesztéssel replikázni, meg böszmemód hazudozni, de azért mégis csak az ország, és az itt élők a nyertesei az elmúlt 8 évnek, még akkor is a sok ellenlábas ezt vitatja.

Szerintük lenyúlták a rezsicsökkentést, becsapták az embereket és ellopták a pénzüket. 

Ezzel szemben, vagy ennek ellenére mégis több pénz jut az egyszerű melósnak. A sofőrnek, a raktári munkásnak, és végül mindegyik jobban él, mint a szabadelvűnek kikiáltatott liberális demokráciák során, amikor is a puskaporos közhangulatban a rendőrség vízágyúzott, gránátozott, és tömegoszlatott.

Erre most itt az Erzsébet-utalvány, a vitatott rezsicsökkentést visszaigazoló, jóváíró számla, és ezzel szemben a hazug propaganda. Az, hogy mindez csak szemfényvesztés, kábítás, mert az igazán jók ők maguk. Azok, akik ellenzékben is élvezik a helyzetet. Akik ugyanúgy részesülnek a kormány szolgáltatásaiban a gondoskodásában. Ők is élvezik a magasabb béreket, az alacsony inflációt, a csökkentett költségeket és a megemelt béreket.  
 
Most pedig minden háztartás megkapja a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását, az erről szóló rendelkezés csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben. Ahol se gáz-, se távhőszolgáltatás nincs, és az emberek fával vagy szénnel tüzelnek, ott is jár a 12 ezer forint. 

És az is, aki ebben látszólag, nem hisz, mert neki is jár. Sőt annak is, aki ellenzékben van, és ezzel nem ért egyet, vagy éppen a kormány ellen kampányol. 

Ő is megkapja.

*