A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IMF. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IMF. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 2., vasárnap

Újabb IMF-vezér a bíróság előtt ( - diktátorok)

 Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójának második alkalommal kellett részt venni bírósági meghallgatáson Párizsban 2013. május 24-én.

Az 57 éves politikust a 2008-ban, mint akkori francia gazdasági és pénzügyminiszterként Bernard Tapie francia üzletembernek nyújtott nagy összegű, több mint 285 millió eurós (kb. 83 milliárd forintnyi összeg) kártalanítás ügyében hallgatják meg. Lagarde egyelőre elkerülte, hogy „jogi képviselővel rendelkező tanúként” vádat emeljenek ellene hamisításban való bűnrészesség és hűtlen kezelés miatt, de státusza akár gyanúsítottá is válhat.

http://meszarosmarton.files.wordpress.com/2013/05/christine_lagarde_beint_1159117_5306.jpg?w=360&h=539
Eu-s üdvözlet - Christine Lagarde-tól 
Az IMF-vezérasszonyának a vádemelés esetén sem kell lemondania posztjáról, mivel a bíróság egykori francia miniszterként idézte be, nem pedig jelenlegi tisztségében. Ennek ellenére a francia kormány egyik minisztere, a nők jogaiért felelős tárcát vezető Najat Vallaud-Belkacem szerint, Lagarde-nak azonnal le kell mondania, ha bebizonyosodik, hogy bármiféle kapcsolatban állt a bűncselekménnyel.

Lagarde az újabb bírósági meghallgatás után úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy mindig az állam érdekében, a törvények alapján cselekedett. Ennek ellenére a tárgyalás nem tesz jót a mintegy 188 tagországot számláló pénzügyi szervezetnek, mert az IMF előző vezérigazgatóját, a szintén francia Dominique Strauss-Kahnt 2011 májusában szexuális bűncselekménnyel, nemi erőszak kísérletével és törvénytelen fogva tartással vádolva letartóztatták New Yorkban. 

A közgazdász-politikusnak a szexbotrány kirobbanása után le kellett mondania tisztségéről, miután több asszony fordult bírósághoz azzal, hogy régebben nemi erőszakot követett el rajtuk a férfi. Habár később ejtették a vádakat, hírnevén esett csorba miatt nem tudott elindulni a 2012-es franciaországi elnökválasztáson, ahol korábban az egyik fő esélyesként tartották számon.
*

2013. február 18., hétfő

Simor András banki titkokat árult el az IMF-nek! ( - a Jobbik feljelentést tett)

Hivatali visszaélés bűntette és gazdasági titok megsértése miatt feljelentést tett szombaton a Jobbik a Simor vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008 és 2010 közötti gyakorlata miatt – jelentette be Volner János, az ellenzéki párt alelnöke.

Emlékeztetett rá: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MNB működését vizsgáló jelentésében azt állapította meg, hogy a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban a jegybank a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a 7 legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF-nek) 2008 és 2010 között.

A jobbikos politikus szerint az MNB ezzel a magatartásával súlyosan veszélyeztette Magyarország pénzügyi függetlenségét, ezért is döntöttek a feljelentés mellett.

 

Simornak számot kell adnia


Puskás Imre, az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöke elmondta a Lánchíd Rádióban: elengedhetetlen, hogy a jegybank vezetője beszámoljon az adatközlés körülményeiről.

Már rég nem várták ennyien, hogy egy magyar jegybankelnök mandátuma lejárjon. Bár nem sok van hátra Simor András márciusi távozásáig, számára mégis túl hosszúnak tűnhetnek a napok mostanság – olvassa el a Magyar Nemzet vezércikkét.

*