2020. szeptember 19., szombat

Buza Ernő korábban még a Fideszt támogató egykori képviselő is felült a polgárőri gyűlölethullámra - kártékony

 

 Buza Ernő annak a helyi családnak a tagja, ki egykoron a Fidesz színeiben indult polgármestert adta Ócsának és akinek a táskahordozójaként futott be politikai karriert Szűcs Lajos szintén helyi lakos.

Buza Ernő, Attila nyomán sokáig élvezte a lakosság és a Fidesz bizalmát, ezért is lehetett éveken át képviselő az önkormányzatban.  Fideszként a narancsbőrbe bújt városi testületben az Ügyrendi Bizottság elnökeként is jelen volt, amiért külön díjazásban is részesült.  Az évek során nem kis pénzeket sikerült így bezsákolnia, egészen addig, míg tudta tartani magát azon a végbélcsimbókon, amit a polgármester emésztőrendszere ki nem ürített.

Mindennek következményeként a legutóbbi választások alkalmával a helyi páralakulat polgári vezéregyénisége már nem is tette listára.  Ernő így kikerült a testületből, míg Kardos Zoli az elveszett választás ellenére is vissza lett lapátolva Bukodi jobbkeze által. 

Ernő ezt követően nagyon megváltozott. Ő nem azt a csendes, a párt helyi elitjétől eltávolodott magatartást vette fel, amit Horváth Zoltán, vagy Hantos Péter és megannyi visszavonult pártkatona. 

Buza Ernő a sötét oldalt választotta és az Országos Polgárőr Szövetség jeles emberének közösségi profilján hadrendbe sorolt annak oldalán. 

Ernő ma már nem csak a Fideszt szapulja, hanem a kormányt is, akár jogos, akár nem az így felvett stílus és kritika. Nem is igen cifrázza és csak annyira formál szép szavakat, hogy a Facebook épp le ne tiltsa. 

Buza számára már az sem számít, hogy az ami mentén a nevét, a véleményét teszi közzé igaz, vagy sem. A lényeg a sértés és az a bántó hangnem ami végül valahol kielégíti. Na nem úgy, mint Gréczy Zsoltot a telefonos üzenetmegosztás, hanem csak úgy verbálisa, a hangnem és a stílus formán.

A héten járta be a "szabad ellenzéki sajtót" az, az álhír, miszerint a kormány 2,5 milliárd forintból épít raktárakat a lélegeztető gépeknek.  Ezt a Fake News az Országos Polgárőr Szövetség oszlopos helyi szócsöve is átvette és többszörösen osztva terjesztette, mint meg-annyiszor a hazug mocskolódást.  

Azonban az OPSZ és a mögöttes tag semmit nem tanult ez elmúlt évek hasonszőrű cselekvéseiből.  A rosszindulatú gyűlölködést, a hazug propagandát nem tudja levetni, vagy feledni egyik fél sem.  Most ehhez zárkózva csatlakozott a korábbi fideszes Buza Ernő, aki Bukodi Károly polgármester Ügyrendi Bizottságának az elnöke is volt. 

Ő az a Buza Ernő, aki lehetővé tette, hogy a havi járandóságaikon túl az év vége felé még legalább egy havi, ha nem több juttatásban részesüljön a polgármester az alpolgármester. Majd ennek nyomán a képviselők is hasonmód elosztva részesülhessenek a milliós elosztásból.  Most ez az Ernő kiálltja világgá a Facebookon, "Megint kell valakinek a munka, értem...".  

Már hogyne értenéd Ernő, amikor te nyakig benne voltál a várost megkárosító történésekben, a lenyúlásokban ahogy az egyre világosabb. Már miért is ne hinnéd el egykori önkormányzati képviselőként azt a kacsát, amit a haver közzétesz. Elvégre évekig valami ilyesfajtában voltál. 

Csakhogy ez a megosztás mögött rejlő hírtartalom nem igaz.  Ezt maga az államtitkár cáfolta, majd a közszolgálati televízió részleteiben kifejtve közreadta az igazságot.


 A hamis hírkeltés ma legalább annyira fertőző és veszélyes, hogy azt még a volt önkormányzati képviselők, értelmiséginek hitt tanárok, polgárőrök is benyelve terjesztik.  Sajnos az Országos Polgárőr Szövetség sem képes, vagy netán nem is akar fellépni ezekkel szemben.  Posztos emberük különösen érintett és veszélyes ez ügyben. Ő már notórius visszaesőnek számít. Amolyan gyűlöletáradatként terjeszti az ilyen rémhíreket.  


 Az, hogy ennek az egykori fideszes önkormányzati képviselő is vevő annak veszélyességét igazolja vissza hiszen egy ilyen régi vágású pártos családból való személy is áldozatul esik az ilyen hírhamisással foglalkozó illetve terjesztő csalóknak. 

A valóság az, hogy a Napi.hu már június 5.-én beszámolt  az "Európai lélegeztetőgép-raktárbázis lehet Magyarországon" című írásában arról, hogy  a "kormány támogatja azt, hogy az EU számára, európai uniós forrásból beszerzett lélegeztetőgép-készletnek legyen raktárbázisa Magyarországon, továbbá az uniós szolidaritási alapból is szeretne részesedni."

 A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a kormány felhatalmazta a belügyminisztert, hogy támogatási kérelmet nyújtson be az Európai Bizottsághoz - a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt felmerült többletköltségek arányos részének - az Európai Unió Szolidaritási Alapjából (EUSZA) történő biztosítása érdekében.

Itt olvasható: A határozatban a kormány támogatta az Európai Unió számára európai uniós forrásból beszerzett lélegeztetőgép-készlet magyarországi raktárbázisának a kialakítását.

Az ellenzéki "szabad" sajtó lakájmédia valószínűleg ezt hírt vette most elő és tálalta úgy, hogy a kormány 2,5 milliárdból  épít raktárt a lélegeztetőgépeknek. 

Az OPSZ emberének megosztásaira ült fel Buza Ernő és fakadt ki egykori képviselőhöz méltatlan mód a polgárőri megosztású hír hallatán. 

Buza ekkor még nem tudhatta, hogy egy hírhamisító áldozatává lett otrombán felbőszült. 

A baj csak az, hogy Buza sem ártatlan. A szélsőséges politikai nézeteket és megnyilatkozásokat osztó polgárőr oldalán Ernő sem először vesz részt a propaganda felkorbácsolásban. Bejegyzései lassan ugyanazt a szélsőséges hangsúlyt és stílusjegyeket veszi át, amit a polgárőr köré csoportosuló megvezetett némberek.


 Persze erre is meg van a magyar mondás, mely szerint "könnyű a Katát táncba vinni, ha maga is akarja".  

A kérdés, már csak az, hogy Buza Ernő mit akar.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése