A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ittas vezetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ittas vezetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 31., csütörtök

Bepiálva a forgalomban: felzúdulás a kormányrendelet után - érthetetlen, s elfogadhatatlan ( - ittas vezetés)

Meglehetős felzúdulást és értetlenséget keltett az a kormányrendelet, melynek értelmében mostantól a kerékpárosok fogyaszthatnak alkoholt, egészen addig, amíg nem lépik túl a biztonságos vezetésre alkalmas állapotot, ám hogy pontosan mit jelent ez a határ, igazából nem tudni. A rendőrség szerint az a biciklis, aki nem felel meg a kritériumoknak, szabálysértést követ, míg ha – legalább – súlyos testi sértéssel járó balesetet okoz, bűncselekmény miatt kell felelnie. Az általunk megkérdezett jogász szerint nincs ésszerű magyarázata a könnyítésnek.

 http://www.kerekvaros.hu/wp-content/uploads/2013/05/WP_001819.jpg

A KRESZ szerint eddig járművet csak az vezethetett, aki nem állt a vezetési képességeit hátrányosan befolyásoló szer befolyása alatt, és a szervezetében nem volt kimutatható szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A kerékpárosokkal szemben annyival engedékenyebbnek bizonyult a rendelet, hogy biztonságos vezetésére képes állapotban csak főútvonalon nem ülhettek nyeregbe. Utóbbit kitételt most eltörölték, a biztonságos vezetési képességet pedig relativizálták.
– A kerékpár a közlekedés szempontjából ugyanolyan járműnek számít, mint a többi – felelte megkeresésünkre Fóris Kálmán kaposvári ügyvéd –, csak éppen messze nem olyan biztonságos, nem nyújt akkora védelmet, mint egy autó, vagy akár egy motorkerékpár. Már ebből a szempontból is érthetetlen a rájuk vonatkozó törvény enyhítése, hát még, ha a közlekedési jogszabálygyakorlatot nézem. Egy autósra, teherautó-sofőrre vagy motorosra a zéró tolerancia elve vonatkozik, a biciklisre pedig nincsenek konkrét szabályok. A zéró tolerancia amúgy nem hozta meg a kívánt hatást, lehetne általánosságban valamiféle csekély engedményt tenni, ám ebben a formában a kormányrendelet igencsak kifogásolható. Főként, hogy a kerékpárosok okozta balesetek száma sem indokolta az enyhítést.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOmteeRyqbnCiT_OMj4R3uS_hEjCEO-prP5dnSvljrS1QhlREaw3qMTMy_SYREuywHqNPthHxJdPRIs1HnUi9kexw441Dnencq3B7ppKvS_pVbZpGTfGWOcWCVRa2CseKLfmtzxCqHKgs/s1600/kocsma.jpgMás jogászok szerint a kerékpárosok ilyesfajta megkülönböztetése a közlekedés többi szereplőjétől sérti az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, hiszen abból indul ki: a kerékpáros nem köz-, csak önveszélyes – utóbbi derül ki amúgy a kérdéssel kapcsolatos kormányzati kommunikációból is. Sérülnek az utazók biztonsághoz, biztonságos közlekedéshez való jogai is, hiszen a közlekedők egy csoportját ittasan beengedi a forgalomba.

Nem ért egyet a rendeletben foglaltakkal a Magyar Kerékpárosklub sem: a szervezet szerint egyfelől túlságosan szubjektívek a szempontok, melyek alapján a rendőrök intézkedhetnek a jövőben, vagyis rengeteg vitás esetre van kilátás, másrészt, ha megkérdezik őket, ennél sokkal fontosabb témákban javasoltak volna egyeztetéseket és kértek volna megoldást.
– Egy ilyesfajta könnyítést Ausztriában simán engedélyezni lehetne – mondta egy biciklista a kaposvári belvárosban –, ott ugyanis van kultúrája a közlekedésnek. Idehaza nincsen. Főként a kerékpározásnak nem alakult még ki, sokan úgy vélik, rájuk nem vonatkozik a KRESZ. Elég megnézni, hányan kerekeznek járdán, egyirányú utcában a forgalommal szemben, vagy mondjuk olyan főutakon, melyekre rá sem szabadna hajtaniuk. Ehhez jön még az ital: minél többet gurít le valaki a torkán, annál bátrabb lesz, vagyis ha leissza magát, nemhogy visszatartó erő lesz, de még inkább nyeregbe akar szállni. Persze az is hülyeség volt, hogy a rendőrök eddig vadásztak a bicajosokra, s egy sör után is büntettek, de azt hiszem, most átestünk a ló túlsó oldalára. Mondom ezt úgy, hogy esténként biciklivel jártam a Noszlopy utcai szórakozóhelyekre, s bizony én is hazakerekeztem eddig is néhány sör után.

http://www.pecsma.hu/wp-content/uploads/2014/05/ker%C3%A9kp%C3%A1r-bring%C3%A1s-iszik-alkohol-r%C3%A9szeg.jpg

Hartmann László autósként közelítette meg a kérdést. Úgy vélte, hogy egy balesetet okozó részeg biciklis akkor is megnyomoríthatja egy sofőr életét, ha az autós nem sérül meg, csak a kerékpáros.
– Vétlen leszek, hiszen nem tehetek róla, hogy elém borult – magyarázta –, de ha átmegyek rajta és meghal, örökre nyomja majd a lelkemet. De az is elég, ha miatta félrerántom a kormányt, s összetöröm az autóm, vagy éppen magam és az utasaimat. Tényleg erre van szükség? Nincs elég tragédia így is az utakon? Most még jobban megkísértjük a sorsot...

Gyanús a túlzott önbizalom

A jövőben a rendőrök a kerékpárosokkal szemben a biztonságos vezetéssel összefüggő képesség ellenőrzésére akkor kezdhetnek intézkedésbe, ha látható jeleit észlelik, hogy a kerékpáros nincs biztonságos vezetésre képes állapotban – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatójában, melyet a kormányrendelet kapcsán adtak ki. Az útmutató szerint a kéz és a láb együtt mozgásának nehézségei, a gátlások felszabadulása, az önbizalom növekedése, a figyelő-vigyázó készség csökkenése, a kézremegés, az egyensúlyzavar, az állás- és járásképtelenség azok a jelek, melyek alapján a rendőr intézkedhet. Gyanút kelthet továbbá az elkent, akadozó beszéd, a szótévesztés, a heves gesztikuláció, a bőbeszédűség, az agresszivitás, a kritikátlanság, az izgatottság, a labilis érzelmi állapot.

 http://nrw.vtvszeged.hu/imgs_news/640/23444.jpg

 Szakértők szerint az ORFK ezzel azt a látszatot kelti, hogy a kormányrendelet betartható. Korábban azonban az általános közúti ellenőrzéseket és a tömeges szondáztatásokat a rendőrség azzal indokolta, hogy a részeg sofőrök potenciális veszélyforrást jelentenek a közlekedésre. A legfrissebb statisztikák szerint amúgy a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek 12 százalékát a kerékpárosok okozták Magyarországon. Egy két éves szabályozás szerint a főutakon kívül legfeljebb 0,5 ezrelékes alkoholos befolyásoltságig eddig is lehetett biciklizni. Ez előtt, vagyis 2011-ben 441, míg tavaly 459 balesetet okoztak ittas kerékpárosok.

A közlekedési morál nem engedi

Legalább a főutakra ne engednék fel az ittas kerékpárost! – fakadt ki Tamás Zoltán, a King'a Ford Tamás Autósiskola vezetője. – A biciklisek eddig is sok problémát okoztak a közlekedőknek, rengeteg baleset történt miattuk, most ez még inkább igaz lesz. Az alkohol tompítja az összes érzékszervet, romlik a látás, a hallás, a reflexek, a távolságbecslés, a koordináció. S most már nyugodtan részese lehet a forgalomnak, aki iszik. Nem vagyok egy őskövület, de szerintem szükség van a zéró toleranciára a magyar utakon, itt ugyanis egészen más a közlekedési morál, mint azokban az országokban, ahol egy-két pohár sör vagy bor után volán mögé lehet ülni. Nálunk kevesen ismerik a mértéket, s csak annyit jegyeznek majd meg a kerékpárosok, nyugodtan nyeregbe pattanhatok, még akkor is, ha ittam...
*

2014. július 19., szombat

Hőgutát kapott a jogalkotó - igyál bátran és tekerj megfontoltan ( - majd csak figyel és vigyázz rád valaki)

Nem a mai hőhullám az okozója, hanem pusztán a jogalkotó hülyesége folytán enyhült a KRESZ a kerékpárosokra nézve.

http://31.media.tumblr.com/3d6ef11b3367aaf15f09f4077cb4c39f/tumblr_n8oudbhaJB1qz98q4o1_500.jpgMától ihat és akár ittasan is  részt vehet a forgalomban a kerékpáros. Sőt a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van. Hogy ezt a vezetésre képes állapotot ki dönti el, nincs meghatározva. Gondolom, a kocsmáros, ha már nem szolgálja ki a delikvenst, akkor mehet útjára. A tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg a KRESZ-t módosító rendelet. 

Ebből kiderül, a kerékpárosokat ezután nem lehet megbírságolni alkoholfogyasztás miatt, főúton és mellékúton sem. 

Ez nagyszerű!  Eddig is védve voltak az autósok által, hiszen a kutya sem törődött azzal, hogy a kerékpár a KRESZ előírásoknak megfelelően fel van -e vértezze világító és fényvisszaverő eszközökkel. Most ehhez társul, hogy nem csak látszani nem muszáj, hanem még ittasan csalinkázhat is az úttesten a járművek között!

Ez egy nagyszerű érzés. Az autósok biztosan örülnek és kurva anyjába küldik ebből a kettősségből fokozottan veszélyes egyéneket. De ez mégis csak jobb, mint egy részeg, a szabályokat be nem tartó, részeg barom állat végett a törvény elé állni és a bírónak elmagyarázni, hogy miért akart öngyilkos lenne a kerekes. 

Mert az, aki láthatóság nélkül italosan képes kimenni az amúgy is kátyúakadályokkal nehezített közutakra, az nem más, mint egy öngyilkos jelölt. 

http://kalohirek.hu/uploads/kalohirek/assets/image/baleset1.JPG

A közúti közlekedésről szóló rendelet eddig úgy szólt, hogy járművet csak az vezethet, aki a vezetési képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Viszont ha az illető kerékpáros, és a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, csak a főúton nem ülhetett nyeregbe. 

Lefordítva ez azt jelentette, hogy Ócsán eddig a Széchenyi utca zugkocsmájában eddig nyugodtan ihatott és ha nem ment ki a Bajcsyra, akkor akár büntetlenül haza is kerékpározhatott. 
Mostantól azonban ez annyiban változik, hogy most már jobban és nyugodtabban ihat a páciensünk, és ez után már bátran kimehet a Bajcsyra, vagy az önkormányzat elé és az Üllőire is, sőt azon túlra, egészen a határig. 

Ezt engedte meg és tette lehetővé a most életbe lépő a jogi szabályozás.
Én csak remélni tudom, hogy ez az abnormális engedmény nem lesz sokáig életben, ellenkezőleg számos józanabb gondolkodású kerékpárossal. 

*