Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak.
Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
A webszerkesztésben az "index" a nyitó oldal elnevezése. Mára záró oldallá változott.
Az index a globalizmus balliberális ideológiájától átitatott,
"politikai-korrekt" lap volt, amivel nem is lenne baj, ha nem a
függetlenségére, objektivitására és kiegyensúlyozottságára hivatkozna.
A balliberalizmus a rendszerváltás táján még progresszív erőnek
számított. Persze távolról sem azt a tartalmat takarta, mint ma. Akkor
egy fejlődésben elmaradott társadalom felvilágosításáért küzdött, de ma
ennek az ellenkezőjét csinálja. A globalista elitet szolgálja ki.
Míg a fasizmus, a két világháború között inkább jobboldali(A fasiszta jellegű mozgalmak Olaszországban jelentek meg az első világháború idején, kombinálva a baloldali és jobboldali mozgalmi jegyeket. Bár a fasizmust hagyományosan a bal-jobb politikai paletta szélső
jobboldalára helyezik, maguk a fasiszták és a kutatók egy része nem
tartja megfelelőnek ezt a besorolást. - szerk. megj. és idézet a wikipédiából) ideológiának
számított (wikipédia) és a politikai és gazdasági elit összefonódását
jelentette, ma főleg a balliberális oldalon figyelhető meg ez az
összefonódás a legjobban világszerte.
A vezető fősodrású média
az USA-ban, de Európában is mind balliberális beállítottságú és a
globalista hatalmi elit szája íze szerint "tájékoztat" és arra
hivatkoznak, hogy a fasizmus a jobboldalon leselkedik. Sajnos ezt a
tudathasadást nem tudják belátni és ezért állnak a vesztesek oldalán.
A
főváros múltját és jelenét felidézve Budapest jövőjéről tartott érdekes
és átfogó, a Tarlós
István főpolgármester a budai Szent Margit Gimnáziumban, ahol Csizmadia László a CÖF szóvívője is felszólalt. Mi most ezt a beszédet szeretnénk bemutatni.
A Szentimrevárosi esték programsorozat április 25-i, Budapest jövőjéről szóló előadásán mindenekelőtt Csizmadia László,
a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapító szóvivője kért szót.
Emlékeztetett: nemrég ötven, magát értelmiségnek tartó osztrák és német
állampolgár írt nyílt levelet, amelyben Magyarországot „rothadó gócként”
emlegetik, továbbá a magyar miniszterelnököt „a fasizmus kiépítőjének”
nevezik.
Csizmadia László nyomatékosította, ilyen helyzetben a civileknek azonnal reagálniuk kell, és fontos, hogy Európában is meghallják a hangunkat.
Az alapító szóvivő beszélt arról is, hogy a civilek és a magyar kormány
egy hajóban eveznek, utóbbinak pedig nem az unióellenesség a célja,
hanem a nemzetek Európájának megteremtése. Végül emlékeztetett arra,
hogy a hazánk, nemzeti szuverenitásunk elleni támadásokkal szemben a CÖF-CÖKA által április elején meghirdetett szellemi honvédelemhez immár négyezren csatlakoztak, hogy valamilyen formában részt vehessenek benne.
*
A CÖF első országértékelő nagygyűlése - beszámoló
A Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) és a Békemenet Egyesület első országértékelő nagygyűlésén a MOM Kulturális Központ Larus Étterem és Rendezvényközpontjában.
Két út áll előttünk
A Fricz Tamás politológus hangsúlyozta azt is, hogy nem az államnak van civil társadalma, hanem annak van kormánya.
– 2014 sorsdöntő év lesz számunkra, ugyanis ekkor eldönthetjük, hová indulunk.
Az egyik értékrend szerint a világ nemzetközivé lesz, és az
alkalmazkodás jelenti az esélyt a túlélésre. Fricz Tamás úgy folytatta:
ez a szemléletmód a gyáva kispolgár túlélési stratégiája, hiszen ha a
hatalmat szolgálja, meghunyászkodik, morzsákban reménykedhet, de tudnia
kell azt is, hogy vezetői a multik és a bankok helyett rá hárítják a
terheket, majd emlékeztetett rá, hogy ez az az oldal, amelyik
„anyanyelvükön”, románul köszönti erdélyi honfitársainkat.
A másik út a nemzeti büszkeség és öntudat irányvonala.
Míg az előző hanyatláshoz, addig ez utóbbi, ha nem is azonnal, de
felemelkedéshez vezet. A politológus szerint egy országot a
teljesítménye emel rangra, és bár a kormány hibázik olykor, mégis jó
úton jár, amelynek emberközpontú, építő munkáját tiszteli a civil
társadalom, de nem hajlik meg előtte. Éppen ezért hallgatóságát arra
buzdította, hogy 2014-ben a jelenlegi kormányt támogassa.
Csak összefogással sikerülhet
Bencsik András, a
Demokrata hetilap főszerkesztője, ahogyan magát megnevezte, a „Békemenet
egyik gyalogosa” felszólalásában a Békemenet kormány- és értékmentő
tevékenységéről beszélt és arra is kitért, hogy a tavalyi esztendő
Európa-szerte változásokat indított el, ma pedig már a negyedik békemenetnél tartunk.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az
új választási rendszer nem kedvez a kis pártoknak, de nem szabad
alábecsülni az ellenzék erejét, mert számíthatunk arra, hogy közös
jelölteket állítanak pusztán azért, hogy legyőzzék a kormányzó oldalt.
Végezetül arról beszélt, hogy a
kettős állampolgárság tulajdonképpen az állampolgárság intézményének
kiterjesztése, nem beszélve arról, hogy egyben több százezer új
szavazatot jelent, valamint az így létrejövő szellemi egység
tizenötmillió magyart foglal magában, akiket az egykori utódállamok is
komolyan fognak majd venni.
Csizmadia László, a CÖF
alapító szóvivője és a CET elnöke országértékelő beszédében leszögezte,
hogy nemzeti konzultáció nélkül „elszabadul a pokol” és azt is
nyomatékosította, hogy a népnek van kormánya, nem pedig fordítva.
Felidézte: 2010-ben a
Gyurcsány–Bajnai-rezsimet a választók megfosztották hatalmától, a
választói ítélet egyértelmű volt, a balliberális oldalnak pedig nem okoz
problémát a nemzet befeketítése, például azzal, amikor azt állítják,
hogy a kormány ellopta a magánnyugdíj-pénztárak (és tagok) vagyonát.
Emlékeztetett, hogy az ügyben a strasbourgi bíróság a kormánynak adott igazat, elismerve, hogy a nyugdíjpénztárak állami átvétele jogos döntés volt, továbbá tavaly óta a magyar médiatörvényt sem kifogásolják az unióban.
A baloldal terhes hagyatéka
A civil szervezetek elnöke tételesen
felsorolva visszautalt a balliberális kormányok azon intézkedéseire,
amelyek a magyar népnek egyáltalán nem kedveztek, eladósították az
országot, majd példákkal érzékeltette, hogy a baloldal 2004. december
5-ért, a kettős állampolgárság elutasításáért való bocsánatkérése álságos és vitatható.
Csizmadia László ezen felül kitért a megszorításokra, a szocialista–liberális kormányok által felvett hitelekre, és nem hallgatta el az előző vezetések egyik legnagyobb csalássorozatát,
a Nemzeti Vagyonkezelő létrehozása körüli botrányokat, kiemelve a
súlyos számviteli problémákat és a baráti alapon működő szervezeti
felépítést és pénzosztást.
Figyeljünk a visszatérőre!
– Bajnai Gordont az Egyesült
Államokban építették fel, 2012. október 23-án tért vissza, és különböző,
a CÖF-nél jóval kisebb, „civilnek látszó” szervezetekkel alapította meg
az Együtt 2014 mozgalmát. Visszatérésének első lépése, hogy elhiteti,
„civilek vagyunk”. Második lépésben „párttá kényszerül alakulni”, majd
végül – utalva az előző megszólalók beszédeire – „összenő, ami összetartozik” alapon újra összeáll a szociálliberális szövetség – ismertette a fázisokat Csizmadia László. Hozzátette, a CÖF „nem kényszerül” párttá alakulni, nem teszi meg.
Feszültség és konkrétumok hiánya
A baloldal folyamatosan dolgozik
azon, hogy saját múltjukat eltöröljék, az emberekkel elfelejttessék a
megszorításokat, emellett folyamatosan riogatnak, konkrétumokat viszont
nem mondanak.
– Honnan szereznek pénzt,
mint az emberektől, amikor kivezetnék a válságadókat és csökkentenék a
minimálbért? A Bajnai-kormány bevezette volna az ingatlanadót, ennek
megvalósítását a választások akadályozták meg! – vázolta az ellenzék visszatérési politikáját a CÖF alapító szóvivője.
Kijelentette azt is, hogy a
baloldali sajtóorgánumok állításaival szemben a magyarok nem rasszisták
és semmivel sem nacionalistábbak más nemzeteknél, majd ezt követően az
Orbán-kormány intézkedéseit és azok pozitívumait sorolta fel,
szembeállítva az előző nyolc év negatívumaival. Csizmadia néhány
konstruktív kritikát is megfogalmazott, külön kiemelve az
elszámoltatásokat, amelyek esetében gyorsabb és hatékonyabb ügymenetet
várnak a civilek.
Mondandója során végig hangsúlyozta: fontos, hogy tiszteletben tartsuk egymás véleményét,
még akkor is, ha nem azonos a pártállásunk. A politikai közbeszédre
utalva nyomatékosította: az elmúlt két és fél évet nem lehet nyolc évvel
összehasonlítani, minden ilyen viszonyítás csak akkor lesz helytálló, ha már a polgári oldal is nyolc egymást követő évben volt kormányon.