Ócsa – A
városvezetők által kifogásolt megjegyzéseket leveszik a szerkesztők a
blogjukról – ebben egyezett meg
Bukodi Károly polgármester és a helyben
tevékenykedő blog - állítólagos - szerkesztője
; Fodor László.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Valentin-nap környékén a
kommentelők a polgármester,
Bukodi Károly állítólagos házasságon kívüli
kapcsolatáról, és helyettese,
Horváth Tamás ivási szokásairól
“
beszéltek”.
A
Népszavában megjelentek szerint az érintettek jogi
képviselői a médiatörvényre és a Polgári Törvénykönyvre hivatkozva
követeltek helyreigazítást egyebek között azzal a szöveggel, hogy a
blog többször megalapozatlanul állította,
“Bukodi Károly Úr hűtlen
hitveséhez, kicsapong, erkölcstelen…”, illetve szintén több ízben
megalapozatlanul és valótlanul állították, hogy “
Horváth Tamás
alpolgármester Úr iszákos, alkoholista, négykézláb megy haza…”.
A Budapest Környéki Törvényszéken néhány nap alatt tárgyalásra került
az ügy. A polgármester és a szerkesztőség végül (vagy az helyett valaki csak) megegyezett - olvasható a blogban:
eszerint a kifogásolt sértő megjegyzéseket leveszik az oldalról, a
jövőben pedig moderálják vagy nevesítik a kommenteket.
A helyreigazítás szövegében is
egyetértettek a peres felek, aszerint ugyanis nem (Fodor László) a blog állításai,
hanem az olvasók megjegyzései lehetnek valótlanok.
(A pereskedés legnagyobb hozadéka mégis csak az hogy a blog nem sajtótermék, - Fodor úr nem szerkesztője - és sem az eljárás sem az egyezség nem volt törvény szerint megengedhető illetve jogos.)
*