A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 19., péntek

Nyílt nap, színes programok, hétvégi vasutazás a Széchenyi-hegyen - programajánló

Vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. Tíz és tizenhat óra között színes programokkal várják a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket, a vasútvonal felső szakaszán egész nap nosztalgiavonatok is közlekednek – közölte a MÁV Zrt. 


A vasárnapi nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják a Széchenyi-hegy (Svábhegy) állomás vasúti berendezéseit, akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban – olvasható a közleményben.

A kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat.
 
   
A tájékoztatás szerint a nyílt nap alkalmából járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen: a gyerekek felszállhatnak a híres Mk45-ös mozdony, Bendegúz vezetőfülkéjébe is, valamint hosszabb pihenője után ismét látható lesz a Gyermekvasút legöregebb vontatójárműve, az 1929-ben gyártott lillafüredi motorkocsi is. 
 
Itt a nosztalgia-motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők. 
 
https://20.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/large/public/upload/article/33488/415106253_768233892007171_2587495912850215967_n.jpg?slideshow=true&slideshowAuto=true&slideshowSpeed=4000&speed=350&transition=elastic
 
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút azon kívül, hogy Budapest két kerületét köti össze, még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült.
 
 
Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között. Vasárnap a széchenyihegyi végállomás és Virágvölgy állomás között külön díjszabással 40-50 percenként nosztalgiavonatok is indulnak, amelyeket általában gőzös továbbít, de délben a lillafüredi motorvonat is tesz egy fordulót – olvasható a közleményben.
 
*

2020. január 5., vasárnap

Drágulnak a fűrdőbelépők Budapesten - így emelkednek az árak a fővárosi fürdőkben

Január 6-tól árat emelnek a fővárosi fürdők.

https://20.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/img-style-457/public/upload/article/22/furdo.png?itok=WhyxSt69

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdőknél a felnőtt napi belépők esetén 100 és 500 forint közötti áremelésre kell számítani - írja a napi.hu.

A Dandár Gyógyfürdőben a hétköznapi belépők ára 10 százalékkal, 2000-ről 2200 forintra emelkedik. A hétvégi jegyáraknál 9,5 százalékot tesz ki az áremelés: 2100-ról 2300 forintra drágulnak a jegyek. A kültéri medencék használatát is biztosító wellness kiegészítő jegy ára továbbra is 600 forint marad.

A felújítás előtt álló Király Gyógyfürdőben a kabinos belépők ára hétköznap 2900-ról 3000 forintra nő, ami 3,4 százalékos drágulást jelent. A hétvégi jegyárak pedig 3100-ról 3300 forintra, azaz 6,4 százalékkal drágulnak.

A Palatinus fürdőben a hétköznapi felnőtt belépők ára január 6. után is 2600 forint marad és a gyermek, diák és nyugdíjas belépők ára sem emelkedik. A hétvégéken is csak 100 forinttal emelik a korábbi 3000 forintos jegyek árát.

Áremelésre kell számítani a két legdrágább fővárosi műemlék fürdőben. A Gellért Gyógyfürdő szekrényes belépőinek ára hétköznapokon 5900-ról 6300 forintra drágul, hétvégén és ünnepnap ugyanez 6100 helyett 6600 forintba fog kerüli, ami 7, illetve 8 százalékkal magasabb árat jelent.

Hasonló a drágulás a Széchenyi Gyógyfürdőben, ahol a szekrényes jegy ára hétköznapokon a korábbi 5500 forintról, 7,2 százalékos emelés után 5900 forintra drágul, a hétvégi jegyár pedig 5700 forintról 6200 forintra emelkedik, ami 8,7 százalékos emelést jelent.

A Zsigmondy Klubkártya ára viszont változatlan marad, idén is 5000 forintért váltható ki és a tavalyihoz hasonlóan 2900 forintért vásárolható vele 4 órás belépő a két említett gyógyfürdőbe.

Az Aquaworld élményfürdő esetében is január 6-tól lép életbe az új árlista, ami csak részben hoz áremelkedést. A felnőtt, a gyermek, a diák és a nyugdíjas napijegyek ára nem változik. Azonban a felnőtt 3 órás belépők, az esti belépők és a reggeli úszójegy árát is 200 forinttal emelik. A családi belépőké például két felnőtt és két gyermek esetén a korábbi 16.190 forintról 16.990 forintra drágul.

Az Irgalmasok Veli bej fürdőjében már tavaly árat emeltek. A törökfürdő továbbra is csak 3 órás jegyeket kínál, s ezek közül az olcsóbb hétköznap délelőtti és esti jegyek ára 2500-ról 2800 forintra nőtt. A délutáni és hétvégi jegyár 3100-ról 3500 forintra emelkedett. Ez már jelentősebb, 12 és 12,9 százalékos drágulásnak számít.

*

2018. október 8., hétfő

Havasi és Presser, no meg Papp László - miként hozható össze mindez egy kalap alatt ( - élménybesz. helyett)

 a Papp László Aréna mint zenei koncertek rendezvényterme soha nem jött be. Sem a Havasi, sem pedig Presser esetében. Zenei akusztikája az arénának nulla. Az összes itt tartott ilyen rendezvény egyfajta olyan pénzkeresési-, haszonlesési ceremónia, ami csak arról szól, hogy miként lehet tömegeket bepréselni egy olyan hodályba, mint a Papp László sportcsarnok. Ezzel nem Havasi vagy Presser zenei- ill. művészi teljesítményét kívánom lehúzni. Nem! Mindkettejük remek szórakozást, jó műsort szolgáltatnak. Csak maga a mögöttes (választott) szolgáltató központ nem megfelelő, nem méltó ehhez és az ilyen zenei eseményekhez. Értem én, hogy ide lehet 12 ezres nézőszámot egy előadásra bevonni, és 12 ezer forinttól kezdve levenni. Azt is értem, hogy a fővárosban nincs olyan színpadi/koncert terem, ahol legalább 8 ezren kulturáltan beférnének. Azonban ez és itt sem kulturált. 

http://www.korkep.sk/wp-content/uploads/2018/02/DM_Bp.jpg


https://www.budapestarena.hu//img/galery/pictures/d4/sportarena-web-ulohelyek-crop1.jpgLássuk be, ez a sportlétesítmény egy korábban leégett kisebb helyére lett bezsuppolva. Maga az építészeti kialakítás, a környezet és kiszolgáló háttér sem ekkora tömeghez lett tervezve. A kihúzott (bővített) lelátó és a sportpályára behelyezett székek már túl sok, a színpadi kialakítás túl kevés ahhoz, hogy ez elfogadható legyen. A "zsöllye" egymás mögé helyezett székei és a pálya közepén elhelyezett technikai pódium nem ad felemelő kikapcsolódást. Mindez persze a bevont tömegjelenség negatív része, ami így láthatóan nem másról, mint csak a pénzről szól. Ez látszik igazolni, hogy ekkora embered áradat kiszolgáláshoz a létesítmény körfolyosója és mellékhelyiségei is kevés. A külső parkolási lehetőségek negatívumairól nem beszélve. 10-12 ezer ember ide érkezése és elvezetése a környék forgalmát is képes megzavarni a Keleti- pályaudvartól az Örs-vezér teréig, illetve a Népligettől (Lágymányosi hídtól) az M3 autópályáig bezárólag. Aztán az is az "élmény" része, hogy miként éred el a célod mind oda, mind pedig elmenőleg. Ahogy az is, miként éled át, vagy meg magát az eseményt a létesítményen belül. A közel 3 órás koncert alatt úgy mászkáltak az emberek ki be a kiszolgáló és a technikai személyzettel együtt, hogy az már több, mint zavaró volt. Egy egy moziban sem elfogható, nem hogy egy komoly előadóesten. A sportlétesítmény személyi állománya sem tisztelte az előadást. Beszélgettek egymással a hangosítást átkiabálva egymás fülébe a lelátók előtt, és mellett. A fizetett nézők látókörében folyamatos a volt a mászkálásuk, és ezt a engedték a nézőknek számára is. Volt aki háttal a színpaddal szelfizett és nem szóltak érte. Mindez zavaró volt, még akkor is, ha maga a létesítmény zenei hangzása a kihelyezett hangszórók hangján túl nem éppen volt felemelő. 


Ez persze nem Havasi és Presser hibája, hanem az épület akusztikája kb ennyit enged. Sajnálatos, hogy ezen a vázolt mögöttes körülmények sem javítottak. Sőt! Én nem is szívesen veszek jegyeket ezekre a parasztvakító mutatványokra, mert mindig úgy érzem, hogy ebben én vagyok az utolsó szempont. Mindezt szívesebben venném egy ennél jobb, és nívósabb létesítményben, még akkor is, ha a mögöttes emberek profitja soványabb képet fest. 

Az én szórakozásom, és a művészi produkció azonban megérne annyit (figyelmet, kiemelést), hogy mindezt méltóbb környezetben és háttérrel adják elő. 

*

2016. november 29., kedd

December 3.-án, szombaton nyit ismét a jégpálya - élvezze a téli sport örömeit ( - élménygazdag Jégterasz várja)

Újra nyitja kapuit decemberben a kori-pálya a UPC jóvoltából a 29-es körzet központi bázisának számító Monoron.

http://www.gyomroi-hirhatar.hu/images/newspic/e128039c03f324b8037cfb2b06ba076d.jpg 

A tavalyi sikertörténetet követően az idén is lehet élezni a korcsolyákat, mert ismét lesz lehetőség a penge élén táncolni a körzetben. 

http://www.gyomroi-hirhatar.hu/images/cikkek/1203_jegfesztival_plakat.jpgTavaly a UPC és a monori önkormányzat együttműködésének eredményeként jégpálya nyílt a monori sporttelepen. A nagy sikerű UPC Jégfesztivál sorozat, a UPC Élménytár szervezésében az idei évben is folytatódik.

Advent második gyertyagyújtását megelőző napon, szombaton nyílik a monori jégterasz. 

Tavaly hétköznapokon 8-14 óra között a monori óvodás és iskolás csoportok használhatták ingyenesen a pályát, akik részére az korcsolyaoktatás és a személyszállítás költségét az önkormányzat finanszírozta. Az oktatásra az óvónőknél, illetve az osztályfőnököknél tudtak akkor jelentkezni.

Az idén a gyerekek a népszerű Holló Együttes koncertjén szórakozhatnak, a fiatalok kedvéért Monorra érkezik a Kelemen Kabátban, míg az idősebbnek a magyar blues királyát Deák Bill Gyulát hívták meg a szervezők! A koncertek mellett jégtánc-bemutató, kvízjátékok és sok meglepetés várja még a szórakozni vágyókat.

A Balassi utcai sporttelepen kialakított pálya megnyitóján minden korosztály érdeklődésére számítanak a szervezők.

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/korcsolyapalya%202016.jpg
Ócsa önkormányzata tavaly egy műanyag pályával próbálkozott a Bolyai udvarán, de az közel sem hozta azt az élményt amit a jég. Így az elején kilátogató közönség is elmaradt. Volt olyan időszak, hogy csupán a polgárőrök voltak a pályánál. Olyan is előfordult, hogy az érdektelenség okán idejekorán bezártak. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhuQ6TIEBtWPkSQWNZuHc0H6GyzvKhQkAB8Gb4814Ud9z5vCep1AHi-hU49UdY6w1gypZivzjh63opE5G8T1WCuaY2hZQh8whwShVBZDPXbpiMsO2XubkeQMuZbV7dTTmg3Mx1j6oT0c-0/s640/SSA40371.JPG 
A karácsonyi hangulat, a játékosság és a fesztiválozás Ócsán elmaradt. Félő, hogy ez az idén már már megint nem fog összejönni. 


A helyi önkormányzat Ócsán valahogy nem képes a lakossági igényeknek (elvárásoknak) megfelelni.

*