A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ámítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ámítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 8., szerda

Nem normális, hogy valaki mindig egy ugyanazon lerágott csontra igyekszik inakat varrni, hogy cupákolhasson

 Bukodi egyszer már több mint 16 milliót szórt el a játszótér felújításra tisztázatlan, amitől az nem lett funkcionális, nem lett használhatóbb, nem lett élvezetesebb és nem lett jobb. Most erre újabb gombot var a projektre, ami ezáltal sem fogja teljesíteni az elvárásokat.

A Köztársaság (millenniumi) téri játszótérteret hirtelen ötlettől vezérelve Bukodi polgármester 2019-ben a gyerekek elől elvette, azt bezáratta és eldózeroltatta. 

Aztán egy évig semmi nem történt. Majd kiderült, hogy csak ezt követően álltak neki megtervezni, hogy mi legyen az egésszel.  Egyesek szerint az egész gödröt át akarta alakítani, de maga sem tudta, hogy minek, vagy mire.  Aztán jöttek a lakossági hangok, a felszólamlások és panaszok. 

Végül a testület elé került az ügy, ahol a polgármester hablatyolt valamit, hogy ez, meg az, és amaz. Vagyis ismét a tesze-toszasága, az észszerűtlensége és az átgondolatlansága okán az akkori egyetlen játszóteret szüntette meg.

Később lakossági nyomásra ki molinózta, hogy felújítás zajlik. Határidőt is megjelölt. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKhSmaS2ayPvf7rMCj3-oWx3HrhyphenhyphenQP1swurFXeCAX8yA4eo7aBm2edWLrpNHp379LOspddWX3c5e1navwe43OFBkHJOd3-IycCu0a3hI2AyPsqUehWME90_1W-bxeWijkt1Awrj8kofkw/s1600/Milleniumi+j%25C3%25A1tsz%25C5%2591t%25C3%25A9r.jpg
Bukodi polgármester eljutott odáig, hogy ami nála rögzítve, írva vagyon, az sem igaz - hazudozás mindenek felett

Az már csak "természetes" volt nála, hogy ezt sem volt igaz. A határidőt nem tartotta be, a játszótér nem készült el.  Ismét bizonyossá vált, hogy csak hazudott a városban élőknek a botcsinálta polgármester.

Végül vagy 20 milliót (közpénzes játék) elköltve az amúgy elfogadható játékokat félredobva a gödröt új játékokkal ellátva ünnepélyesen átadta.

Aztán jöttek a kritikák.  A játszótér legnagyobb hibája megmaradt.  A gödörbe telepített játékok lecserélése semmit nem javított azon az állapoton, hogy a gyerekek nyáron szinte odasülnek a homokba.

Ezen a helyzeten a polgármester közpénzből eldobált milliói sem segítettek. Hiába az új arculat, a szar ugyanaz maradt. Nyáron a napfény a fásítatlan öblös területen mint valamilyen homorú tükörben koncentrálódik, ott ahol éppen a gyerekeink játszanak. 

Bukodi előtt ismert volt, amikor az ottani augusztus 20.-ai ünnepségen az egyik fellépő diáklány a forróságban elájult és összeesett. Azt is tudta, hogy ezt az öblös kialakítású közteret "katlannak" nevezték el az ott megrekedő forró levegő nyomán.

A milliókból felújít játszótér árnyékolásáról mégsem gondoskodtak, azt nem rendelte meg a projekthez a sebtében intézkedő Bukodi. 

Bukodi polgármestersége az ámításból, a hazugságokból és a sete-suták hülyítéséből állt össze - lerágott csont

A városi költségvetés közvagyonából szervezett átépítés során a másik nagy hiányosságot, a köztéri vécét sem pótolta, azt nem illesztette a tervezetbe.

Most, hogy ismét szorul a választási hurok a nyak akörül újfent elővette a rég lerágott gumicsontját és újabb in-szálakat próbál ráfércelni, hogy legyen a népnek min rágódni.  Érdemi munka és megfelelő teljesítés hiányában. Hiszen Bukodi soha nem volt képes normális, épkézláb munkát kiadni a kezéből,  vagy olyan pályázatot elnyerni, megvalósítani, ami érdemi elismerést, fejlődést, vagy előrelépést biztosított volna Ócsa népének. 

Most a hajrában, kapkod, ígérget, látványterveket mutogat, miközben mindenki tudja hogy a szabad tereket vagy pergolával, a kevésbé látványos, sokkalta egyszerűbb, olcsóbb árnyékoló vitorlával szokták elviselhetőbbé tenni. Ehhez az utóbbi árnyékoláshoz nem kell más, csak pár karó, pózna, ami elbírja a kifeszített vitorla terhét a ránehezedő széllökésekkel és máris adott a megoldás. 

Bukodi még mindig képes hülyíteni az ócsaiak egy részét - 130 állandó lájkolója adott

Bukodinál ez is körülményesebb. Neki ehhez a választási hajrá kell, aztán a pénz nem számít, mondván jön a nyár és megsülnek a gyerekek, akik immáron évtizedek óta ott pirulnak a katlanban.  Nem számít, hogy az általa elbontott, majd egy évre rá újraépített játszótér millióiból igazán futotta volna árnyékolásra 4 évvel ezelőtt is. Nem, mert Ő most akarja megmutatni.

Ismerve Bukodi és tempóját, a játszótéri közvécére is úgy két ciklusnyi polgármesterséget kéne vállalnia. Így talán 2035-ben eljut oda, hogy talán ezt is megtervezteti amikor rájön a szapora. 

Szóval hagyjuk már a polgármester magamutogató semmisségeit. Bukodinak lett volna 10 + x éve ahhoz, hogy bizonyítson.  Illetve bizonyított, mert a szemétsége, a simlissége,  a hozzá nem értése és hazugságai mély sebet ejtettek Ócsán.  

Ezt kihevertetni, begyógyítani csak a BÉKE képes.  

Karcsi pedig bontson vitorlát másutt.

*

2020. március 11., szerda

Karácsony megint adott a szarnak egy pofont - klímavészhelyzet után járványvédelmi lépéseket tett ( - balfékek)

Karácsony Gergely főpolgármester egyik első ígérte volt, hogy kihirdeti a klímavészhelyzetet.  Ennek sikerén felbuzdulva most járványügyi vészhelyzetet jelentett be., miközben hivatalában és a közgyűlésben és a még senki nem jelentette, hogy beteg lenne. 

https://static.magyarhirlap.hu/images/202001/md/02o-karacsony-g-pap-1963-color-a.jpg 

Karácsony Gergely korábban arról beszélt, hogy a klímavészhelyzet kihirdetése alatt azt érti: a város kinyilvánítja, hogy érzi ennek a súlyát, illetve ez egyfajta iránymutatás arra, hogy minden döntésük a klímával kapcsolatban a jövőben a klímaváltozás elleni küzdelmük alá van rendelve. 

Ennek ellenére nem hoztak döntés arról, hogy a hivatal helységeinek hőmérsékletét, akár egy fokkal is csökkentenék a klímavédelem érdekében. Sőt arról sem született döntés, hogy az irodák klimatizálását a nyár folyamán csak a 32 C-fokot meghaladó órákban engedélyezi bekapcsolni a klímavédelem és a károsanyagkibocsátás csökkentése érdekében. Sőt az elavult dízelmotorokkal pöfögve füstölő buszokat sem rendelte kivonni a forgalomból a főváros szellemi ideológusaként bejelentkező Karácsony Gergely.  Így valójában semmi érdemi lépést nem tett, nem eszközölt és a hivatala nem hozott a Klimavészhelyzet bejelentését követően. 

https://hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2019/10/DBZOL20191012005.jpg

Mindez semmi más célt nem szolgált, mint azt a hamis protokolláris politikai fogást, mellyel a zöldségét kívánja bemutatni a valóságos tehetetlenségével szemben.   A hazug propaganda mindig is jövedelmezőbb volt a számára, mint a tényleges munka.

Ugyanezt cselekszik meg most, amikor úgynevezett "járványvédelmi lépéseket" vezet be. 

Ez az akció-terv is csak egy semmitmondó, a tényleges cselekvést alig felmutató intézkedési csomag, aminek a legkézzelfoghatóbb lépése, hogy a fővárosi járatokon nem csak egy ajtót használva lehet igénybe venni a szolgáltatást.  Magyarul az összes ajtón felé lehet szállni. 

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint az operatív törzshöz fordult a védekezéshez szükséges eszközök ügyében a Fővárosi Önkormányzat.

Ezen a napon a főváros vezetése személyesen egyeztetett a fővárosi intézmények vezetőivel a koronavírus miatt kialakult helyzetről. Majd a Budapesti Egészségügyi Fórum (BEF) alakuló ülésére sor került az egészségügyért felelős kerületi vezetők részvételével. Mindkét találkozón a koronavírus miatt kialakult helyzet volt a téma - olvasható a tájékoztatásban.

A Karácsony Gergely által jegyzett közlemény így folytatódik:

"Bár a BEF ülésén a várólisták megszüntetéséhez szükséges kerületi intézkedésekről terveztük az egyeztetést, a járványveszély átírta a napirendet. A főváros és a fővárosi intézmények teszik a dolgukat. Ebben továbbra is az információk birtokában lévő kormányzati operatív törzs iránymutatásai szerint kell eljárnunk. Tisztában vagyunk az operatív törzs leterheltségével és kiemelt felelősségével, de nem könnyíti meg a budapesti felkészülést és a szükséges intézkedésekről szóló gyors döntéseket, hogy a főjegyző által írt hivatalos levélre, benne sok kérdésre, a mai napig nem kaptunk választ. A kerületi vezetők is több olyan jogos kérdést, igényt vetettek fel, amelyek a kormány kompetenciájába tartoznak. A budapestiek biztonsága és egészsége érdekében ezeket a kérdéseket, igényeket összegyűjtjük és továbbítjuk az operatív törzsnek iránymutatást kérve. Emellett jeleztük igényünket a védekezéshez szükséges felszerelések (maszk, fertőtlenítő) beszerzésével kapcsolatban. Bízom benne, hogy az információáramláson és az együttműködésen sikerül gyorsan javítani. Rajtunk biztosan nem fog múlni."
- írta a főpolgármester.

Budapest vezetése ezeket a döntéseket hozta meg:
1. A BKV járatain az eddigi fokozott fertőtlenítés gyakoriságát tovább növelik.
2. A dolgozóinkat rendszeresen tájékoztatják az óvintézkedésekről.
3. A BKK határozatlan időre felfüggeszti az első ajtós felszállásra vonatkozó szabályokat, vagyis a járműveken minden ajtón fel lehet szállni az utasoknak, elkerülve így az esetleges tumultusokat.
4. A már utcán lévő tájékoztató kampányunk angol nyelvű változatát is elkészítik, a Budapestre – egyre fogyatkozó számban - érkező turistákat a szabályok, előírások betartására szólítják fel. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az állami turisztikai ügynökséggel folyamatos kapcsolatban teszi meg a szükséges lépéseket.
5. A hajléktalanellátó intézményeink számára külön protokollt dolgoznak ki, az ott dolgozók és a hajléktalan emberek egészségének védelme érdekében.
6. Az intézményeiket felkészítették arra, hogy a kormány döntése esetén azonnali hatállyal felfüggesszék működésüket, rendezvényeiket. Ez érinti mindenekelőtt a budapesti színházakat, a mozihálózatot, a múzeumokat, egyéb intézményeket.
7. Kérik a kormányt, hogy a Budapestre tervezett nagylétszámú rendezvények esetén kellő időben adjon világos iránymutatást a szervezőknek, fenntartóknak. Ennek keretében a szervezőknél szorgalmazzák, hogy mielőbb szülessen végleges döntés a Giro d’Italia kerékpárosverseny magyarországi és budapesti szakaszának elhalasztásáról.
8. Az otthoni munkavégzésre vonatkozó iránymutatást eljuttatjuk az intézményeknek A már kialakult helyzet, és a várhatóan elkerülhetetlen intézkedések jelentős terhet rónak a városra és az intézményekre, szükségesnek látszik a fővárosi és kerületi költségvetések áttekintése is, erről a kerületekkel egyeztettek. Szükségesnek látják a soron kívüli egyeztetéseket a kormánnyal is.

"A főváros teszi dolgát, a budapestiek egészsége és biztonsága most minden más szempont elé sorolódik. Bízunk benne, hogy sikerül gátat szabni a járvány terjedésének és mielőbb visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba.
A főváros és intézményei, cégei mindent megtesznek a koronavírus elleni küzdelemben az operatív törzs iránymutatásainak megfelelően, azonban az eredményekhez szükség van a lakosság együttműködésére is. Megkérek minden budapestit és a fővárosban járó polgárt, hogy kövesse az előírásokat és vigyázzon saját maga, szerettei és különösen az idősek egészségére!"   - áll a főpolgármester  közleményében.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1910/20191018karacsony-gergely-kunhalmi-agnes-nemeth.jpg?w=644&h=429

Csak halkan jegyzem meg, hogy a kormányt ennél komolyabb és konkrétabb cselekvési terv esetén is komolyan szapulják, mint ezt a foghíjas balféket úgy smárolják és cirógatják, mint a doromboló macskát. 
Portfolio és Blikk nyomán
*

2019. november 26., kedd

Továbbra is tisztázatlan a játszótér átalakitása - ellentmondó és átgondolatlan mesteri nyilatkozatok ( - ámítás)

Továbbra is kétséges a Köztársaság téri játszótér megvalósításának gondolata.  A polgármester máig nem adott egyértelmű választ a korábbi gödörnek, vagy egyszerűen csak katlannak nevezett játszótár átalakításáról.

Nem mi találtuk ki a felújítást és nem mi adtuk meg a határidőket  - egyiket se tartották be

A választások előtti kampány során drága molinót is készítettek a mi pénzünkből, reklámozva a korábbi játszótér korszerűsítését. Akkor az októberi átadást ígérték. Sőt az önkormányzati újság júliusi számában is azt erősítette a polgármester, hogy a munkálatok akár őszig is elhúzódhatnak. Ez még egybeesett a kiplakátoltakkal.

Aztán valahol ez is átalakult. (Végül már nem is az idei évre, hanem a 2020-s jövőre vonatkoztatta.)


Később, a győzelem után a választók kegyeiért küzdő polgármester viselkedése és hozzáállása is gyorsan megváltozott. Ezzel a gyerekek játszótere sem volt már olyan fontos és kiemelt szempont, mint azt megelőzően.  Az egész megakadt, az átépítési folyamat leállt.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzzmv6-GbzWKEQZNUMk731SklUycJ7wgiDihM6-QDIjdKwnf6QMGLEb9AaP8kJc3G_p61P5BzcdoGdB9UBmMU9rfRE5_E-JMQFSmEmUnnC5uaewMDfA0hGqGArQ3leTndVUenwJaNj_7o/s1600/Bk.+j%25C3%25A1tsz%25C3%25B3tere.png
Szeptemberben feldúlták, hasznavehetetlenül szétrombolták  - tönkretéve azóta is használhatatlan az egész

Ma a játszótér elbontva, szétszedve, és ezzel tönkretéve használhatatlanul félbehagyottan beteljesedésére vár.

Igaz Bukodi polgármester híres arról a szavahihetőségéről, amit nem tart be. Gondoljunk csak vissza a most folyó útfelújításra, aminek önkormányzati sajtóanyag szerint már rég kész kellene lennie.  
Aztán ott van az alsópakonyi vezetékes víz kérdése a majorban élők számára. Azt is már annyiszor hangoztatta, hogy a kint élők belefásultak. Ugyancsak az elhangzott polgármesteri ígéretekkel ellentétes az Alsópakony és a vasútállomás közötti kerékpárút létesítésének beetetése, mivel az sem lett igaz.  

És sorolhatnánk még, de minek, ha az ócsaiak többségének ennyi is elég. Ők azok a lelkes támogatók, akik a városfejlődésével érvelnek, miközben azt sem veszik tudomásul, hogy az alapvető szótartás, az őszinteség hiányzik belőlük.

Mindenesetre 16 milliót máris sikerült lekönyvelni a játszótérre.  Holnap fogják a testületileg benyelni elfogadni.  Valószínüleg ezért aposztrofálja a polgármester, hogy ennek a dolognak még ülepednie kell.

Önkormányzati informátorunk szerint azért áll a felújítás, mert kifolyt alóla a pénz - az elszámolás a költségvetésben, a munka meg sehol

Könnyű így városvezetőnek lenni. 

Ami pedig a játszóteret illeti, a polgármester híveinek talán nincs is rá szüksége.  Azonban az itt élő, itt felnövekvő gyermekeknek igen. A játszótér szétbombázásával, felújítás címszóval való tönkretételével és hónapon át való használhatatlanságával bizony a gyermekeinktől vonta meg a kikapcsolódás, a játékos feltöltődés és a szabadtéri mozgás lehetőségét.  

Akkor, amikor október, november szép napos időket produkált, amikor az óvodában is kiviszik a pedagógusok a gyerekeket az udvarra játszani, akkor Ócsán az a játszótér, ami adott volt, használhatatlanná lett téve. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKp6fkjmBAeSpZAHBFxwN41tHE-PA2TV_Eiwg6vWUG9KMpWrnCD5Wz7YeGg_JL14ZTIC0ETsGxcVgrpGYN-jp8a9vcz-TdNgKRv0nZ7wv9h63NN20Ed4RMax5dRaBRp1puE4wdOOC1izcr/s1600/S3600163.JPG
Eredetileg ilyen volt maga a játszótér - talán nem kellet volna dúvadként nekiesni és használhatatlanná tenni 

Nem azzal van a baj, hogy valamit korszerűsítenek, felújítanak és az időbe telik. Nem, hiszen annak is meg van a maga ideje.  A határideje. Az a ráfordítási idő, ami feltételezhetően átment az önkormányzati testületen, ahol bemutatták az elképzeléseket, a terveket, hozzárendelték a pénzt a kivitelezőt és az időt.  Így gondoltuk ezt, amikor az önkormányzat hivatali szolgái kiplakátolták és a polgármester közzétette a közösségi oldalakon.   Akkor is hittünk neki, és miért is kételkedtünk volna, annyi ámítás ellenére és után a városvezetésben?  De mint látjuk, megint mi kerültünk hintába.  gyakorlatilag már az sem igaz, amit írásba adnak.

A polgármester szava lassan egy fabatkát nem ér. Összevissza, nem egyértelműen, sokszor ellentmondásosan  beszél, nyilatkozik, vagy éppen mond valamit.  Ezt tapasztalni a Köztársaság téri játszótér esetében is.

A polgármester összevissza és ellentmondásosan beszél - ha "a tervezés folyik" akkor minek kellet feldúlni máris a teret

Hónapokkal korábban meghirdette a felújítást. Mondhatni ezzel is kampányolt. Kiírták, hogy mikor kezdik, és meddig tart az átépítés. Aztán ebből az egészből nem lett semmi.  Sem a hozzáállás, sem a megvalósítás nem volt igaz. Sőt magát az elképzelést, a vázlatot sem tették közzé, hogy ott mi is lesz valójában megvalósítva. Ha  lehet még hinni a polgármesternek, akkor még tervezés alatt áll a terület, de azért azt tudják, hogy feltöltötték, amit szintén az ő általa előadottak szerint most még ülepítenek. De ha valami még tervezés alatt áll, akkor az nem azt jelenti, hogy nincs kész az elképzelés? És ha ez így van, akkor minek kellett hozzányúlni, szétszedni, és dátummal meghirdetni a befejezést? Nem ellentmondásosan sánta ez az egész? Most se befejezve, se kész nincs és hozzáférhetetlenül használhatatlan a régi játszótér. Az önkormányzati beszámoló jelentés szerint nincs rá fedezet.

Ezek szerint a kampányra és hazugságra épült az egész felújítási cirkusz - valójában azért áll a kivitelezés, mert nincs rá fedezet

Ma is csak ott áll szétrombolva félbehagyottan az egész.  Úgy tűnik, elképzelése sincs a városvezetésnek, hogy mi lesz abból a kiszögelésből, ahol egykor játszani is lehetett.  A korábban felújított kerítés szétbarmolva, a gyep lejárva, az egykori gödör pedig félig feltöltve és buckásítva úgy áll ott, mint az önkormányzat azon telke, ahova a MÁV rakodóvágányainak betontömbjeit beásták. Na az is kábé így nézett ki, amikor el akarták tüntetni a környezetszennyezést.   Most ez a terület sem különb annál a korabeli tájképnék, csak ez itt a város közepének nyomvonalában található. Igaz ez sem sok embert érdekel, ahogy az akkori események sem.

Ez is egy hozzáállás - a játszótér hasznavehetetlen
És ez a legnagyobb baj itt. A közönyösség. Az, amit a városvezetés kihasznál és meglovagol. Ezt talán sehol másutt nem lehetne így végezni.. Az ócsai emberek többsége azonban nem mert hangot adni elégedetlenségének. Inkább mennek egymásnak, mintsem a megválasztott közpénzes előjárókat mernék szótartásra bírni.  Számos posztot lehet olvasni ahol a józan kritikusokat, a méltatlankodókat kezdik ki, vagy támadják be, az igazuk ellenére azok, akiknek semmi nem számít, csak a Károlyság. Az a csökevényes kisvárosi uralkodás, aminek soha semmi következménye. Mindez nem más, mint az eredménytelenség csimboraszója.

Lássuk be, hogy ez a mostani állapot ugyanannak a régi és eddig volt rossznak az ötéves konzerválása,  amit igazán senki nem akart.  Annyi különbséggel, hogy míg más helyeken pont az ilyen és ehhez hasonlatos pártpolitikai viseltetésért (viselkedésért)  váltották le a választók a fideszes vezetést.  Teljesen mindegy volt a számukra, hogy ki, csak legyen már vége annak a méltánytalan kiskirályságnak, amit ezek az alakok műveltek.   

Ócsán a polgármester megúszta.  Azonban mint látható semmit nem okult abból, amit a választások eredményei mutatnak. Ő továbbra is a hintapolitikáját, az öncélú törekvéseit tartja fontosnak az itt élők, a város népe helyett.  

Most, hogy túllendült a választásokon, és sikerült kiszorítania a másként gondolkodókat, az "ellenlábas" függetleneket, úgy érzi, továbbra is övé a hatalom, és a Gallai-Balló biztosította képviselői többségével ugyanazt csinálhatja amit eddig.  

Valójában rossz úton halad Ócsa. Ha a mögöttes képviselők nem a nép érdekét szolgálják, ha nem a választói kinyilvánításnak megfelelően képviselik őket, akkor nem biztos, hogy hosszútávon fogják tudni habosítani maguknak az életet.  Lehet ezt még űzni pár évig, de az itt élőknek egyszer csak elege lesz. 

Ma még lehet kiforgatni, vagy feldúlni egy játszóteret úgy, hogy a meghirdetett átadást időpontjával szemben sem új határidőt, sem mást nem biztosítónak.   Ma még megtehetik, hogy tervezetlenül, szélhámosságot hazugságra halmozva kábítsák az embereket.  Még túr a nép.  Elviseli a jólét hiányát, és ahogy a gyerek sem jut a megfelelő közösségi helyhez, úgy a felnőtt sem lesz sokáig toleráns azzal a vezetéssel szemben, aki csak őt képes mindig hintába ültetni. 

Egyszer a szülő megunja ezt a hamis játékot és adófizetőként benyújtja a számlát az őt lehúzó önkormányzatnak.

A polgármesternek egyik szava szerint tervezés alatt áll a terület,  a másik szerint ülepítik, de ígéret már az őszi befejezést is.

Ma sem tudni biztosan, hogy mikor és miként kapják vissza az itt élők, különösen a kisgyermekes szülők a játszóterüket. 

*