A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szélkakas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szélkakas. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 27., szombat

Szűcs Lajos Ócsán járt - mi meg kerestük, de nem leltük ( - mégis megtámogattuk azt, amit maguk sem tettek)

Ma délelőtt a Fidesz helyi szervezete Ócsán is megkezdte az aláírás gyűjtést, ahol maga Szűcs Lajos is megjelent és megmutatta magát.   

Azonban mire a hír elért hozzánk és amire mi magunk is kiértünk, a helyi nagyságot már nem találtuk.
Pedig nagyon szerettük volna legalább egy fénykép erejéig megmutatni a köznapi embereknek a vezető tisztségviselőt, amint éppen az aláírásgyűjtésen fáradozik.  

Többen csak nézik a gyűjtést és elmennek mellette - fásultság

Sajnos az ócsai pártembert nem értük utol, mert idejekorán távozott, így kérdést sem tudtunk feltenni neki, és fényképet sem tud(t)unk róla prezentálni arról, hogy Ő maga itt helyben is jelen volt. Arról, hogy kiállt (értünk) és ehhez személyét közreműködését (személyes közreműködés) adta. Segíteni akarván munkáját jöttünk, de csalódtunk.

Fo-lak aláírásával nyugtázva kéri a rezsicsökkentést

Így jobb híján magunk is csak azt tehettük, mint hogy a pult mögött álló képviselőnek tettem fel a kérdésem, miközben csatlakoztunk az aláírókhoz, és abszolváltuk a Fidesz ívét a szignónkkal. Választ azonban nem kaptam.

Uriel is aláír a helyi fideszes képviselőnek  - Szűcs Lajos nem volt ott



Mint látható, mindketten aláírásunkkal támogatjuk a rezsicsökkentést. Ez magától értetődik, hiszen mi magunk ezt megelőzően már több ízben is szóvá tettük és kifogásoltuk itt a blogon, hogy Ócsa fideszes vezetése a képviselő-testületi többségét kihasználva emelte a  rezsidíjakat a helyi lakosság számára.

Legutóbb a szemétszállítás díját emelték fel a most felmondását töltő ASA kérésének/elvárásának megfelelően. Ezt megelőzően pedig a víz- és csatornadíjakat Bíró Vencel beszámolóját követően Horváth Tamás előterjesztése, és Kardos Zoltán bizottsági elnök támogatása nyomán. De nem maradt el a díjemelés a szippantás terén sem. Szóval nem hogy befagyasztották volna ezeket a rezsidíjakat akkor, amikor előttük volt az önkormányzatban, hanem emelték azokat.

Most mégis azok/ezek az emberek, politikusok, képviselők kérik a lakosság támogatását a rezsidíjak csökkentéséhez, akik maguk által sem szabtak gátat ennek korábban, amikor önkormányzati munkájuk során a díjemelés mellett voksoltak.

Ki érti ezt a szélkakas politikát? 

*