A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jelölés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jelölés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 22., hétfő

Milyen köztartozása és milyen múltja lehet egy-egy induló jelöltnek - ezt firtatja a Fidesz ( - nem itt Ócsán)

Az Együtt-PM társelnöke szerint a Fidesz vádaskodik amikor azt állítja,  hogy adócsaló, és rovót múltú elítélt (drogkereskedelemmel foglalkozó) jelölt lenne. Juhász Péter szerint mindez nem igaz.

Az Együtt-PM társelnöke csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményével arra reagált, hogy a Fidesz-frakció a PestiSrácok.hu hírportál információira hivatkozva közleményben arra szólította fel az ellenzéki politikust, fizesse meg csődbe ment cégeinek adótartozását.

Juhász Péter leszögezte, semmilyen adótartozása nincs, a Fidesz azért próbálja lejáratni, hogy elterelje a figyelmet Rogán Antal belvárosi polgármester "magától növekedő luxusingatlanáról", vagy Szentgyörgyvölgyi Péter, V. kerületi polgármesterjelölt fél áron vásárolt önkormányzati lakásáról.

A PestiSrácok.hu csütörtökön azt írta: a mérlegadatok elemzésével és más források összevetésével kiszámolták, hogy összesen több mint hétmillió forint adótartozással mentek csődbe és fantomizálódtak azok a vállalkozások, amelyeket Juhász Péter birtokolt vagy vezetett az elmúlt években.

http://magyarhirlap.hu/mh/webimage/2/8/8/8/wimage/juhasz.jpg
Juhász Péter is a demokráciát félti, nem a közpénzeket - neki már a számonkérés is diktatórikus jelenség

Ócsán is sikerült olyan embernek összegyűjteni a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírásokat, akinek ha nem is Juhász Péterhez teljesen hasonló múltja, de némileg ezzel kapcsolatos ismertsége van.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1/p350x350/1901665_696107677106804_1616044030_n.jpg
A hely határozza meg a létet?
Nemrég nagy visszhangot váltott ki a hír, miszerint Ócsa városának van (vannak) olyan ismert alakja(i), aki(k) képviselőként és városi pénzen foglalkoztatottként képes(ek) volt(ak) köztartozást felhalmozni, majd azt befizetetlenül hátrahagyni. A zenészként ma is fellépő, akár az ócsai mulatságokon közszerepet vállaló, muzsikus neve ott szerepelt az önkormányzat által korábban kiadott és megjelentetett köztartozási listán. Ekkor még nem háborodott fel ezen senki.Akkor sem, amikor nem fizetett. Amikor azonban közzétették, akkor maga az önkormányzat vezetősége állt ki védelmezőleg melléje és érdekében. Az, hogy tartozik, nem számított. Az, hogy ez nyilvánosságra kerül, - vagyis kiderült, - az mindjárt fontossá tényezővé vált.

Ezzel aztán az is napvilágot látott, hogy az önkormányzat több ilyen ismert adós hátralékát behajthatatlannak ítélte, és testületi döntéssel töröltette. Ezt az előterjesztést aztán a szavazás során zárttá tették, és titkosként kezelték a továbbiakban, nehogy megtudják azok az emberek, akiktől az adó- és köztartozást fokozott figyelemmel kiszedik másokból. Az önkormányzat úgy látszik a közpénzek felhasználását és kimutatását sajátos mód értelmezi egyesek esetében.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/t1/550309_601802293235744_729832222_n.jpg
Göncinek lenne miből fizetni, mert nem csak a fellépések hoznak a konyhára - a képviselői illetményét is másra költötte ( - köszöni, jól van)
 Ez annyira igaz, hogy amikor ez az eset (ügy) kipattant, maga az önkormányzat tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés címén.  Az ócsai költségvetés megkárosítása, vagy hanyag munkavégzés, netán költségvetési károkozás kapcsán azonban nem. (Pedig már 2011-ben ismert volt, hogy léteznek milliós adóhátralékok, amiket megkívántak jeleníteni.)

Tudják, hogy baj van ezzel a "pénzosztással", mert a feljelentéssel párhuzamban a városvezetés ismét a testület elé vitte az ismert (kiderült) tartozások (hátralékosok) ügyét. Ahogy ismét előkerült az adóslista és annak nagysága, a korábban törlést szavazók, most fapofával az eljárás megindítására és a pénzbeszedésre voksoltak. Ez a rendőrségi ügy (eljárás) során vált igazán fontossá, hogy ellensúlyozzák a korábbi törlés általi veszteségeket. Ahogy ez a közvagyont érintő pénzügyi blamázs kirobbant, testületileg határoztak arról, hogy felhatalmazzák a polgármestert, tegyen lépéseket a kint lévő hátralékok, - a korábban törlésre megszavazott tartozások - beszedése ügyében. Ekkor kezdték el a beszedés előkészületét a felszólításokat ismételt kiküldésével. Ez azonban ismét a blognak köszönhető, mert különben maradt volna veszendőben az egész. A rendőrségi ügy is csak eddig jutott, mert a képviselőket vagy az önkormányzat fantomjaként elhíresült asszonyságot, bizonyos Tóth Katalint nem hallgatták ki a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi ügyosztályán. Pedig lenne mit kérdezni tőle pár eset kapcsán.

A választások előrehaladtával azonban vagy minden számít, vagy semmi se. Így lehet, hogy az egyik helyen fontos a jelölt előélete a másikon meg nem számít. Ócsa ebben is rendhagyó.

Pedig nem csak a nagyvilágban, hanem hazánkban is már egyre jobban számít, hogy ki kerül a közélebe, a közpénzek közelébe. Nem véletlenül került ismét előtérbe került Juhász Péter és a hozzá hasonlók.

Néra-Roletta Kft önkormányzatilag megjelenített köztartozása
Ócsán sem lehetne ez másként. Itt is van egy-két olyan személy, aki(k)nek juhászi múltja, azaz bűnös előélete, vagy köztartozása van. Egyenlő bánásmód és demokratikus körülményekről akkor beszélhetünk, ha itt helyben is szót emelnének a pártok (Fidesz, Jobbik, MSZP) ezekkel a személyekkel szemben, ha már közszereplőként kívánnak részt venni a társadalmi életben. Elvégre nem csak a közpénzek megsarcolás, a bűnös múlt, hanem a szemlesütött tagozódás és a szelektív értékítélet is elfogadhatatlan egy közcélú választási program és a közélet során. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy kit miként neveznek, vagy hová tartozik, ki fia borja, avagy éppen barátja. Mert ne gondolja senki, hogy a politikus embert a tolláról s, nem a barátjáról kell megítélni. Ha azonban mégis, akkor az a barát ne induljon. Tehát itt bizony a farkastörvények a mérvadóak. Nem lehet egyszerre ártatlan bárányként, jótevőként és köztartozással bíró személyként bikaként viselkedni, majd farkasként közszereplést vállalni egyben. Erre csak ráfázik a többség. (- kép alant)

A kormányzati pártpolitikusok azt vallják, hogy a juhászi cégfelszámolások, az adósság hátrahagyó (Néra-Roletta) cégvezetők ne szerepeljenek a közéletben és ne képviselhessék ezt a személyük megjelenítése által.

Csakhogy itt a fideszesek pont ezt támogatják barátilag és többségükben helyi szinten, amikor finanszírozzák a közvagyonból az illető(ket) a közvagyonból. Amikor a szintén jelentős tartozás alatt álló személyt nem fogják perbe, vagy behajtás béklyója alá, hanem pont megsegítik, az oldalára állnak, együtt bandáznak és főzik ki a napra valót, akkor nagyon elgondolkodik a polgár, hogy ők valójában mennyiben különbek, mint az, akivel együtt bundáznak.  Nem csak a lájkolás, az összekacsintás, és a együtt lubickolás öröme az, ami itt irritáló, hanem maga a jelenség, miszerint valaki le akarja váltani a mostani vezetést, de maga sem különb annál, mint az, akivel összedörgölődzik. Elvégre elképzelhetetlen, hogy aki most ezért a közügyes dologért, a tartozásért nem szól, az majd polgármesterként, képviselőként szót fog emelni mindezért a hétköznapi haverság ellenére. Ugyan már. Elképzelhetetlen hiú ábránd, hogy most barátok, hatalmon meg ezzel szembeálló szószolók és behajtók leszünk.

http://www.oxasport.hu/hanna2.jpg
Oxa Sport időmérés az általános iskola futópályáján - nem tudni a tanár úr miként jön ki ebből ( - elhúzódó üggyé vált)

Itt Ócsán a helyi körökben nem számít az, ami a pesti Juhász Péter kapcsán igen. Itt ezért nem szólnak, még akkor sem, ha ott igen. A helyi pártvezetők, a Fidesz és az önkormányzat nem problémázik ezen. Csak a blog hozza sorra elő azt úgy, ahogy a nagypolitika és a híradások. Itt a jelöltek a város, és az itt élők szavazópolgárok felé azt mutatják, hogy ez a jelenség Ócsán elfogadott és rendben van. Sőt velük ez változni sem fog. Még akkor sem, ha ez egyetlen választási programban sem szerepel.

A közpénzből támogatott Ócsautó nyilvántartott köztartozása
Jelenleg a helyi juhászpéterek és társaik a városvezetés és jelöltek bizalmát is élvezik. Mondhatni egyívásúak. Közös a bizalom, közös a buli. Együtt és közösen lépnek fel a rendezvényeken, együtt szervezve élvezik egymás támogatását. Akár egy sátorban, vagy egy fedél illetve egy kalap alatt.  Ők részesülnek közpénzben  annak ellenére, hogy hátrahagyott korábbi tartozásuk ismert számlája rendezetlen.

A hétvégi Városi Vigasság alkalmával a jelenlegi alpolgármester és a jövőbeli polgármesterjelöltek közül többek társaságában volt látható, amint éppen baráti csevejt, eszem-iszomot folyatnak egymással.

Olybá' tűnt, hogy mind az ócsai juhászpéterünk kegyeit és barátságát keresi minden egyes érdemrevaló.

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/10696314_806878639363053_1937406786437526579_n.jpg?oh=30ba48cbeb3d6de831fd7f9eab7571ba&oe=54C2E957&__gda__=1418782781_0db1a2ed5c4629775fc412676db76494
Radics József megújulást hirdet - de mi van az ismert köztartozásokkal ( - ráadásul közpénztámogatást kapott) 

A közismert emberek efféle egysége nem bűn, de nem is erkölcsi erény abban a státuszban, amiben éppen most pozicionálták magukat. Csupán az a gond, hogy a város többsége nem osztozik ebben, ahogy a Fidesz sem a juhászpéteri világgal. Legalábbis a hírek és a nyílszíni kommunikáció palettáján nem.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCURd6zFZkqcKHy3mcYFt2sNbUNVCyd77gnZs6H64WSWPEB0ELXiW2xJ9z6w_Bvhp_MjJBaTkUlfLlAF-jDKiA3jzW7Y2aV-k_nGf3ZQMlgSj87fVxRt2KpmP9naAFJUEhFBwmXdNvt6M/s1600/DSCF9299.JPG
Itt mindenki mögött van valaki - ócsai közélet
Ócsán szemléletváltásra van szükség, tarthatatlan, hogy az önkormányzati képviselők választóikkal való kapcsolata csak a választási időszakra korlátozódik. Minden választott képviselőnek, pártnak és szervezetnek Ócsa fejlődéséért kellene dolgoznia, pártállástól függetlenül. Ehhez azonban olyan emberekre van szükség, akik nem csak kikezdhetetlenek, hanem tiszták, tartozás- és összefonódás-mentesek.

Elvégre, ha Juhász Péter köztartozásait és bíróság előtti múltját hangzatosan számon kéri a pártpolitika, akkor Ócsán is ez várható el, és nem az ellenkezője. A Fidesz és más aspiráns jelölt részéről is ez lenne mérvadó.  Nem lehet meg nem történtekké tenni a dolgot. A fizetési kötelezettség mindenkire áll, ez alól nem lehet kivételeket tenni.

Horváth Tamás ismert személye a közéletnek. Nem csak Ócsán képviseli a kormánypárti Fideszt, hanem a megyei közgyűlésben is. Alpolgármesterként pedig kötelessége eljárni az adózás rendjének megtartása és a közpénzek behajtása tárgyában. Az, hogy Ő, vagy egy másik jelölt, egy aspiráns polgármester baráti jó kapcsolatai által felülírja  a közerkölcs társadalmi követelményrendszerét, az nagyon rossz fényt vethet az ócsai önkormányzatiságra

Érdekes az összefonódás, ami ennek hátterében látható. Az ócsai juhászpéter-félék itt zavartalanul élhetnek és kaphatnak a baráti Fidesz támogatásával a közvagyonból úgy, hogy a párt másutt éppen ez ellen emel szót. Ócsán ezért még Szűcs Lajos, vagy Pánczél Károly sem emel kifogást. Az Országház amúgy 40 kilométerre van tőlünk. Mégis micsoda változást jelent az emberi miheztartásban ez a táv.

A képmutató kettősség egyre többször kerül előtérbe a nevezettek kapcsán. A Városi Vigasság és a korábbi Juhfesztivál jól példázva bemutatta azt az összetartozást, amit a helyi hatalom szűk köre és a közpénzek leosztása jelent. Ebben a sajátos közgyakorlásban nem csak az derül ki, hogy a köztartozás és a felróható múlt nem akadály, hanem azt is, hogy ez nem hogy árnyék, hanem kiemelt szempont egy kéz-kezet mos szövevényben. 
http://aldoricci.files.wordpress.com/2014/08/pecore-lupi.jpg?w=640
Farkas a birkák közt - bármi előfordulhat ( - összeférhetetlen, erkölcstelen)

Itt tehát nem arról van szó, hogy erkölcsi szempontból változzon a közélet, hanem csupán arról, hogy kiadja és ki ossza a tortát. (Egyszerűbben fogalmazva ki uralja a nyájat.) Azt ezt körülövezők azonban egy zárt kört képeznek.

Ezek az emberek nem hogy nem lépnek fel egymás ellen, hanem még egymás sátrában is segédkezet adnak. 

A magát függetlennek aposztrofáló másik polgármesterjelölt szintén együtt sütögeti a pecsenyéjét a helyi közélet színpadán a köztartozásban úszó adóssal, miközben bárányképű arculattal hirdeti önálló és a társadalmi elvárásoktól független programját. 

Ha ezek után valaki azt állítja, hogy a korrupció melegágyát nem ekként vetik meg, akkor az vagy analfabéta, vagy maga az áldozati bárány.

*

2014. szeptember 17., szerda

Szocialista jelöltek - elgondolás, és elvárás ( - más választás)

Az MSZP-nek hét elvárása van jelöltjeivel szemben
A szocialisták szeretnék, hogy a szabadság és a szolidaritás szigeteivé válhassanak azok a helyek, ahol a jelöltjeik győznek.
 
https://scontent-b-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/10649892_299362700255478_5281402754952429669_n.jpg?oh=a399d03545294b12ab6c54fc546da53d&oe=549772D8

Az MSZP országos választmánya 2014. szeptember 13-án hét pontban fogalmazta meg elvárásait a párt októberi önkormányzati választáson induló képviselő- és polgármesterjelöltjeivel szemben. Az ellenzéki állásfoglalást Tóbiás József, az MSZP elnöke és frakcióvezetője ismertette újságíróknak Budapesten Botka László választmányi elnök társaságában, a testület ülését követően.

Tóbiás József kiemelte, azt szeretnék, hogy a szabadság és a szolidaritás szigeteivé válhassanak azok a helyek, ahol a szocialista jelöltek kerülnek ki győztesen az önkormányzati választáson. Az ellenzéki politikus szerint erre azért is nagy szükség van, mert mára az önkormányzatiság maradt a demokrácia utolsó védvonala.
 
Az MSZP országos választmánya ennek érvényesülése érdekében hét elvárást fogalmaz meg a jelöltekkel szemben – olvasható a testület állásfoglalásában. A jelöltektől elsőként azt várják, településükön érjék el: ne éhezzen egyetlen gyerek sem, másodikként pedig annak megakadályozását, hogy a temetőkben „szegényparcellák” jöjjenek létre.

A megválasztott szocialista jelölteknek emellett el kell érniük, hogy az önkormányzat rendszeres kapcsolatot tartson fenn a magányos idős emberekkel, a települések munkaképes lakóinak biztosítson elhelyezkedést, továbbá tekintsék saját ügyüknek a gyerekek tanulását annak ellenére is, hogy a kormány megfosztotta iskolafenntartói joguktól a helyi közösségeket.

Az MSZP országos választmánya a fentieken túl azt is elvárja, hogy a szocialisták teljes nyilvánosságot biztosítsanak az önkormányzati munkának, valamint szélesítsék a közvetlen lakossági döntések körét, így például helyi népszavazással döntsék el a szabad felhasználású fejlesztési források felhasználását.
Forrás: MTI
*

2014. augusztus 13., szerda

Még e-hónapban postázzák a választási értesítőket - senki nem maradhat nélküle ( - válasszon önmagának)

Elkezdik postázni egy hét múlva az önkormányzati választásról szóló értesítőt.

http://kecskemet.hu/images/hirdetmeny.jpghttp://csepel.info/wp-content/uploads/Vlaszts2014.jpg
Egy hét múlva kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az október 12-i önkormányzati választásról szóló értesítőt. A Nemzeti Választási Iroda névre szóló küldeményében az önkormányzati választás kitűzéséről és arról tájékoztatja a választópolgárokat, hogy szerepelnek a névjegyzékben.  Az értesítőket az augusztus 15-i névjegyzéki állapotnak megfelelően nyomtatják ki, azok kiküldésével az iroda a Magyar Postát bízta meg.

A postázás legkésőbb augusztus 25-én befejeződik. Ha valaki ezután sem kapja meg az értesítőt, akkor az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához fordulhat.

Ócsán eddig még nincs ismert kihívója a mandátumát kitöltő polgármesternek.
Eddigi helyettese, a gimnáziumi oktató, aki az előző választások előtt a képviselői laptopok eladásának előterjesztésével, majd megszavazásával és drága visszavásárlásával keltett figyelmet, most is két helyen száll versenybe a képviselőségért. Az egyik hely Ócsa, a másik pedig Budapest, ahol Szűcs Lajos oldalán kíván a megyei közgyűlésben részt venni.  A párt közgyűlési jelölő listáján a 8. helyen van szerepeltetve. Ez elméletileg biztos befutót jelent. Nem is értik sokan, itt minek próbálkozik még az indulással, amikor amúgy is terhelt. Értesülések szerint jól jövedelmező iskolai pozícióját, állását továbbra sem szándékozik feladni. 
A képviselőségeket "csak úgy mellékesen", de az érte járót kimerítve - csak úgy mint eddig - vállalná.

*

2014. július 19., szombat

Mesterségünk címere - jelentkezz főpolgármesternek ( - a sok hülye közt nem tünsz ki a sorból)

Ismeri Bokros Lajost, a levitézlett pénzügyminisztert, a Dávid Ibolya által képviselt lezüllesztett MDF által az Eu-ba küldött politikust, aki a legutolsó megmérettetés alkalmával már a balfékeknek sem kellett? 

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT9-76nJZOXCYu8eyAlX4z5vA0WezpS6a65b7wmr8-gNFPiANFYMost önjelölt lett. Funkcióra vágyik. Közéleti szereplést kér. Főpolgármester szeretne lenni. Ha ló nincs szamár is jó alapon. Ezzel olyan ismert személyekkel kíván síkraszállni, mint például Magyar György a "whiskys" bankrablót mentő ügyvéd. Aztán ki tudja még ki társul, vagy csatlakozik melléjük. Hát lássuk a storyt.

Néhány napja az alábbi közlemény jelent meg a hazai hírek között:
A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) indulni kíván az őszi önkormányzati választáson – erről döntött a párt közgyűlése szombaton. A jelöltek kiválasztása és a kampányra való felkészülés megkezdődött.

Az alig egy évvel ezelőtt megalakult konzervatív, nemzeti elkötelezettségű és európai ihletésű párt országos hálózatának és szervezeteinek kiépítésén dolgozik annak érdekében, hogy helytálljon a kiéleződő hazai politikai küzdelmekben.

A MoMa fontosnak tartja, hogy elinduljon az önkormányzati választáson, mert a demokrácia nemzeti szintű újjáépítése a helyi társadalomnál kezdődik. A párt folyamatosan dolgozik a jelöltek kiválasztásán és megkezdte a kampányra való felkészülést. A MoMa Budapesten és vidéken is megméretteti magát, főpolgármester-jelöltje Bokros Lajos.

A Modern Magyarország Mozgalom előzetesen informálisan tájékoztatta a baloldali demokratikus ellenzéki pártokat indulási szándékáról és arról, hogy azokon a helyeken, ahol a demokratikus ellenzék jelöltjeinek egyértelműen jó esélye van nyerni, a MoMa nem állít külön jelöltet.

Ez már valami.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi8XrmY1HWo3CYsSae8t8aShz74QQQ3yTuGfM7Du3H7biZQpJZ4_AyCrSgqUjDjGMmUjc7JakTwxXxxfmwFa5iBKgWZRi6DXBx3DHUvby_VtS_hwYQpXqSaZ2HTmKfJ2yoXuEaQ3oQn7GeP/s1600/Bokros+20140711-400.jpg Azért valljuk meg, van abban valami finoman gyomorforgató, amikor a balliberált gátlástalanság a kitartással párosul. Amikor egy nulla tényezővel rendelkező, tagság nélküli pártszerűség akarja fújni a passzátszelet, amikor az ezerszer levitézlett globalista marionett figura azt hiszi, hogy ő újra életre kellhet.

Tényleg kíváncsi lennék, hogy vajon mi járhat Bokros fejében. Vajon mit gondolhat, vajon mire számít? Annyira ő sem lehet hülye, hogy egy pillanatig is elhiggye, hogy bármi esélye is lehet. Még az induláshoz szükséges ajánlások összegyűjtése is necces, nemhogy maga a választás. Akkor meg mi értelme van megint komplett idiótát csinálni magából?

Ennyire fontos lenne a reflektorfény? Ennyire fontos bent lenni bizonyos időközönként a hírekben?

Előbb-utóbb majd biztos kiderül, hogy megannyi pofára esés után mi hajtja még mindig ezt a szerencsétlent. Addig is mehet a cirkusz, feszüljenek a zsinórok.
Tartalom: Radical Puzzle 
* 

2013. december 5., csütörtök

Közzétette megyei egyéni képviselőjelöltjei névsorát a Jobbik ( - válassz)

A Jobbik Pest megye mind a tizenkét egyéni választókerületében indít önálló egyéni képviselőjelöltet a 2014-es parlamenti választáson.
    
Az ellenzéki párt erről tájékoztató, az MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint “a megye választókerületeinek jó részében a Jobbik a jelenlegi kormánypártok egyetlen és valódi kihívója”.

“Rendkívül nagy hangsúlyt” fordítottak arra, hogy mindenhol “felkészült, hazájáért és szűkebb pátriájáért áldozatos munkát végezni kész embereket” állítsanak a jelölti posztokra – tudatták.

A tizenkét jelöltből hárman jelenleg is országgyűlési képviselők. Murányi Levente, a párt alelnöke a szentendrei központú hármas, Volner János alelnök a ceglédi 12-es számú, Bertha Szilvia pedig a gödöllői hatos számú választókerületben indul.
 
https://scontent-a-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/223440_506710122703347_631029583_n.jpg
Zábrácki László   “A legzöldebb betyár”
Jobbik Környezetvédelmi Kabinet alelnök
Országgyűlési szakmai asszisztens
Rajtuk kívül az érdi körzetben Pulai Edina közlekedési szakember, a Jobbik érdi elnöke, érdi önkormányzati képviselő; Budaörsön Császárné Kollár Tímea könyvtáros, a Jobbik pest megyei választmányának elnöke, Budaörs önkormányzati képviselője, a Pest megyei közgyűlés képviselője; Vácott Fehér Zsolt igazgatásszervező, a Jobbik megyei választmányának alelnöke, megyei közgyűlési képviselő; Dunakeszin Nyíri Márton pedagógus, a párt helyi alelnöke és önkormányzati képviselő; a vecsési körzetben Sas Zoltán biztonságpolitikai szakértő, a Jobbik nemzetbiztonsági és rendvédelmi kabinetének alelnöke, a Jobbik gyömrői elnöke és önkormányzati képviselője; Szigetszentmiklós körzetében Lupa János pedagógus, a Jobbik szigethalmi elnöke; Nagykátán és környékén Csanádi Gábor Ferenc jogász, a Jobbik megyei választmányának alelnöke, a megyei közgyűlésben a Jobbik frakcióvezetője; Monoron Keresztúri Imre orvos, a Jobbik egészségügyi kabinetének tagja, a párt monori alelnöke; a dabasi választókerületben pedig Zábrácki László állatkerti szakápoló, a Jobbik környezetvédelmi kabinetének alelnöke, országgyűlési szakértő indul a jövő évi országgyűlési választáson.

*